A Forgószél hadművelet – az 1956-os forradalom leverésének története
1956. október 29-én a szovjet csapatok megkezdték a kivonulást Budapestről, a szovjet katonai vezetés azonban már a napokban egy újabb offenzíva megindítása mellett döntött. A Forgószél (Vihr) hadművelet kidolgozásával Mamszurov altábornagyot bízták meg. Október 30-án a 31. légideszant gárdahadosztály 114. ejtőernyős és 381. ejtőernyős-deszant ezrede megérkezett Veszprémbe. Babadzsanjan tábornok 8. hadserege november 1-jén lépte át a határt Kárpátalján, hogy 2-án állást foglaljon Debrecen, Szolnok, Gyöngyös és Kecskemét körzetében.
Pesti srác szemléle egy szovjet tankor (Kép forrása: wikipedia)
A júliusban kidolgozott Hullám (Volna) terv nem járt sikerrel, mivel az csak a fővárost és az osztrák határt érintette. Habár a rádió igyekezett a vidéki lakosságot félretájékoztatni, nehogy tovább terjedjen a felkelés híre, a Budapestről hazaérkező munkások és egyetemisták a forradalom valós eseményeiről számoltak be. Az ország több nagy városából élelmiszert, fegyvert és emberutánpótlást szállítottak Budapestre. Az újonnan kidolgozott haditervben számításba vették a fővároson kívül eső területeket is. A Mamszurov alá tartozó 38. hadsereg a Dunántúl, a Babadzsanjan vezette 8. hadsereg az ország keleti felét, míg a Lascsenko parancsnoksága alá tartozó Különleges Hadtest Budapest biztosítását kapta feladatul.
A megszálló erőkhöz csatlakozott Ivan Szerov, a KGB elnöke és néhány kollégája, akiket Nagy Imre kormányának és a felkelés vezetőinek letartóztatásával bíztak meg. Az eseményre november 3-áról 4-ére virradó éjszaka Tökölön került sor, ahol letartóztatták a magyar küldöttséget: Maléter Pál vezérőrnagyot, Szűcs Miklós ezredest, Kovács István vezérőrnagyot és Erdei Ferencet, a minisztertanács egykori elnökhelyettesét. Az akcióval sikeresen megbénították a Magyar Néphadsereget, amelyet az októberi napokban a megosztottság jellemzett. A hadműveletet november 3-án éjfélkor a Mennydörgés (Grom) jelszóra indították meg.
Maléter Pál (Kép forrása: wikipedia)
A forradalom leverése
A fővároson kívül eső területeken a Vörös Hadsereg – Veszprémet és Pécset leszámítva – nem ütközött jelentős ellenállásba. A legtöbb nagyvárosban az erődemonstráció elegendőnek bizonyult a forradalom letörésére, továbbá a magyar csapatok nem kaptak utasítást az ellenállásra, mivel Nagy Imre nem akart háborút a Szovjetunióval. November 4-én, hajnali 4 órakor a Különleges Hadtest (továbbiakban: KH) alakulatai bevonultak Budapestre. A nap kezdetén tűz alá vették a Petőfi laktanyát, a bent lévő magyar katonák nem viszonozták a tüzet. A külvárosban a KH csapatai lefegyvereztek három harckocsi és egy harckocsi kiképző ezredet, valamint nagy hadizsákmányra tettek szert. 6 óra 30 perckor a Honvédelmi Minisztérium épülete is a szovjetek kezére került, ahol 13 tábornokot és 300 tisztet tartóztattak le, akiket Tökölre kísértek.
A szovjetek akadálytalanul foglalták el a főváros különböző pontjait. Jelentősebb gócpontok csak a Juta-dombnál, a Széna téren, a Corvin közben és Csepelen alakultak ki. A Juta-dombnál délelőtt 11 órakor a magyar 51. légvédelmi tüzérosztály egyik szakasza lőtt rá egy szovjet menetoszlopra, megsemmisítve két harckocsit, két BM-13-as sorozatvetőt és egy személygépkocsit. A támadásban tizenhatan meghaltak, tízen megsebesültek, a szovjet katonák mellett ÁVH-sok is voltak az áldozatok között.
A Széna téren hajnali fél ötkor kezdődtek a harcok, az itt lévő ellenállást harckocsik és a Gellért hegyen felállított aknavetők tűztámogatásával csak dél körülre sikerült felszámolni.
November 5-én a szovjet 11. tüzérosztály a 71. harckocsi és a 104. gépesített gárdaezred bevette a Corvin közt és a Kilián laktanyát. A támadást tüzérségi előkészítés előzte meg, majd három oldalról harckocsikkal indították meg a rohamot. Malashenko altábornagy szerint ötven felkelőt megöltek, négyszázötvenet foglyul ejtettek, továbbá nagy mennyiségű fegyvert zsákmányoltak.
