„Küzdeni mindig, feladni soha!” – Borbás Gáspár, egy polihisztor magyar polgár a 20. század viharaiban

Ez év áprilisában egy megjelenésében ízléses, a Gyomai Kner Nyomdából frissen kijött, keménytáblás kötettel leptek meg munkahelyemen történelem szakos kollégáim. A szerző Borbás Barna, a Válasz Online Junior Príma-díjas fiatal újságírója, aki Első gól című kötetében nem kevesebbre vállalkozott, minthogy felvázolja dédnagyapjának, dr. Borbás Gáspárnak a 20. század nagy részét átívelő életútját (1884-1976). A könyv megjelenése hír volt az online portálokon, valamint a sportsajtóban is, mivel Borbás doktor több, labdarúgással kapcsolatos mutatóban is „magyar első”: egyebek mellett 1901-ben a Ferencváros (FTC), 1903-ban pedig a magyar válogatott első (hazai és idegenbeli) hivatalos góljainak szerzője. Ami ezen felül engem focirajongó történelemtanárként a roppant olvasmányosan megírt munka főhősében megragadott, az az állhatatos polgári attitűd, amit hosszú, küzdelmes élete során vállalt más szerepeiben is felmutatott.

„Hálát adok a sportnak, hogy megtanított küzdeni, aminek az életben azóta annyi hasznát láttam. A sportolás megedzett testben-lélekben, megtanított a gondok leküzdésére, szívembe írta, hogy sohasem szabad csüggedni. Igazi életharcossá nevelt.” (83. o.)

A könyv terjedelmének bő felét teszi ki Borbás doktor labdarúgó karrierjének bemutatása, mely az 1900 és 1916 közötti időszakra, az Osztrák-Magyar Monarchia idejére esett. A szerző ezzel a magyar futball hőskorába kalauzolja az olvasót, melyben a játékosok az amatőrizmus – mai szemmel nézve – romantikus díszletei között, az „angol játék”-ot űzve földes pályák göröngyeivel és a cudar téli időjárás viszontagságaival is megküzdenek az FTC Soroksári úti pályáján vagy épp a pesti Millenárison.

A könyv írója a nyugatról behozott, gyorsan népszerűvé váló sportágat alapvetően polgári, középosztályhoz kötődő jelenségként írja le, melyben kulcsszerepet vittek a nyugatos, nyitott gondolkodású, ehhez a réteghez tartozó testnevelő tanárok, diákok és sportszervezők. Magát Borbás Gáspárt, a kegyesrendi (piarista) gimnázium diákját regényes körülmények között hívta el az egyik grundról a röviddel azelőtt (1899-ben) alakult FTC-be Malaky Mihály, a klub élesszemű mindenese. Ezeknek az alapvetően értelmiségi szereplőknek köszönhető az ún. Duna menti „pass and move” stílus kiformálódása is, mely gyors gondolkodást, taktikus játékot és önálló döntésképességet is megkövetelt a fizikai adottságokon túl. Borbáshoz hasonlóan a legtöbb magyar „ősfutballistának” volt valamilyen atlétikához kapcsolódó előélete. Izgalmas belegondolni, hogy ezek voltak azok az esztendők, melyekben az Angliából érkező futball szabályait első ízben lefordították és értelmezték, a játékosok pedig tervezett és szervezett edzések nélkül vállalták a meccseken való szereplést.

A szerző kiválóan helyezi tágabb történelmi összefüggésekbe a magyar labdarúgó élet hajnalát, a korabeli magyar és osztrák sajtótermékek széles spektrumát szemlézve. E forrásokra alapozva állítja, hogy az egy politikai egységet képező közép-európai Monarchiában már a kezdetekkor megjelent egy osztrák-magyar-cseh versenyfutás az új sportághoz kötődően. Épp a csehek (valójában egy prágai alakulat) ellen lőtte 120 éve Borbás doktor a könyv címét is ihlető első válogatott gólt, két évvel a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megalakulása után.

Egy 1904-es, polgári-értelmiségi családokban nem szokatlan konfliktust is elénk tár az író. Az épp ebben az évben, már magyar bajnok labdarúgóként a Magyar Atlétikai Clubba (MAC) átigazoló, 20 éves joghallgató futóként indulhatott volna a tengeren túli, St. Louis-i olimpián, de végül rigorózus jogász apja – akinek sarkos gondolkodásában a sportnak nem volt helye – ezt nem engedte. Az 1907-ben doktori címet és előnevet szerző, univerzális sportember útja 1910-ben vezet aztán vissza a székesfőváros IX. kerületébe. Ekkorra már ő az egyik legnépszerűbb, külföldön is ismert magyar futballista, aki Schlosser Imrével (a görbelábú „Slózi”-val) alkotja majd a Fradi legendás balszárnyát. Főszereplőnket 1911-12 telén egy Malaky által szervezett, német és angol csapatok elleni külföldi FTC túra sikerei repítik tovább a hírnév útján egészen a stockholmi olimpiáig, valamint a profinak számító londoni Tottenham ajánlatáig, melyet újfent egy tiltó értelmű atyai intenció tesz okafogyottá…

