Országjáró rövidhírek – Pécsi Roma Holocaust Történeti Konferencia
Rovatunkban igyekszünk minél több szakmai eseményről hírt adni, ezért útjára indítjuk rövidhírek sorozatunkat. Ma a Pécsett megrendezésre kerülő Roma Holocaust Történeti Konferenciát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A mecsekaljai városban már több mint tízedik alkalommal került sor a helyi Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, továbbá az Ember Háza Alapítvány szervezésében – más társrendezők, mint például a Magyar Történelmi Társulat bevonásával – Pécsi Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával a cigányság történeti múltjával és jelenével foglalkozó tudományos konferenciára. A rendezvény megnyitója szeptember 12-én 9:00-kor lesz, fő szervezői Kosztics István, a CKKE elnöke és Márfi Attila, a Baranya Megyei Levéltár ny. főlevéltárosa hazai és nemzetközi kutatók új eredményeit mutatja be évről évre: muzeológusok, levéltárosok, történészek, szociológusok léptek fel a konferencián, aminek nyomán immár két kötet is napvilágot látott az elhangzott előadások anyagából. A kötetek tartalma itt és itt olvasható.
Az eddig megjelent konferenciakötetek borítói
A szerkesztők Márfi Attila és Kosztics István voltak, a szerkesztőbizottság névsora pedig mutatja a kiadvány rangját. Név szerint Bana József (Győr Megyei Jogú Város Levéltára igazgatója), Csurgai Horváth József (Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára igazgatója), Katona Csaba (az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa), Perger Gyula (a tatai Kuny Domokos Múzeum igazgatója) és Tóth Péter (a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar docense). A konferencia ez évben tematikus lesz: a hetvenedik évforduló okán a roma holocaustról értekeznek a meghívott előadók. A részletes program lejjebb a galériánkban tekinthető meg. Kedvcsinálóként pedig az előző konferencia beszámolója itt olvasható.
A 2012-es konferencia előadói
Ezt olvastad?
További cikkek
Fiatal történészek a holokausztkutatásokról
2024. június 24-én A túlélés mintázatai – Fiatal történészek a holokausztkutatásokról címmel tárlatvezetéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartottak a Goldmark teremben (Budapest, Wesselényi u. 7.) az ELTE Research Center for Computational Social […]
Magyarország román megszállása (1918–1920)
2024. május 28-án szervezte meg az Erőszakkutató Intézet a Magyarország román megszállás alatt (1918–1920) című konferenciát, melynek helyszínéül a Budapest Főváros Levéltárának Gárdonyi Albert-terme szolgált. Az esemény tematikája szervesen illeszkedett […]
Dózsa György Békés megyében, 1514-ben – Levéltár és könyvtár közös konferenciája Békéscsabán
Idén, 2024-ben 510 éve zajlott az az eseménysor, mely „Dózsa György parasztháborúja” néven került be a magyar történelmi köztudatba. A keresztes hadjáratnak induló, majd lázadássá fajuló esemény gyászos fejezete a […]
Előző cikk
A Tenkes kapitánya - egy történész szemével
Az 1963-ban készült A Tenkes kapitánya című filmsorozat, mely a Magyar Televízió első saját gyártású sorozata volt, bemutatásakor hatalmas népszerűségnek örvendett, továbbá az azóta született generációk gyermek- és ifjúkorának is […]