1942 novembere – A háború fordulópontja alulnézetből

1942 novembere sok szempontból a második világháború fordulópontjának tekinthető, hiszen ekkor mind a keleti fronton, mind az észak-afrikai- és a csendes-óceáni hadszíntéren a háború tekintetében kulcsfontosságú összecsapások zajlottak. Ezek közül talán a legprominensebbek a második el-alameini csata és a Fáklya-hadművelet Észak-Afrikában, a guadalcanali csata és a Kokoda-ösvényért folytatott harcok a Csendes-óceán déli részén, illetve a sztálingrádi csata a keleti fronton voltak. Ma már a történészek könnyebben meg tudják határozni azokat a csatákat és történéseket, melyek a háború menetének megfordulásához vezettek, de a korszak emberei vajon mit tapasztalhattak ebből a változásból? Érzékelhető volt-e számukra egyáltalán? Hogyan élték meg ezeket a napokat a világ különböző pontjain, különböző országok katonái és a civil lakosság? Peter Englund 1942 november – A háború fordulópontja című műve ezeket a „sorsfordító” napokat és heteket próbálja bemutatni számunkra, az eseményeket átélő emberek naplóin és visszaemlékezésein, illetve a háború után készült interjúikon keresztül. A szerző saját bevallása szerint „[…] nem a háború mibenlétét kívánja leírni ebben a négy sorsdöntő hétben – a körülményeit, a terveket, a lefolyását, a következményeit -, hanem arról szeretne elmondani valamit, milyen élmény volt.” (9. oldal)

A megszólaltatott források között szerepelnek mind a tengelyhatalmak, mind a szövetségesek katonái és civil lakosai, haditudósítók, a Fehér Rózsa mozgalom tagjai, meggyőződéses pacifista író, fasiszta brit disszidens, illetve a megszállt területek lakosai, koreai szexrabszolga, hadifoglyok, partizánok és a holokauszt áldozatai és túlélői is, összesen harminckilenc személy. Már ebből a rövid felsorolásból is látszik, hogy a szerző igen széles palettán vizsgálódott, ugyanakkor nem minden szereplő jelenik meg az összes fejezetben, illetve nem is egyforma terjedelemben szerepelnek.

A négyszáz oldalas könyv négy fejezetre oszlik, melyek közül az első a november 1-je és 8-a közötti időszakot, a második a november 9-től 15-ig eltelt napokat mutatja, a következő fejezetből a november 16-a és 22-e közötti történéseket, az utolsóból pedig november végnapjait ismerhetjük meg. A fejezetek szerkesztése kissé csapongó, az egymással megközelítőleg egyidőben történt feljegyzésekről, egymással párhuzamosan kapunk tájékoztatást, amit úgy valósított meg a szerző, hogy a világ különböző pontjain lévő szereplők között „ugrálunk”, amely megnehezíti az olvasó számára a követhetőséget. Erre talán jó példa, hogy a szerző az egyik pillanatban a sanghaji francia koncessziós területen élő, német zsidó menekültektől, a keleti fronton a Wehrmachtban szolgáló közlegényig ugrik, majd a következő szakaszban már egy Észak-Afrikában harcoló brit páncéloshadnagy naplójából emel ki szövegrészleteket és tárgyalja azt.

Itt szeretném jelezni, hogy az elkészült munka nem forráskiadás, a szerző, egyéb történeti munkák mellett, a már korábban publikált naplókat és memoárokat, illetve online elérhető interjúkat használta fel a mű megírásához. A könyvben a felhasznált források eredeti szövegét pontosan nem ismerhetjük meg, csupán a szerző által kivonatolt részleteket, igaz, ezeket gazdag magyarázólábjegyzetekkel egészítette ki, azonban azt nem említi, hogy pontosan honnan származnak a bemutatott részletek. Egy-két esetben a szereplők háború alatt írt naplói és a későbbi memoárjaik is felhasználásra kerültek, az ezek közötti esetleges eltérésekre szintén felhívja a figyelmünket a szerző.

A bemutatott történetek közül némileg kilógnak a Casablanca című film forgatásának és újraforgatásainak körülményeit ismertető, továbbá az első Liberty hajó elkészítését és vízrebocsátását felelevenítő, illetve az U-604-es tengeralattjáró legénységének életét vizsgáló szakaszok, ahol a könyv eddigi sémájával szakítva nem egy konkrét személy szemszögéből kerülnek tárgyalásra az események, hanem inkább egy kollektív történeti megközelítést ismerhetünk meg belőlük. Utóbbi esetben tudhatjuk, hogy a tengeralattjáró hajónaplója jelentette az egyik ilyen forrást.

A szerző izgalmas módon mutatja be, mennyit láttak, hallottak a különböző személyek a háború történéseiből. A rádió jelenléte, mint a nagyvilágból származó hírek legfontosabb forrása többször is kiemelésre kerül, ezen belül is, hogy a megszállt területeken élők, illetve például az állami propaganda hazugságain és elhallgatásain „átlátó” németek is, hogyan próbáltak a szövetségesek rádiósadásaiból, legfőképpen a BBC-ből tájékozódni. A kevésbé szerencsések kénytelenek voltak az újságokra hagyatkozni, igaz azokat erős cenzúra és propaganda jellemezte. A nácik üldöztetései elől Sanghajba menekült, tíz éves Ursula Blomberg és családja például egy térképen gombostűkből készített különböző színű zászlókkal jelölte, hol tartanak a szembenálló országok seregei. A könyv során érezhető a háború megváltozása, amit a szerző is szeretne érzékeltetni, azonban ez koránt sem univerzális. Az első szövetséges győzelmek hírei nem jutottak el minden a könyvben bemutatott személyhez a vizsgált időszakban, de ahová igen, ott reménykeltően hatottak.

A könyv végén a szerző összegyűjtötte, hogy mi lett a bemutatott személyek sorsa, azonban a kép nem teljes, hiszen a felsorolásból kimaradt Csang Csonglou kínai köztársasági köztisztviselő, akinek története a könyvben is szerepel, noha a háború egy sokszor homályba vesző részére nyitott ablakot, a kínai civilek életére az éhínségtől sújtott Honan tartományban. A többi szereplő későbbi élete igen vegyes képet mutat. A többségük túlélte a második világháború viszontagságait, ugyanakkor többen elestek vagy eltűntek a harcok során, volt aki egész családjával a holokauszt áldozatává vált, a Fehér Rózsa mozgalom tagjait kivégezték, mások hadifogolyként érték meg a háború végét, de volt olyan is, aki számára a háború alatt és után is a hétköznapi kerékvágásban zajlott az élet.

Peter Englund munkája kifejezetten érdekes olvasmány a második világháború „alulnézetből” történő vizsgálata szempontjából, hiszen a benne megszólaltatott forrásokat nem nagy politikusok vagy katonai vezetők írták, hanem egyszerű, hétköznapi emberek. Jól kivehető belőle, hogy a katonák és a civil lakosság mennyire eltérően érzékelték a háború valóságát, azonban ennél mélyebbre is megy, hiszen még az azonos nemzethez tartozó emberek tapasztalatai is jelentősen különböznek egymástól. A szerző azon célját, hogy nem tesz hozzá semmit a naplókban és memoárokban leírtakhoz sikerült teljesítenie, illetve jól szemlélteti, hogy 1942 novemberében milyen fordulatokkal teli időszakot élhettek át az emberek a világ különböző pontjain.

Domján Máté