Széchenyi István − Regionális „sztár” vagy globális összekötő?

A cikk célja Széchenyi István gróf tevékeny társadalmi szerepének újtípusú szemléltetése, nemzetépítő stratégiájának bemutatása a hálózatelmélet segítségével. Széchenyi levelezésének – részleges − vizsgálatán keresztül szeretnék példát mutatni e feltörekvő tudományos paradigma használatára, ezt követően a Nemzeti Casinot, mint a nemzet egységesítésének és a felvázolt kapcsolati tőke „befektetésének” egyik színterét szeretném kiemelni. A hálózat vizuális ábrázolását az UCINET nevű szoftverrel végeztem el, a felhasznált adatokat forrásául a Bácskai Vera és Nagy Lajos által szerkesztett dokumentumgyűjtemény szolgált.

Széchenyi levelei

Széchenyi István eseményteli élete során levelek ezreit írta meg. Teljes levelezésének kiadása nem csak e hatalmas mennyiség feldolgozásához kapcsolódó (jórészt anyagi természetű) nehézségek miatt várat magára, egyes írásai az idők során elkallódtak, s szerencsés esetben is csak közvetetten, korábbi forráskiadások nyomán ismertek.

Széchenyi levelei több kiadásban láttak napvilágot. Elsőként Majláth Béla adta ki (1889-től 1891-ig) három kötetben a gróf több száz levelét, majd a későbbiekben Zichy Antal jelentette meg a szülőknek írt leveleket. 1943-ban Bártfai Szabó László adatgyűjteményében (Adatok Gróf Széchenyi István és kora történetéhez) ötszázezer dokumentumot tett közé, Széchényi számára írt leveleket, róla szóló iratokat is.

A frissebb kiadások sorát nyitja a Bácskai – Nagy-féle Széchenyi pesti tervei, amely a gróf reformprogramja, impozáns újításai (a Nemzeti Casino alapítása, a Tudós Társaság létrejötte, a lóversenyzés kérdésköre, aktuális művei − azok fogadtatása −, a gőzhajózás jelentősége, a Lánchíd építése) köré szerveződve ad betekintést levelezésébe. Jelentős kiadás még a Magyar Vízügyi Múzeum Széchenyi al-dunai diplomáciai kapcsolatairól szóló kiadványa (1991), és az ugyanebben az évben kiadott, háromkötetes, Spira György által szerkesztett Széchenyi István válogatott művei. A legutolsó témába vágó gyűjtemény 2014-ben jelent meg, Kovács Henriett, Körmendy Kinga, Mázi Béla, Oplatka András válogatásában.

Mi a hálózat?

Jelen rövid esettanulmányban Széchenyi István részleges társadalmi hálózatának rekonstruálására és a módszertan alapvető jellegzetességeinek ábrázolására teszek kísérletet. A társadalmi hálózat olyan szereplők (személyek) csoportját mutatja be, akik egymással valamilyen társadalmi kapcsolatban állnak. A hálózatban általában minden szereplő legalább két másik szereplővel áll kapcsolatban, esetünkben azonban sajnos ez nem mutatható ki a forrásanyag tematizáltsága folytán, az elkészült rekonstrukció ezért a teljes rendszert tekintve torzít, mégis releváns következtetések levonására is lehetőségünk nyílhat, érdemleges elméleti elemzést végezhetünk.

Általánosan helytálló, hogy azok a szereplők törekednek a hálózat kialakítására, akiknek valamilyen közös célja, közös érdekeik vannak, s az interakciós szövetség addig létezik, ameddig a közös célok fennállnak. A grafikus ábrázolásban a két szereplő közötti kapcsolatot „diád”-nak nevezzük, ennek három ponttá, tehát háromszöggé való kiszélesítése pedig a „triád”. A hálózatokban általában vannak olyan személyek, akik a hálózatnak csak egyetlen tagjával állnak kapcsolatban, ők a „brókerek”. Nem tagjai a hálózatnak, ugyanakkor információkat szereznek meg és információkat közvetítenek személyek vagy szociális csoportok között. Sokszor ők dönthetik el, hogy bizonyos információkat melyik hálózattal osztanak meg. Szerepük ezért jelentős, akár a teljes hálózat létét veszélyeztethetik.

