A Napóleon filmről történészszemmel

Nagy várakozás előzte meg a Ridley Scott által rendezett Napóleon című filmet, amit 2023. november 23. óta játszanak a magyarországi mozik. Nem kevés negatív hangvételű kritikát olvasni róla. Hogy fest az alkotás a történész szemüvegén keresztül? Bea Csaba pontokba szedte benyomásait.

(Forrás: imdb.com)

In medias res: nekem személy szerint csalódás volt, ahogy a legtöbb ismerősöm számára is. A film fő erőssége, hogy kétségkívül látványos produkció, látszik rajta a nagy költségvetés. A rendező ért a monumentális jelenetek létrehozásához, ezt már a Gladiátor (2000) és a Mennyei királyság (2005) című alkotásában is megmutatta. Kérdés, hogy elegendő-e egy film maradéktalan élvezetéhez önmagában a látványvilág. Szerintem nem.

És most lássuk a film gyengeségeit! Egy történészt leginkább a történeti hiteltelenség, illetve a torzítások zavarják. Ebből a szempontból sok sebből vérzik a mű.

1. Joséphine nem bírt mindent eldöntő hatással Napóleonra.

Jelentősége a filmben domináns, a történelmi realitások ezt a túlzást nem támasztják alá. Georges Lefebvre 783 oldalas, alapműnek számító könyvében Napóleon első felesége 13 oldalon kerül megemlítésre. Ez természetesen nem kevés, de igen messze van attól a képtől, amit a film sugároz: vagyis, hogy Napóleon függött Joséphine-tól és legtöbb cselekedete hozzá vezethető vissza.[i] Igaz, hogy Bonaparte tábornok táplált érzelmet a nála idősebb, tapasztaltabb Joséphine iránt. Tulard így fogalmaz 1796-ban köttetett házasságkötésük kapcsán: „Most az egyszer az érzelem nem elhanyagolható szerepet játszott e realista életében.” [ii] Ugyanakkor Joséphine hatását a film túldimenzionálja, illetve kvázi örökérvényűvé teszi.

Josephine szerepében Vanessa Kirby (Forrás: imdb.com)

2. Nem első felesége miatt tért vissza Egyiptomból.

Hanem mert rossz híreket kapott az észak-itáliai frontról, ahol pedig pár évvel korábban óriási győzelmeket aratott. A tehetségtelen utódai ezen a fronton elvesztették azt, amit annak idején megnyert. Belátta, hogy Egyiptomot nem tudja hosszú távon megtartani az angol tengeri fölény miatt, még ha szárazföldön látványos csatákat is nyert meg (lásd pl. a filmben is bemutatott jelenetet a piramisok mellett). Ráadásul rájött, hogy a hatalom megszerzése szempontjából jobb neki, ha visszautazik Franciaországba. Így is volt. Az egyiptomi hadjáratot, annak vélt vagy eltúlzott sikereit (elhallgatva természetesen a tengeri és stratégiai kudarcokat) a bonapartista propaganda maximálisan ki tudta aknázni, hozzájárulva a tábornok népszerűségének növeléséhez. [iii] A valóságban, amikor Napóleon Egyiptomban értesült Joséphine hűtlenségéről, testvérének azt írta, hogy magányra van szüksége.[iv] A filmben ezzel szemben azonnal hazarohan, mindenkit otthagyva, mint egy éretlen kisfiú, csak azért, hogy számonkérje a feleségén annak hűtlenségét.

(Forrás: imdb.com)

3. Nem ágyúzta senki a gizai piramisokat.

Különösen nem a tetejüket, teljesen értelmetlen lett volna. Semmilyen forrás nem támasztja alá a lövetést. A piramisok változatlanok maradtak az 1798–1799-es hadjárat nyomán. Sőt. Napóleon az egyiptomi piramisokat és általában azegyiptomi kultúrát nagy becsben tartotta.[v]

4. Nem esett szó az itáliai hadjáratokról.

Sok kritika említi, teljesen jogosan, hogy az itáliai hadjáratokról (1796–1797, 1800) a filmben szó se esett, pedig a korzikai ott alapozta meg hírnevét, az első észak-itáliai hadjárat során, amikor minden esély ellenére a gyengén felszerelt seregével sorra aratott lelkesítő és stratégiailag is fontos győzelmeket az osztrákok felett (pl. Lodi, Arcole, Rivoli).Katonái megszerették és elkezdett kialakulni a kultusza. Ennek több oka volt:

Bátran, fiatal hadvezérként olykor katonái közé vegyülve vett részt a csatákban (legalábbis gyakran volt közöttük), erre példa az arcolei híd esete, amikoris Augereau tábornok akcióját megismételve igyekezett katonáit személyes példamutatással buzdítani, igaz, a tumultusban leesett a hídról és katonái mentették meg a fulladástól.[vi] Ezt követően a hasonló akciókkal felhagyott, viszont remekül ki tudta aknázni a propaganda adta lehetőségeket, építve ezzel saját mítoszát.

