Németország 1940-es olajhelyzete és háborús kilátásai egy magyar kormányzati háttéranyag alapján

Temesváry László 1940 februárjában az alábbiakat írta a kőolaj háborús szerepéről: „Olaj nélkül nincs háború. Akinek több az olaja, aki megakadályozza ellenfele olajellátását, az megállítja a repülőgépeket, megakasztja a harci kocsikat, megmerevíti az egész háborús gépezetet és felül marad. Az olaj hatalom, az olaj többet jelent a pénznél, mert a háború ereiben a vér mellett ott folyik az olaj.”

A Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum archívumában Varga József akadémikus vegyészmérnök, egykori iparügyi miniszter iratanyagában egy érdekes több száz oldalas dokumentum található „Németország háborús gazdálkodása” címmel. Az összeállítást gróf Teleki Pál miniszterelnök megbízásából a M. Kir. Miniszterelnökség Gazdaságtanulmányi Osztályán készítették. Az osztályt Imrédy Béla miniszterelnök hozta létre 1938 júliusában. A Honi Ipar című lap ekként dicsérte a döntést: „A miniszterelnökségen létesített gazdaságtanulmányi osztály Imrédy Bélának egyik legjellegzetesebb alkotása. Alig találunk olyan államot, ahol a kormányfő a miniszterelnökségen külön gazdaságpolitikai vezérkart szervez maga körül, hogy közvetlen alárendelt munkatársaitól szerezhesse meg azokat az adatokat, amelyek az ország gazdaságpolitikájának irányítása szempontjából szükséges támpontokat megadják.” Az új osztály a miniszterelnökség VI. osztálya lett, s Judik József a Magyar Nemzeti Bank igazgatója, az MNB gazdaságtanulmányi osztályának a vezetője és Surányi-Unger Tivadar egyetemi tanár lett a szervezet operatív vezetője, míg az adminisztratív első ember Fery Tibor miniszteri tanácsos. A feladatuk az volt, hogy tanulmányozzanak minden gazdasági és szociális kérdést, amelyet hozzájuk utalnak még a kormány állásfoglalása előtt. Csak előkészítő munkát végeztek, nem érintette tevékenységük egyik minisztérium munkáját sem. Az osztály végül 1940. június 12-én szűnt meg, de fennállása alatt egy nagyon fontos összefoglaló tanulmányt készítettek Németország háborús gazdálkodásáról. Ez a dokumentum a második világháború 1939. szeptember 1-i kitörését követően készült el Surányi-Unger Tivadar vezetésével és egy különösen érdekes és értékes anyag. Annál is inkább, mert az 1939. szeptember 1-jén Lengyelország német megtámadásával kitört második világháború egyik kulcskérdése az volt, hogy Németország képes lesz-e megoldani a harcok megvívásához szükséges nyersanyagok beszerzését. Különösen úgy, hogy 1939 őszétől Nagy-Britannia és Franciaország elvágták a Reichet dél-amerikai olajforrásaitól. Márpedig az 1939–1945 között megvívott háborúban a kőolajforrások birtoklása kulcskérdés volt. Sokkal fontosabb volt a fekete arany, mint bármely más nyersanyag.

A Gazdaságtanulmányi Osztály által készített jelentés természetesen nem csak, és nem pusztán a kőolaj tekintetében vizsgálta a német háborús gazdálkodást, hanem a szerzők egy komplett képet próbáltak kialakítani a németek hadigazdálkodásáról és a gazdasági lehetőségeiről. E vizsgálódásaik során minden apró tényezőre felhívták a kormány figyelmét. Ez az akkori nemzetközi politikai helyzetben különösen fontos volt.

A dokumentummal kapcsolatban az egyik fő kérdés az lehet, hogy ki, vagyis kik is jegyzik szerzőként. Sajnos azon túl, hogy Surányi-Unger Tivadar a kézjegyével látta el, több nem derül ki, de valószínűleg a Gazdaságtanulmányi Osztály munkatársai közösen jegyzik az összeállítást. Kikről is van szó?

