A holokauszt Magyarországon
Fiatal történészek a holokausztkutatásokról
2024. június 24-én A túlélés mintázatai – Fiatal történészek a holokausztkutatásokról címmel tárlatvezetéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartottak a Goldmark teremben (Budapest, Wesselényi u. 7.) az ELTE Research Center for Computational Social
Az apokalipszis éve – Ablonczy Balázs: Az utolsó nyár
Idén késő tavasszal jelent meg a nemrég ötvenedik születésnapját ünneplő történész, Ablonczy Balázs új kötete, „Az utolsó nyár – Magyarország, 1944”. A könyvet ezúttal is a Jaffa Kiadó gondozta, és
„A zsidók félve néznek körül akkor is, ha egymás között beszélgetünk” – A holokauszt Kárpátalján (1944)
Vincze András az Északkeleti Hadműveleti Terület – Kárpátalja – kormánybiztosa 1944 nyarán így nyilatkozott az egyik helyi napilapnak: „Rend, fegyelem, gyorsaság, munka! Keresztény és feltétlenül jobboldali politika” (Kárpáti Magyar Hírlap,
„Ember az embertelenségben” – tematikus faliújság a holokauszt emléknapra
Cikkemben azt kívánom röviden bemutatni, miként hoztunk létre 2023 tavaszán egy 32 fős, 10. évfolyamos gimnáziumi osztállyal egy alapvetően papír alapú, de QR-kódos, online elemekkel is kiegészített faliújságot az áprilisi
Tanácstalanságból újraértékelés
Veszprémy László Bernát nemrégiben megjelent kötetével (Tanácstalanság. A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt, 1944–1945) ismét bizonyította, hogy korosztályának egyik – ha nem „a” – legtehetségesebb historikusa, a két világháború
„Küzdeni mindig, feladni soha!” – Borbás Gáspár, egy polihisztor magyar polgár a 20. század viharaiban
Ez év áprilisában egy megjelenésében ízléses, a Gyomai Kner Nyomdából frissen kijött, keménytáblás kötettel leptek meg munkahelyemen történelem szakos kollégáim. A szerző Borbás Barna, a Válasz Online Junior Príma-díjas fiatal
Angelo Rotta nuncius politikai jelentéseiről
Angelo Rotta (1872–1965) hosszú ideig, 1930–1945-ig teljesített megbízatást Magyarországon, mint budapesti apostoli nuncius. Teológiai tanulmányainak elvégzését követően fiatalon, 1895-ben szentelték pappá Rómában. Pályájának kezdetén teológiát tanított, majd 1922-ben XI. Piusz