kétszintű érettségi
Tematikus ismétlő feladatlapok az emelt szintű történelem érettségi felkészítéshez
Az emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészítés többféleképpen történhet, de az új ismeretek tanításához képest mindenképpen eltérő módszertani eszközöket igényel. A korábbi érettségi vizsgafeladatokhoz könnyen hozzáférhetünk, illetve nagy számban állnak
Merre tovább, történelemérettségi?
A történelemtanítás céljait és tartalmát viszonylag nagy szakmai egyetértés övezi Magyarországon, a történelemérettségi követelményrendszert pedig tekinthetjük akár e konszenzus megtestesítőjének. A negyedszázaddal ezelőtt formálódni kezdett, s 17. tanéve hatályos koncepció
Mumifikált történelem és új érettségi – Történelemtanárok online konferenciája Aszódról
Új érettségi, jó gyakorlatok, digitális oktatás, Trianon. Ezen témák köré épült a 2021. február 18-án megtartott Evangélikus Iskolák Történelemtanárainak VIII. Konferenciája, melynek a hagyományokhoz híven az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium
Érettségi feladatok és megoldások történelemből német nyelven
Az Érettségi feladatok és megoldások gyűjteménye német nyelven című összeállításunkkal a két tanítási nyelvű iskolák diákjait és tanárait szeretnénk segíteni. A most közreadott feladatgyűjtemények 2005-től kezdve feldolgozzák az német nyelvű érettségi feladatlapokat,
Mintatételek a szóbeli történelemérettségihez
A szóbeli történelemérettségi minden évben több tízezer diáknak jelent kihívást, ugyanakkor sokaknak a javítás reményét is. Éppen ezért fontos, hogy mind a felkészülésben, mind a felkészítésben legyen mód próbafeleletekre, gyakorlásra.
Érettségi feladatok és megoldások történelemből angol nyelven
Az Érettségi feladatok és megoldások gyűjteménye angol nyelven című összeállításunkkal a két tanítási nyelvű iskolák diákjait és tanárait szeretnénk segíteni. Az angol nyelvű képzések visszatérő nehézsége az idegen nyelvű feladatok és források hiánya, amire
A társadalomismeret érettségi – lehetőségek, adottságok, problémák
A társadalomismeret tantárgyra igencsak kevés figyelem jut manapság. Történelemtanárként diplománk megszerzése után alapvetően a történelem tantárgy tanítása a fő feladatunk, érdemes azonban átgondolnunk azt is, hogy az egyes iskolák helyi
Az online vizsgáztatás lehetősége a történelemérettségin – 1. rész
Az alábbi írásban azt vizsgálom, milyen lehetőségei és korlátai vannak az online érettségi vizsgának történelemből. Elsőként bemutatom ennek az alternatív mérési-értékelési módszernek a koncepcióját, a mérőeszközt, a mérés módszertanát, de
Feladatgyűjtemény a történelematlasz használatához
2018 őszétől kezdve a történelemérettségin az érvényes jogszabályok szerint kizárólag a Történelmi atlasz középiskolásoknak című kiadványt használhatják a diákok. Mivel ez a történelematlasz jóval kevesebb explicit információt tartalmaz, mint a korábbi
Körkép a történelemtanár-képzésről – Amit tudni érdemes a jelentkezés előtt
A történelemtanár-képzésről érdemes az egyetemi jelentkezés előtt tájékozódni. A leendő történelemtanárok a 2019. szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre és az érettségi vizsgákra február 15-ig jelentkezhet. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány fontos információt