Jelenlegi ismereteink alapján a Miniszterelnökség Gazdaságtanulmányi Osztályának a vezetője Judik József és Surányi-Unger Tivadar volt. Mellettük Andreich Jenő, Csikós-Nagy Béla, Hantos Elemér, Nötel Rudolf, Rézler Gyula, Schweng Loránd, Szentágotai Dezső és Urbán János dolgozott az osztály kötelékében. E személyek közül mindenképpen ki kell emelni Csikós-Nagy Bélát, aki Surányi-Unger Tivadar tanítványa volt, s a későbbiekben komoly karriert futott be a Kádár-korszakban. Vélelmezhetően fontos szerepet játszhatott az anyag összeállításában. Ez amiatt is valószínű, mert része volt annak a könyvnek az összeállításában, ami Lajos Iván 1939-ben Pécsett Németország háborús esélyei a német szakirodalom tükrében című tanulmányára válaszul készült.

A dolog pikantériája, hogy a Gazdaságtanulmányi Osztályon készült anyag és Lajos Iván műve is Németország háborús lehetőségeit vizsgálja, különös tekintettel a nyersanyag helyzetre. Maga Lajos Iván úgy vélte, hogy: „A jövő háborújának német szempontból legnehezebben megoldható problémája kétségtelenül a hadsereg olajszükségletének biztosítása lesz.” Német szakirodalmi adatok alapján 15–20 millió, de inkább 30–40 millió tonnára becsülte a német háborús olajigényeket.

A Németország háborús gazdálkodása című összeállítást a Gazdaságtanulmányi Osztály részéről 1939. október 17-én, 28-án, november 14-én, 16-án, majd 1940. március 18-án és végül 1940. április 2-án terjesztették be megbízójuk felé. A vaskos 248 oldal terjedelmű összeállítás célja a szerzők szerint az volt, hogy Németország egyes fogyasztási, készletgazdasági, termelési és kereskedelmi viszonyaiból bizonyos következtetéseket le tudjanak vonni a Harmadik Birodalom háborús gazdálkodásáról, s így meg tudják állapítani, hogy a németek nyersanyagokkal meddig bírják majd a háborút, vagy legalábbis e tényezők mennyire befolyásolják a német háborús gazdálkodás sikerét. Azt maguk az alkotók is kifejtik, hogy azt nem vizsgálták – pedig fontos –, hogy a lakosság tömegeinek milyen magatartása lesz a fogyasztási korlátozásokkal szemben, vagy mekkora lesz a korábbi felsőbb osztályok ellenállása a nemzetiszocialista gazdálkodással szemben. Ugyanis véleményük szerint ez döntően befolyásolja a németek hadigazdálkodását.

A dokumentum öt fejezeten keresztül foglalkozik a németek hadigazdasági helyzetével. A szerzők vizsgálat alá vonták Németország ipari nyersanyagellátását, élelmiszer-ellátását, az elérhető semleges államokkal való kereskedelmi kapcsolatokat és a külkereskedelmük, illetve az egész ország pénzügyi helyzetét is.

Ahogy fogalmaztak: „A jelenlegi Németország ipari nyersanyagellátásának megvizsgálásánál elsősorban azt a 14 fontos ipari nyersanyagot vettük figyelembe, amelyekből a régi Németországnak 1938-ban a legnagyobb értékű behozatala volt. Kiterjesztettük azonban vizsgálatunkat 29 olyan különleges ipari nyersanyagra is, amelyekből a régi Németországnak 1938-ban behozatali szükséglete volt.”

A jelentésben megállapították, hogy ruggyantából 2–3; ónból 2,5; vasból 4–5 esztendeig oldható meg a németek szükséglete. Gyapjúból, ólomból, rézből 5 évig, kénből, higanyból, borkőből, lenolajból, terpentinolajból, burgonyakeményítőből, krétából, mészből, magnezitből, azbesztből, talkkőből, tölgyfakéregből, nyersselyemből, alumíniumból, antimonból, kadmiumból, krómból, molibdénből, titánból, uránból, vanádiumból, wolframból több mint 5 esztendeig oldhatóak meg a német igények. Ugyanakkor pamutból 6–7 évre, fából, nyersbőrből, lenből, kenderből, bauxitból pedig több mint 6–7 esztendőre elegendő volt a nyersanyaguk, de kaolinból és horganyból feleslegük volt, míg bóraxból, lángkoromból, nikkelből, jódból, földiolajból, parafából és ricinusolajból úgy tűnt, ellátási nehézségeik lehetnek.

