Magyarország román megszállása (1918–1920)

2024. május 28-án szervezte meg az Erőszakkutató Intézet a Magyarország román megszállás alatt (1918–1920) című konferenciát, melynek helyszínéül a Budapest Főváros Levéltárának Gárdonyi Albert-terme szolgált. Az esemény tematikája szervesen illeszkedett a 2023 augusztusában megalakult intézet profiljába, ugyanis a közelmúltban három monográfiát is publikált a román megszállás történetével kapcsolatban. Öt szekció 13 előadását hallhatták a megjelentek, melyek azóta már az EKI YouTube csatornáján is visszanézhetőek.

Gellért Ádám ügyvezető köszöntő szavai után szekcióvezetői tisztségének eleget téve nyitotta meg „A román megszállás kutatásának új útjai” című szekciót, melynek kimondatlanul is azt a célt szánták a szervezők, hogy átfogó helyzetjelentést nyújtsanak a téma legfrissebb kutatási eredményeivel kapcsolatban. Elsőként Marosvári Attila tartotta meg Új szempontok a magyarországi román katonai megszállás történetének kutatásához című előadását, felhívva a figyelmet arra, hogy számos nyitott kérdés megválaszolása vár még a kutatókra. A prezentációból megismerhető volt az a tudatos, felépített, átgondolt rendszer, mely a román seregek magyarországi tevékenységeire jellemző. Nóvumként kiemelhető, hogy Marosvári három megszállási zónát különített el: a polgári megszállási zónát, a tiszántúli katonai megszállási zónát, illetve a Tiszától nyugatra fekvő katonai megszállási zónát. Ezen kategóriákat a közigazgatás, a közbiztonság, a rekvirálási rendszer és más egyéb szempontok alapján differenciálta a történész, igazolva tézisét.

Marosvári többször is utalt Perczel Olivér publikációira, aki a konferencia második előadójaként a megszálló román katonákhoz köthető gyilkosságok kérdéskörének kutatója. Az 1919–1920-as magyarországi román megszállás erőszakos arca című előadásából több civil és katonai áldozatokat tartalmazó statisztikai adatot megismerhettek a résztvevők. A legtöbb atrocitás mögött a megtorlás szándéka állt a szakember szerint, valamint a lakosság félelemben tartása, a példastatuálás és az együttműködésre késztetés is fontos szempontot jelentett. Perczel több konkrét eset felelevenítésével szemléltette az erőszakos cselekedetek közti különbségeket (tömeggyilkosság, harci tevékenység, baleset, rablógyilkosság, öngyilkosság, fogság), melyeket országrészenkénti bontásban is a hallgatóság elé tárt.

Rövid kávészünet után következtek „A román megszállás nagypolitikai háttere” című szekció előadásai. A román politikai elit elégedettség és csalódottság között. Románia külpolitikai törekvései és a trianoni szerződés ratifikálása a román parlamentben címmel számolt be kutatási eredményeiről Toth Szilárd. Ezen prezentáció középpontjában különböző pártok, valamint olyan neves politikusok, mint Ion Brătianu egykori miniszterelnök és Take Ionescu külügyminiszter Trianonnal kapcsolatos álláspontjai álltak. A kutatás főként olyan román parlamenti beszédek feldolgozásán alapult, melyeket korábban titkosítottak, így eddig nem kerülhettek a történettudomány látóterébe.

A Toth által bemutatott hiánypótló forrásbázis egyértelműen bizonyítja azt, hogy a román képviselők nem voltak elégedettek a trianoni békeszerződés által biztosított új országhatárokkal, és ennek fő okaként az 1916. augusztus 17-én megkötött bukaresti szerződést jelölte meg a történész. A vitában felszólaló személyek interpellációjukban általában valamilyen történeti kérdés mentén építették fel érveléseiket, melyekben szintén közös pont, hogy Románia több területet érdemelt volna, azonban Toth kihangsúlyozta, hogy érdemben ezek nem voltak hatással a békeszerződésben megállapított határokra.

Ezt követően Tóth Marcell Az aradi ellenkormány és a románok címmel tartotta meg előadását, mely bepillantást engedett az 1919. május 6-án megalakult többpárti, antikommunista kabinet néhány napos működésébe. A román királyi haderő előrenyomulása következtében a Károlyi Gyula vezette kormány Szegedre tervezte áttenni székhelyét, ám Mezőhegyesnél a román hatóságok internálták a kabinet tagjait. A kutató a bemutatott eredmények alapján lehetséges indokként jelölte meg, hogy az egyébként magyar többségű Aradon gördülékenyebben ment végbe ekképpen az impériumváltás. A prezentáció végén az aradi kormány sajtóbéli megítéléséről is többet megtudhattak a megjelentek: három román nyelvű hírlap cikkeinek elemzésére is kitért a vizsgálat, melyek között napvilágot láttak pozitív hangvételű írások is.