Kilőtt szovjet tankok (Kép forrása: A Dunánál : Magyarok a 20. században, mek.oszk.hu)
November 6-án felszámolták a Moszkva téri ellenállást, másnap az oroszok kezére került a Citadella és a Vár. A 7. légideszant-gárdahadosztály és a 33. gépesített hadosztály semlegesítette a Fiumei út-Népszínház utca-Rákóczi út háromszöget.
A Csepeli iparvidék erős ellenállási gócpontnak bizonyult. Az itt berendezkedett felkelők légvédelmi lövegekkel is rendelkeztek, amelyeket a Szent Imre téren állítottak fel, és amelyekkel november 7-én lelőttek egy felderítést végző IL-28-as frontbombázót. A szovjetek bevonulását nehezítette, hogy a fegyveresek ugyanezen a napon felrobbantották a Vámmentesi úton és a Kikötő utcában az úttestet. November 8-án vasúti szerelvényt toltak a vonuló harckocsioszlop elé, és kilőttek egy tankot. Délután a szovjetek válaszként erős tüzérségi tüzet zúdítottak a Szent Imre térre. November 9-én egy újabb sikertelen rohamot indítottak a telep ellen, ekkor a védők négy harckocsit megsemmisítettek és több gyalogost megöltek. A csepeli ellenállást végül Obaturov tábornok egységei törték meg, amikor november 10-én hajnal 3 órakor meglepetésszerűen rajta ütött a felkelőkön. A szervezett ellenállás a csepeli tűzfészek felszámolásával Budapesten véget ért. November 14-én még előfordultak szórványos lövöldözések, de 14-e és 19-e között a szovjet csapatok már csak járőrszolgálatot láttak el.
Veszteségek, megtorlás, a forradalom utóélete
A fővárosi harcokban a szovjet oldalon 85 katona meghalt, 12 eltűnt, 265 megsebesült, ezzel szemben a felkelők közül 12 000-en megsebesültek, 2000-en életüket vesztették. A Somogyi Néplap már november 5-én közzé tette a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közleményét, amelyben ígéretet tettek a szovjet csapatok kivonásról való tárgyalások megkezdésére. Valójában támogatták a bennmaradásukat, mivel a Vörös Hadsereg Kádár hatalmának pillérjeként szolgált. Az új kormány ellenforradalomnak minősítette a történteket, a Magyar Honvédséget leszerelte, november 7-én pedig elrendelte a nemzetőrség, illetve a forradalmi katonatanácsok feloszlatását.
Marosán, Hruscsov, Kádár és Münnich (Kép forrása: A Dunánál : Magyarok a 20. században, mek.oszk.hu)
Egy hónappal a forradalom leverése után mindkét oldalon elkezdődtek a megtorlások. Kádár konszolidációja alatt 350-500 embert ítéltek halálra és kb. 10 000-et börtönbüntetésre. A Szovjetunióban Moszkvától 300 km-re keletre alakították ki a 3857-es számú „magyar tábort”, ahová a magyar forradalommal rokonszenvező tiszteket és katonákat telepítették.
Az 1956-os magyarországi események az orosz hadtörténetírásban az 1990-es évekig tabutémának számítottak, mivel csorbították volna a második világháborúban dicsőséget szerzett Vörös Hadsereg tekintélyét. A szovjet csapatok kivonására többször is kezdődtek tárgyalások, de erre a lépésre hazánk lakosságának 1991. június 19-ig várnia kellett.
Nagy Dániel
Külső hivatkozások:
Alexander M.Kirov- Soviet military intervention in Hungary 1956 in: Miklós Horváth, Jenő Györkei: Soviet military intervention in Hungary 1956, 1999, CEU Press, Budapest, 127-207.p.
Berki Mihály- Hadsereg vezetés nélkül 1956, Budapest, Magyar Média, 1989
Eörsi László: A Széna tériek in.:Beszélő 2004. május, 9.évfolyam, 5.szám 65-80.p. http://beszelo.c3.hu/cikkek/szena-ter-1956 (2015.10.28)
Gosztonyi Péter: A vörös hadsereg: a szovjet fegyveres erők története 1917-1989, Európa kiadó, Budapest, 1993
Györkei Jenő-Horváth Miklós: Adalékok a szovjet katonai megszállás történetéhez, in.: Szovjet katonai intervenció 1956, szerk.: Györkei Jenő, Horváth Miklós,Horváth és Társa Kulturális Szolgáltató Bt., Budapest, 2001, 7-119.p.
Y.I.Malashenko: The special corps under fire in Budapest, memoirs of an eye witness in.: Miklós Horváth, Jenő Györkei: Soviet military intervention in Hungary 1956, CEU Press, Budapest, 1999, 207-288.p.
Ezt olvastad?
