Az újkori családtörténet kutatása – múlt, jelen, jövő

Az Eötvös József Collegium Történész műhelyében Erdélyi Gabriella Magyar családtörténet a modernitás előtt: gyermekkor és családintegrációk a 16–19. században című előadásának köszönhetően újfent izgalmas téma került terítékre 2022. május 11-én. Az ELKH BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, valamint az Intézet keretében működő Lendület Családtörténeti Kutatócsoport vezető kutatója egyrészt bemutatta a műhelytagok számára, hogy milyen feladatok és kihívások várnak a (kora) újkori családtörténet témáiban elmélyülni kívánó kutatókra, másrészt pedig ismertette a Családtörténeti Kutatócsoport eddigi munkáját és további terveit.

Erdélyi Gabriella elsőként arra tért ki előadásában, hogy miért tartja fontosnak a családtörténeti kutatásokat, és milyen jelenkori relevanciái lehetnek a feltárt új ismereteknek. Már előadása címével is jelezte, hogy a gyermekkor és a családintegrációk (azaz a mozaikcsaládok) működésének, érzelmi hátterének megértése számos kiaknázásra váró lehetőséget rejt magában. Utóbbiak megismerésére azért is lenne különösen szükség, mert főként a magas felnőtt mortalitás miatt a családtagok elvesztése és a változó családformációk megélése egy mindennapos, gyakori jelenségnek számított az elmúlt évszázadok során. Az özvegyen maradó személyek alkothattak egyszülős családot, vagy integrálni is lehetett őket a felnőtt gyermek háztartásába. A szülő újraházasodása esetén pedig lehetséges volt az eltérő vérségi kapcsolatokkal rendelkező gyermekek közös nevelése, de azok szeparációja is.

Az előadó ezek kapcsán felhívta a figyelmet arra is, hogy az özvegyeknél megfigyelhető életstratégiák esetében eltérések állapíthatók meg a férfiak és a nők között, melyek szoros összefüggésben álltak a társadalomban betöltött nemi szerepekkel. Emellett a házassági piacra ismét kilépő özvegyek esélyeit nagyban meghatározták az olyan gyakorlatias jellegű tényezők is, minthogy születtek-e előző házasságukból gyermekek, illetve azok milyen neműek és milyen életkorúak voltak. A nők mindezeken túl az anyagi helyzetükből fakadó tényezők miatt is kerülhettek olyan helyzetbe, hogy az újraházasodás vagy épp az özvegyen maradás volt az egyetlen előttük álló lehetőség. A férfiak esetében ez leginkább annak fényében dőlt el, hogy kisgyermekesek voltak-e vagy sem, illetve, hogy szükségük lehetett-e még örökösökre. Amennyiben nem voltak az özvegyember mellett olyan idős lányok, akik már bele tudtak bújni az anya szerepkörébe, olyan erős kényszer alatt álltak, hogy még a gyászév letelte előtt újraházasodhattak, míg nők esetében szigorúan elvárták ennek megtartását.

Erdélyi arra is rávilágított, hogy noha gyakran érkeztek mostohaszülők a háztartásokba, a mai napig meghatározóak az elsősorban a mostohaanyákhoz kapcsolt negatív sztereotípiák. Ennek megértése pedig közelebb vihet minket a családról alkotott elképzelések változásának megértéséhez, amely főleg annak fényében biztosíthat értékes tudást, hogy manapság a napi közbeszédben előszeretettel beszélnek a családok válságáról, és idealizáltan tekintenek a hajdanvolt közösségekre.

Ezek kutatása során viszont sajátos nehézséget jelent az, hogy a mostohakapcsolatok a fellelhető forrásokban – családi és jogi dokumentumokban, személyes iratokban, képi ábrázolásokon – legtöbbször rejtőzködő természetűek, azaz nem érhetők könnyen tetten, például a személyes megszólítások vagy a különböző kapcsolatokból származó gyermekek egymástól nem elkülöníthető képi ábrázolása miatt.

Különleges kihívást jelent annak a felderítése, miként is viszonyulhattak a múltban élt emberek a család fogalmához. Erdélyi úgy fogalmazott, hogy annak jobb megértéséhez, miként is viszonyulhatott az egyén a különböző családi állapotok megéléséhez, érdemes a családot nem mint struktúrát, hanem mint folyamatot látni.

Ennek érzékeltetésére Széchenyi István esetét hozta fel, aki többek között arról ismert, hogy odaadó és gondoskodó mostohaapja lett a Seilern Crescence-szal kötött házasságával magához vett mind a 14 mostohagyermekének, amely család tovább bővült három közös gyermekük megszületésével.

Erdélyi Gabriella előadása során többször is hivatkozott Peter Laslett történész munkásságára. Felhívta a figyelmet arra, hogy Laslett a nukleáris családok vizsgálatánál a korabeli patriarchális család koncepciója alapján és a szintén férfihatalmi nézőpontból született források jegyében csak a családfő gyermekeit és mostohagyermekeit tartotta számon, ám nem azonosította be a feleség mostohagyermekeit. Az előadó rávilágított egyben arra a 20. század végén bekövetkező történetírói paradigmaváltásra, amelyet a nyelvi és kulturális fordulat, illetve a gender history előretörése együttesen idéztek elő.

A napjainkban is élő szemlélet szerint az egyes fogalmak és társadalmi szerepek nem kötött természetűek, hanem azok jelentéstartománya is változó történetiséggel bír.

Így derülhetett például fény arra, hogy a magcsalád jelenségére – amely a szülőpárosból és közös gyermekeikből áll, s amelyre a történeti kutatások is évtizedeken át koncentráltak – nem is létezett korabeli kifejezés, és az angol középrétegeknél inkább az figyelhető meg, hogy a családról egyfajta „háztartás-szervezetként” gondolkodtak, amelybe rokonok és nem rokonok (cselédek és vendégek) egyaránt beletartoztak. Erdélyi emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a globális összehasonlító munkák alapján a különböző társadalmakban jelen lévő patriarchális viszonyok struktúrái között is vannak eltérések. Ennek érzékeltetéséhez a Távol-Kelet világát említette. Míg például hazánkban a nemesi családok örökösének biztosításánál a vérrokonság megőrzése volt az elsődleges cél, addig Japánban a gazdasági egység megtartása érdekében rendszeresen éltek az örökbefogadás rítusával.

Mindezekkel Erdélyi Gabriella rámutatott arra, hogy milyen örökséggel és szemléletmódbeli változásokkal bírnak a családtörténeti kutatások, illetve milyen kihívásokkal és lehetőségekkel találkozhat mindezek kapcsán a jelen kutatója.

Előadása utolsó részében bemutatta a Lendület Családtörténeti Kutatócsoport eddigi munkáját és kutatási céljait, felvázolva az egyes munkacsoportok tevékenységét, majd röviden bemutatva az eddig megjelent monográfiákat és forrásközléseket. Emellett beharangozásra kerültek a közeljövőben várható olyan újdonságok is, mint például a kutatócsoport honlapján hamarosan elérhető családrekonstrukciós adatbázis, vagy a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen kifejlesztett Sorsfordító virtuális családtörténeti kiállítás és interaktív játék, amelyet az érdeklődők első alkalommal a 2022. május 21–22-én megrendezett Múzeumok Majálisán tekinthettek meg és próbálhattak ki.

Erdélyi Kamilla

Ezt olvastad?

Tavaszi szakmai fórum az SZTE-n

2024. április 8-án és 10-én került megrendezésre Szegeden – a Báthory István Középiskolai Történelmi Tanulmányi Verseny kísérőrendezvényeként — a „Tavaszi

X