Magyar ellenállás a második világháború idején

Milyen formái voltak az ellenállásnak a második világháború alatt Magyarországon? Kik, miért, hogyan és mivel szemben álltak ellen? Milyen nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeztek az ellenállók? Voltak az ellenállásnak felekezeti jellemzői? Ha igen, milyenek? Mennyire van feltárva a magyarországi ellenállás története, és milyen kutatási lehetőségek vannak még ezzel kapcsolatban? Ilyen, s ehhez hasonló kérdéseket járt körül a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Magyar ellenállás a második világháború idején című műhelykonferenciája 2022. április 21-én.

Az ellenállás elméleti alapjai

Az ellenállás fogalmának elméleti kereteit Bartha Ákos (ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet) fektette le „Fegyveres” vagy „felfegyverzett” ellenállás? Egy fogalom dilemmái című nyitóelőadásában. Mint rámutatott, az ellenállásnak sokféle típusa, módozata és iránya létezett. Beszélhetünk szellemi, adminisztratív, politikai és fegyveres ellenállásról, de az embermentés is beletartozik ebbe a fogalomba. Az ellenállás irányulhatott idegen hatalom behatolása, diktatórikus berendezkedés, de akár népcsoport (például a svábok) ellen is. A második világháború alatti ellenállás kutatását így nem a német megszállással kell kezdeni, hanem vissza kell nyúlni az adott típusú ellenállás gyökeréig.

Bartha Ákos. Forrás: NEB-fotó

Bartha Ákos Horthy kormányzói vezérkultuszát egyszerre tartotta antikommunistának és antinemzetiszocialistának, ami a hivatalos ellenállás létét tanúsítja. Hangsúlyozta, hogy az ellenállás a nem hivatalos körökben is jelen volt, például a kommunista párt magát antifasisztának nevezte, és a zsidóság is éveken át kvázi élet-halál harcot folytatott. Mindez az ellenállási formák összetettségét is bizonyítja. Bartha szerint az 1945 utáni antifasiszta paradigma eltakarta a részleteket, leegyszerűsítve, sematikusan mutatta be az 1945 előtti ellenállást, túlhangsúlyozta a kommunista párt irányította fegyveres partizánakciók szerepét. Ez azért is problematikus, mert a kommunista ellenállók nem csatlakoztak a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságához. Bartha Ákos arra is felhívta a figyelmet, hogy a második világháború során egyetlen fegyveres felkelés sem ért el siker, ha nem kapott külső támogatást reguláris katonai erőtől.

A kutató a holokauszt és az embermentés kapcsolatára is kitért. A világháború előtt Magyarországon élt Közép-Európa legnagyobb létszámú zsidóközössége. Tagjainak hatvan százaléka a holokauszt áldozatául esett. Ez óriási szám, ugyanakkor az arányokat tekintve a második legkisebb a térségben, így a magyarországi embermentés regionális viszonylatban kiemelkedőnek mondható. Bartha Ákos szerint a fegyveres ellenállás és az embermentés összefüggéseit érdemes lenne mélyebben feltárni.

A második világháborús ellenállás a kommunista történetírásban

A Bartha Ákos említette 1945 utáni kötelező antifasiszta paradigmával két előadás is foglalkozott. Máthé Áron (Nemzeti Emlékezet Bizottsága) a Fegyveres ellenállás a nyilasok uralmával szemben. Elhallgatott fejezet a kommunista történetírásban címet adta előzetesen előadásának, prezentációját pedig az Avagy minden másképp történt? kérdésével nyitotta. Az emlékezet változásait vizsgáló előadás a történész a nyilas per feldolgozására irányuló kutatásaiból indult ki, amelyekből más történet bontakozott ki számára, mint ami a köztéri emléktáblákról leolvasható. A szocialista történettudomány dichotómiával küzdött az ellenállás vonatkozásában, retrospektívan ugyanis csak a nyilasellenes kommunizmust támogató ellenállást ismerte el, s elhallgatta mindazokat az ellenállási formákat, amelyek saját definíciójának nem feleltek meg. A nemzeti ellenállás bemutatása pedig határozottan nem állt a kommunista diktatúra érdekében.

