Sopron
Városi patakok és vízszennyezés a modern kor előtt – Avagy hogyan (nem) tartottak halat vizeletes vízben a középkorban
A modern kort megelőző, nagyobb népességkoncentrációval bíró városok rendre a közlekedési-kereskedelmi folyosót jelentő folyamok mentén alakultak ki, ugyanakkor gazdaságuk szempontjából hasonló jelentőséggel bírtak a patakok, erek is, hiszen ezek voltak
„A világot nem kell megváltani, bár kis szerencsével azt is lehet.” – Póczy Klára emlékére
Póczy Klára neve ismerősen cseng a római korral foglalkozó régészek, régészhallgatók számára: a római fürdők kutatójaként fontos írása a Római közművek Magyarországon, illetve a Hajnóczi Gyulával közösen írt Római fürdők
Géppuska, szurony, ritka bélyegek – Új helytörténeti kiállítás Sopronban
Lelkes gyűjtők és helytörténészek, tartalékos honvédek, civilek és hivatásos szakemberek példaértékű összefogásával valósult meg Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ aulájában „A Rongyos Gárda harcaitól a soproni népszavazásig”
Művészettörténet határhelyzetben – Csatkai Endre munkássága a két világháború között
Csatkai Endre (1896–1970) művészettörténész életpályája, munkássága több szempontból is egyedülálló. Ahogy jó barátja, Zádor Anna művészettörténész írta róla később, Csatkai „egyike volt az utolsó polihisztoroknak, aki abban az utolsó órában
Tündérsakk – A trianoni döntés hatása a magyar közlekedésre
„A tündérsakk a játékon belüli játék. Olyan szabályai vannak, amelyek eltérnek a ténylegesen játszott sakk szabályaitól, csak feladványai vannak, tehát nem egy partnerrel játszható játék. Ez is a teljes izolációra
Katonás leánynevelés Sopronban – Recenzió
A Magyar Királyi Zrínyi Ilona Honvédtiszti Leánynevelő Intézet az a „katonaiskola”, melynek történetéről kevesebb munkát találhatunk, ha összehasonlítjuk a többi, ehhez hasonló intézetről szóló történeti írások számával. Jelen ismertetőben a
Heti Ajánló 2019/47. | Irodalompolitika, álarcok és az erőszak tapasztalata
Heti tudományos programkínálatunkban helyet kapott többek között konferencia a magyar irodalom és szovjet irodalompolitika kapcsolatáról, könyvbemutató Szent László és a numizmatika kapcsolatáról, valamint vita és előadás, amik központjában a Tanácsköztársaság
“Fáradozással és béketűréssel” – Naprághy Demeter-emléknap
A Győri Egyházmegyei Levéltár, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár, valamint a MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport konferenciával és kiállítással emlékezett Naprághy Demeter győri püspök előtt halálának négyszázadik évfordulóján.
Heti Ajánló 2019/21.
Konferenciákban és könyvbemutatókban gazdag hét áll előttünk, de ezeken kívül a programajánlónkban helyet kapott egy-egy előadás és pódiumbeszélgetés, valamint folytatódik két közkedvelt programsorozat is . Május 20., hétfő 9.00-tól kétnapos
Heti Ajánló 2019/20.
Gazdag tudományos programkínálat várja az érdeklődőket ezen a héten. Ajánlónkban helyet kapott több könyvbemutató és konferencia valamint egy-egy tudományos ülés, majális és csatabemutató is. Május 15., szerda 9.00-kor kétnapos konferencia