Fokozódó megtorlás – Közép-Ukrajna visszafoglalása a második világháború alatt

Prit Buttar egykori katonaorvos, körzeti orvos, hadtörténeti író, akinek fő témája az első és második világháború keleti frontjának hadtörténete. A Peko Kiadó gondozásában immár második műve jelenik meg magyarul a kiadó Hadiakadémia sorozatában.  Buttar előző kötetében (A penge élén. Sztálingrádtól Harkovig, 1942. november – 1943 március) a Sztálingrádnál lezajlott sorsdöntő csatától és az ottani szovjet győzelemtől a harkovi német sikerekig mutatja be és elemzi a keleti front déli szárnyán lezajlott hadműveleteket. A most bemutatott kötet ennek szerves folytatásának is tekinthető mű, mely a második világháború keleti frontjának déli részén (Ukrajna), 1943 tavaszától decemberig lezajlott katonai eseményeket veszi górcső alá.  Mindkét esetben a történet kiindulópontja egy fontos szovjet győzelem: A penge élén esetében a sztálingrádi csata a kezdet, míg a Megtorlás eseményeinek origóját a kurszki páncéloscsata adja. A menetrend is hasonló: nagy szovjet katonai siker, majd azt kihasználandó következik a Vörös Hadsereg támadássorozata a siker kiaknázására. Monumentális témát vállal fel Buttar, s ehhez méltó oldalszámot is produkál.

Prit Buttar: Megtorlás. Közép-Ukrajna visszafoglalása 1943, 2022, Peko Kiadó,528 oldal.

A mérettel megfelelően arányos a minőség is. Jól olvasható, jól kézbevehető kötet, stabil keménykötéssel. Az olvasáshoz persze neki kell készülni, hisz a tartalom jellege, összefüggései miatt nem érdemes pár rövid percre elővenni vagy a buszon kirángatni zsebünkből, hogy gyorsan letudjunk belőle pár oldalt. Ez utóbbi már csak azért sem működőképes, mert el sem férne egy átlagos zsebben. De ha megfelelő helyzetben vagyunk és elkezdjük az olvasást, akkor rögtön látjuk, hogy a kötet első fejezetében lehetőségünk van a fontosabb szereplők megismerésére. Ahol lehet, a szerző megadja teljes nevüket s a tárgyalt korszakban betöltött beosztásukat. Mivel többnyire katonákról van szó, célszerű lett volna megadni akkori rendfokozatukat is, s akár párosítani egy névmutatóval. Mivel viszonylag nagy terjedelmű a könyv, a földrajzi nevek mutatójával is egyszerűbbé tehették volna az olvasó dolgát. A fenti megfontolásból ugyancsak hiányolom a térképek jegyzékét, bár a könyvet a tartalomhoz jól igazodó fényképmelléklet egészíti ki.

A bevezető segítségével képet kapunk a megszállt Ukrajna történelméről, a német megszállási politikáról, a helyi, elsősorban szláv és zsidó lakossággal való kegyetlen bánásmódról. Ugyanakkor az is kiderül, hogy a polgári lakosság egy része együttműködött a szovjethatalmat felszámoló német hatóságokkal. Ennek persze számos oka lehetett: ideológia, szovjetellenesség, függetlenség iránti vágy, túlélés, félelem, nyerészkedés, bosszú, antiszemitizmus – hosszan lehetne folytatni a sort, s ezt a szerző is megteszi, mivel a további részekben nemcsak a katonai oldalt mutatja be, hanem rendszeresen kitért a civilek helyzetére is.

Rögtön ide kívánkozik a kérdés, vajon egy alapvetően hadtörténeti munkában mi lehet a jelentősége annak, hogy a civilek helyzete ilyen súllyal szerepel. Ennek több oka is kitapintható. Az egyik, hogy Buttar az előző könyvéhez hasonlóan nagy történetet mesél el, s ebből következően mindenről szólni akar, minden összefüggést fel szeretne tárni. Persze ez lehetetlen, így néha kissé túlmagyarázónak tűnik a szöveg, de A penge élén c. kötethez képest ezúttal lényegesen kevesebb az ilyen, sokszor vakvágányra vezető leágazás.

Az első harkovi csata (Ukrajna) 1941-ben (Kép forrása: Wikipedia)

A másik ok, amiért a civilek története nagy hangsúlyt kap, magából a könyv címéből is következik. Az előrenyomuló szovjet csapatok az általuk felszabadított területeken szembesültek a területet meghódító náci hatalom pusztításaival. Ez a borzalmas élmény az amúgy kegyetlen háborút még ádázabbá tette, s Buttar erre építi koncepcióját, hogy felszabadítással együtt itt valamiféle szovjet bosszú is zajlott:

Ahogy a támadásban lévő Vörös Hadsereg elkezdett benyomulni azokra a területekre, amelyek az elképesztő 1941-es invázió óta német uralom alatt álltak, egyre több bizonyítékot találtak, hogy mennyire brutális a németek megszállás politikája, A szovjet katonák körében ezért mindinkább eluralkodott a könyörtelen bosszúvágy; ezenkívül azokkal is le akartak számolni, akik együttműködtek a gyűlölt fasisztákkal. A németek, akik arra ítéltettek, hogy most már egy vesztes háború vívjanak, nem tehettek mást, mint hogy folytatták a küzdelmet – ettől kezdve elkerülhetetlen megtorlás árjának feltartóztatásáért.” (Buttar: Megtorlás. 44. o.)

