A Kígyó-sziget, Akhilleusz legendás nyughelye

Az elmúlt hónapokban az orosz–ukrán háborús konfliktussal kapcsolatban több alkalommal is megjelent a hírekben a fekete-tengeri Kígyó-sziget. Kevésbé ismert, hogy ez a terület mennyire szorosan kötődik a görög mitológiához, azon belül a trójai mondakörhöz és a trójai háború hőséhez, Akhilleuszhoz. A sziget a 19. század elejétől kezdve Oroszországhoz, majd a Szovjetunióhoz, 1991-től a Szovjetunió felbomlása után pedig Ukrajnához tartozott. A sziget orosz neve Змеиный (Zmeinüj), ukránul Зміїний, románul Șerpilor.

Ókori neve Leuké, magyarul a Fehér-sziget, amely nevet nyilvánvalóan kopár szikláiról kapta. A legkorábbi említése egy a trójai mondakört feldolgozó költőnél, a milétoszi Arktinosznál (Kr. e. 7. sz.) bukkan fel. Szerinte Akhilleusz anyja, Thetisz nimfa a fia és társa, Patroklosz maradványait a szigetre szállította, és itt temette el őket. Egy későbbi szerző, a Kr. u. 2‒3. századi görög-római Philosztratosz szerint Poszeidón, a tengeristen hozta létre Leuké szigetét, hogy a tengeri viharba került hajósok menedéket leljenek (Philostratos Héróikos. 54. 2‒6). Thetisz tengeri nimfa volt, így szoros kapcsolatban állt a tengeristennel, ezért így ott helyezte el Akhilleusz maradványait. A szigetet menedékének készítette az isten. A mütilénéi Alkaiosz (Kr. e. 6. sz.) egy költeményében Akhilleuszt a szkíta föld urának nevezi, vagyis az akháj hős az ő korában a barbár szkíták körében is nagy tiszteletnek örvendett, ismerték a történetét. A görög tragikus triász legfiatalabb tagja, Euripidész (Kr. e. 5. sz.) az Andromahhé-ban egy szentélyt említ, amelyet ő archaizálva háznak nevez a klasszikus korban megszokott szentély/templom kifejezés helyett (Eurip. Andr. 1257‒1262). Az elnevezés azért fontos, mert ez a szentély ősi alapítására utal, ennél azonban sokkal lényegesebb, hogy a Kr. e. 5. században Leuké szigetén már volt egy Akhilleusz szentély, amelyben a hőst héroszként (félistenként) tisztelték. Érdekes, hogy az Augustus római császár korában élt Ovidius (Kr. e. 1. sz.‒Kr. u. 1. sz.), akit pajzán életvitele miatt a császár Rómából a fekete-tengeri Tomiba száműzött, s bár több művében is leírja száműzetésének helyszínét, meg sem említi ezt a kultikus szempontból minden bizonnyal fontos és érdekes szigetet. Ebből arra következtethetünk, hogy az ő korában a szigetnek nem volt különleges szerepe. A Kr. u. 1‒2. század fordulóján élt Dión Khrüszosztomosz szerint Olbia görög gyarmatváros polgárai két Akhilleusz szentélyt is építettek, egyet saját városukban, Olbiában, egy másikat pedig Leuké szigetén (Dio Khrüsz. Orationes 36. 9, 14).

Arrianosz, görög származású római politikus és hadvezér (Kr. u. 95 k. – 175 k.) Kr. u. 131‒137 között a Római Birodalom keleti határvidékén, Cappadocia provincia helytartója volt. Helytartósága alatt írta meg a Fekete-tenger körülhajózása című könyvét. Utazásának célja a Cappadocia provincia északról határoló fekete-tengeri partvidék feltérképezése volt, mivel Arrianosz katonaként fontosnak tartotta, hogy a rábízott területet védelmi szempontból is feltérképezze. A rövid műben Arrianosz hetvenkét települést sorol fel, melyek többsége az ő korában is lakott volt, valamint negyvenkét folyót, amelyek egy részébe a leírások alapján be is hajóztak, amennyiben ez lehetséges volt. Mivel egy földrajzi útleírásról van szó, ezért Arrianosz pontosan közli a távolságokat az egyes földrajzi helyek között, valamint beszámol a kikötőkről és kikötőhelyekről, illetve az ezek közötti távolságokról.