Tudta őket lelkesíteni. Az egyiptomi hadjárat során is tartott egy fontos propagandabeszédet, amiről megfeledkezik a film.

Határozottságával, eltökéltségével, lendületével és új típusú hadviselésével hetek alatt az egekbe emelte katonái önbizalmát, miután a lassabb, statikusabb ellenséget sorozatban alázta meg.

Bonaparte tábornok az arceolei hídon. Festmény Antoine-Jean Gros bárótól,
Napóleon udvari festőjétől. Az ilyen képek is hozzájárultak a mítosz megerősítéséhez. (Forrás: wikipedia)

5. Nem csak ő tehetett a háborúkról.

A a film végén megjelenő statisztika a nagyobb csatái következményeiről (pl. Austerlitz (1805): 16.000 halott) azt a látszatot keltik, mintha kizárólag az ő felelőssége lett volna a sok háború és áldozat. Napóleon felelőssége vitathatatlan. Ugyanakkor egyrészt a háborúk már hatalomra jutása előtt, a francia forradalom napjaiban elkezdődtek (ez volt a forradalom „exportja”), ő „csak” folytatta (és kiszélesítette) azokat. Másrészt pl. az Oroszország elleni invázióra nem lett volna igazából szüksége, ha az Anglia elleni kereskedelmi blokád sikeres lett volna. Utóbbit egyébként a film is elismeri.

6. Ágyban halt meg, nem eldőlve a székről.

Hiányzik a film katartikus lezárása. Mennyi lehetőség maradt kiaknázatlanul a száműzött Napóleon negligálásával. Habár mítosza már az első északi-itáliai hadjárat alatt kezdett épülni, azt a távoli szigetre száműzött, az empátiátlan és korlátolt angol kormányzó által zaklatott mártír-zseni imázsa tette halhatatlanná, amit hamvainak 1840-es hazahozatala csak tovább erősített.[vii] Itt találhatunk egy kis párhuzamot Kossuth Lajossal, a „turini remetével”: mindketten saját imázsuk megerősítésében voltak érdekeltek és tettek is érte. Sikeresnek mondhatjuk ezen missziót mindkét politikus esetében.

7. Nem csak hadvezér volt, hanem politikus is.

Ráadásul gyakran eléggé hatékonyan tudta kiaknázni sikereit a diplomácia asztalánál. Ebben természetesen segítségére voltak az olyan tehetséges politikustársak, mint például Talleyrand. A Code Napoléon meg sincs említve a filmben, holott egyrészt fontos törvénykönyv, a modern Franciaország alapjait itt foglalták írásba. Másrészt egyszer maga Napóleon is azt mondta, hogy a törvénykönyvére a legbüszkébb.” A Code Napoléon a Konzulátus tartós öröksége a modern Franciaország számára.”[viii] A modern közigazgatás létrehozására sem tettek utalást az alkotók. Napóleon rendszere stabil lábakon állt, ami a népszerűséget, tömegbázist illeti: „Valójában sokkal szilárdabb volt a kormányzata, mint gondolta. A francia társadalom hálásan fogadta a konzulátus (1799–1804) eredményeit: a polgári törvénykönyvet, a centralizált közigazgatást, a nemzeti bankot, az értékálló fémpénzt, a pápával kötött konkordátumot, a becsületrendet, a belpolitikai stabilitást és a társadalmi ellentétek lecsendesítését.”[ix] Egy filmnek persze nem lehet a közigazgatás a fő témája, túlontúl unalmas lenne, de valahová becsempészhették volna a két és fél órás játékidőbe.

Jean Auguste Dominique Ingres: Napóleon, mint első konzul. (Forrás: wikipedia)

