Kántás Balázs bejegyzései
„Meggyőződésem, hogy amíg ember él a földön, lesznek bélyeggyűjtők” – interjú Szabó Jenővel
Szabó Jenő történész, filatelista, muzeológus, eredetileg történelem-népművelés szakos tanár. Korábban a Magyar Posta Zrt. A Postás című szakmai újságjának szerkesztő-újságírójaként dolgozott, 2002 óta a Bélyegmúzeum muzeológusa, majd főmuzeológusa, 2020 óta
A Horthy- és a Kádár-korszak mélyállamainak metszéspontjain – interjú Pócs Nándorral
Pócs Nándor történész 1988-ban született Margittán. Történelem szakos diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte 2013-ban. 2016 óta dolgozik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, jelenleg kutató levéltáros, a
Népi mozgalom, állambiztonság és a történész szerepe a mai korban – Interjú Papp Istvánnal
Papp István történész-levéltáros mintegy húsz éve kutatja a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége és a népi mozgalom, illetve a magyar állambiztonság történetét. Kutatóként kiemelten érdekli az állambiztonság és az irodalom, illetve
Az irodalom és a történelem határterületein – Interjú Agárdi Péterrel
Agárdi Péter József Attila-díjas irodalom- és művelődéstörténész, egyetemi tanár, könyvtáros, az 1970-es években indult magyar bölcsésztudós-nemzedék egyik emblematikus, sokoldalú képviselője. Több mint húsz szakkönyve jelent meg, főbb kutatási területei a
„A történész nem tehet különbséget a történelem pozitív és negatív figurái között” – interjú Zinner Tiborral
Zinner Tibor jogtörténész évtizedek óta kutatja az 1945 és 1989 közötti igazságszolgáltatás történetét. Doktori értekezését még az Ébredő Magyarok Egyesületének 1920-as évekbeli történetéről írta, majd 1973-ban Imrédy Béla kivégzett miniszterelnök
Az „alanyi történész” – interjú Borsi-Kálmán Bélával
Borsi-Kálmán Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar nyugalmazott egyetemi tanára partiumi magyarként többnemzetiségű közegből származik. Történészi pályája mellett volt diplomata, műfordító és ifjúsági NB I-es labdarúgó is. Sokoldalú történész,
Kisfiúk a nagy viharban – Irredenta összeesküvés, nemzetépítés, társadalomtörténet, és ami azon túl található…
Borsi-Kálmán Béla, a magyar–román–francia kapcsolatok talán legjelentékenyebb magyar kutatójának 2006-ban akadémiai doktori értekezésként megvédett, a Bánság, és szűkebb értelemben Temesvár mintegy háromszázéves történelmét feldolgozó monográfiája a közelmúltban immár harmadik, jelentősen