A magyar olajipar átalakulása és a államosítása 1945–1949 között. A kőolaj-feldolgozóipar állami kézbe kerülése

A második világháborút követő években teljes társadalmi és politikai irányváltás következett be Magyarországon. Ezen átalakulás az élet minden területét érintette, így ebből a magyar olajipar sem maradhatott ki… E jelentős részben külső – szovjet – nyomásra kikényszerített változás új időszámítást hozott a hazai olajiparba, de komoly árat fizetet az iparág ezért az átalakulásért. Az alábbi cikkben a kőolaj-feldolgozóipar állami kézbe kerülésének története kerül bemutatásra.

Olajfestmény a szőnyi kőolaj-finomítóról (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

1945-ben az ország teljes területét megszállta – a fővárosban és vidéken működő kőolaj-finomítókkal és tároló telepekkel együtt – a Vörös Hadsereg. A Nyírbogdányi Petróleumgyár Rt. és a Szőregi Petróleumgyár Rt. már 1944-ben, míg a fővárosi gyárak közül 1945 elején a Lardoline Olaj- Zsiradék- és Vegyigyár Rt., a Magyar Petróleumipar Rt., a Fanto Egyesült Magyar Ásványolajgyárak Rt., a Shell Kőolaj Rt. csepeli üzeme és Gyömrői úti paraffingyára került szovjet kézre. Ezt követően áprilisig a Vacuum Oil Company Rt. almásfüzitői, a Magyar Olajművek Rt. (MOLAJ) szőnyi és a Péti Nitrogénművek Rt. pétfürdői kőolaj-finomítói is el lettek foglalva a Fanto győrvári ún. kis-finomítójával együtt.

Az elfoglalt olajipari cégek/gyárak élére a szovjetek katonai parancsnokokat neveztek ki. Ettől kezdve a hazai olajiparban érvényesült a befolyásuk, amelynek egyik haszonélvezője a kommunista párt lett. A cél eleinte az volt, hogy az üzemeket minél előbb újból üzembe állítsák és az olajipari infrastruktúrát is helyreállítsák. Erre szükség is volt, mert a magyar gazdaságot – ezen belül az olajipart – nagyon nagy károk érték a világháborúban. Például a hazai olajvállalatok 70–80%-os kárt szenvedtek el. E gazdasági helyzet miatt szükség volt a szovjetek segítségére a gyárak újraindításához és a helyreállításhoz, mivel a magyar államnak komoly terhet jelentett az országot megszálló hadsereg ellátása is.

A Magyar Petróleumipar budapesti finomítója (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

A leggyorsabban a Lardoline Kerepesi úti gyárát sikerült üzembe helyezni, ahol 1945. április 1-én megindult a kenőolaj-, míg májusban a gépzsírgyártás. Rövidesen pedig a tulajdonosok, így a kistarcsai táborból kiszabaduló Salgó Kornél és a deportálásból hazatérő dr. Salgó Tibor is visszatért a céghez. E kis finomító mellett a csepeli Shell olt az, amelyik gyár a bitumen melegítő kazánok felhasználásával fáradt olaj regenerálót létesítet és termelni kezdett a szovjet haderő részére. A Shell árult először petróleumot a háború után, majd 1945 áprilisától előbb az atmoszférikus desztilláció, majd szeptember 15-től a vákuumtorony is megkezdte működését. Végül az alapanyag ellátásnak köszönhetően a paraffingyár, az olajfinomító, a bitumenüzem és a zsírgyár is munkába állt. Az 1945-ös év során a többi olajfinomító is fokozatosan újraindult (pl.: a Fanto áprilisban, a Magyar Petróleumipar májusban, a nyírbogdányi és szőregi petróleumgyárak júniusban, a MOLAJ szőnyi gyára júliusban). A helyreállítás gyorsaságának köszönhetően 1945 tavaszán a kőolaj-finomítók már az 1943-as termelésük 60–70%-át produkálták. A magyar olajfeldolgozó gyárak által előállított termékek 30%-a a jóvátételi szállításokba került, míg 25-30%-a exportálva lett, s csak a maradék került be a belföldi kereskedelembe.