A modern háborúnak viszont az olaj volt a „vére”, s ennél fogva talán a legfontosabb kérdés a jelentés készítőinek is az volt, hogy a Harmadik Birodalom meddig bírja fedezni szükségletét a fekete aranyból, annál is inkább, mert 1937-ben Németország és szövetségesei, Japán és Olaszország csak 0,3%-át birtokolták a világ ásványolaj-termelésének, szemben az angolszász nagyhatalmak 63,9%-ával. Nem véletlenül írták az alábbiakat a jelentésben: „A legfontosabb ipari nyersanyagokból Németországnak több évig tartó háború esetén előreláthatólag csak a kőolaj és az ón vonatkozásában lesznek nagyobb nehézségei. Motorüzemanyagokból a szükséglet – messzemenő takarékossággal – kielégíthető. A gáz- és a fűtőolajból azonban Németország csak a jelenlegihez hasonló állóháborút bír több évig, mozgóháborút viszont előreláthatólag csak 1 ¼ évig viselhet. A műbenzingyártás növelése lehetővé teszi, hogy a német kőolajtermelés jelentős részét kenőolajjá dolgozzák fel. Ennek következtében a jelenlegi Németország kenőolajszükséglete több évre is fedezettnek tekinthető.”

A mű legnagyobb részét a fejezetekhez készített mellékletek képezik, amelyekben mindenre kiterjedően szedtek össze statisztikai adatokat, hogy vizsgálódásaik konklúzióját alá tudják támasztani. A németek olajhelyzetét így foglalták össze: „A jelenlegi Németország háborús kőolajfogyasztásának megállapításánál a becsléseknek igen tág tere nyílik. A modern hadászati eszközök mellett (tank, repülőgép, gépesített osztagok) a kőolaj az egyik legfontosabb háborús nyersanyaggá lépett elő. Háborús fogyasztásának mennyisége igen különböző a végrehajtott támadásokban szereplő egységek száma, a támadás időtartalma szerint.” Végső soron a szerzők a németek háborús olajfogyasztását 14 millió tonnára saccolták évente. E mennyiség a véleményük szerint egy kétfrontos háborút vett alapul, végeredményben a hadműveletek lefolyásától függően 10 – 17/20 millió tonna közé becsülték az esetleges éves felhasználást. E számításnál figyelembe vették, hogy pl. a lengyelországi hadjárat során kb. 1 millió tonna kőolajat használtak el, míg a nyugat-európai háború 1939 őszétől eltelt hat hónapja során a németek ugyancsak 1 millió tonnát fogyasztottak. Összesen pedig 2,8 millió tonna volt a teljes német háborús fogyasztás.

A németek katonai olajszükségleteinek az előteremtésénél fontos volt, hogy a polgári kőolajfogyasztást a béke időszakbelinek a 15%-ra csökkentették. Az Adolf Hitler vezette német kormányzat zár alá vegye az ún. Reichestellek (birodalmi hivatalok) révén a fontosabb ipari anyagokat, s az azokból fellelhető készleteket. Például petróleumból, kenőolajból és fűtőolajból legfeljebb 2 hónapra elegendő készletet engedtek megtartani. Továbbá a benzin és nyersolaj esetében jegyrendszert vezettek be, s csak olyan autókhoz és üzemekhez adtak üzemanyag jegyeket, amelyek közérdeket szolgáltak. Egyúttal megtiltották 3,2 literesnél nagyobb motorral rendelkező gépjárművek használatát.