A katonai felmérés mellett a művelt hellén utazó érdeklődése is jellemzi a művet. Arrianosz több mitológiai helyet, illetve szentélyt is megnevez művében, többek között Trapezoszban (a mai török Trabzon) megemlíti a Hadrianus császár tiszteletére emelt szentélyt, az Aranygyapjú legendájának több helyszínét (Kolkhiszt, a Phaszisz folyót az Argó hajó horgonyával, szintén a Phaszisznál Rhea istennő monumentális szobrát), valamint Leuké szigetét, ahol részletesen leírja az Akhilleusz és hűséges társa, Patroklosz tiszteletére emelt szentélyt.

Arrianosz a következőket írja a szigetről (saját fordítás):

„Körülbelül éppen ezzel a torkolattal [a Duna torkolata] szemben – egyenesen át a nyílt tengeren, különösképpen akkor, amikor az Aparktiasz széllel [északi szél] hajózunk – fekszik egy sziget, amelyet egyesek Akhilleusz szigetének neveznek, mások Akhilleusz versenypályájának, megint mások Leukének, méghozzá a színéről. Azt mondják, hogy ezt Thetisz alkotta a fiának, és hogy Akhilleusz ott élt. Van is ott egy szentély Akhilleusz tiszteletére és egy nagyon régi kivitelezésű fa szobor. A szigetet elhagyták az emberek, csak egy pár kecske él ott – azt mondják, hogy azok számára, akik ott áldozatot mutatnak be Akhilleusznak – és számos más áldozati ajándék is el van helyezve a szentélyben – tálak, gyűrűk és nagyon értékes kövek. Mindezeket az áldozati felajánlásokat Akhilleusznak halmozták fel, akárcsak a feliratokat, néhányat latinul, néhányat görögül, különféle versmértékekben, Akhilleuszt dicsőítve. És van néhány Patroklosznak is, mivel azok, akik imádkoznak Akhilleuszhoz, vele együtt tisztelik Patrokloszt is. Sok madár is él a szigeten, kormoránok, sirályok, tengeri varjak megszámlálhatatlan mennyiségben. Ezek a madarak vigyáznak Akhilleusz szentélyére. Minden reggel leszállnak a tengerre, majd miután benedvesítették a szárnyaikat a tengerben, gyorsan felszállnak ismét a templomra és meghintik azt. Amikor ezt alaposan végigcsinálták, lemossák az utat, ismét a szárnyaikkal.

Vannak, akik azt mondják, hogy azok közül, akik kikötnek a szigeten, egyesek, akik szándékosan odahajózva ajándékokat hoznak a hajójuk fedélzetén, és egy részét az ajándékoknak áldozatul mutatják be, a másik felét pedig Akhilleusznak hagyják meg. Mások, akiket vihar kényszerít kikötésre, és magától az istentől kérnek áldozati ajándékot, akinek a tanácsát kérik az áldozatot illetően, amíg leteszik azt az összeget, amit elegendőnek ítélnek meg, jóllehet jobb és kívánatosabb lenne, ha feláldoznának bármilyen állatot, amelyet akár tetszésük szerint éppen a legelőről hoznak magukkal. És ha a jós – ugyanis van egy jós a szentélyben – visszautasítaná az összeget, akkor hozzátesznek, és ha még mindig visszautasítja, még egyszer hozzátesznek, és amikor az elfogadja, akkor tudják, hogy az a megfelelő összeg. Az áldozat azután ott marad önszántából és többé nem próbál menekülni. És ez az oka annak, hogy olyan sok pénzérme van felhalmozva a hérosz számára, mintegy fizetségként az áldozati állatokért.

