Az örök rejtély, avagy a rejtély öröksége – Hasfelmetsző Jack

Százharmincöt évvel ezelőtt, 1888-ban egy máig megoldatlan gyilkosságsorozat rázta meg London lakosságát. A növekvő pánik miatt egyre sürgetőbben követelték a gyilkos elfogását, még maga Viktória brit királynő is számonkérte a tehetetlen hatóságokat, azonban mindhiába. Hasfelmetsző Jack ugyanabban a sötétségben tűnt el, mint amilyenből érkezett.

Hasfelmetsző Jack története csakis a whitechapeli gyilkosságok részeként értelmezhető helyesen. Ugyanis Londonban, annak Whitechapel nevű nyomornegyedében 1888 áprilisa és 1891 februárja között, tizenegy nő lelte halálát rejtélyes körülmények között. Máig tisztázatlan, hogy mennyi gyilkosság köthető egy és ugyanazon személyhez. Ezért akár az is feltételezhető, hogy több, egymástól független (sorozat)gyilkos is aktív volt ebben az időszakban.

Vegyük például Martha Tabram esetét, akit harminckilenc késszúrással gyilkolták meg, holttestét 1888. augusztus 7-én hajnalban fedezték fel. Könnyen lehet, hogy a hasfelmetsző első áldozata volt, azonban ezt nem sikerült sem akkor, sem azóta minden kétséget kizáróan bebizonyítani. Ám, ha mégsem a hasfelmetsző műve volt, akkor vajon ki volt a gyilkosa, és miért ölték meg? Ott van még Alice McKenzie, kinek halála szintén több, mint rejtélyes; vagy a Pinchin utcai torzó, ahol egy női holttestet találtak meg a rendőrök 1889. szeptember 10-én. A nő személyének azonosítása azóta sem történt meg, és várhatóan nem is fog már soha.

„Halálos ősz”

1888 ősze különösen véres időszaka lett London történetének. Ekkor történtek ugyanis azok a gyilkosságok, amelyek egyértelműen a hasfelmetsző tetteinek bizonyultak. Mind a korabeli hatóságok, mind a kriminalisztika arra a következtetésre jutott, hogy Hasfelmetsző Jacknek öt áldozata volt, nem kizárva a lehetőségét, hogy ennél többet is elkövetett, ám ezt az ötöt egészen biztosan. Így lett széles körben is ismert a szakmai berkekben csak „általános öt”-ként emlegetett öt női áldozat. Öt nő, akiknek életét több minden is összekötötte: egyrészt mindannyian a londoni Whitechapel negyedben éltek, s mind az öten prostituáltként „tevékenykedtek”. Másrészt ezen öt női áldozat mindegyike – ki jobban, ki kevésbé –, alkoholproblémákkal küszködött. Harmadrészt pedig még valami összekapcsolta őket: a gyilkos személye. Merthogy ebben az öt esetben vitán felül áll, hogy egy és ugyanazon személy végzett mindannyiukkal.

Az első áldozat egy Mary Ann Nicols (barátai körében csak Polly) nevű középkorú nő volt, aki az akkori Buck’s Row (ma Durward street) egyik hátsó utcáján botorkált gyanútlanul. Amikor elköszönt egyik „kolléganőjétől”, nem is sejtette, hogy egy gyilkos leselkedik rá. Holttestét augusztus 31-én, 3:40 perckor fedezték fel.

A következő helyszín a Hanbury street volt, ahol a 29-es számú társasház hátsó udvarán találták meg Annie Chapment, szintén a kora hajnali órákban, szeptember 8-án. Több mint valószínű, hogy ebben az esetben a gyilkos körülbelül negyed órával, vagy húsz perccel azelőtt távozott, hogy végzett volna Chapmennel. A következő áldozata a hasfelmetszőnek Elizabeth Stride volt, őt a Berner streeten találták meg, elvágott torokkal. Ez esetben a csonkítás (és a „hasfelmetszés”) elmaradt, merthogy a gyilkost egy, az utcasarkon beforduló konflis megzavarta tettében.