A belső fogyasztás átalakítása mellett Németország már a háború előtti évtizedekben is mindent megtett, hogy csökkentse olajfüggőségét. A német kormány már az első világháború előtt is próbálta csökkenteni a függését a Standard Oiltól és a Shelltől. Ennek komoly gazdasági okai voltak, ugyanis pl.: 1933-ban az ország 3,6 millió tonnás éves fogyasztásából 3 millió tonna volt az import részesedése, ami 140 millió márkájába került a német államnak. Akkoriban a fő importforrások közé tartozott többek között az Egyesült Államok, Mexikó, Románia és a Szovjetunió. Viszont 1939 szeptembere után az Európán kívüli forrásaiktól a Brit Királyi Haditengerészet elvágta a németeket, ami komoly veszteség volt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 1934-ben még a német olajimport 75%-a érkezett Észak- és Dél-Amerikából. E helyzetben felértékelődött a szovjet és különösen a román beszerzési lehetőség.

Az olajimport mellett a németeknek saját olajtermelése is volt Hannover környékén (Nienhagen, Hänigsen, Obershagen, Wietze, Steinferds, Ölheim, Oberg, Eddesse), valamint az ország északi részén (Hoheneggelsen-Mölme, Heide) és Baden-Württembergben (Bruchsal). Az ország területi gyarapodásával az ausztriai (bécsi medence) és lengyelországi (1939 őszétől a nyugat-, majd 1941 nyarától a kelet-galíciai) olajmezők feletti ellenőrzés is a Reich kezébe került. E területek olajtermelése 1940-ben 887 000 tonna (Ostmark: 412 000 t, Nyugat-Galícia: 475 000 t) volt.

A Gazdaságtanulmányi Osztály jelentésének adatai alapján 1938-ban a megszállt lengyel területeket nem számítva 560 000 tonna volt a német kőolajtermelés, amit viszonylag gyorsan 1 millió tonnára akartak felfuttatni.

A kőolaj mellett Németországban a szintetikus üzemanyag előállítása is jelentősen hozzájárult a háborús olajszükséglet kielégítéséhez. Az ún. szénolaj (szintetikus üzemanyag/olaj vagy műolaj/műbenzin) előállítására vonatkozóan már a 18. század óta folytak kísérletek, de jelentős eredményeket csak a 19–20. század fordulóján tudtak felmutatni. Ahogy Varga József fogalmazott egy szakcikkében: „A szén ugyanis önként kínálkozik petróleumszerű termékek előállítására, mivel az ásványolajéval rokon vegyületekből áll. Mindkét anyag tulajdonképpen különböző szénhidrogén vegyületek bonyolult összetételű elegye, mindössze azzal a különbséggel, hogy a petróleum szénhidrogénjeiben aránylag több a hidrogén. Ha tehát a szenet alkalmas módon hidrogénnel egyesítjük, petróleumszerű, folyós szénhidrogéneket kell nyernünk.”

E területen az első komolyabb eredményeket a német Friedrich Bergius érte el, akinek 1913-ban egy ezzel kapcsolatos szabadalmát elfogadták, míg Franz Fischer és Hans Tropsch Mülheimben a Kaiser Wilhelm Institut für Kohlenforschung keretén belül foglalkoztak a szintetikus üzemanyag előállításának lehetőségével. Végül Friedrich Bergius eljárását felhasználva az IG Farbenindustrie AG Merseburg mellett 1927-ben felépítette a világ legnagyobb szintetikus üzemanyag-előállító gyárát, a Leuna Műveket. A gyárban akkoriban naponta 3000 tonna üzemanyagot állítottak elő szénből (a gyár 1 tonna szénből 700 kg olajat, abból pedig 600 kg benzint tudott előállítani), és 25 000 munkást foglalkoztattak. Németország a szászországi barnaszénre és a Ruhr-vidéki kőszénre alapozva megtermelte a békebeli szükségletének 1/3-át, míg háborús szükségletének 1/4-ét. Németország számára ugyanakkor a szintetikus üzemanyag előállítása rendkívül költséges volt, de a gazdasági függetlenség/önellátás és a háborús célok miatt fontos volt, ahogy a benzol előállítása is, amely nemcsak kiváló hajtóanyagként szolgált benzinnel keverve, hanem a trotil alapanyagaként is fontos volt háborús időkben.

