„A világot nem kell megváltani, bár kis szerencsével azt is lehet.” – Póczy Klára emlékére
Póczy Klára neve ismerősen cseng a római korral foglalkozó régészek, régészhallgatók számára: a római fürdők kutatójaként fontos írása a Római közművek Magyarországon, illetve a Hajnóczi Gyulával közösen írt Római fürdők Budán című kötet, de számtalan Aquincummal (Óbuda) kapcsolatos publikációját is említhetném.
Póczy Klára 1923. február 6-án született Kolozsvárott, és ott is érettségizett 1941-ben. Erdélyi családból származott, apja, Póczy Mihály ismert vasútépítő mérnök volt. A régészet iránt először római jogtudós nagyapja keltette fel az érdeklődését, ő mesélt neki a római nők társadalmi, családi helyzetéről. Egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol először történelem-olasz-művészettörténet szakon tanult, de érdeklődése hamar a régészet felé fordult; végül régészet-muzeológus szakon végzett 1947-ben és még ugyanebben az évben doktorált is: disszertációját római provinciális témából, a brigetiói (Ószőny/Komárom) kerámiáról írta. Professzora, Alföldi András számtalan külföldi könyvet adott neki kutatásához. Ugyanebben az évben férjhez ment dr. Szentgáli Ferenc orvoshoz, akinek 1974-ben bekövetkezett haláláig éltek együtt. Férje haláláig publikációiban az Sz. Póczy Klára nevet használta. Fia, Szentgáli Ádám villamosmérnök 1949-ben született. Második férje Thímár János mérnök volt, akivel 1976-ban házasodtak össze.
1950 és 1985 között a Budapesti Történeti Múzeum tudományos főmunkatársa volt, 1963–1973 között az Aquincumi Múzeum igazgatójaként tevékenykedett. Szakterülete a római kor volt, elsősorban Aquincum területén. A városi régészet módszertana, a római kori topográfiai (helyrajzi) kutatások és a római kerámia, valamint a római falfestészet területén kutatásai nemzetközi elismertséget hoztak számára. 1958–1993 között számos feltárást végzett, melyet az ásatási jelentések igazolnak.
Jelentősebb munkái Aquincum területén: a békásmegyeri római villa feltárása 1961-ben, a Jablonkai úti múmiatemetkezés ásatása 1963-ban, a római kori vízvezeték forrásfoglalásának kutatása 1964–1965 között, majd 1971-ben, a polgárváros nyugati részének vizsgálata. Nevéhez kapcsolódik a polgárváros épületei közül a forum (köztér), a basilica (bíráskodás csarnoka/törvény háza) és a macellum (piac) feltárása is. A katonavárost és a legiotábor területét is kutatta, és neki köszönhetően ismerjük ezek, és az auxiliáris (segédcsapat) táborok történetét is.
Munkásságából kiemelkedik az aquincumi polgárváros romjainak konzerválása, a romkert kialakítása, és utóbbi Európa-szerte ismertté válása is.
Aquincum és Scarbantia (Sopron) kapcsán a pannoniai városok építészettörténetével foglalkozott. A római kerámiakutatásban maradandót alkotott: Aquincum, Intercisa (Dunaújváros), Brigetio és Scarbantia kerámiáinak vizsgálatával is intenzíven törődött. A pannoniai kerámián kívül az importált terra sigillata-kerámiákkal (díszedény) is foglalkozott, valamint a kerámiakutatás mellett a kerámiagyártás helyszínei és a vízvezetékek is érdekelték. A feltárások és a tudományos kutatás mellett a legiotábor és a katonaváros műemléki helyreállításainak vezetését is ő folytatta.
Aquincumon kívül is számtalan helyen végzett kutatómunkát, például a Dunakanyarban, de kiemelendő Sopronban a római Scarbantia városának feltárása. Külföldi ásatásokon is részt vett, például a Svájcban található Vindonissában 1967-ben, illetve Algériában 1977-ben. 1958–1982 között oktatott az ELTE Bölcsészettudományi Karán régészhallgatókat, és a Budapesti Műszaki Egyetem építészhallgatóinak is tartott ókori építészettel kapcsolatos órákat.