A társadalmi kapcsolatokat két nézőpontból közelíthetjük meg. Az első a kvantitatív elemzés, ahol a kapcsolatok száma a meghatározó, amely a hálózat erősségére és sűrűségére vonatkozóan ad információkat. A sűrűséget illetően a hálózat Széchenyire vetítve jól megjeleníthető. A második megközelítési forma, a kvalitatív elemzés szerint a kapcsolatok minőségének, intenzitásának és fajtájának jelentősége szempontjából a tagok közötti kapcsolatok mélységét, vehemenciáját és irányát is láthatjuk. Kvantitatív hálózatokon a kapcsolatok az egyes szereplők közé húzott vonalakkal ábrázolhatóak, a kötödések minőségéről azonban egy ilyen ábra nem árul el sokat. Mindazonáltal a kvalitatív aspektusokat a vonalakon szereplő nyilakkal, az adott vonal vastagságával érzékeltethetjük. Ezt a fenti hálózat szemlélteti.

A szociális hálózatelemzés ideális esete amikor teljes hálózatot (olyan közösség, amelynek tagjai lehatárolhatók) vizsgálunk. Ezzel szemben áll, amikor egy úgynevezett pozíciós hálózatot veszünk górcső alá. A hálózatból egy kulcsszereplőt emelünk ki, akinek világosan meghatározott pozíciói vannak (vagy a hálózaton belül fontos alcsoportot hoz létre). Esetünkben Széchenyi ilyen „leszűkített” kulcspozícióban áll. Az egyéni kapcsolathálózati megközelítés a vizsgált személy, az „ego” nézőpontjából tekint az adott kapcsolathálóra, és az általa megjelölt másokkal, alterekkel meglévő kapcsolatait vizsgálja.

A hálózatok központisága az angol „star” szóval fejezhető ki, ő az a személy, aki a figyelem középpontjában helyezkedik el. Az a személy, akihez a legtöbb kapcsolat kötődik, s az, akihez a legfontosabb kötődések kapcsolódnak. Kétfajta centralitást különböztethetünk meg: regionális centralitásról beszélhetünk, ha sok pont egymás közelében sok kötődésen keresztül kapcsolódik, valamint globálisról, ha stratégiai jelentőségű az egész hálózat szempontjából.

A feldolgozott levelek számát figyelembe véve Széchenyi hálózatából négy olyan szereplő emelkedik ki, akikkel a gróf különösen sűrűn váltott üzenetet, ezek a levelezések adhatták a rendszer legintenzívebb „információs feszültségét”. A továbbiakban ezen személyek ismertetésén keresztül szeretném bemutatni a gróf főbb reformtörekvéseit, illetve levelezésének jellegét.

Az első főbb kapcsolódási pont Tasner Antal, esetében a magas levélszám nem meglepő, ő volt ugyanis 1833-tól Széchenyi titkára. Pozíciójából adódóan a részére írt levelek sokszínűek, témájukat tekintve változatosak. Tasner Géza emlékiratában hangsúlyozza, atyja Széchenyivel az első találkozásuktól fogva mindegyre szorosabb kapcsolatba került. Az 1820-as évek közepén ismerkedtek meg, majd Andrássy György titkáraként a grófok társaságában több utazáson − a (majdani) Lánchíd építése ügyében szervezett angliai útjukon is − részt vett, ahol kapcsolatuk barátsággá mélyült.

Az ügyvédi pályára készülő Tasner Antal végül Széchenyi titkáraként felügyelte megbízója pesti vagyonát, kezelte a házi pénztárat, intézte a birtokokkal és a vagyonnal kapcsolatos hivatalos teendőket. A Széchenyi által alapított részvénytársaságban rendszerint ő volt a jegyző vagy a titkár, esetleg előadó, később részvényes is. A Nemzeti Casinonak is tagja volt, illetve 1840-től 1861-ig a Lánchíd-társaság titkári feladatait látta el. Az Akadémia levelező tagjai közé választotta.