1945. április 15-én Takács Ferenc a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány iparügyi minisztere Gombosi Zoltánt ásványolaj-gazdálkodási miniszteri biztossá nevezte ki. Gombosi korábban a cívisvárosban volt a Nyírbogdányi Petróleumgyár Rt. olajelosztó telepének a vezetője, de nem rendelkezett kellő szakértelemmel ahhoz, hogy a háború utáni nehéz helyzetben segíteni tudjon az olajipar problémáin. Ez viszont káros hatással volt az iparág helyzetére 1945 után, s Gombosit több dolog miatt is támadták.

A Lardoline kőolaj-finomítója (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

A kormány célja 1945 után a hazai kőolaj-feldolgozóipar újjáépítésének a segítése és az ország üzemanyag, valamint kenő- és világítóolaj ellátásának a biztosítása volt. Gombosi feladata eleinte kimerült abban, hogy a Vörös Hadsereg által polgári fogyasztásra átadott olajtermékeket szétossza.

A jóvátételi szállítások teljesítése miatt, továbbá az export és a hazai fogyasztás biztosítása végett a hazai nyersolajtermelést fokozni kellett. Ugyanakkor komoly probléma volt az iparágban tapasztalható pénzínség, ami miatt a finomítók nem tudták kifizetni a Magyar Amerikai Olajipari Rt.-nek (MAORT) a nyersolaj árát. Ebben annak is szerepe volt, hogy a finomítók késve kapták meg az általuk külföldön értékesített termékek árát. Ugyancsak komoly gondot okozott a cégeknek az országot sújtó élelmiszerhiány is. Ennek orvoslására pl. a Shell és a Vacuum Oil üzemi bizottságai 1945 májusában Csepelen egy élelmezési és állattenyésztési szövetkezetet szerveztek, hogy megoldják munkásaik és azok családtagjainak élelmezését.

A MOLAJ 1946. május 1-i ünnepsége. A háttérben a cég emblémája a jegesmedve látható (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

A háborút követő időszak nehézségei törvényszerűen vetítették előre az állam nagyobb szerepvállalását a magyar gazdaságban és az olajiparban is. E célt szolgálta a kormány 1.560/1945. M.E. számú 1945. április 28-i rendelete, amelyben szabályozták a vezető nélkül maradt egyes vállalatok további működésének a biztosítását. Például a Magyar Petróleumipar Rt.-t még 1945-ben az Elhagyott Javak Kormánybiztosságának 7945/1945/VIII. sz. határozatával és a kormány 10.490/1945. M.E. sz. rendeletével elhagyott céggé nyilvánították, mert tulajdonosai a Holokauszt áldozataivá váltak. Ezzel tulajdonképpen „állami tulajdonba” került a cég.

Közben Gombosi Zoltán miniszteri biztos Bán Antal iparügyi miniszter 1945. június 29-i felhatalmazása alapján termelési biztosokat nevezett ki az olajipari vállalatok élére, de azt a cégek tulajdonosai és a gyárak munkavállalói is bizalmatlanul fogadták. Az amerikai tulajdonú cégek (MAORT, Vacuum Oil Company Rt.) a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál tiltakoztak az állami beavatkozás ellen, míg a többi olajipari cég az Ásványolaj-finomító Gyárak Országos Egyesületén keresztül dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknél protestált a kialakult helyzet ellen.

A háború után elsőként újból üzembeállított desztillációs fekvő kazánok az almásfüzitői finomítóban (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

Az is változást hozott a hazai cégek életében, hogy az 50.100/1945. Ip.M. sz. (1945. II. 18.) rendelet alapján üzemi bizottságok alakultak már márciustól kezdve. Ezen új szervezeteknek ettől kezdve szerepe volt egyes bérügyi kérdésekben, a termelés szervezésében és a dolgozók ellátásában is.

A háborút követő időszakban egyértelmű volt, hogy az állam nemcsak nagyobb beleszólást kíván fenntartani a maga számára a gazdasági életben, hanem az is, hogy bizonyos területeken ezt az államosítás révén kívánja elérni. Az 1945-ös választásokon a kommunista és szociáldemokrata pártok államosítási programmal kampányoltak. E programmal csengett egybe, hogy az Iparügyi Minisztérium az év végén a hazai kőolaj-finomítók államosításáról dolgozott ki egy tervet.

Az Iparügyi Minisztérium 1945 végén kidolgozott államosítási programja három csoportra bontotta az olajipari cégeket (finomítókat).