8. Szerelmi élete kalandosabb volt, mint ahogy a film láttatja.

Magánéletére vonatkozóan Joséphine-on kívül csak Mária Lujza és egy francia nő kerül említésre. Annak ellenére, hogy voltak lengyel kötődései. Több gyermeke született, az egyikükből (Alexandre Florian Joseph Colonna-Walewski) később francia miniszter lett. Nyilván ennek az az oka, hogy a Joséphine-hoz fűződő egyoldalúan ábrázolt kapcsolatát beárnyékolná, ha a Tisztelt Néző megtudná, hogy a császárnak egy kedvelt lengyel barátnője és sok alkalmi szeretője is volt. Ugyanakkor az egyik francia szeretőt megmutatja a film, de csupán azért, mert Napóleon, illetve édesanyja ki akarja deríteni, hogy ki a felelős a gyermektelenségért: a feleség vagy a császár. Napóleonnak legalább két, házasságon kívül született gyermek volt: az egyik Léon (1806–1881), akit Éléonore Denuelle de la Paligne, Napóleon Caroline nevű testvérének társalkodónője szült 1806-ban; a másik pedig az imént említett Alexandre (1810–1868).[x] Érdemes idéznünk Napóleon Marie Walewska számára írott szerelmes leveléből: „…én édes Máriám, első gondolatom Te vagy… Ha szívemre teszem a jobbom, tudd, telve van Veled…”[xi] Egy-két ilyen mondat atomokra zúzná a film azon törekvését, mely szerint Napóleon kizárólagosan első felesége iránt táplált valaha is meleg érzelmeket. Érthető tehát, hogy a lengyel vonal (mint ahogy más afférok is Napóleon részéről) teljesen hiányzik a filmből. Napóleon így vallott szívügyeiről: „Soha nem szerettem szerelemmel, kivéve talán egy kicsit Joséphine-t, mert akkor még csak huszonhét éves voltam.”[xii] Vagyis Joséphine valóban előkelő helyet töltött be Napóleon női között, de korántsem kizárólagosat, nemcsak fizikális, hanem érzelmi síkon sem. Napóleon valójában – mai szemmel nézve, de a korban egyáltalán nem szokatlan módon – bizonyos mértékig hímsoviniszta módon viszonyult a nőkhöz. Castelot-nak a Napóleon magánéletéről szóló könyvének egyik fejezetcíme a következő, Napóleonnak tulajdonított mondást tartalmazza: „A nő a mi tulajdonunk, de mi nem vagyunk az övé.”[xiii] Elsősorban eszközöknek tekintette őket. Meglepő és hiteltelen, hogy a filmben egy szexéhes, éretlen papucs férfi képe tárul elénk, aki mindent Joséphine-ért csinál. Félénksége fiatalkorára volt érvényes.[xiv] Ennek ellenére ez nem jelenti azt, hogy ne emlékezett volna meg azon nőkről végrendeletében, akik gyermeket (fiúgyermeket) szültek neki.[xv]

9. Érdekes aspektus a császár utolsó szavainak kérdésköre.

Az biztosnak tűnik a szemtanúk beszámolói alapján, hogy használta a „Franciaország”, a „sereg éle” kifejezéseket, hiszen ezeket a jelenlevők hallották. Kérdéses viszont, hogy kimondta-e első felesége nevét. Ezt csak egy tanú (Marchand) vélte hallani. [xvi]

Napóleon Szent Ilonán (Forrás: wikipedia)

10. Napóleon a filmben szinte végig negligens, depressziós, kába, lagymatag.

Ez igaz lehet a borogyinói csatát és Moszkva égését sokként felfogó császárra, vagy a Szent Ilonára száműzött beteg emberre, esetleg a magányos fiatalemberre is, aki foglalkozott az öngyilkosság gondolatával, de a Toulonnál dandártábornokká avanzsált lelkes tüzérre, az egyiptomi piramisoknál katonáit bátorító szónoklatot tartó, az ókori Nagy Sándor nyomdokain járó hadvezérre, az önnönmagát megkoronázó „self-made man”-re egyáltalán nem. Napóleon legtöbbször motivált volt és képes volt másokat is sikerrel motiválni. Ezt a film nem mutatja meg kellőképpen, a cím szereplőnél nincs karakterfejlődés.

11. Jobb lett volna, ha feltűnnek 1-1 jelenet erejéig Napóleon életének meghatározóbb szereplői.

Név szerint említve találkozhatunk Barras-val, a direktórium egyik vezetőjével, aki mellesleg Joséphine korábbi szeretője volt, illetve Wellington hercegével, a waterloo-i győztessel. Mellesleg ezen portrék viszonylag élethűek. A korrupt, hataloméhes direktóriumi vezető, illetve a tehetséges, korrekt, szarkasztikus humorú Wellesley, aki Napóleon méltó riválisaként szerepel a filmben.[xvii]

Sok nevet lehetett volna említeni. Közülük is kiemelkedik Michel Ney marsall. A „bátrak bátra” jelentős szerepet vállalt a waterloo-i vereségben azáltal, hogy tüzérségi támogatás nélkül rohamozta értelmetlenül a brit négyszögeket, de ő volt az is, aki a Berezinán utolsóként vonult vissza a vesztes oroszországi hadjárat következtében. A lovasrohamokat részletesen, látványosan, élethűen bemutatja a film, ezért is lett volna kiváló alkalom Ney kiemelésére.

