A Gomorra-hadművelet, Hamburg terrorbombázása

Tavaly volt nyolcvan éve, hogy a brit RAF (Royal Air Force) Bombázó Parancsnoksága az 1943. július 24-ről 25-re virradó éjszaka megindította a Gomorra-hadműveletet, vagyis a Hamburg elleni támadássorozatot, mely a Harmadik Birodalom második legnagyobb városa volt, számos nagy hadiipari komplexummal (például a tengeralattjárók gyártása terén). A támadások többsége viszont nem a fenti célpontok, hanem a város lakossága ellen irányult.

Előzmények

Hamburg városát nem először támadták a brit bombázók. A korábbi támadások közül talán a leginkább említésre méltó az 1943. március 3-án végrehajtott akció volt. Ekkor egy 417 gépből álló csapásmérő erő indult el különböző angol repterekről a város felé. A bombázó kötelék – „áramlás” – élén 14, H2S radarral felszerelt gép haladt, melyek feladata a célpont kijelölése volt. (Centiméteres-hullámhosszon működő radarokról van szó, amelyek a repülőgép alatt pásztázták a talajfelszínt. A jelek főleg a beépített területekről verődtek vissza, kevésbé a szabad felületekről és legkevésbé a víz felszínéről.) Ezeket a radarokat alig néhány hónapja kezdték el alkalmazni, ezért még nem működtek megfelelően.

Hat gépnek a műszere még azelőtt tönkrement, hogy Hamburg közelébe értek volna és további gépek küzdöttek kisebb-nagyobb problémákkal. Köztük volt az a gép is, amelyen a radar képélessége gyorsan romlott. A radarkezelő a képernyőn az Elba folyó szűkülését kezdte látni, és térképeiről tudta, hogy a folyó pont Hamburgnál szűkül össze, továbbá a radaron valami olyasmit is észrevett, ami az Alster-tónak felelt meg, ami szintén Hamburgban található.

A valóságban, viszont a dagály éppen visszahúzódott, ami miatt a víz nagy homokpadokat hagyott szárazon, ezért a folyó már jóval Hamburg alatt elkezdett összeszűkülni. Továbbá a folyó mentén Hamburgtól 16 kilométerre északnyugati irányba található Wedel nevű kisvárosban a németek egy csali célpontot építettek ki. A német utászok még a malompatak vizét is felduzzasztották gáttal, ami ettől úgy nézett ki, mint a hamburgi Alster-tó.

A célpontjelölő gépek ide dobták le a bombáikat, ezzel a támadást teljesen félrevezették. Wedel és néhány kisebb település súlyos károkat szenvedett. 344 brit gép legénysége jelentette, hogy a célpontot bombázták, viszont a fényképekből kiderült, hogy mindösszesen 17 bombázta Hamburgot.

Cél a német radarok zavarása

A Hamburg elleni támadások során az angolok a német légvédelem megbénítására a „window˝ nevű eszközt alkalmazták. Csomagonként 2000–2200 darab, 30 cm hosszú, 1,5 cm széles alumínium csíkot egy csúszdán keresztül juttattak a légtérbe, amellyel minden egyes gép fel volt szerelve. Egy-egy csomag szétszóródva a radarképernyőn olyan hatást keltett, mint egy ellenséges bombázó.

Használata lehetetlenné tette a Würzburg (szárazföldi telepítésű) és a Liechtenstein radar (német kétszemélyes éjszakai vadászgépek felszerelése) alkalmazását. Mind a két fél hamarabb ismerte ezt az eszközt (a németek Düppelnek nevezték), de nem merték bevetni, mivel tartottak attól, hogy az ellenfél is alkalmazza majd ellenük.

A támadások rövid története

Az angol levéltári feljegyzések alapján az 1943. július 24-ről 25-re virradó éjszaka a Bombázó Parancsnokság 791 gépe mért csapást Hamburgra nagy rombolóerejű- és gyújtóbombákkal. A támadás célkörzetei az északnyugati kerületek voltak. A támadás éjszakáján az időjárás tökéletes volt, nem volt erős szél és felhőzet sem nehezítette a célzást a város felett.

A bevetés során a német légvédelmet a „window˝ alkalmazásával megbénították, ezért a támadó gépek a földi légvédelem enyhe és pontatlan tűzével találkoztak, valamint a német éjszakai vadászok többségét is elkerülték.

A bombázók a korábbiaknál nagyobb célösszpontosítást értek el. A célzóna 5 kilométeres körzetében 306 gép dobta le a terhét. A hadművelet során 1500 civil vesztette életét, az épületekben komoly kár keletkezet. Az állatkertet is találat érte, amelynek következtében 140 állat pusztult el. Az angolok mindössze 12 gépet veszítettek az akció során.