Az első csoportba tartoztak az állami tulajdonú gyárak, mint a péti és a szőnyi (1946-tól Magyar-Szovjet Olajművek Rt.) kőolaj-finomítók, amelyek kapacitását 500.000 tonna/év szintre akarták megemelni állami beruházással az újjáépítés során.

A második csoportba sorolt cégeket konszernbe akarták tömöríteni. E társaságok közé tartozott a Magyar Petróleumipar Rt., a Fanto Egyesült Magyar Ásványolajgyárak Rt., a Nyírbogdányi Petróleumgyár Rt., és a Szőregi Petróleumgyár Rt. Az állam azt szerette volna elérni, hogy a konszernen belül több mint 50% legyen a részesedése. Ennek érdekében a Magyar Petróleumipar Kén utcai finomítójának a helyreállításáért cserébe 50%-os részesedést szerzett volna az állam a cégben, a Fantót fel kívánták számolni, míg a nyírbogdányi és szőregi finomítók nyugatra szökött tulajdonosainak a részvényét szerették volna lefoglalni vagy egyszerűen államosították volna e két részvénytársaságot.

A minisztériumi anyagban a harmadik csoportot a külföldi tulajdonú olajipari cégek képezték. Ide tartozott a MAORT, a Shell Kőolaj Rt., a Vacuum Oil Company Rt., a Steaua Magyar Kőolaj Rt., a Magyar–Belga Ásványolaj Rt., valamint a potsdami konferencia döntései alapján szovjet tulajdonba került Magyar–Német Ásványolajművek Kft. és a Magyar–Olasz Ásványolajipari Rt. Utóbbiakból jött létre a MASZOVOL, vagyis a Magyar–Szovjet Nyersolaj Rt.

A harmadik csoportba sorolt társaságoknál figyelembe kellett venni a fegyverszüneti szerződés és a várható békeszerződés feltételeit is, a tekintetben, hogy mit lehet e vállalkozásokkal tenni. Az állam célja mindenképpen az volt, hogy állami irányítás alá kerüljenek e társaságok is, ezért korlátozni akarták a nyereségüket. Továbbá a MAORT és a Vacuum Oil esetében tőkeemelést szerettek volna végrehajtani.

A csepeli kőolaj-finomító bejárata valamikor az 1950-1960-as években (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

A fegyverszüneti szerződés 13. pontja kimondta, hogy

„Magyarország kormánya kötelezi magát, hogy a magyar területen az Egyesült Nemzetek és azok polgárainak összes törvényes jogait és érdekeit illetően a háború előtti helyzetet állítja vissza és teljes épségben visszaszolgáltatja azok tulajdonát.”

Ennek megfelelően a magyar kormány 1945-ben visszaadta tulajdonosainak a háború alatt kincstári kezelésbe vett MAORT-ot és Vacuum Oilt.

A komoly gondokkal küzdő Magyar Petróleumipar Kén utcai finomítóját az Elhagyott Javak Kormánybiztossága 1946 augusztusában a Tüzelőfa-behozatali és Fűtőanyag-értékesítő Rt.-nek adta bérbe. Bár az állam szerette volna megszerezni a céget, de az rövidesen visszakerült az örökösökhöz, mert az elhagyott tulajdonná nyilvánítás jogi alapja megszűnt.

Az 1946 tavaszán a kormányzat által elfogadott gazdaságstabilizációs terv egyértelmű célja az volt, hogy a hazai szénbányászat, a bauxit (alumínium) ipar, a villamos erőműtelepek és a bankok érdekkörébe tartozó iparvállalatok 1946. június 1-ig állami tulajdonba kerüljenek. Ez az olajipar esetében nem valósulhatott meg Bán Antal iparügyi miniszter és Gombosi Zoltán ásványolajgazdálkodási miniszteri biztos eltérő álláspontja miatt.

A Csepeli Ásványolajipari Vállalat iparvágány bővítésének helyszínrajza, 1951 (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

Végül a forint 1946. augusztus 1-i bevezetése és több szigorú gazdasági intézkedés következtében az addig az országot sújtó hiperinfláció megszűnt, s a gazdasági helyzet is javult. Bár a feldolgozóipari vállalatok tartozása a MAORT irányába egyre nagyobb lett a ki nem fizetett nyersolaj miatt. Ennek az összege 1947. február 1-én 25.721.000 Ft volt. Ebből az összegből pl. a Magyar-Szovjet Olajművek Rt. 8,52 millió, a Shell 6,56 millió a péti finomító 5,24 millió, a Vacuum Oil pedig 3,85 millió forinttal részesedett. E helyzet dacára az állam kötelezte a Magyar Amerikai Olajipari Rt.-t a jelentős adósságot felhalmozó finomítók felé történő olajszállításra. Az év folyamán később a Gazdasági Főtanács a feldolgozó vállalatokat kötelezte a MAORT-felé fennálló adósságaik rendezésére.

