evangélikus
Történészi önéletrajz posztumusz kiadva – Mályusz Elemér: Visszaemlékezések
Azoknak, akik jártak legalább néhány kurzus erejéig történelem szakra, minden bizonnyal ismerős lehet Mályusz Elemér neve. Gazdag életművének alkotásai nemcsak historiográfiai kurzusokon kerülnek elő, hanem részei a kollokviumok és szigorlatok
1521 – Egy ellentmondásos esztendő
Az emberi elme alapvető igénye a rendszerezés iránti vágy. Ez megmutatkozik a történelemfelfogásunkban is: a különböző események látszólag kusza halmazából kiemelünk fontos(nak vélt) történéseket, s ezekhez viszonyítva határozzuk meg a
Megtalálni az előremutató és erőt adó történeteket – interjú Kertész Botonddal
A vészkorszakban ezreket megmentő Sztehlo Gábor evangélikus lelkész életútjának tudományos feltárására kutatócsoportot állított fel az Evangélikus Hittudományi Egyetem és az Evangélikus Országos Gyűjtemény 2021 márciusában, amelynek vezetésével Kertész Botondot bízták
Kutatni, közreadni, tanulni – Megjelent a Credo 2021. évi első száma
A Luther Kiadó által megjelentetett Credo – Evangélikus Folyóirat idén a 27. évfolyamába lépett. Az új szerkesztőség küllemében megújított, de szellemiségében az elődök munkáját folytató, teológiailag elkötelezett, de más felekezet
Gyermekek köztársasága – dokumentumfilm Sztehlo Gáborról
Ha a Holokauszt szóba kerül, elsőként szinte mindenkinek a haláltáborok iszonyata jut eszébe. Nem véletlenül. Azoknak, akik látták az Auschwitz felszabadulásakor készített filmfelvételeket vagy fényképeket, nagy valószínűséggel örökre az agyukba
Mumifikált történelem és új érettségi – Történelemtanárok online konferenciája Aszódról
Új érettségi, jó gyakorlatok, digitális oktatás, Trianon. Ezen témák köré épült a 2021. február 18-án megtartott Evangélikus Iskolák Történelemtanárainak VIII. Konferenciája, melynek a hagyományokhoz híven az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium
Fókuszban Trianon és a Nemzeti alaptanterv – Történelemtanárok konferenciája Aszódon
A 2020-as évben alighanem rengeteg szó esik majd történelemről a trianoni békeszerződés centenáriuma miatt, de az új Nemzeti alaptanterv (NAT) miatt a történelemtanítás is fókuszba került. Ezekről volt szó az
Heti Ajánló 2019/44. | Görgeitől a rendszerváltásig
Tudományos ajánlónk e heti főszereplői többek között Görgei Artúr és Roger Crowley de terítékre kerül még a Tanácsköztársaság, a budapesti csata és a rendszerváltás is. A programban ezek mellett könyvbemutatók,
„Szüretre itthon leszünk” – Egy iskolai projekt a magyarországi németek kitelepítéséről
2012 óta minden év január 19-én emlékezünk meg a magyarországi németek kitelepítéséről. Ehhez kapcsolódik az a most bemutatott projekt, amely 2018. őszén valósult meg az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnáziumban.
Könyvbemutatók a veszprémi egyházmegye múltjából
A Fraknói Kutatócsoport fontos feladata, hogy a vatikáni kutatásait ne izoláltan végezze, hanem a lehető legszélesebb kooperációra törekedjen a nemzetközi és hazai történeti, egyháztörténeti műhelyekkel. Részben kutatási eredményei hathatósabb szakmai