A Gazdaságtanulmányi Osztály jelentésében úgy kalkuláltak, hogy a szintetikus üzemanyag előállítás az 1938-as 2 millió tonnáról 1940 végéig 4 millió tonnára fog felfutni köszönhetően az újabb gyárak termelésbe lépésének. Végül a német olajkészleteket 5 284 366 tonnára becsülték az 1933–1938 közötti statisztikai adatok alapján, ugyanis ennyi olajat sikerült felhalmozniuk a fel nem használt olaj és olajtermékek elraktározásával.

A fentiek alapján látható, s ezt a Miniszterelnökség Gazdaságtanulmányi Osztályának munkatársai sem vélték másként, hogy a németek jelentős kőolajimportra szorulnak ahhoz, hogy a háborút megvívhassák. E tekintetben 1939/1940 során az 1938-ban 29 millió tonna kőolajat termelő Szovjetunió, valamint az 1939-ben 6,226 millió tonnát kitermelő Románia jöhetett számításba. A jelentés összeállítói úgy kalkuláltak, hogy: „…a jelenlegi állapotok mellett Németország háborús kőolajszükséglete több évig tartó háború esetében is biztosítható.”

Végül a második világháború folyamatai másként alakultak és a németek a szovjet olajra 1941 után nem számíthattak, de Nyugat-Európa 1940 tavaszi elfoglalásánál jelentős szerepe volt a szovjet kőolajnak, annak, hogy a Szovjetunió jelentős mennyiséget exportált Németországba a fekete aranyából. Ugyanakkor 1941. június 22-től 1944. augusztus 22-ig Románia lett a németek legfontosabb olajimportőre. A románok 1941-ben 2 963 000 t, 1942-ben 2 192 000 t, 1943-ban 2 406 000 t, 1944-ben 1 043 000 t kőolajat szállítottak a Német Birodalomba és a Wehrmacht arcvonalon lévő alakulatainak.

Összefoglalva, a M. Kir. Miniszterelnökség Gazdaságtanulmányi Osztálya nem könnyű feladatra vállalkozott akkor, amikor elkészítették Németország hadigazdaságáról készült jelentésüket. A megállapításaik gyakorlatilag helytállóak voltak az olajellátás tekintetében, hiszen a németek meg tudták oldani egy több évig tartó háború olajszükségleteinek a biztosítását. Bár ez nem volt egyszerű feladat, s végül az olajkérdés a második világháborúban is háborút eldöntő tényezővé vált, aminek szerepe volt abban, hogy Németország totális háborús vereséget szenvedett 1945-ben.

Cseh Valentin

Mellékletek

Táblázatok a német olajellátással kapcsolatban a „Németország háborús gazdálkodása” című magyar kormányzati jelentésből

1. számú táblázat

A jelenlegi Németország katonai ásványolaj-szükséglete^1/

(Az 1940. évi március havi állapot szerint)

1/ A ”jelenlegi Németországon” a korábbi, az Ausztria csatlakozása előtti Németországot, Ausztriát, Szudéta-vidéket, Cseh–Morva Protektorátust és a moszkvai megegyezés értelmében német uralom alá jutott lengyel területet értjük.

2/ A ”Petroleum” /Zeitschrift für die gesamten Interessen der Erdöl-Industrie und des Mineralöl-Handels, Wien, XXXV. évf. 9. füzet 159. o./ ”Erdöl in der Weltwirtschaft” c. cikkben közli a new yorki ”Cities Service Co” statisztikusainak, V. R. Garfiasnak, R. V. Whetselnek és J. W. Ristorinak a világ katonai célú ásványolajfelhasználására vonatkozó számításait. Az államok szerinti részletezésben szerepel Németország is. Az adatokat barrelből számítottuk át / 1 t = 7 barrel/.

3/ A 2/ alatt idézett cikkben dr. Friedensburg a nagyhatalmak háborús katonai olajszükségletét egyenként évi 12–20 millió tonnára becsüli. Németországra vonatkoztatva a legkisebb mértéket, kaptuk a fenti mennyiséget, ami az 1937. évi szükséglet harmincötszörösét jelenti.

2. számú táblázat

A jelenlegi Németország polgári ásványolajszükséglete^1/

(Az 1940. évi március havi állapot szerint)

1/ A ”jelenlegi Németországon” a korábbi, az Ausztria csatlakozása előtti Németországot, Ausztriát, Szudéta-vidéket, Cseh–Morva Protektorátust és a moszkvai megegyezés értelmében német uralom alá jutott lengyel területet értjük.