Szeptember 30-ának botrányos éjszakája ugyanakkor itt még nem ért véget. A hasfelmetsző ugyanis újabb áldozat után nézett, és itt jött a képbe a szerencsétlen Chaterine Eddowes. A nő szeptember 29-ének estéjét még az egyik kerületbéli rendőrállomáson töltötte, meglehetősen illuminált állapotban. A fogdából valamikor hajnali 1 óra után távozott, és a Mitre Square felé vette az irányt. Ekkor még nem tudta (nem is tudhatta), de ezzel gyakorlatilag szó szerint beírta magát a történelembe. Hiszen feltehetőleg a téren találkozott a gyilkossal, ezzel pedig sorsa megpecsételődött. A hasfelmetszőnek ez a tette is jól bizonyította, hogy mennyire vérszomjas is volt valójában. Nem különösen érdekelte, hogy Elizabeth Stride holttestének felfedezése után azonnal a nyomába eredtek, s ekkor már a negyedet, sőt az egész várost is ellepte a rendőrök sokasága, igaz, eredménytelenül. Kit tudja miért, de a szerencse ekkor is a gyilkos mellé szegődött. Bár őt magát ekkor sem kapták el, amit maga után hagyott, valósággal iszonyatot keltett. A mészárlás minden egyes gyilkosságnál egyre csak fokozódott, Eddowes teste pedig addig példátlan csonkításnak lett kitéve.

Ekkor még senki sem gondolta volna, hogy az utolsó áldozat még ennél is brutálisabb módon fog meghalni. Mary Jane Kelly valamivel fiatalabb volt előző „társainál”, tekintve, hogy halálakor huszonöt éves kora körül lehetett. Ő a Dorset street 26-on, a Miller’s Court nevű társasház 13-as számú lakása alatt várta sorsának beteljesülését. 1888. november 9-én, péntek hajnalban valami olyan szörnyűség történt, amitől a közvélemény egyenesen elborzadt. Mary Kellyt olyan brutálisan ölték meg, hogy olyat még az akkori tapasztalt rendőrök is ritkán láttak.

Nem véletlen tehát, hogy tíz nappal későbbi temetésén rendkívül népes tömeg gyűlt össze, a hasfelmetsző pedig méltán kiérdemelte a „fenevad” vagy a „whitechapeli rém” jelzőket. Ez volt az utolsó gyilkosság, amit a nevéhez tudtak kötni minden bizonyossággal, ám hogy ténylegesen is Kelly volt-e az utolsó áldozata, és hogy utána miért maradtak abba a gyilkosságai, ma már kideríthetetlen.

Hasfelmetsző Jack megjelenése a médiában

Az 1888 őszén lezajlott gyilkosságsorozat arra predesztinálta a londoni – és idővel – a brit sajtót, hogy tüzetesebben is foglalkozzanak az üggyel. Bár a lapok inkább keltettek szenzációt, mintsem megrökönyödést írásaikkal. Ennek nyomán megannyi mítosz és teória lépett színre, ahelyett, hogy az újságírók valós tényeken nyugvó információkkal szolgáltak volna olvasóiknak. Érdemes lehet feltenni a kérdést: vajon az összes többi gyilkosság és botrány közül miért éppen ez emelkedett ki és tartja lázban mind a mai napig az embereket? A válasz véleményem szerint a gyilkosságok brutalitásában és abban keresendő, hogy a gyilkost soha nem kapták el.  A köztudatban kibontakozott a „tökéletes gyilkosság” képe, amiben az elkövető még gúnyt is űz leveleivel a dicső brit birodalom hatóságaiból. Mivel pedig nem sikerült a nyomára akadni, így kilétét, valamint a gyilkosságok hátterét vadabbnál vadabb elméletek övezték és övezik jelenleg is. A média tehát számtalan elmélettel állt elő: keringtek pletykák arról, hogy Viktória királynő orvosa a gyilkos, vagy éppen Albert Victor herceg (Viktória királynő unokája), de volt olyan elmélet is, amely szerint egy betanított csimpánz követte el e borzalmas tetteket. Beszéltek „Jill the Ripper”-ről, azaz, hogy a gyilkos nem is férfi volt, hanem nő, de felsejlett még az okkultizmus és természetesen a szabadkőműves vagy egyenesen zsidó összeesküvés is a háttérben. Sokáig ragaszkodtak még az őrült gyilkos koncepciójához. Való igaz, a rendőrség is sokáig vallotta ezt a feltevést. Népszerű volt még továbbá a külföldi bevándorlók és a munkásosztály köreiben való keresgélés.

Ami a gyilkosságok brutalitását illeti: a közvélemény sem akkor, sem most sem tudott olyan embert elképzelni a gyilkosságok mögött, aki valamilyen oknál fogva ne lenne őrült, ijesztő, esetleg természetfeletti. Érdemes e tekintetben egy pillantást vetni a korabeli sajtóábrázolásokra, ami a hasfelmetsző kilétét illeti. Itt van például egy illusztráció a Puck nevű lapból, ami az 1889. szeptember 21-ei számának borítóján jelent meg. A dátumból nem csak az derül ki, hogy a gyilkosságok után egy évvel még mindig foglalkoztatta Londont a gyilkos kiléte, hanem az is, hogyan képzelték el őt sokan.

