’56-os magyar fiatalok a Francia Idegenlégióban

2017. június 20-án került sor a Történész Sörest utolsó, évadzáró előadására a Klisé Bárban, melynek témája a Francia Idegenlégióban szolgált magyarok voltak. Az est előadója Nóvé Béla (történész, író, műfordító, filmrendező), moderátora pedig Bobay István történész, a Történész Sörest egyik társalapítója volt.

Mint azt a felvezetésből megtudtuk, az előadó sok éven át kutatta a témát, s a hazai levéltárakon kívül a Francia Idegenlégió központi archívumában is járt. Sőt, az egykori magyar legionáriusok közül több százat azonosított és vagy két tucatnyit személyesen is megismert. Ennek a munkának lett az eredménye a 2016-ban megjelent Patria Nostra című könyve és dokumentumfilmje, melyek elsősorban azon kamaszok sorsát mutatják be, akik az 1956-os forradalom leverése után el kellett hagyják hazájukat, majd légiósnak álltak. A könyv megírása s a film elkészítése több mint ötéves kutatómunkát igényelt, amelyben nagy segítségére voltak az egykori magyar legionáriusok saját történetük felelevenítésével. E kapcsolatai révén az Idegenlégió levéltárába is könnyebben megnyílt Nóvé előtt, mivel az máig meglehetősen zárt és sokféle titokvédelmi feltételt állít a civil kutatók elé. Akadt olyan magyar önkéntes is, aki hosszú időn át maga is az idegenlégó archívumának és múzeumának vezető munkatársa volt.

Az előadás ezúttal rendhagyó módon a dokumentumfilm egy részletének vetítésével kezdődött, melyből megismerhettük annak főszereplőit és azt, hogy honnan jöttek, hogyan kapcsolódtak be az ’56-os eseményekbe, miként hagyták el Magyarországot és pár év múlva hogy kerültek a Légióba. A vetítést követően Nóvé beszélt a kutatásáról, a könyv és a film készítésének hátteréről, illetve témaválasztásának okát is ismertette. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a forradalom után emigrált magyar fiatalok sorsával eddig gyakorlatilag alig foglalkozott érdemben valaki (leszámítva az egykori állambiztonsági szerveket), pedig a kétszázezer ’56-os menekültből minden tizedik, legalább húszezer tizenéves kamasz volt. E fiatalok közül később mintegy ötszázan csatlakoztak a Francia Idegenlégióhoz, és így aktív résztvevői lettek az 1954-1962 közötti véres algériai harcoknak. Mint az előadó megjegyezte, némely hadtörténész a Légió 1956 utáni évtizedét magyar időszaknak (’période hongrois’) is nevezi, mivel ebben az időben több mint háromezer magyar önkéntes szolgált a francia trikolór s a zöld-vörös légiós zászló alatt.

Az est folytatásaként az 1831-ben alakult Francia Idegenlégió történetével ismerkedhettünk meg, melynek részeként az immár hét-nyolc nemzedéknyi magyar önkéntes sorsa is feltárult a kezdetektől napjainkig. Mint a kutató kiemelte, az első magyar érdekű híradás a francia memoár-irodalomban az 1859-es észak-itáliai szárd-francia–osztrák háború kapcsán bukkan fel, amikor a Légió soraiban több ’48-as honvéd is harcolt az Osztrák Birodalom ellen. Az est moderátorával együtt Nóvé Béla arra is kitért, hogy ezzel szemben pár év múltán az is megesett, hogy a Francia Idegenlégió egy önkéntesekből verbuvált osztrák sereggel – köztük számos magyarral – közös főparancsnokság alatt küzdött Habsburg Miksa mexikói császársága alatt az 1860-as évek derekán. Azt est moderátora, Bobay István, aki a Mexikóban szolgált osztrák önkéntes sereg történetét kutatja, kifejtette, hogy annak soraiban az iratok tanúsága szerint legalább ezer magyarországi önkéntes szolgált, akik közös hadműveletekben vettek részt a légionáriusokkal. Bobay úgy véli, hogy Mexikó balvégű Habsburg császárának „magyarjai” közül az expedíció összeomlásakor nem kizárt, hogy akár többen is a Francia Idegenlégió kötelékéhez kerülhettek.

Ezután az est előadója rátért a Légió 19. század végi marokkói, algériai, madagaszkári, tonkini és más gyarmati hódításaira, amelyek memoár-irodalmában mind több magyar önkéntes tűnik fel. A 20. században -­ mint hangsúlyozta – három népesebb magyar hullámot lehet kimutatni az Idegenlégiónál: az 1918-19, az 1945 és az 1956 utáni tömeges jelentkezést. Nóvé Béla előadásában név szerint kiemelt több magyar légióst, akik magas rangig jutottak, egy-egy jelentős összecsapásban is részt vettek, vagy hősi halált haltak valamely francia gyarmaton.

Az est során afféle érdekességeket is megtudhattunk, hogy a Légión belül minden náció fiainak megvan a maga ragadványneve, így lett a magyaroké az alighanem a németek által rájuk aggatott ”hunok” és „attilák” gúnynév, vagy a máig legközkeletűbb „kicsi” elnevezés volt. Trianon után az elszakított területekről is nagy számban álltak be magyarok a Légióba, ám az összetartás az anyaországi „kismagyarok” s a határon túli „nagymagyarok” közt máig töretlen.

Az előadó végül az Idegenlégió magyar nyelvű irodalmának néhány jellemző példáját idézte fel Rejtő regényeitől, a memoárokon át Bajomi Lázár Endre forrásfeltárásaival bezáróan.

Az élénk és igen aktív közönség eközben arra a kérdésre is választ kapott, hogy vajon Rejtő Jenő tizenhat magyar légiós ponyvaparódia örök klasszikusa vajon viselt-e valaha is légiós mundért a Szaharában? Mint azt életrajzírója, Thúróczy György kimutatta, az író egy teherhajó potyautasaként Marseille-ből pár napra átkelt ugyan Oránba, ám ő maga sosem viselte a fehét „képi”-t, s közelebbről magyar légiósokkal is legfeljebb a kikötői kiskocsmákban találkozhatott.

Bolcsó István

Ezt olvastad?

Mikor a válságnak is előzményválságai vannak… – A szuezi válság előzménytrilógiája

Múlt év februárjában volt szerencsém részt venni Krajcsír Lukács: Válságból válságba. A Szuezhez vezető út című könyvének szegedi bemutatóján, ahol

X