2/ Németország és Ausztria 1938. évre becsült összes fogyasztásából (l. 82. o. [5. számú táblázat.]) levontuk a katonai szükségletet (l. 78. o. [1. számú táblázat.]), s így nyertük a fenti mennyiséget.

3/ A korábbi Csehszlovákia fogyasztásának (az általunk alkalmazott megosztási kulcs szerint) 80%-a.

4/ A korábbi Lengyelország fogyasztásának (az általunk alkalmazott megosztási kulcs szerint) 75%-a.

5/ Szakértő véleménye szerint a jelenleg a polgári fogyasztás az 1938. évinek harmadára csökkent.

3. számú táblázat

A jelenlegi Németország háborús ásványolajszükséglete^1/

(Az 1940. évi március havi állapot szerint)

1/ A ”jelenlegi Németországon” a korábbi, az Ausztria csatlakozása előtti Németországot, Ausztriát, Szudéta-vidéket, Cseh–Morva Protektorátust és a moszkvai megegyezés értelmében német uralom alá jutott lengyel területet értjük.

2/ A háborús katonai szükséglet megállapítására l. a 78. oldalt. [1. számú táblázat.]

3/ A lecsökkentett polgári szükséglet megállapítására l. a 79. oldalt. [2. számú táblázat.]

4/ A Németország háborús ásványolajszükségletét a The Economist /1939. okt. 14. sz. 52. l./ ”Germany at War” c. cikkében évi 17–20 millió tonnára becsüli, amely mennyiség az ugyanitt feltételezett németországi békebeli fogyasztás 2.2-2.6-szorosát jelenti. Ha ezt a kulcsot alkalmazzuk az általunk 1938-ra (háborús és polgári) fogyasztásként kereken 5 millióban megállapított mennyiségre, akkor eredményül kereken 11–13 millió tonnát kapunk, ami a fenti mennyiséggel megközelítőleg egyezik.

4. számú táblázat

A jelenlegi Németország háborús katonai fogyasztásának fedezete^1/

(Az 1940. évi március havi állapot szerint)

1/ A ”jelenlegi Németországon” a korábbi, az Ausztria csatlakozása előtti Németországot, Ausztriát, Szudéta-vidéket, Cseh–Morva Protektorátust és a moszkvai megegyezés értelmében német uralom alá jutott lengyel területet értjük.

2/ A belföldi termelési adatok megbecsülésénél fogvforrásul szolgáltak: ”Die Treibstoffbilantz Deutschlands” / Petroleum Zeitschrift für die gesamten Interessen der Erdöl-industrie und des Mineralöl-Handels. Wien 1939. XXXV, évf. 8. füzet 134–135. l. /. H. Gerhardt und A. Höfner: Deutsche Roh- und Werkstoffe. /Naturkunde und Technik Frankfurt am Main é.n. 51–54. l.

3/ A The Economist /1939. okt. 14. sz. 52. l./ ”Germany at War” cikkében Németország belföldi / szintetikus és természetes/ olaj és hajtóanyagtermelését jelenleg évi 4 millió tonnára becsüli átlag, ami ehhez a mennyiséghez közel áll.

5. számú táblázat

Németország látható kőolajkészlete^1/

1/ Németországon itt 1937-ig a korábbi, az Ausztria csatlakozása előtti Németországot értjük. Az 1938-as adatokban Ausztria is bentfoglaltatik. Forrás: Statistisches Jahrbuch für das Deutsche Reich 1934–38. évfolyamai és a Monatliche Nachweise über den auswärtigen Handel Deutschlands /herausgegeben vom Statistischen Reichsamt/ 1938. évi füzete.

2/ A Magyar Statisztikai Szemle 1939. 9. sz. füzet, 1051 l.