Azt is mondják, hogy Akhilleusz megjelenik azoknak az álmában, akik kikötnek a szigeten, és azoknak is, akik elhajóznak mellette, amikor nincsenek messze tőle, és megmutatja nekik, hol van a legjobb hely arra, hogy kikössenek, és hol horgonyozzanak le. Mások pedig azt mondják, hogy Akhilleusz akkor jelent meg nekik, amikor ébren voltak, a vitorlájukon, vagy a hajóorr csúcsán, mint a Dioszkuroszok. Azt mondják, hogy a Dioszkuroszok csak abban jobbak Akhilleusznál, hogy a Dioszkuroszok mindenhol láthatóak a hajósok számára, mint megmentők, míg Akhilleusz csak azoknak jelenik meg, akik már megközelítik a szigetet. Azt is mondják, hogy Patrokloszt is látják álmukban. Ezek a történetek, amelyeket feljegyeztem Akhilleusz szigetéről egyrészt olyanoktól származnak, akik partra szálltak ott, másrészt azoktól, akik mástól hallották, és számomra egyáltalán nem tűnnek hihetetlennek. Mert én úgy hiszem, hogy Akhilleusz egy senkihez sem fogható hérosz volt, nemessége, szépsége és lelkiereje miatt, az emberi létből történt korai távozása miatt és Homérosz róla szóló költeménye miatt, valamint a Patroklosz iránt érzett szerelme és barátsága miatt, amiért utána akart halni a szerettének.”

Arrianosz szövegének értelmezéséhez szükséges némi kommentár. Leuké szigetén tehát állt egy Akhilleusz szentély, ahol elsősorban a szigetre vetődő hajósok mutattak be áldozatokat. A leírásból arra következtethetünk, hogy a szigetnek növény- és állatvilága is volt, hiszen, akik nem vittek magukkal áldozati állatot, azok ott helyben választhattak. A szentélyben gazdag fogadalmi ajándékok voltak felhalmozva. Először azt írja Arrianosz, hogy a sziget lakatlan, majd később, hogy az áldozati állatot egy ott élő jóstól lehet alkuval megszerezni. Ez az ellentmondás valószínűleg azzal oldható fel, hogy valójában Arrianosz maga nem járta végig a Fekete-tenger teljes partvidékét, csak annak keleti részét, a többi területet más utazók leírásai és elbeszélések alapján írta meg, így ebben az esetben is legalább két különböző forrást használhatott. Az egyik szerint a sziget lakatlan volt, a másik szerint élt ott egy jós.

A nagyon régi kivitelezésű faszobor, egy xoanon, vagyis egy archaikus szoborfajta volt, amelyeket eredetileg fából faragtak, ránk csak kőből készített másolataik maradtak. Egyszerű kidolgozásúak voltak. Alexandriai Kelemen a következőt írja a szamoszi Héra szoborról: „Amint Aithilosz mondja, a szamoszi Héra szobra eredetileg egy fagerenda (xoanon) volt, később azonban, amikor Proklész uralkodott, emberi formára alakították át.” Ez alapján az Arrianosz által leírt szobor arra utal, hogy egy nagyon ősi szentély volt a szigeten.

Az idézetben említett Dioszkuroszok, Kasztór és Polüdeukész spártai királyfiak voltak, akik bár ikrek voltak, az egyiküket, Kasztórt, földi ember nemzette, így halandó volt, míg Polüdeukészt az istenek királya, Zeusz nemzette, így halhatatlan félisten lett. Számtalan mitológiai kaland fűződik a nevükhöz, amikor egy csatában Kasztór elesett, fivére le akart mondani a halhatatlanságáról, Zeusz azonban megosztotta köztük a halhatatlanságot, így felváltva éltek az istenek között az Olümposzon, valamint a halottak között az alvilágban. A Dioszkuroszok így a testvéri szeretet jelképeivé váltak. Kultuszuk igen népszerű volt a Fekete-tenger nyugati partvidékén, különösen Tomi városában. Arrianosz említi, hogy a hajósok védőistenei voltak, amit más forrásukból is ismerünk, ha a hajó árbócán kettős tűz jelent meg viharban, az a vihar végére utalt. A meteorológiai jelenség a keresztény hagyományban Szent Elmo tüze.