Végül Pritz Pál Kik hozták be a románokat Budapestre? című előadása zárta le a szekció munkáját, melynek egy 1922-ben lezajlott magyarországi nemzetgyűlési vita képezte tárgyát. Sándor Pál liberális képviselő július 15-én vonta kérdőre Bethlen István miniszterelnököt, hogy hajlandó-e vizsgálatot indítani azügyben, hogy kik kérték fel a románokat a megszállásra. A kormányfő augusztus 2-án válaszolt, aki úgy vélte nem szükséges vizsgálatot indítani, hiszen nincs olyan magyar ember, aki ebben részt vett volna. Pritz is hasonló álláspontot képviselt, úgy vélte, hogy a Párizsból kapott utasítások között is szelektáltak a románok, akik úgy gondolták, hogy a tiszai offenzívával, a Tanácsköztársaság meggyengítésével nagy szolgálatot tettek az antantnak. Az interpellációt heves sajtóvita követte, valamint a vita anyagát az MSZDP egy kiadványban is megjelentette még abban az esztendőben. Az előadásból megismerhettük a vitában résztvevők érveit, továbbá a professzor számos politikatörténeti adalékkal is kiegészítette mondandóját, mindemellett elítélte a parlamenti interpellációk aznapi verbális túlkapásait.

„Román hatalomátvétel Erdélyben és a Partiumban” címmel vette kezdetét a következő szekció, melynek keretében elsőként Vajda Tamás tartotta meg A kolozsvári egyetem elfoglalását követően a hallgatókat és professzorokat sújtó erőszak című előadását. A történész-levéltáros különböző egyetemtörténeti források és visszaemlékezések felhasználásával tárta fel a kolozsvári eseményeket és az impériumváltás közvetlen hatását a Ferenc József Tudományegyetem működésére. A prezentációból kiderült, hogy milyen eszközökkel érvényesítették akaratukat a megszállók a magyar hallgatók ellehetetlenítésével és az egyetem elrománosításával kapcsolatban. 1919 májusában szólították fel a professzorokat a hűségeskü letételére, akik ezt megtagadták, így olyan nagynevű tudósoknak is menekülniük kellett, mint Cholnoky Jenő. Az oktatási intézményben 1919 őszén már román nyelven kezdődött meg a szemeszter. Érdekességként Vajda a pozsonyi egyetem esetét is felvillantotta, a két egyetem hallgatóinak számainak összehasonlításával pedig a trianoni békeszerződés egy kevésbé ismert hatását mutatta be a jelenlévőknek, ugyanis ekkor egyedülálló módon mindkét „menekültegyetem” ideiglenesen Budapesten kezdte meg a félévet, közös tanrenddel.

A programban előzetesen meghirdetett Szegedy-Kloska Tamás sajnos nem tudott a rendezvényen részt venni, így Balogh-Ebner Márton prezentációja következett. A szakember a Degenfeld család példáján keresztül mutatta be azt, hogyan csapódott le a román hatalomátvétel a magántulajdon és a földbirtok kérdésében. Ennek fényében a romániai magyar birtokokon zajló földosztás tematikájában végzett mélyfúrásokat az előadó, mely folyamatban elitellenes és nacionalista elemek keveredését is láttatta. Balogh-Ebner kiemelte, hogy a közép-európai országokban ekkor földosztási hullám zajlott és érdemes összevetni ezen országok birtokpolitikai viszonyait. A román állam a saját érdekei szerint próbálta meg átrendezni a birtokrendszert, ám a kutató ezt mindössze egy kísérletként értelmezte, hiszen a korszakban a románság nem tudta ezt az ügyet sikerként elkönyvelni.

Negyedikként az „Erőszak és kollaboráció a Partiumban valamint a trianoni Magyarország területén” elnevezésű szekció kezdhette meg üléseit, melynek keretében egy-egy helytörténeti elemzést mutattak be a kutatók. Elsőként Bojtos Gábor kalauzolta el a hallgatóságot Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe, „Az ellenséges tisztekkel baráti viszonyban volt” – Jász-Nagykun-Szolnok vármegye prefektusai és Karcag város rendőrkapitányai a román megszállás alatt című előadásában négy személy, Cséti Róbert főispán, Olasz Vilmos rendőrkapitány, Kacsicz Pál rendőrkapitány és Münich József főispán tevékenységét mutatta be a román megszállás időszakából.

