Chastise hadművelet: A gátromboló akció

Nyolcvan évvel ezelőtt, az 1943. május 16-ról 17-re virradó éjszaka a brit Bombázó Parancsnokság 617. századának tizenkilenc gépe szállt föl, hogy speciális bombáikkal rést üssenek a németországi Möhne-, Eder- és a Sorpe-gát falán. Céljuk a vízierőművek tönkretétele, ezzel a környező városok vízellátásának az ellehetetlenítése és az ipari komplexumok vízhasználatának a megnehezítése volt.[1] Jelen cikkben ezen kevésbé ismert hadművelet rövid bemutatására vállalkozunk.

A Guy Gibson alezredes által vezetett akciót hat hét gyakorlatozás előzte meg. Gibson nemcsak a bevetés, hanem a 617. század parancsnoka is volt ebben az időszakban, majd a támadás után áthelyezték őt. A századot 1943. március 21-én állították fel és kezdték meg a felkészülést a speciális feladatra. Ezen időszak alatt a legénység elsajátította, hogy a bombát milyen magasságból és mekkora sebességnél oldják ki. Az ideális magasság 18 méter volt, 350 km/h sebességnél. A gépek legénységét olyan személyek alkották, akik már egy bevetési turnust teljesítettek (egy turnus 30 bevetésből állt). Barnes Wallis 1940 óta dolgozott olyan bombákon, melyek képesek voltak áttörni a gátak fő falát. Wallis a Vickers vállalatnál volt mérnök, a bevetés során használt bombán kívül ő fejlesztette ki azokat a bombákat is, amelyekkel hidakat, valamint a német tengeralattjárók beton bunkereit el tudták pusztítani. Az akció során bevetett „pattogó bomba” körülbelül 4000 kg súlyú volt, s ezen nagy tömeg miatt az akció során használt Lancaster bombázókat át kellett alakítani.

A támadás

Az angol levéltári források szerint az első hullám kilenc gépét Guy Gibson alezredes irányította. A feladatuk az volt, hogy rést üssenek a Möhne- és az Eder-gát falán. A második hullám öt gépből állt, melynek parancsnoka Joe McCarthy százados volt, és ők már a Sorpe-gátra koncentráltak. A harmadik bevetési csoport, amely a tartalékot képezte, szintén öt gépből állt Townsend őrmester vezetésével.

Az első hullám támadó gépeiből mindegyik elérte a Möhne-gátat, melynek fala 39,6 m magas, 640,1 m hosszú, az alapja 34,1 m széles volt, míg a teteje 7,6 m volt. A gát védelmét könnyű légvédelmi lövegek biztosították. Guy Gibson elsőként támadó gépének a bombája nem találta el a célpontot. Ezek után a gát fölött körözött, hogy a légvédelem figyelmét elvonja a többi támadó gépről.

Következőként Hopgood százados repült rá a célra, a bombája viszont túlpattogott a gáton, és a túloldalon semmisített meg egy, az erőműhöz tartozó épületet. A támadás során a gépe találatot kapott, és a gáttól nem messze lezuhant. A legénységéből csak a navigátor és a bomba-irányító élte túl a bevetést, akik hadifogságba kerültek.

Martin százados gépe következett, amelynek a bombája még azelőtt felrobbant, hogy a gátat elérte volna. Young őrnagy negyedikként érkező bombázója volt az első, amely találatot ért el a támadás során, melynek következtében a gát fala súlyosan megsérült. A gépét a hazaúton a holland tengerpart közelében a német légvédelem lelőtte, mindenki életét vesztette a legénységből.

Maltby százados gépe következett ötödikként, amely a források szerint a Möhne-gátat eltalálta, és a találat következtében a gát fala átszakadt. Legénységével épségben visszatért a bázisára.

Guy Gibson alezredes az első hullám megmaradt még akcióképes gépeivel elindult az Eder-gát felé. Az Astell százados parancsnokolta gép az egyike volt azoknak, amelyek áldozatául estek az alacsony bevetési magasságnak. Túl alacsonyan repültek, hogy a német radarok ne észleljék a gépeket, viszont Astell a sötétben nem vette észre és a gépével nekirepült egy magasfeszültségű kábelnek Marbeck város közelében. A gépen mindenki életét vesztette.

