II. világháború
Élet a légiriadók alatt egy budapesti bérházban
Legtöbbünknek a légoltalom és a légvédelem kapcsán főként a repülőgépek, bombatámadások, a légvédelmi szirénák jellegzetes hangja és a romos épületek látványa jut eszébe, pedig mindezek a városlakók, családok és lakóközösségek
XII. Piusz pápa, az évtizedekkel halála után utólag vitatottá vált egyházfő élete és munkássága
A minden szélsőséges ideológiát megvető XII. Piusz pápa személye, különösen második világháború alatti szerepe napjainkban is viták kereszttüzében áll, szentté avatási eljárásának ideiglenes szüneteltetését is ez okozta. 1958-as halálakor azonban
„Egy plébánia kálváriája” – A kaposvári Jézus Szíve Plébánia élete a frontátvonulás időszakában (1944–1945)
1928-ban jött létre kaposvári Jézus Szíve egyházközség, amelynek egyik alapítója és egyben első plébánosa Boldizsár József Zoltán volt. Részben az ő nevéhez fűződik a plébániatemplom felépülte, az első világháborúban elesettek
„Nem gondoltunk arra, hogy életveszélyben vagyunk” – Egy vidéki zsidó tanács a célkeresztben
A zsidó tanácsok története számos izgalmas, eddig elhallgatott és fel nem tárt tabutémát tartogat a kutatók számára. Amint Dan Michman a neves izraeli holokausztkutató a Holokauszt és történetírás című munkájában
Áldozatból áldozat – a Don-kanyar emlékezete
1943. január 12-én a magyar 4. gyalogezred arcvonal elleni szovjet felderítő jellegű vállalkozással kezdetét vette a szovjet 40. hadsereg és a 18. önálló lövészhadtest offenzívája. A magyar 2. hadsereg súlyos
Kényszermunkán a Szovjetunióban – Magyar nők a Gulág táboraiban
1953. november 25. a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. Ezen a napon érkezett meg Magyarországra, Nyíregyháza-Sóstó vasútállomásra az első nagy transzportja mindazon gyermekeknek, fiataloknak, nőknek és férfiaknak,
„Kérdések és válaszok: Magyarország a II. világháborúban” – Könyvbemutató a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem Történelmi Intézet szakhetének keretében, 2022. szeptember 29-én ismerhette meg a közönség a Napvilág Kiadó gondozásában a 93. Ünnepi Könyvhéten megjelent „Kérdések és válaszok: Magyarország a II. világháborúban”
A Magyar Front és az 1944. évi magyarországi zsidódeportálás
Egy korábbi írásomban a szövetséges propaganda, valamint a magyar zsidók deportálásának kapcsolatait igyekeztem feltárni. A szövetséges légierők által leszórt röplapok felkutatása során egy döbbenetes dokumentumra bukkantam. Ennek megrázó tartalma a
Budapest ostroma a 20–21. századi magyar szépírók szemével
Hetvenhét éve, 1945 február 13-án ért véget Budapest ostroma. 1944 végnapjaitól Pest hozzávetőleg egy, Buda pedig közel két hónapon keresztül pusztító harcok színhelye volt, melynek eredményeként a város jelentős része
Légi párbaj a Velencei-tó felett. Nyikolaj Mihajlovics Szkomorohov érdemszerző légiharca 1944. december 21-én
A kutató számára sokszor jó megerősítést jelent, ha kutatott témájában egy-egy eseményről több forrás is beszámol, így a több, nagyjából egybehangzó leírásnak köszönhetően hitelesen és akár eltérő nézőpontokból, részleteit tekintve