(Forrás: imdb.com)

12. Az emlékezet szelektív.

Igaz ez Waterloo (1815) és Lipcse (1813) viszonyára is. A közönségnek sokkal ismerősebb Waterloo, ugyanakkor jelentőségét tekintve a lipcsei csata legalább olyan fontos. Miért? Ez volt Napóleon első komoly, perdöntő veresége, ráadásul a méreteket is nézve, nem véletlenül hívják a „népek csatájának”. A film mégis csak a másik csatával foglalkozik. Ugyanakkor Waterloo kultusza már a korban is erős volt: ez volt az első csata, melynek az összes brit résztvevője emlékérmet kapott.[xviii] (Lipcsénél nem történt ilyen.)

13. Végül, de nem utolsósorban: a főszereplők játéka…

Vanessa Kirby nagyon élethűen, látható élvezettel alakítja a Napóleonra óriási hatást gyakorló szerető szerepét. Joaquin Phoenix hitelesnek tűnő módon játszotta a Gladiátorban a gaz Commodus szerepét. Itt viszont ehhez a teljesítményhez képest gyengébbre sikeredett a karakterábrázolás, bár lehet, ez inkább a rendező hibája. Napóleon rendkívül sokoldalú személyiségéből alig látunk valamit. Joséphine sokkal érdekesebb, élettel telibb, dinamikusabb. Napóleonról a következőket lehet megállapítani, szemben a filmbéli statikus-depressziós-éretlen kamasz típusú képével: „Nem lehet egyetlen portrét festeni róla, mert rendkívüli mértékben változik…Mindazonáltal egész pályafutása folyamán megfigyelhetjük ugyanazokat a lényeges jellemvonásokat…”[xix] Lefebvre találó kifejezéseivel élve Napóleonra jellemző volt a kifáraszthatatlanság, határtalan munkabírás (ehhez képest a filmben egyszer beszélgetés közben elalszik), szívósság, éberség, képzelőerő, belső tűz, tettvágy, uralomvágy, szenvedélyesség, az olvasás szeretete, a családja nepotizmusig hajló támogatása, a megfélemlítésre való manipulatív hajlam, a dicsőségvágy. Ezekből a film egy-két vonást bemutat ugyan, de messze nem az összeset. A gyermekkora is hiányzik, hiszen a film az 1793-as eseményekkel kezdődik. Nem lehet persze mindent egy filmben összesűríteni. Mindazonáltal Ridley Scott Napóleon-képe aránytalan, torz, statikus, mondhatni: kevés.

Joséphine. Francois Gerard, a Bonaparték egyik kedvenc festőjének festménye. (Forrás: wikipedia)

Összességében, ha valakit kevéssé vagy egyáltalán nem érdekel a történeti hűség, illetve a pszichológiai hitelesség, akkor a látványos jelenetek miatt nem kizárt, hogy érdemes megtekintenie a filmet. Ha viszont nem éri be ennyivel, akkor jelzem, hogy valószínűleg, nem fog neki tetszeni a film.

Dr. Bea Csaba

[i] Georges Lefebvre: Napóleon. Gondolat, Bp., 1975.
[ii] Jean Tulard: Napóleon. Osiris, Bp., 1997. 91.
[iii] Tulard, 114.
[iv] Lefebvre, 74.
[v] Egy kairói egyiptológus is nyilatkozott ezen tévhitről.
[vi] Hahner Péter: 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod… Animus, Bp., 2010. 170.
[vii] Tulard, 549–550.
[viii] Francois Furet: A francia forradalom története 1770–1815.Osiris, Bp., 1996. 266. Lásd még az első polgári törvénykönyv bevezetéséről.
[ix] Hahner, 174.
[x] Tulard, 370.
[xi] Jadwiga Dackiewicz: Napóleon másik fia. Kossuth, Bp., 1982. 5.
[xii] Tulard, 369–370.
[xiii] André Castelot: Napóleon és a nők. Európa, Bp., 1999. 197.
[xiv] Hahner Péter: Hatalmasok gyermekkora. 23 történelmi személyiség ifjúsága. Animus, Bp., 2018. 136.
[xv] Castelot, 246.
[xvi] Tulard, 545. valamint egy, Hahner Péter által is kiemelt, népszerű, ismeretterjesztő könyvben pl.: Feleki László: Napóleon a csodálatos kaland 3. köt. Magvető, Bp., 1976. 647.
[xvii] Lásd Wellington érdemeit bővebben. A cikk szerint, miként az a filmben is ábrázolásra kerül Waterloo vonatkozásában, Wellington inkább a védekező, míg Napóleon a támadó harcmodorban jeleskedett.
[xviii] John Keegan: Waterloo. Európa, Bp., 1990. 6.
[xix] Lefebvre, 71–74.

Ezt olvastad?

Augustustól Vietnámig – A nemzetközi kapcsolatok története

A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete 2020-ban új kötettel jelentkezett Nemzetközi kapcsolatok története címmel, amelynek kiadását a Debreceni Egyetem BTK Hallgatói

X