Az orwelli világ – az 1984 rémisztő valóságai

George Orwell 1984 című disztopikus víziójáról annak is vannak ismeretei, aki még sosem olvasta a regényt. 1984-ben nagysikerű filmet készítettek belőle John Hurt és Richard Burton főszereplésével, így még szélesebb körben válhatott ismertté. Az alapjául szolgáló mű – ha nem is a szokványos értelemben – de kultuszkönyvvé vált, s olyan fogalmak forognak közszájon az általa megalkotott világból, mint a Gondolatrendőrség, a 101-es szoba vagy a Nagy Testvér, aki minduntalan „figyel téged”. Orwell könyve nem csupán a totalitárius diktatúrák – elsősorban a bolsevik-típusú kommunizmus – húsba vágó kritikája, hanem az egyén és az állam viszonyának örök kérdéseit boncolgató alkotás, mely minden eddig létrejött politikai rendszer elé képes görbe tükröt állítani. Ahogy mondani szokás: orwelli világban élünk.

George Orwell. Forrás: Wikipedia.org

Az 1984 a szerző másik közismert művével, az Állatfarmmal ellentétben nem a diktatórikus módszerek létrejöttét és a totális állam felépülését mutatja be, hanem a már megvalósult rémálom világába kalauzolja az olvasót. Néhány utalásból azonban rekonstruálható a rendszer kialakulása és működése. Jelen cikk az orwelli jövőkép világát mutatja be a regény alapján.

Nagy Testvér az az álarc, amelyben a Párt a világ számára megmutatkozik.”

A cím megadja ugyan a regény idejét, de már a naplóját író főszereplő – Winston – sem biztos benne, hogy valóban 1984. április 4-e van-e. A jövő világában három, egymással tisztázatlan, de valószínűsíthetően háborús viszonyban álló szuperhatalom jött létre: Eurázsia és Kelet-Ázsia és Óceánia. Mindháromban az állam egyén fölötti korlátlan hatalmának kiteljesedése valósult meg, s utóbbiban játszódik maga a cselekmény.

Forrás: Wikipedia.org

Óceánia a Nagy Testvér uralma alatt áll. Senki sem tudja már, mióta vezeti ő a Pártot, honnét kormányozza országát, de mindenütt jelen lévő arcmása elől nem lehet kitérni – bárhová menjen az ember, mindenütt a vezér szúrós tekintetével találkozik. „A Nagy Testvér figyel téged.” – hirdeti a felirat. Bár értelmezhető egyszerre pozitív (ügyel rád) és negatív (megfigyel) jelentésében, ám a jövő nagy találmánya, a telekép nem hagy kétséget afelől, hogy inkább az utóbbival van dolgunk. A politikai propagandát sulykoló készülék nem csupán adó, hanem vevő is – segítségével még a privát szféra is megfigyelhető, hiszen minden lakás minden egyes szobájában található egy ilyen szerkezet. Kikapcsolni természetesen nem lehet, s a hangerőt sem lehet szabályozni. „A múltban egyetlen kormánynak sem állt mód­jában polgárait állandó felügyelet alatt tartani. A nyomtatás feltalálása azonban megkönnyí­tette a közvélemény befolyásolását, s a film és a rádió tovább fejlesztette ezt a folyamatot. A televízió felfedezésével, s azzal, hogy a technika haladása lehetővé tette, hogy ugyanazon a készüléken egyidejűleg adni és venni lehessen, vége lett a magánéletnek.”  – olvashatjuk Orwell művében. A különféle totalitárius diktatúrák titkosszolgálatait és besúgórendszerét ismerjük, de az 1984 világa termékeny táptalaj a modern demokráciák kritikusainak is – elég, ha az összeesküvés-elméletek hívei rámutatnak a minket körülvevő világ mindent látó térfigyelő kameráira vagy a minden zsebben ott lapuló vevőkészülékekre, a mobiltelefonokra.

Hierarchikus társadalom csak a sze­génységre és tudatlanságra épülhet…”

Óceánia népe elképesztő szegénységben él. Noha a Bőség-minisztériuma fennen hirdeti gazdasági eredményeit, valójában a legalapvetőbb fogyasztási cikkek sem érhetők el a lakosság számára. A szintetikus élelmiszer épphogy kielégíti a létszükségleti igényeket, de olyan nélkülözhetetlen dolgokból van hiány, mint a cipő, a borotvapenge vagy éppen a kávé.