Egy nagy orrú, őszülő és öregedő emberről van szó, ahogy az a bal felső sarokban megjelenik? Netán egy fiatal, hosszú aranytincsekkel megáldott gyilkossal van dolgunk, amit a jobb felső kép ábrázol? Esetleg egy olyan, aki ránézésre is őrült szadista és bajszos, mint amilyen a jobb alsó képen tűnik fel?

Erre talán ma már van válasz, de előtte még tekintsük meg a Punch nevű szatirikus lap egyik 1888-as számának karikatúráját.

A képe címe „Az elhagyatottság nemezise” lett. A képen egy félelmetes kísértetként bukkan fel a hasfelmetsző, aki minduntalan szedi áldozatait Whitechapelben. Azaz a „lesújtó végzet” a társadalmi nyomor megtestesítője is lett egyben. Érdekes módon a rajzoló ezzel nemcsak a súlyos társadalmi problémákra kívánja felhívni a figyelmet, hanem a hasfelmetsző szellemként való megjelenítése, mintha előrevetítené, hogy soha nem kapják majd el. Ebből is jól kibontakozik tehát, hogy a lakosság fantáziájában az a kép jelenik meg, hogy a gyilkos külsőleg egy rém. Ám az, hogy belül rémisztő, nem feltétlenül áll összhangban azzal, ahogy a valóságban kinéz.

 Visszatérve a társadalmi problémákra: a gyilkosságok idején már közel tizenöt éve gazdasági válságban volt az ország, amit az 1873-as gazdasági világválság váltott ki. A munkanélküliek tömege rendre tüntetéseket szervezett 1886 és 1889 között, úgy tűnt tehát, hogy csak egy szikra hiányzik a „robbanáshoz”. A változás indikátora pedig e rejtélyes sorozatgyilkos lett, ami azt eredményezte egy felbomlóban lévő, bukásra ítélt világ kénytelen-kelletlen szembenézni az addig elhallgatott dolgairól: a prostituáltakról, a szexuális aberráltság létezéséről. Könnyen lehet, hogy a gyilkos az anyja elleni lázadása miatt ragadott kést, erre utalhat az, ahogy áldozatait megcsonkította, s ez ismét egy olyan téma volt, amiről megint csak hallgatni kellett a viktoriánus-kori társadalomban.

Idővel aztán a gyilkosságok miatti félelem, valamint magának a gyilkosnak a hajhászása is háttérbe szorult, annak helyébe pedig a legendaszövések léptek. Vagyis a későbbiek folyamán már az lett a fontos, hogy kiderítsék: ki tette és miért. A már említett Puck nevű lap is inkább erre helyezte a hangsúlyt: ki ő, mi ő, hol van ő? Teszi fel a mindenkit izgató kérdéseket, bár való igaz, a karikatúra megjelenésének idején még aktuális volt az ügy. Hasfelmetsző Jack figurája azóta számtalan filmben, regényben, színdarabban is előbukkant. Kezdve a nívós The Illustrated London News című hetilappal, amelynek az 1888. október 13-ai számában tűnik fel, mint magányos alak, hosszú, sötét kabátban és kalapban.

Különös módon küllemének ez a fajta megjelenítése a későbbiekben is meghatározó lett. A sötétben megbúvó, fekete táskával, illetve a baljós fekete köpennyel való ábrázolásmód A titokzatos lakó című 1927-es Hitchcock filmben jelentkezett először, s vált a védjegyévé a későbbi filmadaptációkban ilyetén való megidézése. Kezdve a Pokolból, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-on át, egészen a Törvényes gyilkosság című filmekig, s még számos korabeli és későbbi illusztráción. Szinte senki, még maga a gyilkos sem gondolta volna, hogy tettével mennyi mindent vált ki: számottevő társadalomkritika érte a viktoriánus-kori Angliát, motorja lett a modern kriminalisztika fejlődésének, egyben egy kész Hasfelmetsző Jack franchise szövődött mögéje, s lett a társadalmi körülmények javítását célzó törekvések elindítója.

Megoldódott a rejtély?