Az amerikai 8. légi hadsereg július 25-én és 26-án támadta a várost napközben. Az első támadás nem járt sok eredménnyel, mivel az éjjeli támadás során keletkezett füst eltakarta az elsődleges célpontokat. A második bevetés során 54 bombázó támadta a kikötőt és a hajógyárak környékét. Sikeresebbek voltak, mint az első alkalommal, viszont az eredményért súlyos árat kellett fizetniük.

Az angol bombázók 26-ról 27-re virradó éjszaka tértek vissza a város fölé. Terv szerint az első támadás célzónáját támadták volna újra, viszont valójában ettől egy kicsit távolabb eső területre szórták bombáikat. A célterület a Billwerder, Borgfelde, Hamm, Hammerbrook, Hohenfelde és Rothenburgsort városnegyedek voltak, amelyek a munkások családjainak lakóövezeteként szolgáltak. A támadást 787 bombázó hajtotta végre, s körülbelül 2326 tonna bombát dobtak le a városra, ezen belül 325 gép a cél 5 kilométeres körzetére mért csapást. A korábban végrehajtott bevetések során ekkora összpontosítást sosem tudtak elérni. Részben ennek volt a következménye, hogy a városban kitört egy tűzvihar, a másik ok pedig az volt, hogy abban az időszakban Hamburg környékén kevés csapadék esett és a hőmérséklet is magas volt.

A sűrűn egymás mellett égő házak lángja felmelegítette a felettük lévő levegőt. A forró levegő felemelkedett és a helyére nagy sebességgel hideg levegő áramlott be. A beáramló levegő, mint egy fújtató szította a tüzet, míg fel nem melegedett és a helyére nem érkezett új hideg levegő. A tűz hőmérséklete a folyamat miatt folyamatosan emelkedett. A forró áramlatok sebessége elérte a 240 km/h-t, a hőmérséklet pedig az 1000 Celsius-fokot. A civil áldozatok többsége az óvóhelyeken halt meg szén-monoxid-mérgezésben. Az angol levéltári feljegyzések szerint több gépnek a legénysége is beszámolt arról, hogy a visszafelé vezető úton a lángoló város még 320 kilométeres távolságból is látható volt.

Az angol kötelék a bevetésben 17 gépet vesztett el. Ahogy a bombázók legénysége is megjegyezte: nem sok kis tűz volt látható, hanem egyetlen, hatalmas tűztenger. A támadás során negyvenezer civil vesztette életét. A város lakosságának kétharmada, körülbelül 1,2 millió fő a támadást követően a további bombázásoktól tartva elhagyta a várost, bár egy részük később visszatért.

A Bombázó Parancsnokság gépei harmadik alkalommal a 29-ről 30-ra virradó éjszaka tértek vissza a város fölé. Ez alkalommal nem sikerült tűzerejüket annyira összpontosítani, mint az előző alkalommal. A támadás a város több negyedét is érintette, de ezek mindegyike lakóövezeti terület volt: Wandsbek, Barmbek, Uhlenhorst és Winterhude.

A német légvédelem most volt a legaktívabb, és a 777 támadó gépből 28-at lelőttek. A hamburgi tűzoltó egységek teljesen kimerültek a sorozatos támadások miatt, valamint a tüzek helyszínére sokszor nem tudtak eljutni a sok törmelék miatt, de ezen az éjszakán még így is a tüzek egy részét képesek voltak ellenőrzésük alatt tartani.

Az utolsó támadásra az augusztus 2-ról 3-ára virradó éjszaka került sor. A 740 gépnek viszont csak töredéke érte el a várost, mivel egy hatalmas vihar és az általa okozott technikai hibák miatt a gépek többsége visszafordult, miután bombáit a tengerbe vagy pedig alternatív célpontokra dobta. A támadás során az angolok 30 gépet vesztettek.

Az elszenvedett veszteségek mérlege

A szövetségesek körülbelül 3000 bevetést repültek a hadművelet alatt. A városra körülbelül 8600 tonna bombát dobtak, ebből 4300 tonna gyújtóbomba volt. Az angol támadó kötelékek 87 bombázót vesztettek. A legtöbb lelőtt gép egy új taktika – a Wilde Sau (Vadkan) –  alkalmazásának esett áldozatul. Ezt a taktikát egyszemélyes vadászgépekre találták ki, amelynek lényege, hogy a vadászpilóták a célpontokat vizuálisan keresték és találták meg a reflektorok és a lángok fényeiben. Erre a módszerre a „window˝ alkalmazása nem volt hatással. (Az új vadász taktika megálmodója Hans-Joachim Hermann bombázó pilóta volt.)