Óceánia népének gondolkodását a politikai propagandát folyamatosan árasztó teleképen kívül egy bizarr szertartás keretében terelik a Párt számára kedvező irányba: ez a „két perc gyűlölet”.

Az összegyűlt embereknek megmutatják Emmanuel Goldsteint, aki a történet szerint a párt alapítói közé tartozott, ám aztán elárulta az angol szocializmus – Angszoc – ügyét, s azóta titkos társaságok, szabotázsakciók és terrorista merényletek szervezésével próbálja romba dönteni a fennálló rendszert. (Goldsteinben nem nehéz ráismerni Sztálin ideológiai ellenfelére, Trockijra, akinek eredeti neve Bronstein volt. Egy híressé vált felvételről, amelyen a bolsevik hatalomátvétel idején beszédet tartó Lenin szónoki emelvénye mellett látható Kamenyev társaságában, a harmincas években leretusálták Sztálin utasítására. Az eredeti felvételt Grigorijv Petrovics Goldstein készítette.)

Az olvasó számára nem derül ki egyértelműen, vajon valóban létezik-e a belső ellenség, mindenesetre a főhős, Winston kezébe kerül Goldstein könyve, Az oligarchikus kollektivizmus elmélete és gyakorlata című munka. Az 1984 több tucat oldalon keresztül idézi szövegét, s azért különösen izgalmas ez a rész, mert az olvasónak itt van egyedül lehetősége arra, hogy megismerje az Angszoc ideológiájának és gyakorlatának létrejöttét. Megjegyzendő azonban, hogy miután a regény főhőse, Winston a Gondolatrendőrség kezére kerül, a párt egyik belső tagja elárulja neki, hogy valójában a könyvet nem Goldstein írta, hanem ő – legalábbis részt vett benne. („Egy könyvet sem írhat egyetlen ember.” – Szarkasztikus utalás a Kommunista kiáltványra.) Ilyen módon lehetséges, hogy Goldstein már nem is él, esetleg soha nem is élt, s pusztán a Párt által kreált ellenség fizikai megtestesítője; a bűnbakképzés ősrégi logikájának mentén. Megtörténhet persze, hogy a vallatótiszt hazudik, s Goldstein a szöveg szerzője. A Nagy Testvér létezését Winston szintén kétségbe vonja.

A fent említett munka, a regény betétszövege az Angszoc óceániai létrejöttének történetével is foglalkozik. Goldstein szerint az emberi történelemben alapvetően minden társadalom három részre tagolódott: felül, középen és alul lévőkre. Az első két csoport szüntelenül küzd egymással a hatalom megragadásáért, az alsó csoport célja azonban az, hogy valamennyi különbséget eltöröljenek, szétzúzzák a fennálló rendszert és megteremtsék az egyenlőséget.

A huszadik század nagy háborúi, forradalmai és ellenforradalmai után azonban létrejött egy olyan állapot, amikor kivételes módon a felső osztály meg tudta tartani hatalmát, s tudatosan egy új típusú berendezkedést hozott létre. Mindezt a technikai fejlettség, a mindent megfigyelő telekép tette lehetővé. Az Angszoc legfontosabb alapelvei a következők: belső párt létrehozása (élcsapat); folyamatos háború (és ehhez kapcsolódó hisztéria) folytatása; az életszínvonal szándékos alacsony szinten tartása; a kultúra és mindennemű önkifejezés teljes elpusztítása; erőszakszervezet fenntartása; az egyén totális kontroll alatt tartása; s végül személyiségének teljes felőrlése és az uniformizálás. Orwell jövőképében még a dalokat is bárgyú gépek rakják össze, a regényeket pedig véletlenszerű elemekből generálja egy program.