A három éves újjáépítései terv 1947. augusztus 1-én indult és célja az volt, hogy az ipari termelés 17%-al, a bányászat viszont 38%-al haladja meg az 1938-as szintet. Az olajiparban a MAORT zalai olajtermelésére támaszkodva akarták növelni az olajtermelés volumenét. S az iparág kutatási tevékenységére a céljaik elérése érdekében 45 millió forintot, míg a kőolaj-finomítók modernizálására 46 millió forintot szántak.

A magyarországi és így a budapesti olajipari vállalatok számára 1948 fontos eseményeket hozott. Az addig jelentős részben magántulajdonban lévő hazai olajvállalatok jelentős részét a Dinnyés Lajos vezette kormány 1948. március 25-i ülését követő napon államosították. Az Országgyűlés által 1948. március 28-án elfogadott 1948. évi XXV. törvény, vagyis az iparállamosítási törvény teremtette meg a jogi alapját annak, hogy a 100 főnél több munkavállalót foglalkoztató nagyüzemeket köztulajdonná tegyék. Ugyanis a törvény kimondta, hogy

„minden olyan magántulajdonban álló ipari, közlekedési, bánya- és kohóvállalatra, továbbá közhasználatú villamosműre, amelynél a bármilyen munkakörben alkalmazott munkavállalók összlétszáma az 1946. évi augusztus hó 1. napjától a jelen törvény hatálybalépéséig eltelt időben bármikor elérte a száz főt”.

Ennek értelmében pedig a külföldi (amerikai, brit, holland, szovjet) tulajdonú olajtársaságokat leszámítva minden társaság a hazai olajiparban állami tulajdonba került.

Az 1948. évi XXV. törvény alapján került állami tulajdonba a Magyar Petróleumipar Rt., a Fanto Egyesült Magyar Ásványolajgyárak Rt. és a Lardoline Olaj- Zsiradék és Vegyigyár Rt. is. Ezt követően a Gazdasági Főtanács felmondta a Magyar Petróleumiparnak a Fűtőanyag-értékesítő Vállalattal korábban kötött bérleti szerződését. Míg az Ásványolajipari Igazgatóság részéről annak vezetője Popper Viktor és osztályvezetője Domokos Gyula foglalkozott a cég helyzetével. Bár a vállalat volt vezetői preferálták volna a Kén utcai finomító teljes körű helyreállítását, de az Ásványolajipari Igazgatóság ezt elutasította és a Magyar Petróleumipar Rt. felszámolását rendelték el. Az ezzel kapcsolatos feladatokat pedig a Pénzintézeti Központ hajtotta végre. A Fanto esetében is a megszüntetés mellett döntöttek és az 1948. május 13-án kelt 999/1948. G.F. sz. határozat utasította a Magyar Általános Hitelbankot, hogy az érdekkörébe tartozó Fanto felszámolását hajtsa végre az Ásványolajipari Igazgatósággal együttműködésben. A Fanto működőképes üzemeit más vállalatokhoz csatolták, így lett az Ásványolajforgalmi Rt. (ÁFORT) olajtároló telepe a Balzsam utcai üzem, míg a Soroksári úti finomító használható berendezéseit stb. más kőolaj-feldolgozó üzemekben használták fel. A Fanto története végül az 502.018/XI/1949. Ip. Min. sz rendelettel lezárult.

A Lardoline Olaj- Zsiradék és Vegyigyár Rt.-t 1948. március 26-ig, az államosításig a tulajdonosok irányították, de ekkor dr. Neumann Ernő vette át a Lardoline vezetését. A cég felügyeletét 1948 tavaszától az Ásványolajipari Igazgatóság látta el, de már 1950-ben az Országos Tervhivatal azzal a javaslattal állt elő, hogy a budapesti gyárat telepítsék át Almásfüzitőre, erre ekkor még nem került sor, a későbbiekben előbb a csepeli finomítóhoz, majd a Komáromi Kőolajipari Vállalathoz csatolták mielőtt felszámolták volna.