Tasner szemléletéből adódóan – a kettejük közötti szoros kapcsolat alapja a hasonló gondolkodásmód és a reformok iránti elkötelezettség volt − az ingó és ingatlan vagyontárgyakkal kapcsolatos feladatok és a levelezések rendszerezéséhez füződő kívánalmak mellett a gróf titkárával személyes gondolatait, reformterveit, az ezzel kapcsolatos nehézségeket, az aktuális politikai közhangulatról alkotott véleményét is részletesen megosztotta. Széchenyi István életének kései szakaszában Tasnert Sina György bárónak írott levelében a következőképpen méltatta:

„[…] bizonyos kötelezettséget érzek iránta, mert több évtizeden keresztül megkönnyítette, vagyis őszintébben szólva lehetővé tette a hazáért tett erőfeszítéseim szerény sikereit. […] Úgy ismerem őt, mintha csak a saját fiam lenne, mivel egyike azon embereknek, kiket miközben minél mélyebben megismertem, annál több s több jóságra leltem.” (Tasner, 1876: 40−41.)

A kettejük közti levelezés iskolapéldája Széchenyi sokoldalúságának, tevékeny szellemének.

A görög származású bécsi bankárt, Sina (Georg) György bárót, akinek bankháza a gróf magánvagyonát is kezelte, Széchenyi az 1836. évi 26. törvénycikk elfogadása után − amely lehetővé tette egy Buda és Pest között felállítandó híd létrehozását − kérte fel az „ügylet irányítására” (Bácskai Vera − Nagy Lajos [szerk.], 1985: 75.). Sinát ugyan sikerült megnyerni a vállalkozás vezetésére, ennek keresztül vitele azonban nem volt zökkenőmentes. A hídépítés kivitelezését több bankház vezetője is szívesen irányította volna (különösen Ullmann Mór, Wodianer Sámuel és Rotschild Salomon Meyer báró), a levelek tanúsága szerint a magyar hídépítés ügye a bécsi bankélet vezető személyiségeinek vetélkedési fórumává vált.

Mind a két csoportnak pontos terveket és részletes költségvetést kellett bemutatnia. Sina pályázati anyagának elkészítésében sokat segített a Pestre érkező angol mérnök, William Tierney Clark, azonban Wodianerék sem tétlenkedtek, az ellenterv kidolgozásával a korszak népszerű angol mérnökét, George Rennie-t bízták meg. Széchenyi közbenjárására végül a három bankház alkalmi szövetségre lépett a Lánchíd építésének részvénytársasági kereteken belül történő működtetésére.

A két érdekcsoport közti vetélkedést egy kiépítendő „bal” vagy „jobb” parti vasútvonal lehetősége is színesítette, a tárgyalt korszakban ugyanis megvolt rá az esély, hogy magyar területen vezessen keresztül a nagyjelentőséggel bíró Bécs-Trieszt vasúti fővonal. Sina 1837. februárjában engedélyt kért a Bécs-Bécsújhely-Sopron-Győr (később Buda, illetve Trieszt) pályaszakaszra, pár napra rá azonban megjelent a Rothschild-csoport is − együttműködésben a pesti Wodianer és Ullmann cégekkel − a Bécs-Pozsony-Pest-Debrecen-vonal építési jogáért. A Rothschild-csoport tervét kezdetben a közvélemény is jobban támogatta. Sina György számára azonban ennek győzelme a híd építését fölöslegessé tette volna, ezért Széchenyi mindent megtett a vasútterv ellen. Sina magánvállalkozása keretében később a Bécs-Gloggnitz-vonalat építette meg.

Sina György és Széchenyi István között mindezek mellett levéltéma volt a Casino fejlesztésének szükségessége (hiszen a báró maga is tagja volt az intézménynek).