A kérdés tehát továbbra is fennáll: hogy nézett ki a gyilkos? A történetben ugyanis ez lehet az egyik „csavar”. Sem a logika, sem a technológia nem diktálja azt, amit az ember magától gondolna. Hiszen aligha tudott volna bármelyik áldozatával is kapcsolatba kerülni, ha annyira elrettentő, irtózatos volt a külsője. Arra még a szemtanúk is jobban felfigyeltek volna. Ez pedig perdöntőnek bizonyult az ügy szempontjából, hiszen középszerű kinézete tökéletes álcát kölcsönzött számára.

Szerencsénkre ma már rendelkezésünkre állnak olyan eszközök, amelyeknek akkoriban híre-hamva sem volt. Összevetve a fennmaradt beszámolókat, melyek a szemtanúktól származtak, illetve a modern számítógépek segítségét, készült egy fantomkép. Ha már a gyilkos nevét sosem tudjuk meg, legalább nézzünk szembe vele!

A kép alapján a hasfelmetsző egy teljesen átlagos külsejű ember volt, aki valószínűleg a társadalom alsóbb rétegéhez tartozott, és maga is whitechapeli lakos volt.

Rejtélyes alakja viszont a mai napig találgatásokra ad okot. Azonban rendre előkerül egy név: Aaron Kosminski. Ő a mai Lengyelország területén született 1865-ben, egy zsidó származású család hetedik és egyben legfiatalabb gyermekeként. Családja valamikor az 1880-as évek elején költözött Londonba, azon belül is Whitechapelbe, a cári Oroszország pogromjai elől menekülve.

Ő lett aztán a rendőrség egyik első számú gyanúsítottja. Felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán miért került a rendőrség látókörébe. Többek között azért, mert híres volt a prostituáltak iránt tanúsított gyűlöletéről, valamint ő volt az egyetlen, aki ellen még tanúskodtak is. Ámbár a szemtanú maga is zsidó származású volt, így nem volt hajlandó társa ellen eskü alatt vallani, feltételezve, hogy a bíróság halálra ítéli. Aaron Kosminski életét beárnyékolta súlyos mentális zavarodottsága, és ez is közrejátszhatott abban, hogy letartóztatták, igaz bizonyíték hiányában el is engedték (ne felejtsük a rendőrség sokáig egy őrültet keresett). Ennek okán életét is egy a Londontól nem messze lévő elmegyógyintézetben élte le, végül a halál is ott érte 1919-ben.

A gyilkosságok idején ugyanakkor 25–26 éves korú lehetett, ami éppen beleillik a jelenlegi hatóságok profilalkotási képébe. A kriminálpszichológia mai állás szerint egy sorozatgyilkos éppen 25–30 éves kora körül kezdi el szedni áldozatait. Van itt még valami azonban: 2014-ben végeztek egy bizonyos DNS-vizsgálatot, amikor megtalálták Chaterine Eddowes, vagyis a negyedik áldozat feltételezett sálját, s az ezen nyert mintákat vetették össze Aaron Kosminski leszármazottai DNS-mintáival, mely egyezést mutatott. A 2019-ben a Journal of Forensic Sciences közreadott egy tanulmányt, amelyben felülvizsgálták a 2014-es adatokat, végül megerősítették az eredmények hitelességét. A teljes igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy sokan a sál eredetiségét kétségbe vonják. Ebből adódik, hogy nem mindenki fogadja el ezen bizonyíték meggyőző erejét, így nem alakult ki teljes egyetértés Aaron Kosminski bűnösségét illetően.

Amennyiben elfogadjuk a mellette szóló bizonyítékokat, ismét egy csavarhoz érkezünk. A történelmi trükk ugyanis itt az, hogy a korabeli közvélemény által felállított, az elkövető személyével kapcsolatos teóriák mind egyszerre és egy személyben teljesülnek; hiszen Kosminski egy zsidó származású bevándorló volt, a társadalom alsóbb rétegéhez tartozott, fodrászként/borbélyként dolgozott, és történetesen őrültként kezelték egy elmegyógyintézetben.

A rejtély „örökségei”

Hasfelmetsző Jack alakja köré egy igazi kultusz épült ki, története alapja lett tucatnyi filmnek, színdarabnak, sorozatnak. Hatása tetten érhető mind a mai napig a kultúrában és a kriminalisztikában egyaránt. Névtelen és arctalan „médiasztár” lett, így érthető, hogy a legtöbb ember tulajdonképpen már nem is szeretné leleplezni a valódi kilétét. Ezzel gyakorlatilag megsemmisítenék azt a mítoszt és kultuszt, aminek ez az ügy örvend immár több, mint százharminc éve, s megfosztanák a gyilkost a leleplezhetetlenségébe vetett hitétől.