Máthé Áron a közönség soraiból hozzászól egy másik szekció előadásához. Forrás: NEB-fotó

Ötvös István (Nemzeti Emlékezet Bizottsága) hasonló témában, Máthé Áronra is reflektálva Túl a mítoszokon. Kommunisták az ellenállásban, 1944 címmel tartott előadást. Cáfolta a kommunista ellenállás számbeli fölényét Kádár 1954-es nyilatkozatának felidézésével, amelyben a politikus azt mondta, hogy 1944-ben nagyjából hatvan kommunista lehetett. Ahhoz, hogy ebből a kis létszámból látható méretű politikai mozgalom keletkezzen, népfrontpolitika folytatására volt szükség. 1928-ban, Romániában találták ki először egy helyhatósági választáson a dolgozók fórumát, ahol ez az indulási forma sikeres szereplést biztosított. Ötvös István rámutatott, hogy a második világháború alatti kommunista ellenállás – a Tanácsköztársasághoz hasonlóan – a kádári emlékezetpolitika tipikus útvesztőjévé vált. A hivatalos elvárás szerint pozitív képet kellett volna róla festeni, azonban pusztán a tényekre alapozva ez nem volt lehetséges.

Az ellenállás nemzetközi kapcsolatai

Duncan Bare A magyar ellenállás értelmezése. Az OSS első kapcsolatai az ellenállásban részt vevő kormányzati tisztviselőkkel és a Magyar Függetlenségi Mozgalommal 1944-ben című előadása úgy sem maradt el, hogy a kutató nem tudott Magyarországra utazni. Duncan Bare eljuttatta előre megírt szövegét a szervezőknek, amelyet a NEB tudományos kutatója, Szokolay Domokos felolvasott a közönségnek. Az előadásból kiderült, hogy az amerikai titkosszolgálat a Veréb, illetve Somfa fedőnevű műveletek során ügynököket küldött Magyarországra 1944-ben. Feladatuk részben az ellenállás, részben a hírszerzői tevékenység megszervezése volt, s működésük során több olyan tisztviselőt sikerült beszervezniük, akik releváns információval tudták ellátni az amerikai titkosszolgálatot.

Szokolay Domokos Duncan Bare "magyar hangjaként". Forrás: NEB-fotó
Szokolay Domokos Duncan Bare “magyar hangjaként”. Forrás: NEB-fotó

Joó András (VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) Útvesztők a háborús diplomáciában. A britek és a magyar ellenállás esélyei 1943–1944-ben címmel tartott előadást. Mint az elmondottakból kiderült, a balkáni hadszíntéren a britek vezető szerepre tartottak igényt, ezért nagyszabású akciót készítettek elő 1944 februárjára. Az Overlord hadművelet előkészítése azonban olyan mértékben kötötte le energiájukat, hogy tervük végrehajtását elhalasztották. A német megszállás új helyzetet teremtett ezen a téren is, az egész stratégiát újra kellett gondolni. A brit titkosszolgálat több, kisebb méretű akciót szervezett 1944 és 1945 folyamán, ám ezek nagyrészt sikertelenek maradtak.