Számos konferenciát és kiállítást szervezett: például az Aquincumi Múzeum százéves fennállásának alkalmából megrendezte a „Római város a modern városban” című tanácskozást. A tárlatok közül a „Terra sigillata. Egy birodalom luxusedényei tükrében” (1984) és a „Római kerámiaművészet Aquincumban” (1992), de a Sopronban „Élet a városkapu előtt” 1973-ban rendezett bemutatója is jelentős. A „Das römische Budapest” kiállításának létrehozása is nevéhez kapcsolódik.
A nyugdíjazása után is aktívan segítette a műemlékek helyreállításával kapcsolatos munkát. Fontosabb kötetei: Pannóniai városok vagy Kaiser Annával közösen a Budapest római öröksége. A Német és Osztrák Régészeti Intézet is tagjai közé fogadta, munkásságát Kuzsinszky Bálint és Rómer Flóris emlékérmekkel és Móra Ferenc díjjal is jutalmazták. 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével is kitüntették.
Budapesten hunyt el 2008. október 16-án.
Lang Tünde
Források
Fitz Jenő: K.P. zum 80. Geburtstag. In: Forschungen in Aquincum 1969-2002. Zu Ehren von K. P. Clarae Póczy Octogenariae (Aquincum Nostrum II.2., 2003. 12-13.)
Gabler Dénes: Abschied Klára Póczy. Acta Archaeologica 2 61 (2010) 445-456.
https://www.nevpont.hu/palyakep/poczy-klara-5d97f (Kozák Péter)
https://sirasok.blog.hu/2008/10/20/poczy_klara_1929_2008 (Láng Orsolya)
Soproni Sándor: Póczy Klára köszöntése. Archeologiai Értesítő 1-2 120 (1993) 102.
Tóth Sándor: Római régész. Póczy Klára nyolcvanéves. Új Ember magazin 2003. április 147-148.
Zsidi Paula: Póczy Klára (1923-2008). Budapest Régiségei 41 (2008) 17-18.
Zsidi Paula: Póczy Klára. Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. 272-273.
Ezt olvastad?
További cikkek
Bartucz Lajos – egy meghatározó antropológus életútja
Bartucz Lajos foglalkozott rassztörténettel, a gyermekek testi fejlődését, illetve a katonák termetét vizsgálta. Rengeteg leletanyag összegyűjtését köszönhetjük neki, amelyeken keresztül a magyarság antropológiai összetételét kutatta és publikálta. Megjelent négy könyve, […]
Schmidt Éva, az obi-ugor népek őrangyala
Schmidt Éva neve talán kevés embernek cseng ismerősen, annak ellenére, hogy kiváló nyelvész és folklorista volt. Sajnálatos módon viszonylag rövid életet élt, azonban munkásságával maradandót alkotott, és neki köszönhetően az […]
„Olvassanak el mindent, hallgassanak meg minden véleményt, amit csak lehet!” – Interjú Vonyó József történésszel. 2. rész
Két héttel ezelőtt közöltük Vonyó Józseffel készített interjúnk első részét, amelyben főként az oktatás és a pályaválasztás motivációja, körülményei kerültek a középpontba. Most folytatjuk a kutatómunkával, politikai szerepvállalással, településtörténet-írással kapcsolatos […]
Előző cikk
A Bay-csoport és a magyar űrtevékenység kezdetei, 1942–1946
Mint minden évben idén is február 6-án emlékezünk meg a Magyar Honvédség rádiótechnikai fegyvernemének napjáról. Jelen tudománytörténeti írásomban egy 1942-ben kezdődött titkos katonai rádiólokátor fejlesztési programot szeretnék beláthatóbbá tenni, mivel […]