A német veszteség több mint negyvenezer civil áldozat. A város lakóépületeinek több mint fele megsemmisült vagy lakhatatlanná vált a támadásban. A középületek közül 76 közhivatal, 24 kórház, 58 templom, 12 híd, 277 iskola, és 2632 bolt hasonló sorsra jutott, továbbá megszűnt a víz-, a gáz- és az áramellátás is.

A kikötőben és a gyárakban (580 ipari létesítmény semmisült meg vagy szenvedett károkat) a termelés rövidebb időre leállt, de ennek oka inkább a munkaerőhiány volt, mint az okozott anyagi károk. Hozzá kell tenni, hogy a britek egyszer sem támadták a város ipari területeit. Az amerikaiak a támadásaik során a nagyobb gyárakat nem tudták bombázni, viszont számos kisebb üzemet megsemmisítettek, vagy komoly kárt okoztak bennük. Emellett a szövetségesek 500 raktárat pusztítottak el vagy rongáltak meg. A kikötőben körülbelül húsz tengeralattjárót is elsüllyesztettek.

A támadások következményeként 1,8 hónapnyi termelés eredménye esett ki, de öt hónap elteltével a város üzemei elérték a bombázás előtti termelési szint 80%-t, ugyanakkor a támadás előtti szintre nem jutottak el soha.

***

Albert Speert, a fegyverkezésügyi minisztert megrettentette a pusztítás mértéke Hamburgban, amelyet visszaemlékezéseiben csak egy nagy földrengés hatásához tudta hasonlítani. Úgy gondolta, ha a légitámadások ilyen ütemben folytatódnak és még hat nagyobb városra mérnek ilyen csapást, akkor a fegyvergyártás összeomlik.

Hamburgot az ezt követő időszakban nem érte nagyobb támadás, de a lakosságot a szövetséges gépek kisebb akciókkal folyamatosan zaklatták. A „window” bevetése megzavarta a német védelmet, de viszonylag gyorsan tudtak alkalmazkodni hozzá. Az angoloknak lehetőségük nyílt, hogy nagy csapást mérjenek a német iparra, kihasználva a „window” adta meglepetés erejét, de ezzel nem éltek.

Vukov Marcell

Irodalomjegyzék

Primer források

The National Archives UK

AIR-27-815-13

AIR-27-492-31

AIR-27-450-13

AIR-27-2134-3

AIR-27-1322-13

AIR-27-1089-14

AIR-27-660-73

Szekunder források

Bowman, Martin W.: Bomber Command Reflections of War: Battleground Berlin: July 1943- March 1944, Pen&Sword Aviation, 2012.

Carter, Kit C.- Mueller, Robert: Combat chronology 1941-1945, Washington DC, Center for Air ForceHistory, 1991.

Delve, Ken: Bomber Command 1936-1968: An Operational & Historical Record, Pen&Sword Aviation, 2005.

Davis, Richard G.: Bombing the European Axis Powers: A Historical Digest of the Combined Bomber Offensive 1939-1945, Air University Press, Maxwell Air Fore Base, Alabama, 2006.

Levine, Alan J.: The Strategic Bombing of Germany, 1940-1945, Praeger, Lodon, 1992.

Middlebrook, Martin & Everitt, Chris: The Bomber Command war diaries: An operational reference book, Pen&Sword Aviation, 2014.

Overy, Richard: The bombers and the bombed: Allied air war over Europe 1940-1945., Viking Penguin, 2013.

Speer, Albert: Inside the Third Reich, New York, The Macmillan Company, first publish 1970.

Price, Alfred: Légi háború a Reich fölött: Stratégiai bombázóhadjárat Németorsyág ellen, 1939-1945, Budapest, Akadémia Kiadó, 2016.

Ward, Chris- Harrison, Greg- Korcz, Grzegroz:1 Group Bomber Command: An operational record, Pen&Sward Aviation, 2014.

Ward, Chris- Smith, Steve:3 Group Bomber Command: An operational record, Pen&Sward Aviation, 2008.

Ward, Chris: 4 Group Bomber Command: An operational record, Pen&Sward Aviation, 2012.

Ward, Chris: 5 Group Bomber Command: An operational record, Pen&Sword Aviation, 2007.

Ward, Chris: 6 Group Bomber Command: An operational record, Pen&Sword Aviation, 2010.

Ezt olvastad?

Amerikai törekvés a német repülőgépipar és a Luftwaffe megtörésére

Az amerikaiak 1943 augusztusában kezdték el bombázni a német repülőgépipart. Ezek közül is kiemelkedik a 80 évvel ezelőtt végrehajtott támadássorozat

X