ellenállás
Magyar ellenállás a második világháború idején
Milyen formái voltak az ellenállásnak a második világháború alatt Magyarországon? Kik, miért, hogyan és mivel szemben álltak ellen? Milyen nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeztek az ellenállók? Voltak az ellenállásnak felekezeti jellemzői? Ha
A Magyar Front és az 1944. évi magyarországi zsidódeportálás
Egy korábbi írásomban a szövetséges propaganda, valamint a magyar zsidók deportálásának kapcsolatait igyekeztem feltárni. A szövetséges légierők által leszórt röplapok felkutatása során egy döbbenetes dokumentumra bukkantam. Ennek megrázó tartalma a
Egy székely ellenálló Angyalföldön. Gidófalvy Lajos és a XIII/1 KISKA
A formailag 1944. november elején megalakuló Kisegítő Honvéd Karhatalom (KISKA) az 1944 szeptemberében Lakatos Géza miniszterelnök rendeletével létrejött Nemzetőrség utódja volt. A Nemzetőrség feladatai közé a „kisebb ellenséges partizán és
„Rések a falon, lyukak a plafonon” – kulturális ellenállás a Kádár-korszakban
A szocialista kultúráról szóló történeti írások előszeretettel ábrázolják úgy a korszak állampolgárait, mint akik csak elszenvedői voltak a fejük felett lévő politikai döntéseknek és nem adatott meg számukra a cselekvés
Náciellenesség Magyarországon a második világháború idején
A két világháború közti magyarországi náciellenesség 1945 után – a keleti blokk megannyi országához hasonlóan – az antifasiszta doktrína alapján értelmeződött, vagyis hosszú évtizedeken át a kommunisták egy meghatározott csoportja
Társadalmi ellenállás, rendszerváltás – a Múltunk folyóirat felhívása
A Múltunk, a 19. és 20. század történetével foglalkozó folyóirat történész és társadalomtudományos kutatók történeti vonatkozású, új kutatási eredményeket bemutató tanulmányait várja az alábbi témakörökben: 1989/1990 – a rendszerváltás története
Franciaország második világháborús történetének kutatója – Interjú Bene Krisztiánnal
Bene Krisztián a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Francia Tanszékének vezetője, a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozatának elnöke, a Modernkori Oroszország és Szovjetunió Kutatócsoport (MOSZT) alelnöke. Kutatásainak homlokterében Franciaország második világháborús
Életmód-történeti pillanatképek II.
Második alkalommal rendezte meg 2018. január 12-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (PPKE BTK) a Történelemtudományi Doktori Iskola hallgatóinak életmód-történeti konferenciáját. A rendezvényt J. Újváry Zsuzsanna
Az állambiztonsági iratok kutatásának új lehetőségei
Hogyan látta és láttatta az államhatalom a különböző ellenzéki és ellenkulturális jelenségeket? Hogyan ábrázolható és kutatható az állambiztonság és az ellenkultúra viszonya a keletkezett iratok alapján? Miként változott a rendszerváltás
Ellenállás és megalkuvás Magyarországon a 19. századtól napjainkig – szolidaritás és közös gondolkodás az ELTE BTK-n
A felsőoktatási törvény április 4-én elfogadott módosítása és a civil törvény tervezett átalakítása felveti az antidemokratikus politikai törekvések és a demokratikus ellenállási lehetőségek viszonyának kérdését a mai magyar társadalomban. E