Az Arrianosszal pontosan egy időben élt, szintén görög Pauszaniasz (Kr. u. 2. sz.) hatalmas földrajzi művében, a Görögország leírásában, Spártánál a következőket írja: „Az Euxeinosz-tengeren, az Isztrosz torkolatával szemben van egy Leuké nevű, Akhilleusznak szentelt sziget. Kerülete húsz sztadion, erdővel van benőve és sok szelíd meg vadállat él rajta. A szigeten van egy Akhilleusz-szentély is, amelyben a hős szobra áll. Mint mondják, erre a szigetre először a krotóni Leónümosz hajózott el. Egyszer ugyanis a krotóniak háborút vívtak az itáliai lokrisziak ellen, akik háborúik alkalmával az opusziakkal való rokonságuk miatt Aiaszt, Oileusz fiát szokták segítségül hívni, Leónümosz pedig, mint a krotóniak fővezére azon a ponton támadott az ellenséges seregre, ahol tudomása szerint Aiasz állt az első csatasorban, de sebet kapott a mellén, és mivel a seb nagyon kínozta, elment Delphoiba. Itt kérdésére azt a választ adta a Püthia, hogy menjen el Leuké szigetére, ahol Aiasz szintén meg fog jelenni, és meg fogja gyógyítani a sebét. Később aztán gyógyultan érkezett haza a szigetről, és elbeszélte, hogy látta Akhilleuszt, látta Oileusz fiát, Aiaszt és Telamóniosz Aiaszt, a társaságukban pedig jelen volt Patroklosz és Antilokhosz is. (…)” (Pausanias 19. 11‒13. Ford. Muraközy Gyula)

Pauszaniasz szerint tehát a sziget az ő korában is gazdag növény és állatvilággal rendelkezett. A szigeten állt Akhilleusz szentélye, benne a hérosz szobrával, de a szentélyben nemcsak Akhilleuszt, hanem mint láthatjuk, más a trójai mondakörből ismert hőst is tiszteltek: Aiaszt, Patrokloszt és Antilokhoszt is. Pauszaniasz történetében nem a szentély hérosza Akhilleusz, hanem Aiasz lép fel mint gyógyító isten. Az persze mellékes kérdés, hogy az Itáliában súlyos mellkasi sebet szenvedő Leónümosz előbb Delphoiba hajózott, majd onnan a Dardanellákon keresztül Leukéra, amit a korszak hajóinak és hajózási viszonyainak ismeretében, azért némi kétkedéssel fogadhatunk. De nyilvánvaló, hogy a görögök mítoszai nem mindenben felelnek meg a modern kori ember racionális világának.

A sziget újkori történetéhez tartozik, hogy 1799-ben egy görög származású orosz tengerésztiszt, Nyikolaj Dimitrijevics Kritszkij megbízást kapott a Fekete-tenger és az Azovi-tenger partvidékének vízrajzi felmérésére. Az erről készített összefoglalójában ez a sziget is megjelent. Ezt követően 1824-ben a Szentpétervári Tudományos Akadémia kérésére indult útnak és végezte el sziget topográfiai felmérését és kisebb ásatásokat is végzett, melyek során megtalálta egy ókori szentély maradványait.

A romok egy része akkor semmisülhetett meg, amikor 1842-ben egy világítótornyot építettek a szigetre. A sziget egészen kisméretű, csupán 0,17 km², legnagyobb hosszúsága 662 méter, legnagyobb szélessége 440 méter. Ma is egy világítótorony, valamint meteorológiai kutatóállomás működik rajta.

A történetírók elbeszélései mellett számos felirat bizonyítja Akhilleusz kiemelkedő szerepét a fekete-tengeri görög gyarmatvárosokban. Számos, a Kr. e. 6. századból származó, Akhilleusz nevét viselő korong került elő Olbiából. Nagyszámú Akhillész Pontarkhosz (a tengeren vezető Akhilleusz) felirat is került elő a térségből, amelyek a hérosznak a tengeri hajózásban betöltött védő szerepét mutatták. A feliratok nagy része a Kr. u. 2‒3. századból származik és városi főtisztviselők állították őket, tehát a legfontosabb városi kultuszok közé tartozott a térségben.