Az ismertetett terület különlegessége abból is adódott, hogy a vármegye kettészakadva működött, a Tisza vonala jelentette a közigazgatási határt, ezáltal Szolnok is frontvárossá vált. Az eseménytörténeti bevezető után a románokkal történő együttműködéssel kapcsolatos mélyfúrásairól számolt be a történész, valamint felvetette a felsorolt személyek utóéletét is. Ugyanis Cséti a románok által megszállt terület polgári vezetője volt, aki a magyar érdekek mellett állt ki ezen posztján is, ezzel szemben az őt váltó Münich visszaélt hatalmával, a románok távozásakor maga is elhagyta az országot. A másik példa a rendőrkapitányok esetét elevenítette fel. Dr. Olasz Vilmos 1916-tól volt Karcag rendőrfőkapitánya, akit nagy tisztelet övezett a forradalmak alatti magatartásáért, szerepe volt a település vagyonának megmentésében, míg a helyére kinevezett Kacsicz Pál Romániához kívánta csatolni Karcagot, a közvélemény később az „oláhok rendőrkapitánya” elnevezést is ráragasztotta.

Seres Attila fókusza még keletebbre, Köröstárkány felé orientálódott. Etnikai tisztogatás vagy katonai revans? Köröstárkány 1919. évi tragédiája az aradi magyar konzulátus 1943. évi jelentése tükrében című előadásában egy tömegmészárlás okaira és következményeire világított rá. A kutatás alapját egy olyan forrás jelentette, mely Lorx Tibor aradi konzul jóvoltából 1943-ban látott napvilágot, 24 évvel a taglalt események után. Az 1919. április 19-ére datált tragédia áldozataihoz beleszámítják az azt követő 2-3 napon történt gyilkosságokat is, mely a kutató megállapításai szerint 108 főt tett ki. Előzményként Seres a köröstárkányi kisbirtokosok és a környező román falvak közötti ellentéteket nevezte meg, kiváltképp a román falvak földjeinek felvásárlását. A brutalitás célja a helyi magyarság gazdasági és egzisztenciális dominanciájának megtörése volt, a vérontás hatásai pedig még később is éreztették hatásukat. Ezt követően a település utcaképe jelentősen megváltozott, kialakult egyfajta falusi erődrendszer, mely jelzi azt, hogy milyen mélyen ivódott be az eset a helyi lokális közösség kollektív emlékezetébe.

Vizi László Tamás „Legszebb emlékekkel szívünkben távozunk ezen vármegyéből…” Székesfehérvár, mint a román megszállás dunántúli logisztikai központja címmel megtartott előadásában egy kéthónapos időszakról kívánt átfogó képet festeni. Székesfehérvár esetében kevés irat maradt fenn, így a kutatás nagyban támaszkodott Juhász Viktor forráskiadására, mely 2019 óta reprint formátumban is elérhető. Az előadó kiemelte, hogy a város, ahogy a vizsgált korszakban, úgy ma is fontos közúti és vasúti csomópont, ezért is szánta a román vezetés gazdasági, katonai és logisztikai központnak a kutatás tárgyát képező települést. 1919. augusztus 17-én érkezett meg az első román dandár, majd szigorú cenzúrát vezettek be, megszüntették a telefonszolgáltatást, valamint megfogalmazták az anyagi követeléseiket is. Vizi többször is utalt rá, hogy a korábban elhangzott előadásokban bemutatott módszerek Székesfehérvár esetében is megfigyelhetők: megszállták a stratégiai pontokat, megfélemlítették a lakosságot. Továbbá a kutatás kiterjedt arra is, hogy mekkora összegbe került a városnak a román megszállás. Az elmondottak szerint végül egymillió korona kölcsönt kellett felvennie a városnak és a vármegye is osztozott az élelmezés és a tisztikar kéréseit érintő anyagi költségeken.

A rendezvény zárásaként „A román megszállás a sajtóban és az emlékezetben” című szekció előadásait hallhatták a megjelentek. Oláh Szabolcs A román megszállás a Kunszentmártoni Hiradó hasábjain című előadásával vett részt a konferencián, aki arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként alkalmas a helyi sajtó a román jelenlét vizsgálatára. Az elemzett hírlap első száma 1918-ban jelent meg, azonban 1919 márciusától 1920 januárjáig szünetelt a lapkiadás, így a kutató főként a retrospektív nézőpontot érvényesíthette. Kunszentmártonban a román megszállás 1919. április 30-tól 1920 áprilisáig tartott. A továbbiakból kiderült, hogy a lap a románok kivonulását követően folyamatosan románellenes hangnemben működött, melyet különböző gúnyversek és a rekvirálások napirenden tartása is megerősít. Az újság ezenkívül számos emberi történetet is megörökített, például Balla Márton halálát, akit a frontról hazatérve végeztek ki, vagy Samu Elek esetét is, akit kémgyanú okán lőttek le. Továbbá az eseménytörténet szempontjából is hasznos lehet a lokális sajtó vizsgálata, mint ahogy arra Oláh is rávilágított, hiszen Kunszentmárton esetében is számos helyi jelentőségű történés kerülhetett ezáltal feltárásra.