Ezt igazolandó a megszállás borzalmas körülményeit a szerző nemcsak puszta leírásokkal jellemzi, hanem a szemtanúk visszaemlékezései segítségével teszi még átélhetőbbé és hitelesebbé.  Ehhez képest lényegesen kisebb súllyal, mintegy érintőlegesen említi meg a vörös uralom hasonló szörnyűségeit, amely később szovjet állampolgárok tömegeit fordította a németek oldalára. Ezzel együtt a szovjet megtorlást a német megszállásból eredezteti, s nem ejt szót a sztálinista államban rendszerszinten megjelenő erőszakról, mely már a háború kitörése előtt is borzalmas áldozatokat követelt a kommunista birodalom népeitől, s különösen a mezőgazdasági szempontból fejlett ukrán területek lakossága szenvedett sokat. Buttar ugyancsak mintegy mellékesen említi a Vörös Hadsereg által 1941-ben alkalmazott felperzselt föld eljárást, mely ugyancsak hozzájárult a pusztuláshoz. A szovjet terror évei után sokan nagy reményeket fűztek a sokak számára felszabadítóként megjelenő német és szövetséges csapatok megjelenéséhez. A megszállók brutális, faji alapú politikája azonban eloszlatta ezen reményeket.

A Waffen SS egy harkovi (Ukrajna) égő házat szemlél 1943-ban (Kép forrása: Wikipedia)

Buttar ezt követően beszéli el Közép-Ukrajna visszafoglalását, a bevezetőhöz képest nagyobb súllyal, a hadtörténeti események tárgyalásával. Ennek megfelelően az első fejezet egyfajta előzményvázlat, a két szembenálló haderő és az általános hadműveleti helyzet bemutatásával. Kiindulópontként a kurszki szovjet győzelem szolgál, amely alapját képezte a további támadó offenzíváknak. A katonai eseményeket a történész összefüggéseiben ábrázolja, mindig megismerhetjük az általános helyzetképet, mely keretként szolgál az egyes frontszakaszokon zajló hadműveletekhez. A kötet a földrajzi és a kronológiai szervezőelvet követi, mondanivalóját e szerint tagolja.

Az olvasó számára jól érzékelhető a keleti fronton zajló hadműveletek monumentalitása, térbeli és időbeli kiterjedése, a harcok kegyetlensége, a veszteségek mértéke. Nemcsak a számok és adatok mutatják ezt, hanem az szubjektív források széleskörű felhasználása is. A visszaemlékezések leképezik a szereplők teljes spektrumát: találunk köztük civileket, férfiakat, nőket, katonákat szinte a teljes rendfokozati skáláról. Az idézetek megtörik a puszta eseményleírás menetét, színesítik, emocionálisan befogadhatóbbá teszik azt. Ugyanakkor a szerző számtalanszor a memoárok kritika nélküli átvételével mutatja be az eseményeket, vagy azokat használja fel állítása igazolására. Tipikus például, mikor Hitler vezetési képességeinek bemutatásra Albert Speer háború utáni emlékiratait idézi fel mindenféle történészi állásfoglalás nélkül. A kritikusabb szemlélet hiánya ott is tetten érhető, mikor a veszteségekről ír vagy a szembenálló felek közti harcokat szemlélteti. Elsősorban német forrásokat használ, még a szovjet háborús veszteségek szempontjából alapvetésnek számító Krivosejev-művek sem kerülnek elő. Az apróbb pontatlanságok bár zavarók lehetnek, nem mennek az érthetőség rovására. A kötetet összefoglaló fejezet zárja, mely elsősorban a katonai eseményeket összegzi, s kevésbé tér ki a címben és a bevezetőben ígért „megtorlás” témakörére, illetve annak hátterére. Igaz, ezt korábban sem elemzi az összefoglaláshoz szükséges mélységben.

Összességében bátran ajánlható olvasásra, gyarapítja történelmi ismereteinket, s különösen ma érződik aktualitása. Annak ellenére, hogy történeti szakmunkáról van szó, a kötetnek szomorú aktualitást ad a tőlünk keletre zajló testvérháború. Erős támpontot ad az orosz-ukrán háború megértéséhez azzal, hogy a mai történet helyszíne pontosan az, ahol a második világháborúban a vérét együtt ontó két nemzet most egymást pusztítja.

Kiss Gábor Ferenc

Ezt olvastad?

„Habsburg Ottó munkásságának két legfontosabb alappillére az egységes Európa gondolata és a keresztény hit volt. Az alázat, a mértékletesség, az
Támogasson minket