Az üzenetek tartalmi vizsgálatát illetően hangsúlyozandó az az összekötő szerep, amelyet közös ismerőseik irányába betöltöttek. Sina általában William Tierney Clark részére továbbította Széchenyi István küldeményeit, míg Széchenyi Sina leveleit küldte el József nádor számára. Érzékelhető a gróf és a báró kapcsolatának mélyülése is.

József nádor és Széchenyi István kapcsolata nehezen ítélhető meg, a nádor eleinte erősen szimpatizált a gróf nézeteivel, segítette reformjainak megvalósulását, ám útjaik később ketté váltak. Nagyra becsülte Széchenyi alkotásait, de a Nemzeti Casinot ’dohányzó klubnak’ tartotta. A gazdasági egyleteknek ugyanakkor igazi pártfogója volt. A Lánchíd és a vasútépítés ügyében a nádor azt sem ellenezte, hogy a hídon vámot szedjenek.

Széchenyi István József nádornak − a már említett „híd-harcok” mellett – városszépítési-városrendezési terveiről is beszámolt. A gróf fontosnak tartotta, hogy a városban növekedjen a díszes középületek és magánházak száma. 1833-ban egyik eladott birtoka vételárából háromemeletes bazárt kívánt építtetni a régi Harmincadhivatal helyén. Továbbá felajánlotta, hogy a hivatal telke, valamint egy neki fizetendő összeg ellenében új Harmincadhivatal emelésére vállalkozik. Az épület terveit el is készíttette, a bazár tervrajzai nem készültek el. Elképzelései végül nem valósultak meg.

Széchenyi szívén viselte a magyar színház ügyét is, azonban ellene volt, hogy annak épülete a város kevésbé impozáns részén, a Kerepesi úton (a mai Rákóczi út egy részét is ideértve) épüljön fel. Ennek elkerülésére József nádortól kért a színház számára egy Duna-parti telket, és az itt létesítendő színház céljaira tízezer forintot ajánlott fel. A városi tanács a telket kisajátítva a maga költségén szándékozott színházat építeni. Ez a magatartás Pest megye ellen irányult. A pesti tanács nem nemzeti színház, hanem városi színház létesítését tűzte ki célul, Pest megye a város felajánlását ezért elutasította. A pesti magyar színház Széchenyi minden igyekezete ellenére a Kerepesi úton épült fel.

Pest politikai központtá emelésével egyetemben Széchenyi István annak gazdasági súlyának növelése érdekében is lépéseket tett. Nagy jelentőséget tulajdonítva a dunai gőzhajózás fejlődésének, 1835-ben Óbuda és az óbudai sziget közötti Duna-ágban téli kikötő építését és hajógyár létesítését javasolta. Az óbudai telelőhely és a hajógyár el is készült, egy pesti kikötő létesítse azonban a pesti tanács ellenállása folytán meghiúsult.

Széchenyi kezdeményezésére született meg az első, részvénytársasági alapon működő gőzmalom is, a lisztkereskedés fellendítésére. A malom 1841-ben kezdte meg működését József Hengermalom néven. A gépek javítására külön műhelyt állítottak fel, amely Pesti Gépgyár és Vasöntő Társaság néven önálló részvénytársasággá alakult. Széchenyi nemcsak kezdeményezője és szervezője volt ezeknek a vállalkozásoknak, hanem anyagilag is erősen érdekelt volt bennük. A nádor segítőkészségét az is mutatja, hogy Széchenyi a József Hengermalom Társulat kérvényei ügyében bizalommal fordulhatott hozzá.

A „dobogóról lecsúszó” Tierney William Clark mérnököt Széchenyi István angliai útjai során maga választotta ki. A számára írott levelek érdekességét adja, hogy a „szervező Széchenyi” új arcát ismerhetjük meg bennük, ugyanis gróf erélyes hangvételű levelében gyors fellépésre sarkallja Clarkot vetélytársával, Mr. Rennie-vel szemben. A születendő híddal kapcsolatos politikai és gyakorlati feladatok mellett a későbbiekben további terveit, politikai meglátásait, vállalkozásait is feltárta előtte (segítségét malmának kialakításánál is igénybe vette, többek között a Pesti Gépgyár és Vasöntő Társaság ötletét illetően is véleményét kérte), kapcsolatuk baráti jelleget öltött.