Ennek ellenére az idő előrehaladtával sok mindenre fény derült. Több mint valószínű, hogy a gyilkos fegyver egy hosszú pengéjű kés volt, és az a tény, hogy a gyilkosságok időpontjai mind hétvégére estek (péntek, szombat, vasárnap), arra utalhat, hogy a gyilkos hétközben dolgozott. A modern technológia segítségével kiderítették azt is, hogy a gyilkos hol lakhatott. A számítógépes technika alapján a gyilkosnak biztos, hogy köze volt a whitchapeli Flower and Dean streethez, ami az ikonikussá vált helyszín kellős közepén található, alig pár száz méterre az összes gyilkosságtól. Az idők során kiderítették azt is – szintén DNS vizsgálat közbenjárásával –, hogy a legtöbb Hasfelmetszőhöz köthető levél bizony a híres Walter Sickert festő tollából származott, aki maga is gyanúba keveredett, ámbár ártatlansága tisztázódott. Ugyanakkor az egyik levél, a Pokolból című máig kérdéses eredetű.

Ez az ügy, vagyis az egész whitechapeli gyilkosságsorozat az igyekezet ellenére még mindig bővelkedik megválaszolatlan kérdésekben: mi lett a sorsa a gyilkos fegyvernek, ami soha nem került elő? Lehetséges, hogy a kérdéses levelet csakugyan a gyilkos írta? Ha nem ő, akkor ki? Továbbá, ha elfogadjuk, hogy a hasfelmetsző csak az „általános öt” meggyilkolásáért felelős, ki hajtotta végre a többit? Vajon Aaron Kosminksinek milyen volt a viszonya az édesanyjával? Ha erre a kérdésre ismernénk a választ, bizonyára sok mindent megválaszolna. A felirat, amit nem messze a negyedik áldozattól fedeztek fel egy kapualjban (melynek szövege a következő volt: „a zsidók azok, akiket soha nem hibáztatnak semmiért”) valóban a gyilkos üzenete volt, vagy egy fatális véletlennek köszönhetően kapcsolták össze az üggyel? Vagyis, ha elfogadjuk, hogy Aaron Kosminski a gyilkos, még mindig számos rejtély marad az ügy kapcsán. Ezekre a kérdésekre mindazonáltal már aligha lesz válasz. Így a rejtély valóban örök rejtély marad.

Remete Adrián

Felhasznált irodalom:

Csere Péter: Hasfelmetsző Jack. Egy sorozatgyilkos fantomképe. Unicus műhely. Budapest, 2014.

Fenyvesi Csaba: Hasfelmetsző Jack sorozat-emberölésének elemzése a modem kriminalisztika eszközeivel. Belügyi Szemle 65. (2017) 138-150.

Juhari Zsuzsa: A rejtélyes Hasfelmetsző Jack. História 14. (1992):5-6. sz. 44-45.

Kránicz Bence: Hasfelmetsző Jack a moziban – Ölésre ítélve. Filmvilág 56. (2013): 6. sz. 9-11.

Philip Sugden: The Complete History of Jack the Ripper. Robinson, 2002.

Végre kiderült, ki volt a Hasfelmetsző (2014) https://mult-kor.hu/20140908_vegre_kiderult_ki_volt_a_hasfelmetszo (Utolsó letöltés dátuma: 2022. 12.21.)

Legbrutálisabb gyilkosságával örökre beírta magát a történelembe Hasfelmetsző Jack. (2021)

https://mult-kor.hu/legbrutalisabb-gyilkossagaval-rkre-beirta-magat-a-trtenelembe-hasfelmetszo-jack-20210316?pIdx=1(Utolsó letöltés dátuma: 2022. 12.21.)

Megvan, hol lakott Hasfelmetsző Jack. (2014) https://mult-kor.hu/cikk.php?id=41322 (Utolsó letöltés dátuma: 2022. 12.21.)

A Puck magazin. 1889. szeptember 21-ei számának borítóképe. Rajzoló: Tom Merry.

The Nemesis of Neglect („Az elhagyatottság nemezise”). In.: Punch magazin, 1888. szeptember 29. Rajzoló: John Tenniel.

„A Suspicious Character” („A gyanús alak”). In.: The Illustrated London News, 1888. október 13.  Rajzoló: R. Taylor.

Ezt olvastad?

5+1 könyv az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcról

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.

X