„A világot nem kell megváltani, bár kis szerencsével azt is lehet.” – Póczy Klára emlékére
Póczy Klára neve ismerősen cseng a római korral foglalkozó régészek, régészhallgatók számára: a római fürdők kutatójaként fontos írása a Római közművek Magyarországon, illetve a Hajnóczi Gyulával közösen írt Római fürdők Budán című kötet, de számtalan Aquincummal (Óbuda) kapcsolatos publikációját is említhetném.
Póczy Klára 1923. február 6-án született Kolozsvárott, és ott is érettségizett 1941-ben. Erdélyi családból származott, apja, Póczy Mihály ismert vasútépítő mérnök volt. A régészet iránt először római jogtudós nagyapja keltette fel az érdeklődését, ő mesélt neki a római nők társadalmi, családi helyzetéről. Egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol először történelem-olasz-művészettörténet szakon tanult, de érdeklődése hamar a régészet felé fordult; végül régészet-muzeológus szakon végzett 1947-ben és még ugyanebben az évben doktorált is: disszertációját római provinciális témából, a brigetiói (Ószőny/Komárom) kerámiáról írta. Professzora, Alföldi András számtalan külföldi könyvet adott neki kutatásához. Ugyanebben az évben férjhez ment dr. Szentgáli Ferenc orvoshoz, akinek 1974-ben bekövetkezett haláláig éltek együtt. Férje haláláig publikációiban az Sz. Póczy Klára nevet használta. Fia, Szentgáli Ádám villamosmérnök 1949-ben született. Második férje Thímár János mérnök volt, akivel 1976-ban házasodtak össze.
1950 és 1985 között a Budapesti Történeti Múzeum tudományos főmunkatársa volt, 1963–1973 között az Aquincumi Múzeum igazgatójaként tevékenykedett. Szakterülete a római kor volt, elsősorban Aquincum területén. A városi régészet módszertana, a római kori topográfiai (helyrajzi) kutatások és a római kerámia, valamint a római falfestészet területén kutatásai nemzetközi elismertséget hoztak számára. 1958–1993 között számos feltárást végzett, melyet az ásatási jelentések igazolnak.

(Kép forrása: https://sirasok.blog.hu/2008/10/20/poczy_klara_1929_2008, Forschungen in Aquincum 1969-2002)
Jelentősebb munkái Aquincum területén: a békásmegyeri római villa feltárása 1961-ben, a Jablonkai úti múmiatemetkezés ásatása 1963-ban, a római kori vízvezeték forrásfoglalásának kutatása 1964–1965 között, majd 1971-ben, a polgárváros nyugati részének vizsgálata. Nevéhez kapcsolódik a polgárváros épületei közül a forum (köztér), a basilica (bíráskodás csarnoka/törvény háza) és a macellum (piac) feltárása is. A katonavárost és a legiotábor területét is kutatta, és neki köszönhetően ismerjük ezek, és az auxiliáris (segédcsapat) táborok történetét is.
Munkásságából kiemelkedik az aquincumi polgárváros romjainak konzerválása, a romkert kialakítása, és utóbbi Európa-szerte ismertté válása is.
Aquincum és Scarbantia (Sopron) kapcsán a pannoniai városok építészettörténetével foglalkozott. A római kerámiakutatásban maradandót alkotott: Aquincum, Intercisa (Dunaújváros), Brigetio és Scarbantia kerámiáinak vizsgálatával is intenzíven törődött. A pannoniai kerámián kívül az importált terra sigillata-kerámiákkal (díszedény) is foglalkozott, valamint a kerámiakutatás mellett a kerámiagyártás helyszínei és a vízvezetékek is érdekelték. A feltárások és a tudományos kutatás mellett a legiotábor és a katonaváros műemléki helyreállításainak vezetését is ő folytatta.