Bár a jelenleg ismertetett kapcsolati háló Széchenyit emeli ki, az ő magyarországi ismeretségi körének torzója egy rekonstrukció, amely a közép-európai (és Széchenyi esetében az angol) arisztokrácia viszonyát vizsgálja és izgalmas adatokkal szolgálhatna arról, hogy széleskörű kapcsolatai Magyarországhoz kötődnek-e szorosabban vagy magasabb, európai szinten értelmezhetőek-e igazán.

A gondolatot Barabási Albert László összekötő fogalma ihlette, amely úgy vélem, Széchenyi István működésére is jellemző lehetett:

„Az összekötők rendkívül fontos összetevői társadalmunk szövetének. Ők a trendek és divatok elindítói, ők hozzák tető alá a fontos üzleteket, és ők terjesztik el a különböző őrületeket, vagy segítenek beindítani egy éttermet. Ők a társadalom összetartói, akiknek a segítségével a különböző népcsoportok, az eltérő származású és műveltségű emberek lassan szót értenek egymással.” (Barabási, 2011: 64.)

A hálózat csomópontja: Széchenyi István és a Nemzeti Casino

Széchenyi István angliai útjai során ismerkedett meg az egyesületek és klubok nagy társadalmi és művelődési jelentőségével. Rájött, a társadalom műveltségéhez a közös célokért együtt fáradozó egyesületek munkásságára van szükség.

„Az emberi halhatatlan lélek és annak a legfőbb székhelye, »az emberi agyvelő« jelöli ki a kultúra ösvényét, s csak az emelheti a nemzeteket a lehető legmagasabb civilizációs fokra, és semmi egyéb!” (Széchenyi, 1831: 151.)

− fogalmazta meg Világ című munkájában. Ezért alapított Casinot barátjával, Károlyi Györggyel az 1825−27-i országgyűlés idején Pozsonyban. Ezt később, az országgyűlés befejezése után Pestre helyezte át. Mindeközben Wesselényi Miklós és több támogatója segítségével taggyűjtési aláírásokat (akcionáriusokat) gyűjtött.

A Pesti Casino (1830-tól Nemzeti Casino) megalakulásakor, 1827. június 14-én Széchenyi azzal indokolja felállításának szükségességét,

„hogy hazánkban is legyen egy olyan megkülönböztetett díszes összegyülekező hely, melyben főbb és előkelőbb és jobb nevelésűek, eszes, értelmes férjfiak, a társasági rendnek mindenik osztályából egymással vagy barátságos beszélgetés végett találkozzanak, vagy többféle politikai újságokat, s hasznos gazdasági, tudományos, művészi hónapos-írásokat olvashassanak, magukat pedig üres óráikban illendően mulathassák”. (Fülöp, 1978: 47.)

Széchenyit foglalkoztatta az intézmény számára létrehozandó külön épület kérdése is, ezt azonban minden erőfeszítése ellenére sem tudta véghez vinni.

A Casino nem volt zártkörű intézmény. A különböző társadalmi osztályok képviselői találkozhattak itt és folytathattak eszmecserét. Széchenyi ugyanis nem azonosította a nemzetet a nemességgel, a haza minden lakóját beleértette a nemzet fogalmába. Az addig többnyire külföldön tartózkodó főurak jó részét sikerült a Casino révén Pestre csalogatnia, valamint intézményét az értelmiség legjobb képviselőinek is otthonául szánta. A pesti polgárság tekintélyes tagjai mellett egyaránt felvételre ajánlotta az irodalmi élet számos kiválóságát.

Az alapszabály szerint a választmányi tagok harmadát évente újraválasztották. Ez azonban nem minden esetben jelentett változást. Széchenyi nem hivatalosan hosszú időn keresztül a Casino legbefolyásosabb vezetője volt, és egyben a fontosabb ügyekben kiküldött választmányok tagja is.