1916-ban, a már két éve zajló első világégés közepén vet véget meglehetős hirtelenséggel labdarúgó karrierjének, 41 válogatott mérkőzéssel a tarsolyában. Ebben minden bizonnyal közrejátszott a Borbás által élesen kritizált ún. álamatőrség és a formálódó, szerinte „megélhetési” motiváltságú profi világ, valamint a már a zsebében lapuló fővárosi tiszti alügyészi kinevezése. Értelmiségi hátterű, közismert amatőr sportolóból ekkor vált végérvényesen civil polgárrá, újrarendezve élete kereteit.

Az 1915 és 1944 közötti életszakaszát a dédunoka – találóan – az eszmék idejének nevezi. Három, a sport világától merőben eltérő közegben ismerhetjük meg az egykori doktor labdarúgót: szabadkőművesként, a Horthy-kori szövetkezeti ügy elméleti és gyakorlati szakembereként, valamint politikai háttéremberként. Három, teljesen eltérőnek tűnő szféra, mégis ugyanaz a következetes, másokért tenni akaró és társadalmi szintű ügyekben gondolkodó polgári mentalitás és elköteleződés viszi ezekbe az egykori labdarúgót.

Szabadkőművesként már 1915-ben felvételt nyert a Corvin Mátyásról elnevezett páholyba, ahol neves társaságban (pl. hivatali főnökével, Bárczy István polgármesterrel, az FTC-alapító Springer Ferenccel vagy épp Hajós Alfréddal) vitázhat a középosztályt érintő kérdésekről és fejthet ki karitatív gyakorlati tevékenységet a Nagy Háború áldozatainak megsegítésére. Polgári, felvilágosult miliő ez is – hozzá hasonló orvosokkal, tanárokkal, ügyvédekkel. Külön érdekes adalék volt számomra a borbási arcélhez, hogy ő maga – piarista diák előélet ide vagy oda – ateista volt, ennek ellenére keresztény szellemben neveltette gyermekeit, római katolikus pap öccsével pedig meghitt kapcsolatot ápolt.

Nemcsak Magyarország történetében, hanem Borbás életében is sűrűek az 1918 és 1921 közötti évek. Feleségét a spanyolnátha vitte el, majd a berendezkedő ellenforradalmi rendszer tizenegy év szolgálat után – mindössze 37 évesen – nyugdíjazta alügyészi állásából. Utóbbi kapcsán a könyv szerzője szerint felmerül, hogy a szabadkőműves előélete, ill. az 1918-19-es forradalmakhoz való nem eléggé elutasító viszonyulása lehetett az ok, melynek következtében az akkori rendszerváltás áldozata lett. Mindkét krízisre megújulással felelt: egyfelől újranősült, másfelől szövetkezeti ügyvédként vállalt munkát, illetőleg az évtized végétől a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetének vezetője lett egészen 1932-ig.

Hogy mi is ez a szövetkezeti mozgalom, mellyel Borbás már a szabadkőműveseknél találkozott? Számomra a könyv egyik legizgalmasabb része volt ez, melyben Borbás Barna rendkívül szemléletesen mutatta be ennek az egyszerre kapitalizmus- és szocializmuskritikus gazdasági modellnek az eredetét és működésének lényegét. Borbás doktor a napi, gyakorlati jogi munka mellett publikált is e kérdéskörben, és egyfajta harmadikutas alternatívaként idealizálta ezt a sajátságos termelési és fogyasztási szisztémát. Ennek az életszakasznak ezúttal is a „nagybetűs” történelem egyik közismert eseménysora, a gazdasági világválság vetett véget 1932-ben.

Az 1930-as években – bár nem az élvonalban – pártpolitikusi tevékenységgel bővül Borbás addig is sokszínű karrierje: először Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártjában, majd az évtized közepétől Rassay Károly Polgári Szabadságpártjában fejt ki különböző posztokon aktivitást. Mindkét alakulat a Horthy-rendszer polgári ellenzékének része és a rendszer logikájából fakadóan egyiknek sem volt reális esélye kormányra kerülni. Maradtak a füstös kávéházakban és a kopottas mozitermekben tartott gyűlések, valamint a szövetkezeti gondolatkör átemelése ebbe az új közegbe, melyről elmondható, hogy azokat Borbás saját, polgári meggyőződésével összhangban, értékalapon választotta. 