A Svédországban élő magyar kutató, Hardi-Kovács Gellért A magyar nemzeti ellenállás és svéd kapcsolatai 1943–1945-ben című előadásának rámutatott, hogy a svédek már 1943 környékén valószínűsítették a németek vereségét, ezért elkezdtek az angolszász hatalmakkal és a Szovjetunióval, azaz a leendő győztesekkel kapcsolatot keresni, és a lehetőségekhez képest jó viszonyt kiépíteni. A kapcsolatépítésben a nyugati hatalmakat részesítették előnyben. Hasonló stratégiát követett a magyar diplomácia is, de próbálkozásai kevesebb sikerrel jártak. Hardi-Kovács Gellért szerint a magyar megbízottak Svédországon keresztül is próbálkoztak a nyugati kapcsolatok keresésével és ápolásával, ugyanakkor több svéd diplomata Magyarországon működött együtt az ellenállással a háború során. Közülük a máig nem tisztázott sorsú embermentő, Raoul Wallenberg személye a legismertebb.

Hardi-Kovács Gellért a közönség soraiból hozzászól egy másik szekció előadásához. Forrás: NEB-fotó

Felekezeti szempontú vizsgálat

A konferencia harmadik szekciója teljes terjedelmében a felekezeti ellenállásra (katolikus, református és evangélikus) összpontosított. Fejérdy András (ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet) Katolikus ellenállás – ellenálló katolikusok. Források, kapcsolathálók, az ellenállás formái című előadása konkrét személyek életútjából és tevékenységéből indult ki. A kutató innen fejtette fel a szervezett és szervezetlen ellenállás összeérő köreit, elvi-világnézeti alapjait. A katolikus egyház hitbeli közös platformja erkölcsi alapot jelentett az ellenálláshoz, amelynek spektruma a szellemi honvédelemtől a háttértárgyalásokon át az embermentésig, emberi jogok védelmétől a fegyveres ellenállásig terjedt. Mint rámutatott, az egyházi hálózatok, az egyének közötti kapcsolati hálók feltérképezésével sok újat lehet hozzátenni az ellenállás globális történetéhez. E kutatásnak fontos forrásai a személyes dokumentumok. A naplók, a levelek és visszaemlékezések számos olyan utalást tartalmaznak, amelyek segítségével a személyes kapcsolati hálózat rekonstruálható.

Földváryné Kiss Réka (Nemzeti Emlékezet Bizottsága) Református kapcsolati hálók az ellenállásban. Kísérlet Papp László szerepének meghatározására című előadásában a szórványos adatokból kiinduló életrajzírás nehézségeit akarta megvilágítani. Papp László (1908–1983) köztiszteletben álló református lelkész volt, aki kiemelkedő nagyságú kapcsolati hálóval rendelkezett. Pályája során dolgozott a Ráday-gyűjtemény vezetőjeként, a teológia dékánjaként, munkássága során szellemi oázist teremtett, s az 1956-os református megújulási mozgalom története is hozzá kötődik. Papp Lászlót 1939-ben kiküldték Amszterdamba, ahol szerepet játszott az Egyházak Világtanácsának a létrejöttében. A háború kitörése után genfi javaslatra létrehozta a menekültsegélyező bizottságot, ahol elnöki szerepet is vállalt. Egy jelentés szerint a zsidóüldözés beindulása után embereket mentett, a Szabad Nép szerint pedig az Ökumenikus Újjáépítési Bizottság vezetője volt. Ellenállói tevékenységét e morzsákra lehet alapozni, s ezekhez kellene további forrást találni, hogy fel lehessen rajzolni második világháborús tevékenységének ívét.