A fővárosban államosított finomítók mellett vidéken a Nyírbogdányi Petróleumgyár Rt.-t és a Szőregi Petróleumgyár Rt.-t is 1948. március 26-án vették állami kezelésbe. E cégek közül utóbbinál a nyersanyagellátás akadozott, ami miatt üzemszünetek fordultak elő. Az államosítás után az Ásványolajipari Igazgatóság a szőregi gyárat paraffin- és bitumengyártásra használta a továbbiakban.

A megváltozott helyzetben az 5.380/1948. Korm. sz. rendelet (1948. május 7.) alapján az állami- és a külföldi (amerikai, brit-holland, szovjet) tulajdonú kőolaj-finomítók irányítására létrehozták Popper Viktor vezetésével az Ásványolajipari Igazgatóságot. A szervezetnek komoly gondokkal kellett megküzdenie, ugyanis a kőolaj-feldolgozó üzemek az ásványolaj-termelés csökkenése miatt alapanyaghiánnyal küzdöttek, ami időről időre leállásokat okozott az iparágban, ami miatt külföldről (Románia) kellett késztermékeket importálni. E helyzet megoldása végett az új felügyeleti, irányító szervezet a nyersolajexport és a késztermékimport beszüntetését javasolta. Továbbá a Gazdasági Főtanács elképzelése szerint meg kellett oldani a gyárak modernizálását is, s az elavult finomítók leállítását is.

A péti kőolaj-finomító (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

Az Ásványolajipari Igazgatóság helyébe az iparügyi miniszter 20.140/1948. számú, 1948. augusztus 23-i rendelet alapján az Ásványolajipari Központ lépett. E szervezet vezetője ugyancsak Popper Viktor lett, s 18 vállalat működött az égiszük alatt. Ezek közül 10 állami-, 5 magántulajdonú és 3 kereskedelmi cég volt.

Közben még hátra volt a nagy külföldi tulajdonú almásfüzitői és csepeli kőolaj-finomítókat birtokló vállalatok az amerikai Vacuum Oil Company Rt. és a brit-holland Shell Kőolaj Rt. államosítása is. Előbbi a new-york-i SOCONY-Vacuum Oil Company Inc., utóbbi a Royal Dutch Shell tulajdonában volt.

Az 1948-as év e két cég életében is döntő változást hozott. A Shell Kőolaj Rt. teljes központi személyzete feleslegessé vált a Gazdasági Főtanács 1948. február 28-i határozata alapján, aminek értelmében az olajkereskedelem állami kézbe került. Ennek előzménye a főtanács 1948. február 9-i 344/1948. G.F. sz. határozata, ami kimondta, hogy az ásványolajtermékek (pl.: motorolaj, kenőolaj, zsír stb.) értékesítése és a fehéráruk (benzin, petróleum, gázolaj) exportja állami kezelésben valósulhat meg a jövőben. Majd ennek folyományaként áprilisban elrendelték az Ásványolajforgalmi Rt. vagyis az ÁFORT létrehozását.

Ebben az időszakban a Shell számára újabb nehezítést jelentett, hogy az Ásványolajipari Központ utasítására csak bérfeldolgozást végezhetett az ÁFORT-nak 1948. október 1-től, s állami felügyelet alá került a MAORT-al szembeni tartozásai miatt.

Az almásfüzitői kőolaj-finomító egy légifotón 1940 körül (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

1948 tavasza a Vacuum Oilnál is elhozta az állami irányítás de facto bevezetését az államosítás elmaradása ellenére is. Az Ásványolajipari Igazgatóság a gyár leromlott állapota miatt kénytelen volt beruházásokat végrehajtani az almásfüzitői kőolaj-finomítóban. A helyzetet bonyolította, hogy a cég katasztrofális gazdasági helyzete végett az amerikai tulajdonosok csődöt akartak jelenteni. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy a vállalat adóssága 39 millió forintra nőtt 1948. szeptember 30-ra. Az olajipar központi irányító szerve a csőd elkerülése érdekében az Ásványolajforgalmi Rt.-t arra utasította, hogy kössön a Vacuum Oillal bérfeldolgozási szerződést, valamint vegye bérbe az amerikai társaság teljes kereskedelmi hálózatát. Ennek persze az lett az egyik következménye, hogy a munkáért járó bevételre a hitelezők rátették a kezüket, így viszont a cég fizetésképtelenné vált… Ennek következtében az állam vizsgálódni kezdett a Vacuumnál, s itt is szabotázs vádat akartak bebizonyítani, mint a MAORT esetében, de Rákosi Mátyás jelezte, hogy ebben az esetben nem akar ebből a vádból ügyet kreálni…