1944-45-ben, a már javában dúló második világháború és a magyar holokauszt idején aztán különféle, ügyvédi hivatásához illeszkedő módokon segíti a származásuk miatt üldözötteket. Ez a viszonylag rövid, levéltári forrásokra és túlélői vallomásokra épített fejezet volt számomra az egyik legfontosabb és leghitelesebb a könyvben. Izgalmas volt látni, miként vette át kollégája és barátja, Teller Miksa (a világhírű fizikus, Teller Ede édesapja) ügyvédi praxisának fenntartását, és vállalt részt kisunokája felkutatásában. Zsidónak minősített titkárnőit a tilalom ellenére is tovább foglalkoztatta, és amíg tudott, bátran küzdött izraelita kamaratársai pozíciójáért is. Fiával, az ifjabbik Borbás Gáspárral részt vett a Magyar Testvéri Közösség náciellenes aktivitásában is, valamint adminisztratív eszközökkel igyekezett a Budára, majd Pestre költöztetett kecskeméti hadikórház munkaszolgálatosainak megmentésében részt vállalni. Ezt a merész akciót földijei, kerekegyházi kötődésű orvosok irányították tiszteletre méltó emberséggel és kreativitással. Ki tudja, talán egyszer Borbás Gáspárt is fel lehet majd terjeszteni ezek alapján a Világ Igaza elismerésre…

Ő és a hozzá hasonló, civil kurázsival és stabil polgári értékrenddel bíró, embertársaikat is mentő kiváló emberek semmiféle elismerést nem kaptak a világháború után berendezkedő szovjet típusú rendszertől. Sőt, a teljes felszámolás fenyegette őket a berendezkedő „munkáshatalom” árnyékában. Borbásék konkrétan budai otthonuk egy részét épphogy megtartva, a kitelepítéstől tartva összepakolt ládák közt éltek. Két gyermeke is – lábával szavazva – elhagyta az országot. Végül 1958-ig, az 1956-os forradalom után épp megszületőben lévő és a véres megtorlást levezénylő Kádár-rendszer kezdetéig gyakorolhatta ügyvédi praxisát, majd – sok kartársával együtt – törölték a névsorból, alkalmatlanságra hivatkozva. Az idős Borbásnak már csak a mások jóindulatán múló, nem hivatalos munkák maradtak, majd az idős korából és egészségi állapotából is fakadó viszonylagos elzárkózás.

Borbás Barna sikeresen elbírta azt a terhet, hogy egy személyes indíttatású témát tudományos igényességgel dolgozzon fel, sőt ez még – meglátásom szerint – növelte is annak hitelességét, amit dédapja sokszínű életéről elénk tárt. Amikor Borbás Gáspárnak a könyvben is közölt korabeli arcképeit nézzük, akkor az egész 20. századi magyar polgárság néz ránk vissza, mely – hibái mellett – komoly érdemeket szerzett a modern Magyarország kitalálásában és felépítésében. Amint azt ennek a kiváló kötetnek az optikáján keresztül is láthattuk, voltak korszakok és rezsimek, melyek segítették ebben a polgárságot, és voltak, melyek gátolták vagy épp a teljes ellehetetlenítésére törtek.

A könyv főszövegét magyarázó és hivatkozó lábjegyzetek, illetőleg családi, valamint nyilvános archívumokból gyűjtött fotók egészítik ki. Az irodalomjegyzék a levéltári forrásokat (pl. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – ÁBTL, Budapest Főváros Levéltára – BFL, Jad Vasem Intézet Levéltára), a felhasznált történelmi és sporttörténeti szakirodalmat, a magyar és osztrák nyomtatott és online sajtóforrásokat is gondosan hozza. A függelék két rövid életrajzból és négy, az embermentéshez kapcsolódó vallomás dokumentumából állt össze. A kötetet névmutató és rövid, angol nyelvű absztrakt zárja le. 

Kinek ajánlható Borbás Barna kötete? Mindenkinek, akit a 20. századi magyar társadalomtörténet, Budapest története, illetve a magyar labdarúgás vagy a Ferencvárosi Torna Club históriája érdekel. Mivel jómagam mindegyik itt felsorolt kategóriába beletartozom, elmondhatom, hogy jobb születésnapi ajándékot nem is kaphattam volna, mint a most bemutatott kötetet. Remélem, hogy a Válasz könyvek sorának ez még csak a nyitánya.

Pál Gergely
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

Az ajánló elkészítésében segítségemre volt a Rubicon Intézet által a szerzővel szervezett Rubicon-est 2023. május 25-én, a Groupama Arénában (moderátor: Péterfi Gábor).   
A borítókép forrása: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

Ezt olvastad?

Fiatal történészek a holokausztkutatásokról

2024. június 24-én A túlélés mintázatai – Fiatal történészek a holokausztkutatásokról címmel tárlatvezetéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartottak a Goldmark teremben (Budapest,

X