Földváryné Kiss Réka. Forrás: NEB-fotó

Mirák Katalin (Evangélikus Országos Gyűjtemény) Névváltoztatástól az embermentésig. Evangélikus ellenállás 1942–1944-ben című előadásának kezdetekor hangsúlyozta, hogy egyházi szempontból az ellenállás erkölcsi kérdés. A Magyarországi Evangélikus Egyház tagjai sokféleképpen viszonyultak a Német Birodalomhoz és a nácizmushoz: támogatók és ellenállók egyaránt voltak közöttük. Az egyházi vezetés a lutheri reformáció kora óta német orientációjú volt, s ez a hagyományos irányultság a 20. század első felében is megmaradt. Az 1940-es években egy kisebbségi, német érzelmű csoport szerveződött, amely két memorandumot is közreadott a német gyülekezetek égető kérdéseinek megoldásáról. A németbarátság mellett az ellenállás is jelen volt testületi és egyedi szinten is. Kapi Béla püspök és Radvánszky Albert felügyelő megtagadták a Magyarországon őrzött Luther-végrendelet átadását a Bibliotheca Wittenbergiana számára, hivatalosan tiltakoztak az egyházi személyek (lelkészek és tanítók) SS-alakulatokba történő besorozása ellen, és szót emeltek a zsidók üldözése ellen is. Az evangélikus egyházi ellenállás egyik legaktívabb formája az embermentés volt. Keken András, Rimár Jenő, Jánosy István és Sztehlo Gábor igen jelentős tevékenységet fejtett ki ezen a téren.

Az ellenállás világi formái

M. Kiss Sándor (Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum) Ifjúsági ellenállás – a Magyar Diákok Szabadságfrontja című előadásából kiderült, hogy a kutató a címadó szervezet egykori tagjai közül közel száz emberrel találkozott személyesen (a tagok a második világháború kezdetekor huszonévesek voltak), és közülük hatvannal interjút is készített, amelyet összehasonlított az adott személyekről levéltárakban elérhető anyaggal. A résztvevők saját tevékenységükről alkotott képe és az iratokból kiolvasható kép általában eltér egymástól, s az összhang megtalálása a kutatást végző történész feladata. A háború alatt több ifjúsági szervezet működött párhuzamosan, és mindegyik más politikai-világnézeti profillal rendelkezett. Volt, amelyik felbomlott a háború után, volt, amelyet elkezdtek felszámolni, de olyan is előfordult, amelynek tagjai a kommunista párthoz csatlakoztak. Sok korábbi szervezeti tagot kivégeztek. Az életben maradók közül többen az 1956-os forradalom és szabadságharcban is szerepet vállaltak, és akik éltek még 1989–1990-ben, azok a rendszerváltásban is részt vettek.

M. Kiss Sándor a közönség soraiból hozzászól egy másik szekció előadásához. Forrás: NEB-fotó

Szekér Nóra (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) A Magyar Függetlenségi Mozgalom szerepe az ellenállásban című előadásában rámutatott, hogy olyan mozgalomról volt szó, amelynek résztvevőit a szocialista állambiztonság 1976-ig biztosan megfigyelte. 1939-es megszerveződése ugyanis a Horthy-korszak politikai elitjéhez kötődött, mégpedig ahhoz a szárnyhoz, amelyik komoly veszélyt látott a németbarát politikában, s ezt próbálták egy másik vonal működtetésével ellensúlyozni. A mozgalom tevékenységét Szentiványi Domonkos és köre koordinálta. Szentiványi körülbelül háromezer főre tette azoknak a számát, akikkel együtt dolgoztak. 1944 után a mozgalom fő céljaivá a katonai ellenállás, az embermentés és a kiugrás megszervezése váltak. A szervezet később összekapcsolódott a Magyar Testvéri Közösséggel is.

Kovács Tamás (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Egy apolitikus összeesküvő. Mester Miklós embermentő tevékenysége 1944-ben című előadásában egy egyéni életutat vázolt fel. Mester Miklós 1906-os születésű, feltörekvő értelmiségi volt, aki történészként működött az 1930-as években (Az autonóm Erdély című 1937-es könyve a korszak egyik fontos monográfiája), de szociálisan érzékeny, közéleti kérdések iránt érdeklődő emberként a politika világa felé fordult, s 1939-ben kormánypárti képviselőjelölt lett Ráckevén. Több pártban megfordult az elkövetkező években, majd 1944-ben az Erdélyi Párt képviseletében, a Sztójay-kormányban államtitkárnak nevezték ki. 1944 tavaszán a zsidókérdést kiemelt fontossággal kezelte a magyar közigazgatás. Mester a deportálás ellen foglalt állást, és azt propagálta, hogy a kormányzó adhasson mentességet alóla. Három hónap munkával sikerült elérnie, hogy lehessen ilyen kérelmet benyújtani. Memoárja szerint harmincezer mentességi kérelem érkezett, amelyből nyolc-tízezret feldolgoztak. Mesternek a nyilas uralom alatt bujkálnia kellett, majd ő lett a Sztójay-kormány egyetlen tagja, aki ellen nem indult népbírósági eljárás a háború után, s bár érték atrocitások a kommunizmus évtizedei alatt, megérte az idős kort. 1989-ben hunyt el.