3/ Németország (Ausztria nélkül) 1938. évi fogyasztásának megállapításánál az 1937. évi adatokat vettük alapul és ennek a mennyiségét 12%-al növeltük. Ennyivel növekedett ugyanis a megelőző négy év átlagában évenként a fogyasztás. Ausztria 1938. évi fogyasztását Németország 1938-ra kiszámított fogyasztásának 8,5%-ában becsültük meg. A megelőző négy évben ugyanis Ausztria fogyasztása Németország fogyasztásának évi átlagban 8,5%-ára rúgott.

6. számú táblázat

A romániai kőolajfelesleg Németországba való szállításának lehetőségei^1/

1/ Szakértőtől kapott adatok.

2/ Statistisches Jahrbuch für das Deutsche Reich 1938. Berlin, 1938.

Irodalomjegyzék

Levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Polgári kori kormányhatósági levéltárak K szekció Miniszterelnökségi Levéltár K31 Gazdaságtanulmányi osztály (1938–1939) iratai: 1. 1. doboz F. dosszié Az árellenőrzési tárcaközi bizottság jegyzőkönyvei., 2. 1. doboz H. dosszié A Nemzeti Bank összeállítása a külföldi háborús gazdasági intézkedésekről.

Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum Archívuma Aixinger István iratai: 4. doboz 1. tétel Olajipari termelési adatok, statisztikák a világ olajiparáról, olajipari érdekességek stb., 1938–1985.; Varga József iratai: 3. doboz 1. tétel Németország háborús gazdálkodása. Összeáll.: Magyar Kir. Miniszterelnökség Gazdaságtanulmányi Osztálya, 1940.

Könyvek, tanulmányok, lexikonok, újságok

A M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tájékoztatója az 1940/41. tanév első félévére, M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest 1940.

A M. Kir. Kormány 1940. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv. Budapest, 1943.

A Miniszterelnökség levéltára (1867-1944) repertórium, Összeállította: SZÜCS László. Levéltárak Országos Központja, Budapest, 1958.

BORON László 1942. Ásványolaj szállítása Tankhajók. In.: A kikötő-tengerhajózás IV. évf. 3. szám 1942. március 1. 7. p.

BŐSZ Attila 2019. Németország el fogja veszíteni a világháborút! 80 éve jelent meg Lajos Iván „szürke könyve” Hónap dokumentuma, 2019.05.21. (https://mnl.gov.hu/mnl/baml/hirek/nemetorszag_el_fogja_vesziteni_a_vilaghaborut_80_eve_jelent_meg_lajos_ivan_szurke, letöltve: 2020.07.16.)

CSIKÓS-NAGY Béla 1942. Nagytérgazdaság, Gergely R. Könyvkereskedése, Budapest, 1942.

DÁVID J.–HAVAS G.–KÖLLŐ J.–PASSUTH K.–VARGA J. 2010.: DÁVID János–HAVAS Gábor–KÖLLŐ János–PASSUTH Krisztina–VARGA Júlia 2010. (szerk.) … és a 49 méteres rövidhullámon Kemény István jegyzetei a Szabad Európa Rádióban 1980–1990. Osiris Kiadó, Budapest, 2010.

Dr. Schacht német birodalmi miniszter Romániába jön fontos gazdasági tárgyalásokra. In.: Magyar Lapok, VIII. évf. 47. sz. 1939. március 5. 3. p.

EICHHOLTZ, Dietrich 2006. Krieg um öl. Ein Erdölimperium als deutsches Kriegsziel (1938–1943). Leipzig, Leipziger Universitätsverlag GmbH, 2006.

Gazdaságtanulmányi osztály a miniszterelnökségen. In Honi Ipar XXXI. évf. 15–16. sz. 1938. augusztus 30. 10. p.

GYÓNI Gábor 2013. 1940 július–november Besszarábia megszerzésétől Molotov berlini látogatásáig (http://oroszvilag.hu/?t1=tortenelem&hid=4310, letöltés időpontja: 2020.07.17.)

HALM Tamás 2005. Csikós-Nagy Béla (1915–2005). In.: Közgazdasági Szemle, LII. évf. 10. szám 2005. október 719–722. pp.

HILLGRUBER Andreas 1954. Hitler, König Carol und Marschall Antonescu. Die Deutsch-Rumänischen beziehungen 1938–1944. Wiesbaden, Franz Steiner Verlag, 1954.