A háború merő szemfényvesztés”

Óceánia hosszú idő óta vív háborút hol Kelet-Ázsiával, hol Eurázsiával. Olykor, mikor békét köt valamelyikkel, hogy aztán a másikra támadjon, az Igazság-minisztérium dolgozóinak segítségével átírják a múltat, azaz a korábbi újságcikkeket egészen egyszerűen meghamisítják a Párt új irányvonalának megfelelően, majd minden eredeti példányt megsemmisítenek. „Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.” – hirdetik az Angszoc hívei. Kísértetiesen csengenek fülünkben az Internacionálé sorai: „A múltat végképp eltörölni…” A Párt azonban nem elégszik meg azzal, hogy a feketéről a politikai széljárás változását követően mindenki azt állítsa, hogy fehér – a célja az, hogy követői valóban elhiggyék az újraírt történelmet. Winston vallatótisztje elmondja a férfinak, hogy a múlt nélküli ember manipulálható, sőt, tulajdonképpen nem is létezik. A múlt Párt számára megfelelően való alakításáról Orwellnek lehettek fogalmai, s ma már mindenki számára közismertek azok a fotók, amelyekbe a szovjet típusú kommunista diktatúra a maga számára kedvező módon nyúlt bele. Emlékezhetünk itt Trockij és más vezető párttagok eltüntetésére a „nagy októberi szocialista forradalom” képeiről, de magyar vonatkozása is volt a „kommunista Photoshopnak” – Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjáról készült fényképfelvételeken később szinte a teljes garnitúrát lecserélték a pártvezér körül, hiszen nagy részük kegyvesztett lett, más szóval politikai vagy valóságos hulla. Orwell műve kiterjeszthető más diktatúrákra is a szovjet modellen kívül: a maoista Kínában éppúgy meghamisították a Nagy Kormányos életrajzát, s Hitler „hivatalos” életrajzában is számos elhallgatás, csúsztatás vagy épp hazugság volt található.

Forrás: Wikipedia.org

Óceánia lakói már maguk sem tudják, mióta tart az öldöklő háború, a politikai propaganda azonban folyamatosan azt szajkózza, hogy a végső győzelem már egyáltalán nincs messze. Elképesztő – nyilvánvalóan hamis – számadatokat hoznak nyilvánosságra az ellenség soraiból ejtett hadifoglyok számára vonatkozóan. Goldstein könyve lerántja a leplet a háború irányításával foglalkozó (paradox módon Béke-minisztérium nevet viselő) szervezetről: „A háború lényege a pusztítás – nem feltétlenül emberi életeké, hanem az emberi munka eredményeié. A háború lehetővé teszi, hogy darabokra törjük, a sztratoszférába röpítsük vagy a tenger mélyére süllyesszük azokat az anyagokat, amelyekkel, ha másképpen használnák fel őket, a tömegeket sokkal jobban ellátottá s ennek következtében, nagyobb távlatban, sokkal műveltebbé lehetne tenni.” Azaz a permanens katonai konfliktus nem konkrét célért folyik a három nagyhatalom között – amúgy sem tudnák legyőzni egymást. A háborúnak egyetlen célja maga a háború, valamint az, hogy megsemmisítse mindazt, amelyet az ember létrehozott, s így a fennálló életszínvonalon és gazdasági fejlettségen tartsa a Párt alattvalóit, s megakadályozza a társadalom további átrendeződését, egy esetleges forradalmat. A hegeli dialektikán alapuló marxizmus dogmája tehát révbe ér az orwelli világban: a történelem ingája többé nem mozdul, s a fennálló társadalmi-politikai berendezkedés immáron öröknek és véglegesnek tekinthető. „A történelem ciklikus moz­gása érthető lett, vagy annak tűnt; s ha érthető, akkor megváltoztatható.” – Írja Goldstein.

A háború ráadásul állandó hivatkozási alap, amikor a mindennapok nélkülözéseire kell magyarázatot találni – azért nincsen bőség és jólét, mert az ellenség folyamatos szabotázsakciói meggyengítették Óceánia gazdaságát. „Még a legegyszerűbb párttagtól is elvárják, hogy serény, tevékeny, sőt: szűk határokon belül értelmes legyen, ugyanakkor azon­ban hiszékeny és tudatlan fanatikusnak is kell lennie, akinek uralkodó érzelmei a félelem, a gyűlölet, a hízelgés és a győzelmi mámor. Más szavakkal: a háborús állapotnak megfelelő mentalitása kell hogy legyen. Nem az a lényeg, hogy valóban van-e háború, s mivel döntő győzelem úgysem lehetséges, nem is az, hogy a háború jól megy-e vagy rosszul. Csak arra van szükség, hogy háborús állapot legyen.”