A tagfelvételi döntésekkel kapcsolatban az alapszabály alapján megállapítható, hogy a Casino vezetése komoly jelentőséget tulajdonított annak, hogy válogatni tudjon a belépni kívánók közül. Alkalmazták azokat a technikákat, amelyeket Nyugat‐Európában már több mint egy évszázada kikísérleteztek a befogadásra érdemesek és nem kívánatosak közti határ megállapítására. Két eszköz említendő: a részvételi költség magas szintre helyezése, s a felvétel elfogadásáról döntő titkos vezetőségi szavazás.

Tóth Árpád a személyes kapcsolatok vizsgálata során megállapította, hogy a Széchenyivel való ismeretség a felvételi során fontos szempontnak számíthatott (befolyását jelzi, Kossuthot magánbeszélgetésen vette rá, hogy vonja vissza jelentkezését), majd kiemelte, a gróf és köre új tagokat gyakran ismeretségi köréből toborzott. Tóth e tézisét a levelek vizsgálata és a Nemzeti Casino 1833-as tagnévsorának összehasonlítása is alátámasztja. Levelezőpartnerei közül az intézmény tagja volt: Apponyi Antal gróf, Apponyi György gróf, Fáy András tábla bíró, Festetics Imre gróf, Károlyi György gróf, Mailáth György gróf, Metternich Clemens herceg, Nagy Pál tábla bíró, Prónay Albert báró, Reviczky Ádám gróf, Georg Sina báró, valamint Széchenyi titkára, a már sokat emlegetett Tasner Antal is.

Zárógondolatok

Láthattuk, hogy Széchenyi István hálózata rendkívül sokszínű volt, vizsgálódásunk szűk terében is eljuthattunk az angol gyároson keresztül a középnemességet reprezentáló Kossuth Lajoson át a legfelső körökig. A kapcsolati háló legfontosabb, legintenzívebb szereplőire külön is igyekeztem kitérni. Bár az elkészült kapcsolati háló nem tekinthető klasszikus hálózatelméleti munkának, az ábrázolás láthatóbbá teszi az illusztris személyekkel fenntartott kapcsolatok sokoldalúságát, illetve ízelítőt kaphatunk Széchenyi levélírói moráljából is. A téma széleskörű fel- és kidolgozása mindenképpen rejtene magában potenciált. A Nemzeti Casino bemutatásakor a kapcsolódó társadalmi folyamatok kiemelésére törekedtem a hálózat nyújtotta tanúságokat kiegészítve bemutatni, a már meglévő ismeretségi kör „intézményesülését”.

Semsei Ferenc

Bibliográfia

Felhasznált irodalom

Forráskiadás

Bácskai Vera − Nagy Lajos (szerk.), 1985: Széchenyi pesti tervei. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó.

Kovács Henriett − Körmendy Kinga − Mázi Béla − Oplatka András (szerk.), 2014: „Ezt köztünk! Isten áldja!” − Széchenyi István válogatott levelei. Budapest, MTA Történettudományi Intézete.

Könyvészet

Barabási Albert László, 2011: Behálózva. A hálózatok új tudománya. Budapest, Helikon Kiadó.

Fülöp Géza, 1978: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Budapest, Akadémia Kiadó.

Fülöp Tamás, 2005: Gróf Széchenyi István történetszemlélete a reformkor politikai értékvilágának összefüggéseiben [Doktori Disszertáció]. Debrecen, Debreceni Egyetem.

Hankó Ildikó − Kiszely István, 1990: A nádori kripta. Szekszárd, Babits Kiadó Kft.

Huszár Elek, 1883: Casino-könyv. A Nemzeti Casino részeseinek névsora betű ren[d]del s alap-rendeletei. Pest, K. N. https://books.google.hu (Utolsó letöltés: 2020. május 4.)

Huszti Éva, 2016: Megismer – hetem. A személyes kapcsolathálózat feltárásának új formája: kapcsolati napló. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó.

