ókor
A vízözön-mítosz megjelenése a különböző ókori kultúrákban
A vízözön az egyetemes emberiség eredettörténetének része. Számtalan – egymástól időben és térben – eltérő kultúra mondáiban, hagyományaiban megjelenik, egyfajta isteni bosszúként, illetve az újrakezdés lehetőségeként. Ebben az írásban annak
Hová tűntek a római rabszolgák? – Az ókori Róma témaköre általános iskolai tankönyvekben
Császárok, gladiátorok, rabszolgák, istenek, Colosseum, legiók és hasonlók jutnak eszünkbe először, ha az ókori Rómára gondolunk. Hogyan formálódik ki ez a kép egy olyan ötödikes fejében, akit a 21. század
Ragyogó Aton. 3400 éves település jó állapotban fennmaradt nyomait tárták fel Egyiptomban
Jelentős régészeti felfedezést tárt a nyilvánosság elé ez év április 8-án a neves – bár egyesek szerint inkább ellentmondásos – egyiptológus, Záhi Havvász, aki korábban évekig miniszteri rangban volt felelős
Tegyey Imre (1930–2021) emlékére
A 20. századi magyar ókortudomány egyik jelentős képviselője, a tudományos életben és az egyetemi oktatásban is kiemelkedő Tegyey Imre 2021. március 27-én elhunyt. Nevét nemcsak a szűkebb szakma képviselői ismerik.
Thermopülai-Szalamisz „2500” – 2. rész: a marathóni csata
2500 évvel ezelőtt, Kr. e. 480-ban Xerxész perzsa nagykirály hatalmas sereggel vonult a görög poliszok ellenállásának megtörésére és a görög világ bekebelezésére. A cikksorozatban ennek a történelmi sorsfordulónak az előzményeit,
Konferenciafelhívás: I. Conferentia Debreceniensis Doctorandorum Iuvenum
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája konferenciát rendez 2021. október 15–16-án I. Conferentia Debreceniensis Doctorandorum Iuvenum címmel, amelyre a szervezők ókorral, középkorral és koraújkorral foglalkozó doktoranduszok és doktorjelöltek
Thermopülai-Szalamisz „2500” – 1. rész: A perzsa „gőzhenger” és az ión felkelés
2500 évvel ezelőtt, Kr. e. 480-ban Xerxész perzsa nagykirály hatalmas sereggel vonult a görög poliszok ellenállásának megtörésére és a görög világ bekebelezésére. A cikksorozatban ennek a történelmi sorsfordulónak az előzményeit,
Schönvisner István és az első ásatás Aquincumban (1778)
1778. február 11-én kezdődött el a mai Flórián tér alatt Schönvisner István ásatása, amely során Aquincum egykori katonavárosának részét képező nagyobb fürdőnek, a Thermae Maioresnek a sudatoriumát, vagyis az izzasztó,
A Capitolium és a barbárok
Nagy port vert fel, hogy 2021. január 6-án az Amerikai Egyesült Államok szövetségi törvényhozásának épületét, a Capitoliumot megrohanták azok a tüntetők, akik előzőleg részt vettek egy gyűlésen. Egy gyűlésen, ahol
Gyermekkitevés és abortusz a Római Birodalomban
A gyermekszületés – akárcsak manapság, az ókorban is – nemcsak örömöt okozott, hanem sok helyen gondot is jelenthetett. Cikkünkben a Római Birodalomban előforduló gyermekkitevések szokását, korlátozását és az antik irodalomban