A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy”

A Párt az orwelli világban elengedhetetlenül fontosnak tartja egy hozzá minden körülmények között hűséges embertípus létrehozását. Ennek feltétele, hogy ne töprengjen azon, mi a helyes nézet vagy az óhajtott reakció egy adott pillanatban. Bonyolult szellemi tréning alkalmazásával igyekeznek elérni, hogy az ember bizonyos dolgokról egyszerűen képtelen legyen elgondolkodni, s a magától értetődő ellentmondásokra még véletlenül se figyeljen fel. Ennek érdekében megalkották azt a képességet, hogy a párttagok ne értsenek meg összefüggéseket, ne vegyenek észre logikai tévedéseket, értsék félre a legegyszerűbb érveket is, s űzzenek el maguktól minden olyan gondolatsort, amely eretnekség felé vezethet. Ennek az „oltalmazó butaságnak” az eszköze a nyelvi program, melynek legfőbb eredménye az „újbeszél” nyelv megalkotása volt. Ebben minden olyan szót és kifejezést igyekeztek kivetni a nyelvből, amely az elhajló gondolatokhoz vezet. Az új nyelv végletekig leegyszerűsített, nem teszi lehetővé bonyolultabb politikai gondolatok megfogalmazását, összefüggések átlátását. Jellemző módon azonban még ez sem sikerülhetett elsőre – 1984-ben már a hetedik (és egyben az addigi legrövidebb) újbeszél-szótárat adták ki, nyilván a korábbiak nem teljesítették be maradéktalanul feladatukat s a kitűzött tervet. Orwell jövőképe nem is állt messze már a megírás évtizedében sem a valóságtól. A totalitárius államok igyekeztek a nyelv feletti uralmat is megszerezni, s így uralni a közbeszéd világán keresztül az emberi elmét. Elég, ha felelevenítjük a nemzetiszocialisták biologizáló nyelvezetét, amely az ellenséget elpusztítandó élősködőnek tartotta, amelyet „különleges bánásmódban kell részesíteni”. De a nyelvi háború a kommunista diktatúrákat is jellemezte: Sztálin a tengelyhatalmakat egyöntetűen fasisztáknak bélyegezte, s magát népi demokráciának nevezte a legvadabb Rákosi-rezsim (ilyen módon az ellenfeleik antidemokratákká váltak), amely elkötelezett híve volt a „békeharcnak”.

Forrás: Wikipedia.org

A nyelv alapvetően határozza meg gondolkodásunkat. Az 1984 Óceániájában a Párt valamennyi tagjától elvárja a duplagondol ösztönös alkalmazását. Ez annak a képességét jelenti, hogy valaki két, egymásnak ellenmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja – a pártértelmiség (a Belső Párt) parancsára hol az egyik, hol a másik tényállást fogadja el valóságosnak, s mindeközben a bűntudat szikrája sem lehet benne. „Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a fele­désből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a dupla­gondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkal­mazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik. Végeredményben a Párt a duplagondol segítségével vált képessé arra – s mint tudjuk, évezredekig képes lehet rá -, hogy megállítsa a történelem folyamát.” A Nagy Testvér állama négy szervezeten nyugszik, melyek nevei önmagukban is ellentmondásosak, hiszen a Béke-minisztérium foglalkozik a háborúval, az Igazság-minisztérium a hazugságok gyártásával és a múlt meghamisításával, a Szeretet-minisztérium az ellenállók és másként gondolkodók megtörésével-kínzásával, a Bőség-minisztérium pedig annak az élelemmennyiségnek a biztosításával, amelytől Óceánia lakója talán még épp nem veszik éhen. Az elnevezések szándékosak, és a legfontosabb duplagondol-gyakorlatnak szánja őket a Párt, hiszen a hatalmuk csak úgy fenntartható, ha az ellentmondásokat mindenki magában egyezteti össze (s veti el), hiszen még a Gondolatrendőrség sem lehet ott mindenütt.

