„A világot nem kell megváltani, bár kis szerencsével azt is lehet.” – Póczy Klára emlékére

Póczy Klára neve ismerősen cseng a római korral foglalkozó régészek, régészhallgatók számára: a római fürdők kutatójaként fontos írása a Római közművek Magyarországon, illetve a Hajnóczi Gyulával közösen írt Római fürdők Budán című kötet, de számtalan Aquincummal (Óbuda) kapcsolatos publikációját is említhetném.

Póczy Klára 1923. február 6-án született Kolozsvárott, és ott is érettségizett 1941-ben. Erdélyi családból származott, apja, Póczy Mihály ismert vasútépítő mérnök volt. A régészet iránt először római jogtudós nagyapja keltette fel az érdeklődését, ő mesélt neki a római nők társadalmi, családi helyzetéről. Egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol először történelem-olasz-művészettörténet szakon tanult, de érdeklődése hamar a régészet felé fordult; végül régészet-muzeológus szakon végzett 1947-ben és még ugyanebben az évben doktorált is: disszertációját római provinciális témából, a brigetiói (Ószőny/Komárom) kerámiáról írta. Professzora, Alföldi András számtalan külföldi könyvet adott neki kutatásához. Ugyanebben az évben férjhez ment dr. Szentgáli Ferenc orvoshoz, akinek 1974-ben bekövetkezett haláláig éltek együtt. Férje haláláig publikációiban az Sz. Póczy Klára nevet használta. Fia, Szentgáli Ádám villamosmérnök 1949-ben született. Második férje Thímár János mérnök volt, akivel 1976-ban házasodtak össze.

1950 és 1985 között a Budapesti Történeti Múzeum tudományos főmunkatársa volt, 1963–1973 között az Aquincumi Múzeum igazgatójaként tevékenykedett. Szakterülete a római kor volt, elsősorban Aquincum területén. A városi régészet módszertana, a római kori topográfiai (helyrajzi) kutatások és a római kerámia, valamint a római falfestészet területén kutatásai nemzetközi elismertséget hoztak számára. 1958–1993 között számos feltárást végzett, melyet az ásatási jelentések igazolnak.

Jelentősebb munkái Aquincum területén: a békásmegyeri római villa feltárása 1961-ben, a Jablonkai úti múmiatemetkezés ásatása 1963-ban, a római kori vízvezeték forrásfoglalásának kutatása 1964–1965 között, majd 1971-ben, a polgárváros nyugati részének vizsgálata. Nevéhez kapcsolódik a polgárváros épületei közül a forum (köztér), a basilica (bíráskodás csarnoka/törvény háza) és a macellum (piac) feltárása is. A katonavárost és a legiotábor területét is kutatta, és neki köszönhetően ismerjük ezek, és az auxiliáris (segédcsapat) táborok történetét is.

Munkásságából kiemelkedik az aquincumi polgárváros romjainak konzerválása, a romkert kialakítása, és utóbbi Európa-szerte ismertté válása is.

Aquincum és Scarbantia (Sopron) kapcsán a pannoniai városok építészettörténetével foglalkozott. A római kerámiakutatásban maradandót alkotott: Aquincum, Intercisa (Dunaújváros), Brigetio és Scarbantia kerámiáinak vizsgálatával is intenzíven törődött. A pannoniai kerámián kívül az importált terra sigillata-kerámiákkal (díszedény) is foglalkozott, valamint a kerámiakutatás mellett a kerámiagyártás helyszínei és a vízvezetékek is érdekelték. A feltárások és a tudományos kutatás mellett a legiotábor és a katonaváros műemléki helyreállításainak vezetését is ő folytatta.

Aquincumon kívül is számtalan helyen végzett kutatómunkát, például a Dunakanyarban, de kiemelendő Sopronban a római Scarbantia városának feltárása. Külföldi ásatásokon is részt vett, például a Svájcban található Vindonissában 1967-ben, illetve Algériában 1977-ben. 1958–1982 között oktatott az ELTE Bölcsészettudományi Karán régészhallgatókat, és a Budapesti Műszaki Egyetem építészhallgatóinak is tartott ókori építészettel kapcsolatos órákat.

Számos konferenciát és kiállítást szervezett: például az Aquincumi Múzeum százéves fennállásának alkalmából megrendezte a „Római város a modern városban” című tanácskozást. A tárlatok közül a „Terra sigillata. Egy birodalom luxusedényei tükrében” (1984) és a „Római kerámiaművészet Aquincumban” (1992), de a Sopronban „Élet a városkapu előtt” 1973-ban rendezett bemutatója is jelentős. A „Das römische Budapest” kiállításának létrehozása is nevéhez kapcsolódik.

A nyugdíjazása után is aktívan segítette a műemlékek helyreállításával kapcsolatos munkát. Fontosabb kötetei: Pannóniai városok vagy Kaiser Annával közösen a Budapest római öröksége. A Német és Osztrák Régészeti Intézet is tagjai közé fogadta, munkásságát Kuzsinszky Bálint és Rómer Flóris emlékérmekkel és Móra Ferenc díjjal is jutalmazták. 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével is kitüntették.

Budapesten hunyt el 2008. október 16-án.

Lang Tünde

Források
Fitz Jenő: K.P. zum 80. Geburtstag. In: Forschungen in Aquincum 1969-2002. Zu Ehren von K. P. Clarae Póczy Octogenariae (Aquincum Nostrum II.2., 2003. 12-13.)
Gabler Dénes: Abschied Klára Póczy. Acta Archaeologica 2 61 (2010) 445-456.
https://www.nevpont.hu/palyakep/poczy-klara-5d97f (Kozák Péter)
https://sirasok.blog.hu/2008/10/20/poczy_klara_1929_2008 (Láng Orsolya)
Soproni Sándor: Póczy Klára köszöntése. Archeologiai Értesítő 1-2 120 (1993) 102.
Tóth Sándor: Római régész. Póczy Klára nyolcvanéves. Új Ember magazin 2003. április 147-148.
Zsidi Paula: Póczy Klára (1923-2008). Budapest Régiségei 41 (2008) 17-18.
Zsidi Paula: Póczy Klára. Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. 272-273.

Ezt olvastad?

A római limes – Áthatolthatatlan védőfal vagy átjárható zöldhatár?

A Római Birodalom határaival kapcsolatban gyakran hallhatunk a limesről. De mi is az a limes? Ha egy szótárban nézzük meg,

X