Kiss Gábor Ferenc
Fokozódó megtorlás – Közép-Ukrajna visszafoglalása a második világháború alatt
Prit Buttar egykori katonaorvos, körzeti orvos, hadtörténeti író, akinek fő témája az első és második világháború keleti frontjának hadtörténete. A Peko Kiadó gondozásában immár második műve jelenik meg magyarul a
A „legvidámabb barakk” – Kerekasztal a Kádár-rendszer (újra)értékeléséről
2022. március 25–27. között zajlott az idén először megrendezett Belvedere Meridionale Történész Műhely Hétvége. A szegedi eseményen a történész szakma jeles képviselői, illetve graduális és posztgraduális hallgatók vettek részt. A
Baljós árnyak vagy egy új remény? – interjú Lengyel Ádámmal
Lengyel Ádámot gyermekkori, Csillagok Háborúja iránti rajongása vezette el ahhoz, hogy jelentkezzen történelem szakra, amelynek alap- és mesterképzését egyaránt a Szegedi Tudományegyetemen végezte el. Doktori értekezését az Egyesült Államok harci
Mit adtak nekünk az ópusztaszeriek? – A VII. Kárpát-medencei Fiatal Magyar Történészek Tábora
Ha valaki már járt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az bizonyára egyetért azzal, hogy érdemes ide visszatérni. A Feszty-körkép, az Árpád-emlékmű, a Rotunda kiállításai, a Skanzen vagy Szer Monostorának romjai
Ha történész, zárja a nyarat Ópusztaszeren!
Az Újkor.hu – A velünk élő történelem portál indulása óta figyelemmel követi a Kárpát-medencei fiatal magyar történészek táborát Ópusztaszeren. A Belvedere Meridionale csapata idén ötödik alkalommal rendezi meg a tábort az
„Nem kellene lövészárkok mentén kiabálni egymásra.” – Interjú Kiss Gábor Ferenccel
Kiss Gábor Ferenc a SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék népszerű oktatója, egyúttal a Belvedere Meridionale történelmi szakfolyóirat főszerkesztője, a Kárpát-medencei Fiatal Magyar Történészek Táborának főszervezője. Kutatási területéről, a folyóirat-kiadás nehézségeiről