Te nem létezel”

Miután Winston, a regény főhőse elolvassa Goldstein könyvét, rövidesen a Gondolatrendőrség kezére kerül. Kínvallatásnak vetik alá, a 101-es szobában szembesítik legnagyobb félelmével, állati szintre süllyesztik, megfosztják akaratától, kimossák az agyát s feltöltik a Pártnak tetsző gondolatokkal. Vallatója, O’Brien elmondja neki, hogy a középkori inkvizíció ott követte el a hibát, hogy az eretnekek kipusztítását nyilvánosan végezte. A lobogó máglyákon nyilvánosan megégetett ellenségek nem bántak meg semmit, s a szemlélők azt látták, hogy bátran halnak meg a hitükért. Minden dicsőség az áldozaté volt, s minden szégyen az inkvizítoroké. O’Brien szerint az orosz kommunisták tanultak a múlt hibáiból, s tudták azt, hogy nem szabad vértanúkat csinálniuk. „Mielőtt áldozataikat nyilvános tárgyalásra kiállították, óvatosságból nekiláttak elpusztítani méltóságukat. Kínzás­sal és magán­zár­kával addig gyötörték őket, míg megvetendő, alázatos férgekké váltak, akik bármit be­vallot­tak, amit a szájukba adtak, önmagukat gyalázták, egymást vádolták, egymásra hárították bűneiket, s kegyelemért könyörögtek. S alig néhány év múlva mégis megismét­lődött ugyanaz.”

Angszoc Szeretet-minisztériuma megkínozza áldozatát, s lealjasítva nyilvános önkritikára készteti. A telekép közvetíti a nyilvános vezeklést, de ezután minden eltűnik az illetőről – minden korábbi szolgálata, melyet a Pártért tett, a semmibe veszik. A múlt rekonstrukciójával, a fényképek meghamisításával az egyént elfeledik, kitörlik a valóságból. Winston kínzója baljósan ecseteli az elkerülhetetlent: „Az utókor sohasem fog hallani rólad. Kiemelünk a történelem folyamatából. Gázzá változtatunk, és kibocsátunk a sztratoszférába. Semmi sem marad belőled: még egy nyilvántartásban szereplő név sem, még egy élő agyban lévő emlék sem. Megsemmisítünk a múltban éppúgy, mint a jövőben. Sohasem létezett leszel.”

Lehangoló világot tár elénk Orwell 1948-ban keletkezett regényében. Az egyén teljes dehumanizációjára törő totalitárius állam és a sorsáért bátran küzdő, de végül elbukó hős szomorú példázatos történetét követhetjük nyomon. Hiába vágja kínzója arcába Winston, hogy egyszer minden rendszer elbukik, egyszer meg fogják dönteni az Angszoc rendszerét is – a precízen kidolgozott „lealjasítási folyamat” végén az örök ember szükségképpen elbukik – a kettő meg kettő így lehet három vagy éppen öt is. A főhőst az egyetlen mentsvárától is megfosztják, mikor arra kényszerítik őt szerelmével együtt, hogy kölcsönösen elárulják egymást. Winston aztán az önkritika tetőpontján kijelenti, hogy „szereti a Nagy Testvért.”

Forrás: newspeakdictionary.com

A regény elbeszélője pengeéles kritikát mond ezerkilencszáznyolcvannégy emberiségéről. Orwell maga alkotta disztopikus világát megfosztja az emberiességtől és a reménytől, s jóformán a vegetatív lét szintjére zülleszti a Párt alattvalóit. Az Angszoc számos vonása emlékezteti az olvasót a sztálini Szovjetunióra, mégsem lehet csupán ahhoz kötni a regényvilág minden elemét. A totális állam mindent uralni akaró hatalomittasságáról, az emberi méltóságot maga alá gyűrő államról és az örök emberi értékek eltűnéséről szól ez a könyv, s bár talán épp így, a maga teljességében sosem valósult meg az orwelli fantazmagória (bár bizonyos rezsimek megdöbbentően közel kerültek hozzá), de örök mementóul áll azért, hogy a zsarnokság sose gyűrhesse maga alá az emberi szabadságot.

A regényből vett idézeteket Szijgyártó László fordította.

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

A hosszúra nyúlt nulladik nap – A Harmadik Birodalom Hitler után

A Corvina Kiadó 2020-ban jelentette meg Volker Ullrich (1943) Nyolc májusi nap – A Harmadik birodalom utolsó hete című könyvét.

X