Ilk Mihály, 1927: A Nemzeti Casino százéves története. Budapest, Franklin Irodalmi és Nyomdai Rt.

Széchenyi István, 1831: Világ. Budapest, Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht.

Tasner Géza, 1876: Széchenyi szellemi hagyatéka és Tasner Antal végrendelete. Emlékirat. Budapest, Pfeifer Ferdinánd Kiadó.

Tóth Árpád, 2005: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalom-története a reformkorban. Budapest, L’ Harmattan kiadó.

Tóth Árpád, 2011: A pesti Nemzeti Casino reformkori társadalmi összetételének tanulságai. In Deák Ágnes – Völgyesi Orsolya (szerk.): História mezején. A 19. század emlékezete. Tanulmányok Pajkossy Gábor tiszteletére. https://www.academia.edu (Utolsó letöltés: 2020. május 4.)

Folyóirat

Asimakopoulou, Fotini, 2006: : Sina György, a „hódító balkáni orthodox kereskedő”. Budapesti Negyed, 4. sz. 75−

Bácskai Vera, 1993: Széchenyi tervei Pest-Buda felemelésére és szépítésére. Budapesti Negyed, sz. 5−13.

Csorba László, 2006: Híd, város, ország. Budapesti Negyed, sz. 31−38.

Horváth Attila, 2003: Széchenyi István részvénytársaság alapításai. Jogtörténeti Szemle, 2. sz. 19−

Kovács Bálint, 2012: A hálózatelmélet alkalmazásáról a történettudományban. Világtörténet, 3–4. sz. 187–204.

Kövér György, 2006: Rotschild − Sina − Báró Sina Simon szerepvállalása a művészetek, a tudományos élet támogatásában Budapesti Negyed, 4. sz. 39−52.

Ajánlott irodalom

Forráskiadás

Bártfai Szabó László (szerk.), 1943: Adatok Széchenyi István gróf és kora történetéhez: 1808−1860. I−II. kötet. Budapest, Posner Grafikai Műintézet Részvénytársaság.

Majláth Béla (szerk.), 1980–91: Gróf Széchenyi István levelei. I−III. kötet. Budapest, Athenaeum Irodalmi s Nyomdai R. Társulat.

Mészáros Vince (szerk.), 1991: Gróf Széchenyi István al-dunai diplomáciai kapcsolatai (Források a vízügy múltjából 8.). Budapest, Aqua Kiadó.

Spira György (szerk.), 1991: Széchenyi István válogatott művei. I−III. kötet. Budapest, Szépirodalmi Kiadó.

Zichy Antal (szerk.), 1986: Gróf Széchenyi István levelei szülőihez. Budapest, Athenaeum Irodalmi s Nyomdai R. Társulat.

Visztula Gyula, 2010: Lánchíd füzetek 15. − A Széchenyi híd története. Biri, Első Lánchíd Bt. [Reprint kiadás]

Folyóirat

Csontosi János, 1887: Emlékirat a Nemzeti Casino könyvtáráról. Magyar Könyvszemle, 1−6. sz. 117−130.

Eőry Gabriella, 2017: A kaszinók elterjedése Magyarországon. Századok, sz. 809−842.

Gárdonyi Albert, 1941: Széchenyi István szerepe Budapest fővárossá fejlesztésében. Tanulmányok Budapest Múltjából, sz. 1−31.

Gyuricza Andrea, 2016: A Nemzeti Casino. Könyvtári Figyelő, sz. 59−69.

Kerényi B. Eszter, 2006: A magyar kultúra görög mecénása. Báró Sina Simon szerepvállalása a művészetek, a tudományos élet támogatásában. Budapesti Negyed, sz. 21−30.

Novák Béla, 2004: Fővárosi kaszinók a 19. században. Budapesti Negyed, sz. 90−114.

Velkey Ferenc, 2010: Széchenyi, a politikus nehéz döntéshelyzetekben. Magyar Tudomány, sz. 1447−1457.

Ezt olvastad?

5+1 könyv az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcról

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.

X