zsidó
A vízözön-mítosz megjelenése a különböző ókori kultúrákban
A vízözön az egyetemes emberiség eredettörténetének része. Számtalan – egymástól időben és térben – eltérő kultúra mondáiban, hagyományaiban megjelenik, egyfajta isteni bosszúként, illetve az újrakezdés lehetőségeként. Ebben az írásban annak
Genealogies of Memory 2020 – Holokausztkonferencia
A Genealogies of Memory 2020 – The Holocaust between Global and Local Perspectives című konferenciát a European Network Remembrance and Solidarity (ENRS) szervezte meg 2020. november 4. és 26. között,
Komor Pál zászlaja. A cserben hagyott hazafi, a rászoruló sanghaji magyarok és zsidó menekültek megmentője
Manapság egyre több Kínában megforduló magyart töltenek el büszkeséggel a huszadik század első felének Kelet-Ázsiájába szakadt egykori honfitársai. Hudec László sokoldalú sztárépítész kétségtelenül húzónév itt, akit egyébként besztercebányai gyökerei nyomán
„Egy szobában tízen laktunk” – Történetek a gettóból
„Megjelentek német katonák és idegen rendőrök a városban, és kihirdették, hogy 24 óra alatt minden zsidónak el kell hagyni a lakását, és az általuk kijelölt városrészbe kell vonulnunk. Ez a
„Már mindent visszafizettünk” – kárpótlás a holokauszt után
A holokauszttal kapcsolatban visszatérő, általában félreértésektől övezett téma a kárpótlás és jóvátétel kérdése. Sokan hánytorgatják fel, hogy a holokauszttúlélők „a mai napig kapják a fájdalomdíjnak nevezett nem kevés apanázst”, annak
Izrael másképpen: Két nemzetiség, egy állam – A héber humanistákról
A Donald Trump amerikai elnök által januárban bemutatott izraeli–palesztin béketerv, a Deal of the Century ismét reflektorfénybe helyezte az izraeliek és a palesztinok évtizedes konfliktusát, és vele együtt a különböző
A Ben-Hur (2016) című film történészszemmel
Lewis Wallace 1880-ban publikált regényét már négy alkalommal vitték filmvászonra. Az 1959-es legendás feldolgozás 11 Oscar-díjat nyert. Mi motiválhatta Timur Bekmambetov rendezőt, hogy 2016-ban újra megfilmesítse? Hogy sikerült a vállalkozás?
Magyar-zsidó identitásminták
Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (ORZSE) támogatásával a Ráció Kiadó gondozásában 2019. április 8-án jelent meg Dénes Iván Zoltán történész, akadémikus, a Marczali Henrik Kutatócsoport vezetőjének legújabb szerkesztett könyve
Pályázati felhívás a magyarországi zsidóság modern kori történetére vonatkozó tanulmányok készítésére
A Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete a magyarországi zsidóság modern kori története minél szélesebb körű feldolgozásának elősegítésére pályázatot hirdet. A pályamunkákat az alábbi témakörökben várják: a zsidóság megjelenése
Megalakult a Kárpát-medencei zsidóság történetét kutató új intézet
Van-e még kutatni való a magyar zsidóság és a magyar holokauszt történetében? – ezzel a címmel rendezett bemutatkozó beszélgetést 2018. november 30-án, csütörtökön a Milton Friedman Egyetem a Magyar Zsidó