JUHÁSZ Vilmos 1940. Nyersanyagháború. Dante Könyvkiadó, Budapest, 1940.

Dr. KAISER Ferenc 2010. A kőolajhiány – ezen belül a magyar termelés – hatása Németország második világháborús stratégiájának alakulására. In.: „Harc a petróleumért” Avagy az olaj szerepe a modern háborúkban. Szerk: CSEH Valentin. Zalaegerszeg, Magyar Olajipari Múzeum, 2010. 7–18. pp.

KENYERES Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon (1978–1991). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.

KENYERES Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon Második kötet L–Z. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.

KOVÁCS György 2017. A gazdasági szabadság kérdése a két világháború közötti magyar közgazdasági gondolkodásban és a szegedi egyetem nemzetgazdászai. In.: Az „ezüst pillanatok” nyomában. Tanulmányok Bekker Zsuzsa emlékére. Szerk.: HILD Márta–MADARÁSZ Aladár. Krónosz Kiadó, Pécs, 2017. 81–106. pp.

LAJOS Iván 1939. Németország háborús esélyei a német szakirodalom tükrében. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs, 1939.

Dr. LENGYEL Béla 1939. Világhódító ipari anyagok. Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1939.

LENGYEL György, 2002. Beszélgetés Rézler Gyulával. In.: Szociológiai Szemle 12. évf. 1. szám, 2002. 77–84. pp.

Londoni jelentés Schacht váratlan reaktiválásáról mint Hitler bizalmasa, különleges megbízást kap az export-import ügyek irányítására? In.: Pesti Napló, XC. évf. 52. sz. 1939. március 4. 3. p.

Magyar Tudós Lexikon A-tól Zs-ig. Főszerk.: NAGY Ferenc. Better Kiadó – Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, Bp., 1997.

Magyarország a második világháborúban Lexikon A–Zs. Főszerk.: SIPOS Péter. PETIT REAL Könyvkiadó, Budapest, 1997.

MAJSZKIJ, Ivan Mihajlovics 1975. Egy szovjet diplomata visszaemlékezései (1925–1945). Budapest, Gondolat-Kossuth, 1975.

MÁRTONFFY Károly 1939. A magyar közigazgatás megújulása. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1939.

Dr. MESKÓ Géza 1943. A háborús nyersanyagok geopolitikája. In.: Magyar Katonai Szemle XIII. évf. 1. szám 1943.

MILWARD, Alan S. 2000. Háború, gazdaság, társadalom 1939-1945. A II. világháború hátterében meghúzódó gazdasági események. Aquila Könyvkiadó, [Debrecen], 2000.

NAUWELAERTS, Louis 1937. Harc a petróleumért. Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1937.

Dr. NYÚL Gyula 1942. Az ásványolaj pályafutása. Klny. a Technika 1942. évi 1. számából, Budapest, 1942.

PETROLEUM 1936/12.: Die Entwicklung der rumänischen Erdölausfuhr. In.: Petroleum Zeitschrift für die gesamten Interessen der Erdöl-Industrie und des Mineralöl-Handels. XXXII. Jahrgang 1936. Nr. 12. 14–15. pp.

PIEKALKIEWICZ, Janusz 2007. Légi csaták 1939–1945. [Budapest], Ventus Libro Kiadó, 2007.

SZILBER József 1941. Az olaj. Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1941.

TEMESVÁRY László 1940. Olaj és háború. In.: A Nép politikai hetilap, II. évf. 6. szám 1940. február 8. 1–2. pp.

UDVARY Jenő 1944. Az olajkérdés a háború tükrében. In.: Magyar Katonai Szemle XIV. évf. 1. szám 1944. 131–134. pp.

VÁGHIDI Ferenc 1940. Nyersanyag és pótanyag. Cserépfalvi Kiadása, Budapest, 1940.

Varga József 1942. A kémia és a nyersanyaggazdálkodás. Klny. „A mai világ képe IV. kötetéből” Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1942.

Ezt olvastad?

In memoriam Orosz István (1935–2024)

2024. február 11-én hunyt el Orosz István akadémikus, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének professzor emeritusa. Emléke előtt a tanítványa, Papp

X