forráskiadás
„…hogy megértsem az emberi viselkedés különböző mélységeit.” – interjú Brandl Gergellyel
Brandl Gergő az egyetemi ősélményeim közé tartozó figura, olyan, akivel nem tudod, mióta ismeritek egymást, azt sem, hogy mikor beszéltetek először, de mégis kedves ismerősként üdvözlitek egymást minden találkozáskor, sok
Elveszett győzelmek – Erich von Manstein tábornagy második világháborús emlékirata
Nem gyakori, hogy Magyarországon egyszerre jelenjen meg egy könyv két különböző kiadónál. 2021-ben azonban a Kard és Penna, illetve a Hajja és Fiai Kiadó is bejelentette, hogy megjelenik náluk Erich
Cesare Orsenigo budapesti apostoli nuncius jelentéseiről
Cesare Orsenigo (1873–1946) fél évtizeden át, 1925–1930-ig töltötte be a budapesti apostoli nunciusi tisztséget. 1896-ban szentelték katolikus pappá, ezt követően a milánói egyházmegyében szolgált egészen 1922-ig, amikor XI. Piusz pápa
“Ekkora hadsereget a Szentszék nem küldött…” – Pápai csapatok Magyarországon
A történészi munka nemcsak az elméleti, történeti kérdésekre fókuszáló elemzőmunkák megalkotásából áll. A Leopold von Ranke nevével fémjelzett pozitivista korszak óta történettudomány szempontjából legalább annyira fontos a források szisztematikus feltárása,
Levéltárak kincsei Itáliából
A Vestigia Italianista tanulmányok a magyar humanizmus és a tizenötéves háború idejéről alcímet viselő tanulmánykötete már a harmadik a kiadványok sorában, melyekben a kutatócsoport publikálja az észak-itáliai könyvtárakban és levéltárokban
Az ismeretlen ismerős – Mindszenty és John Sabo kapcsolata 1957–1971 között
Az emigráció magyar katolikus papsága a magyar egyháztörténet egyik periférikus kérdése. Nagyon keveset tudunk azokról a szereplőkről, akik követték a magyarokat az emigrációba, vagy akár már ott születtek és magyar
“Erdélyből jelentik…” – Nyolcvan nap krónikája a magyar államiság erdélyi megszűnéséről
A Trianon centenáriumnak köszönhetően természetes módon megszaporodtak a témával és a korszakkal foglalkozó tanulmányok, forráskiadások, monográfiák. L. Balogh Béni 2020 folyamán két fontos forrásközléssel is bővítette az 1918–1919-es impériumváltásokról szóló
Egy fiatal lány második világháborús naplója
A ma ismertetett forráskiadvány története kalandos és egyben szerencsés is. Kalandos, mert 1944 októberében a front elől Nyírbátorból Budapestre menekült a tulajdonosa, aki félbe is szakította a naplóírást majdnem egy
Tükör által homályosan, avagy Mindszenty József rejtett életéről
Mindszenty József, bíboros, esztergomi érsek, hercegprímás a közelmúlt magyar (egyház)történetének egyik legismertebb szereplője. Életéről még azok is sokat tudnak, vagy tudni vélnek, akik alapjában nem foglalkoznak sem a történelemmel, sem
A cigányzenészek mozgalma a boldog békeidőkben
2019-ben megjelent Cigányzenészek harca a két világháború közötti Magyarországon forráskiadvány „második felvonásaként” látott napvilágot idén a Cigányzenészek mozgalma a boldog békeidők Magyarországán című kötet, szintén Hajnáczky Tamás kisebbségpolitikai szakértő, kutató