Floutier Jérémy a román-magyar konfliktus francia sajtóbéli megjelenésével kapcsolatos kutatásainak eredményeit tárta a hallgatóság elé a Felszabadítás vagy megszállás? A román katonai jelenlét Magyarországon a Le Miroir című francia képesújság tükrében (1918–1920) címmel megtartott előadásában. A francia származású történész a Le Miroir című képesújság cikkeit vette górcső alá. A lap haditudósítót küldött Romániába, aki Budapestig kísérte el a román királyi sereget. Az 1919. évi események előtérbe kerülése a francia nyilvánosságban az előadó szerint annak volt köszönhető, hogy ekkora nyugaton már elcsendesedtek a fegyverek, így megnövekedett az érdeklődés a közép-európai helyzet iránt. A Le Miroir azonban nyíltan propagandisztikus célokat szolgált, a magyarokat általában elnyomóknak, a románokat hősöknek állítva be. Eltúlzott cikkek is napvilágot láthattak a kiadványban, melyek középpontjában a „békés szándékú, gondoskodó” román megszállók álltak, akikkel kapcsolatban például a békéscsabaiak és a debreceniek is elégedettségüket fejezték ki a tudósítások szerint. A kutató ezért is jutott arra a megállapításra, hogy a sajtóval szemben fokozott forráskritikai figyelem szükségeltetik, háborús időkben pedig ez hatványozottan igaz.

Végezetül Köő Artúr Harry Hill Bandholtz alakjának román „tükörképe”. Múzeumi kincsek megmentője, vagy hantázó szélhámos? című előadása az amerikai tábornok romániai megítélésébe nyújtott bepillantást. Mielőtt a címben vállalt feladatra tért volna ki a kutató, elmondta, hogy Magyarországon máig töretlen Bandholtz nimbusza, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum kifosztása megakadályozásának köszönhet. A helyzet korántsem ilyen egyértelmű a határ román oldalán, így az előadó ismertette, hogy hogyan látja a román történetírás Bandholtz személyét. A tábornok lejáratása Romániában már 1935-ben megkezdődött, Gheorghe Mărdărescu, az egykori román királyi hadsereg magyarországi főparancsnoka kritikát fogalmazott meg Bandholtz 1933-ban kiadott naplójával kapcsolatban, melyre válaszul a Curentul című román lapban folytatásokban közölte ellenpamfletjét.

A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy míg Romániában szinte hozzáférhetetlen Bandholtz naplója, addig itthon Mărdărescu írását hagyta figyelmen kívül a nyilvánosság. Köő kiemelte, hogy a romániai történetírás által cáfolatként hivatkozott források nem tagadják érdemben a Bandholtz naplójában megjelent konfrontatív állításokat, ugyanakkor ezen iratok leginkább a főváros lakosságának élelmiszerellátását és a vörös veszély elhárítását hangsúlyozzák. Továbbá, a román munkák többsége a múzeumi műtárgyak eltulajdonítását és a rekvirálásokat tagadják, elvétve azonban akadnak román szerzők, akik elismerik az említett esetek drasztikus voltát is.

Az egyes szekciók zárásaként a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadóknak és megjegyzéseket fűzhettek a prezentációkhoz, ezáltal élénk diskurzus alakult ki egy-egy téma kapcsán. Végeredményben az előadásokban elhangzottak között számos átfedés volt tapasztalható, mely jól mutatja azt, hogy megérett az idő a román megszállás magyarországi történetének teljes körű feldolgozására. Remélhetően a párbeszédek, az új impulzusok, valamint az esetleges együttműködések által egy hiánypótló kötet is hamarosan napvilágot láthat ebben a kérdéskörben.

Szőke Richárd Rajmond

Ezt olvastad?

„Ötéves tanulmányút” a Nagy Háború nyomán – Internált Eötvös-collegisták sorsa Franciaországban

Az első világháború kitörését követően Franciaország – a többi hadviselő államhoz hasonlóan – megkezdte a területén tartózkodó, vele hadiállapotba került

X