Novák Attila (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Cionista ellenállás Magyarországon. Kérdések és következtetések című előadásának kezdetén definiálta, hogy kit tekint cionistának: azok a személyek nevezhetők így, akik olyan csoport tagjai voltak, amelyik Palesztinában képzelte el a jövőjét. Minden üldözött tagokkal rendelkező mozgalom foglalkozott önmentéssel. Magánlakásokban bújtatták a tagokat, s akit lehetett, Palesztinába menekítettek. A kivándorlás segítését nem tekinthetjük ellenállási tevékenységnek, mert ez békeidőben is jellemző tevékenység volt. Ám a magyarországi cionisták nemcsak ezzel foglalkoztak. Nem álltak ellen fegyverrel, de tevékenységük így is átlépte a legalitás határát: tömegesen hamisították a papírokat. Az ellenállásnak így kevésbé látványos formáját választották, azonban segítségükkel nagyon sok ember megmenekülhetett a deportálástól.

A közönség. Forrás: NEB-fotó

Pócs Nándor (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) Fajvédelem, őrségváltás, ellenállás. A Nemzetvédelmi Szövetség, 1940–1944 című előadásában rámutatott, hogy az ellenállás nem olyan egyszeri esemény, mint például egy választás, hanem egy nagyobb időtartamot jelentő folyamat. A kutató, a korábbi előadókra is rezonálva hangsúlyozta, hogy a fegyveres ellenállás nem írható le a fasizmus és az antifasizmus ellentétpárjaként. Az ellenálló csoportok jóval összetettebbek voltak. Akadt közülük szélsőjobboldali is. Az előadás tárgyát képező Nemzetvédelmi Szövetség például ilyen volt. A szervezet 1942-től működött. Táplálta a Horthy-kultuszt, népszerűsítette a fegyveres erőket, háborús „felvilágosítást” tartott, faj- és nemzetvédelmi elveket propagált. A német megszállás után fokozatosan eljelentéktelenedett, előtte viszont rendvédelmi szerepet szántak neki kiugrás vagy átállás esetére. A kutató szerint ez a szervezet tette lehetővé, hogy a fegyveres ellenállás megszervezését nem a nulláról kellett megkezdeni.

Összegzés

Mint a fentiekből kiderült, Magyarországon számos ellenállási mozgalom tevékenykedett 1944 és 1945 folyamán, amelyeknek céljai, lehetőségei és elért eredményei egyaránt eltértek egymástól. Nem bontakozott ki olyan látványos eredményű fegyveres mozgalom, mint amilyen például az 1944. augusztusi párizsi felkelés volt, azonban – különösen a fegyvertelen ellenállás és az embermentés területén – számos olyan teljesítmény született, amire érdemes emlékezni. A konferencia arra is felhívta a figyelmet, hogy e területen rengeteg olyan fehér folt van még, amelyet érdemes lenne feltárni a kutatóknak. Az egyéni életutak és a kapcsolati hálók kutatása különösen érdekes eredményeket hozhat.

Szőts Zoltán Oszkár

 

Ezt olvastad?

A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete 2019. november 14-én rendezte meg A Horthy-rendszer születése című konferenciát a későbbi kormányzó száz évvel