Akhilleusznak egy másik nyughelyével kapcsolatban is maradt ránk ókori forrás. Plutarkhosz írja Alexandrosz életrajzában a következőket a világhódító makedón királyról: „Ilionban szállt partra, itt áldozott Athénénak, a hősöknek pedig italáldozatot mutatott be. Akhilleusz sírkövét megkente olajjal; hagyományos szokás szerint társaival mezítelenül versenyt futott a síremlék körül, majd a síremléket megkoszorúzta, s boldognak mondta Akhilleuszt, hogy életében hű barátra, halála után pedig tetteinek nagy dalnokára talált.” (Plut. Alex. 15. Ford. Máthé Elek) Hadjáratának kezdetén Alexandrosz tiszteletét fejezte ki a nagy hős iránt, akinek még hűséges barátjáról, Patrokloszról is megemlékezett.

A síremlék említése azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hagyomány szerinti Akhilleusz ott volt eltemetve, csupán egy kenotaphium, vagy egy üres síremlék lehetett (a temetést mint szimbolikus vallási aktust értem, a trójai háború történetisége, illetve a homéroszi eposzokban megénekelt hősök történetisége nem tartozik a tanulmány témájához).

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy Akhilleusznak sajátos kultusza alakult ki a Fekete-tenger északnyugati felében, amelynek központja Olbia, görög gyarmatváros volt. Akhilleuszt a klasszikus kor végén pontarkhosznak nevezték forrásokban, az elnevezés arra utal, hogy a hérosz kultusza a tengeri hajózás védelmét biztosította. Arrianosz és más antik források leírása alapján egy sajátos kettős kultuszhely alakult ki Leuké szigetén, ahol Akhilleuszt és Patrokloszt (Pauszaniasz szerint pedig még Aiaszt és másokat is) isteni tiszteletben részesítettek. A szigeten lévő kultuszhely nagyon ősi volt, erre utal az, hogy Arrianosz elírása alapján egy nagyon ősi kultuszszobor, egy xoanon állt a szentélyben. A hérosz kultuszhelyének több funkciója is volt, védte a hajósokat (viharban szó szerint menedéket is nyújtott), gyógyító hely is volt, illetve egyfajta jóshelyként is funkcionált. A kultuszhely az archaikus kortól kezdve létezett (további vizsgálódást érdemelhet, hogy a térségbe száműzött Ovidius miért nem írt egy ilyen jelentős helyről), és valószínűleg a kereszténység államvallássá válásának időszakáig fennállt, akkor – sok más pogány kultusszal egyetemben – feledésbe merült.

Forisek Péter

Felhasznált irodalom:

Arslan, Murat: Arrianus’un Karadeniz Seyahati (Arriani Periplus Ponti Euxini). Odin Yayıncılık, 2005.

Bosworth, A. B.:Arrian and Rome: the Minor Works. 221-275. In: Aufstieg und Niedergang der Römischen Welt II. 34. 1. Berlin-New York, 1993.

Burgess, Jonathan S.: The Death and Afterlife of Achilles. Baltimore, 2009.

Burkert, Walter: Greek Religion. Cambridge (Massachusetts), 1985.

Forisek Péter: Arrianos-tanulmányok. Gödöllő-Máriabesnyő, 2013.

Kerényi Károly: Görög mitológia. Szeged, 2003.

Köhler, H. K. Sz.: Mémoire sur les îles et les courses consacrées à Achille dans le Pont Euxin. In: Mémoires de l’Académie impériale des sciences de St. Petersbourg. X. St. Petersbourg, 1826. 531‒819.

Liddle, Aidan: Arrian Periplus Ponti Euxini. London, 2003.

Németh György: A polisok világa. Budapest, 1999.

Pantelis, Michelakis: Achilles in Greek Tragedy. Cambridge, 2002.

Rice, T. T.: The Scythians. London, 1961.

Stadter, P. A.: Arrian of Nicomedia. Chapel Hill, 1980.

Ezt olvastad?

A Toyota-háború   

Csád és Líbia 1987-ben vívott háborúja rányomta a bélyegét a 21. század hadviselésére, emlékezete ráadásul össze is forrt a Toyota

X