Végül 1949. december 28-án a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által az egyes ipari és közlekedési vállalatok állami tulajdonba vételéről szóló 1949. évi 20. törvényerejű rendelet alapján a Shell Kőolaj Rt.-t és a Vacuum Oil Company Rt.-t államosították. Előbbi cég vezetésével Stekler Sándor fogtechnikust, míg utóbbiéval Bognár Istvánt bízták meg…

Az államosítást követő időszakban az Ásványolajipari Központ legfontosabb feladata az volt, hogy a hazai olajipar 82.950 tonnás tárolókapacitását 250.000 tonnára növeljék, hogy fel lehessen halmozni hat hétre elegendő ásványolajtermék tartalékot.

A nyírbogdányi kőolaj-finomító 1948-ban (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

E mellett egy másik nagyon fontos feladat is körvonalazódott. Ez pedig az olajipari cégek nemzeti vállalatokká alakítása volt az 1948. évi XXXVII. törvénycikk alapján. Ennek megfelelően 1950-ben a Péti Nitrogénművek Rt. olajfinomítójából létrehozták a Péti Ásványolajipari Nemzeti Vállalatot, az almásfüzitői finomítóból lett az Almásfüzitői Ásványolajipari Nemzeti Vállalat, a csepeli kőolaj-feldolgozóból, illetve a Vacuum Oil ottani telephelyéből a Csepeli Ásványolajipari Nemzeti Vállalat jött létre, de a nyírbogdányi finomító és a Lardoline is nemzeti vállalattá alakult át. Utóbbi még a nevét is megtarthatta.

Ezzel véglegesen és szimbolikusan is megtörtént a kőolaj feldolgozóipar államosítása, s az addig számos hazai és külföldi szereplő tulajdonában lévő magyar finomítók történetében egy új fejezet kezdődött. A magyar olajbányászatban viszont a Rákosi Mátyás vezette kommunista irányítású állam sokkal durvább eszközökhöz folyamodott céljai elérése érdekében.

Cseh Valentin

Irodalomjegyzék

Adámy Béla – Dr. Németh András: A magyar kőolajfeldolgozóipar története az államosításig. Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, H.n., 1968.

Dr. Kovács József (összeállította): Kőolajipari okmánytár az OKGT-re és vállalataira vonatkozó alapító, átsuzervező, módosító, megszüntető határozatok gyűjteménye (1950 – 1987.), OKGT Jogi Osztálya, Budapest, 1988.

Kántor István – Bobest Éva – Kocsis Zoltán: A komáromi kenőanyaggyártás 90 éve 1907–1997. Mol Magyar Olaj- és Gázipari RT. Feldolgozási és Kereskedelmi Ágazat Kenőanyag Üzletág, Komárom, 1997.

Megegyezés a Szövetséges Szocialista Szovjet Köztársaságok, Nagybritannia Egyesült Királysága és Észak-Írország, az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között létrejött fegyverszüneti szerződésről. H.n., 1945.

Sipos Antalné: Az államosítás előtt működött ásványolaj-finomító vállalatok repertóriuma, Magyar Országos Levéltár, Bp., 2003.

Srágli Lajos: Ásványolajtermékek és kereskedelmük Magyarországon a XIX-XX. században. Magyar Olajipari Múzeum, Zalaegerszeg, 2005.

Srágli Lajos: Munkások a „fekete arany” birodalmában. A munkásság és anyagi-szociális helyzete a magyarországi olajiparban (a kezdetektől az államosításig). Magyar Olajipari Múzeum, Zalaegerszeg, 2004.

Ezt olvastad?

A Vitézi Rend megalapozását bemutató cikksorozatunk befejező része a szervezet megszületésének közvetlen előzményeit tárja az olvasó elé. 1920. augusztus 29-én
Támogasson minket