5 csemege a Múzeumok Éjszakája szellemi svédasztaláról
2016. június 25-én hazánkban immár tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a monumentális Múzeumok Éjszakája programsorozat, amelynek keretében országszerte múzeumkapuk tucatjai nyílnak meg a kultúrára éhes közönség számára. A történelmi ínyencségek kedvelői idén sem maradnak hoppon, ezt kívánjuk bizonyítani alábbi válogatásunkkal is.
Kecskemét
Idén a Múzeumok Éjszakájának tematikáját a Hősök, felfedezők, újítók hármas jelszó hatja át. Országszerte különféle értelemben vett hősökkel találkozhatnak a látogatók, akik maguk is felfedezővé avanzsálnak. A programsorozat aktuális „fővárosa” Kecskemét, ahol a Cifrapalotában kedvükre nézelődhetnek a hadtörténet iránt érdeklődők. A Katona József Múzeumban az avar kor kincsleletektől a magyar huszárság 20. századig ívelő históriáján át a Nagy Háború hadszínterein virágzó tábori bordélyéletig ível a színes kínálat. Utóbbi tárlatról részletesen olvashatnak Országjáró rovatunkban.
Budapest
2016 márciusában nyílt meg a Budapesti Történeti Múzeumban a Közös úton – Buda és Krakkó a középkorban című tárlat, amely még július 24-ig látogatható. A Múzeumok Éjszakája keretében a kiállítás kurátora vezeti körbe az érdeklődőket többek között olyan kincsek között, mint II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélja (1533) vagy a Kakas Társaság kakasszobra (1564/65). A kiállításban külön programként tart speciális vezetést B. Szabó János hadtörténész, aki bővebben a magyar és lengyel középkori fegyvereket fogja megismertetni.
Részlet a tárlatból
Veszprém
Száz esztendeje koronázták meg IV. Károlyt és hitvesét, Zita királynét. A centenárium tiszteletére még 2016 májusában nyílt reprezentatív kiállítás a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben. A Múzeumok Éjszakája keretében délután nyitányaként a 1916. december 30-án tartott koronázáson készült filmfelvételeket vetítik le a látogatóknak, majd Maczó Ferenc történész fog előadást tartani az utolsó magyar uralkodókoronázásról. 18 órától pedig óránként indul tárlatvezetés a Magyar királynék és koronázó püspökök – Boldog IV. Károly apostoli király és Zita királyné emlékezete című kiállításban.
IV. Károly király és Zita királyné Ottó trónörökössel,
1916. december 30., Sándor Strelisky felvétele
Esztergom
Izgalmas programmal jelentkezik a Főszékesegyházi Kincstár. Amellett hogy beszélgetést folytatnak (Dr. Kristóf Lilla Alida antropológus és Gergely Endre történész) a megtekinthető kiállítás kapcsán Szent László arcrekonstrukciójáról, megismerkedhetünk a Kincstárban fellelhető koronázási klenódiumokkal, a miseruhák készítésének technikáival, valamint a miseruha viselet alakulásának történetével, de az is kiderül, hogy mely jeles női történelmi személyek tárgyait rejti a kincstári gyűjtemény.
Szent László arcrekonstrukciós rajza
Pécs
Éppen a Múzeumok Éjszakája keretében nyílik meg a Klimo Könyvtár „Krisztus katonája – Szent Márton élete és emlékezete” című legújabb kiállítása. Idén ünnepeljük Szent Márton születésének 1700. évfordulóját, ennek kíván emléket állítani a szent életét és pogányság elleni küzdelmét, valamint egyházépítő tevékenységét bemutató tárlat. A kiállítás szervezői a kultikus szenthez kapcsolódó európai és magyar népszokások illusztrálásán túl is arra is vállalkoztak, hogy Szent Márton kultuszának baranyai emlékeit közreadják. A rendhagyó tárlatvezetést Lantosné Imre Mária nyugalmazott főiskolai docens fogja tartani.
A kiállítás meghívója
A tárlatvezetéseket és a tudományos-ismeretterjesztő előadásokat a legtöbb helyszínen gyermekeket megszólító interaktív kézműves foglalkozások, gasztronómiai különlegességek, valamint hagyományőrző attrakciók, filmvetítések egészítik ki. Engedjen Ön is legalább egy éjszakára História csábításának!
Ezt olvastad?
További cikkek
„Közép- és Kelet-Európa új történetei!” – A NEPOSTRANS ERC projekt konferenciája
2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS, vagyis „Negotiating post-imperial transitions: From remobilization to nation-state consolidation. A comparative study of local and regional transitions in post-Habsburg Europe” című […]
1968 dimenziói keleten és nyugaton
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága 1968 dimenziói keleten és nyugaton címmel műhelykonferenciát tartott 2023. szeptember 14-én. Az ötvenöt év távlatából sorsfordítónak tekinthető esztendő eseményeit körbejáró rendezvény teljes egészében elérhető vált a […]
Ünnepi kötetpár Hermann Róbert 60. születésnapjára
„Emlékezzetek róla, ha újra csatára keltek” címmel kétkötetes tanulmánygyűjteményt adott ki a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a HM Zrínyi Nonprofit Kft. keretében működő Zrínyi Kiadó közreműködésével Hermann Róbert 60. […]
Előző cikk
A háború pillangói – prostitúció a Nagy Háború idején
A Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalotában működő részlegében 2016. június 16-án egy olyan kiállítás nyílt, amely kizárólag +16-os korhatárral tekinthető meg. Nem véletlenül. A háború pillangói című időszakos tárlat, mint […]