Aquincumon kívül is számtalan helyen végzett kutatómunkát, például a Dunakanyarban, de kiemelendő Sopronban a római Scarbantia városának feltárása. Külföldi ásatásokon is részt vett, például a Svájcban található Vindonissában 1967-ben, illetve Algériában 1977-ben. 1958–1982 között oktatott az ELTE Bölcsészettudományi Karán régészhallgatókat, és a Budapesti Műszaki Egyetem építészhallgatóinak is tartott ókori építészettel kapcsolatos órákat.
Számos konferenciát és kiállítást szervezett: például az Aquincumi Múzeum százéves fennállásának alkalmából megrendezte a „Római város a modern városban” című tanácskozást. A tárlatok közül a „Terra sigillata. Egy birodalom luxusedényei tükrében” (1984) és a „Római kerámiaművészet Aquincumban” (1992), de a Sopronban „Élet a városkapu előtt” 1973-ban rendezett bemutatója is jelentős. A „Das römische Budapest” kiállításának létrehozása is nevéhez kapcsolódik.

A nyugdíjazása után is aktívan segítette a műemlékek helyreállításával kapcsolatos munkát. Fontosabb kötetei: Pannóniai városok vagy Kaiser Annával közösen a Budapest római öröksége. A Német és Osztrák Régészeti Intézet is tagjai közé fogadta, munkásságát Kuzsinszky Bálint és Rómer Flóris emlékérmekkel és Móra Ferenc díjjal is jutalmazták. 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével is kitüntették.
Budapesten hunyt el 2008. október 16-án.
Lang Tünde
Források
Fitz Jenő: K.P. zum 80. Geburtstag. In: Forschungen in Aquincum 1969-2002. Zu Ehren von K. P. Clarae Póczy Octogenariae (Aquincum Nostrum II.2., 2003. 12-13.)
Gabler Dénes: Abschied Klára Póczy. Acta Archaeologica 2 61 (2010) 445-456.
https://www.nevpont.hu/palyakep/poczy-klara-5d97f (Kozák Péter)
https://sirasok.blog.hu/2008/10/20/poczy_klara_1929_2008 (Láng Orsolya)
Soproni Sándor: Póczy Klára köszöntése. Archeologiai Értesítő 1-2 120 (1993) 102.
Tóth Sándor: Római régész. Póczy Klára nyolcvanéves. Új Ember magazin 2003. április 147-148.
Zsidi Paula: Póczy Klára (1923-2008). Budapest Régiségei 41 (2008) 17-18.
Zsidi Paula: Póczy Klára. Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. 272-273.
Ezt olvastad?
További cikkek
Filmekről történész szemmel – Az elBeszélő podcast vendége Paár Ádám
A TheHistoryGeek csatorna és az Újkor.hu közös beszélgetős portréműsora, az elBeszélő legújabb adásában Árvai Tünde, Lengyel Ádám és Maróti Zsolt Viktor szerkesztőink Paár Ádámmal beszélgettek, részben nemrég megjelent A kosztümös filmekről történész szemmel című könyve kapcsán. […]
„Boldog vagyok, hogy a mai napig élek. Az igazságosság győzött. De semmi sem fakult ki az emlékezetemből.” – Anna M. Larina Buharina élete a tomszki fogságban
Jelen írásban Anna Mihajlovna Larina Buharina életébe, annak is elsősorban egy rövidebb szakaszába teszünk betekintést. Mivel Anna Larina több büntetésvégrehajtási intézményt is megjárt, életéről csupán átfogó képet adunk, és annak […]
Az álmok költője: Stéphane Mallarmé
A 19. század második felének francia költészetéből általában Baudelaire-t, Verlaine-t és Rimbaud-t szoktuk emlegetni, mivel az ő életművük tartalmaz néhány viszonylag könnyen értelmezhető verset, melyekből általános képet kaphatunk a kor […]
Előző cikk
A Bay-csoport és a magyar űrtevékenység kezdetei, 1942–1946
Mint minden évben idén is február 6-án emlékezünk meg a Magyar Honvédség rádiótechnikai fegyvernemének napjáról. Jelen tudománytörténeti írásomban egy 1942-ben kezdődött titkos katonai rádiólokátor fejlesztési programot szeretnék beláthatóbbá tenni, mivel […]