Az Eder-gátnál, (mely 42,4 m magas, 399,3 m hosszú, 35,1 m vastag alappal rendelkezett, míg a teteje 5,8 m volt) nem volt német légvédelem, de a sűrű köd miatt nehéz volt a tájékozódás, s emiatt volt olyan repülőgép, mely többször is rárepült a célra, mielőtt kioldotta a bombát. Shannon százados gépe volt az első, amely támadást hajtott végre a gát ellen, a levéltári feljegyzések alapján el is találta, de látható sérülések nem keletkeztek rajta. Maudslay őrnagy bombája nem találta el a célpontot, de a robbanás megrongálta a gépét, amit később a légvédelem lőtt le Emmerich külvárosában, nem messze a holland határtól. A gépen mindenki életét vesztette. Az angol feljegyzések szerint harmadikként Knight hadnagy repült rá a célra, melyet eltalált és a gát átszakadt.

A Joe McCarthy által vezetett második támadási hullám nem volt olyan sikeres, mint az első. Rice hadnagy gépe alacsonyan repülve érintette a tengert, amitől a bomba leszakadt, ezért visszafordult a bázisára. Munro százados gépét eltalálta a német légvédelem Vlieland szigete fölött Hollandiában. A találat következtében tönkrement a kommunikációs rendszere, így szintén visszatért a bázisra. Byers őrmester gépét a légvédelem lőtte le a Vlieland sziget fölött. A találatot a legénységből senki sem élte túl. Barlow százados gépe Rees város közelében magasfeszültségű kábelnek repült, a fedélzeten mindenki életét vesztette. A Sorpe-gátat egyedül McCarthy százados gépe érte el a második hullámból. A célpontot sikeresen el is találták, viszont nem keletkezett benne komoly kár, mivel ez a gát földből készült és nem betonból, mint az előző kettő.

A harmadik hullámban bevetett gépekből ezért többet a Sorpe-gáthoz rendeltek, hogy sikerüljön áttörni, míg más gépeknek másodlagos célpontokat kellett támadniuk. Burpee hadnagy gépét a légvédelem lőtte le a hollandiai Gilze-Rijennél. A legénységből senki sem élte túl. Ottley hadnagy gépét is találat érte Hamm városa felett, amit egyedül a hátsó lövész élt túl. Brown őrmester eltalálta a Sorpe-gátat, ennek ellenére az nem szakadt át. Anderson őrmester nem tudta a támadást végrehajtani, mivel a ködben nem találta meg a célpontot, így a bombával együtt visszatért a bázisra. Townsend őrmester az Ennepe-gátat támadta meg. Ő is többször repült rá a célra a rossz időjárás miatt. A célpontot eltalálta, de az gyakorlatilag sértetlenül megúszta a támadást.

A támadás következményei, a károk nagysága és jellege

A támadás következtében a Möhne-gátnál súlyos károk keletkeztek a vízierőműben, a 70,1 m széles résen 140 millió tonna víz ömlött ki a tározóból. Az árhullám több falut elszigetelt, számos vasútvonal és út járhatatlanná vált, több nagyváros között megszűnt a közvetlen kapcsolat az árvíz miatt. Az Eder-gátnál szintén súlyos kár keletkezett az erőműben, az 54,9 m széles résen 210 millió tonna víz ömlött ki. Az árhullám itt is több hidat tett tönkre. A Sorpe-gát a találatok ellenére kitartott, de a szerkezetét ennek is meg kellett erősíteni.

Becslések szerint az így keletkezett „villámárvizekben” 1294-en fulladtak meg, a többségük akkor, amikor a Möhne-gát átszakadt. Az áldozatok közül 894-en a gáthoz közel található Neheim-Hüsten településen éltek, közülük 493-an főleg ukrán női kényszermunkások voltak a városhoz közeli táborból.

A 617. század a bevetett 19 gépből nyolcat vesztett el. A mindösszesen 113 fős személyzetből 53-an életüket vesztették, míg hárman – közülük ketten súlyos sérülésekkel – hadifogságba kerültek. A támadás után Guy Gibson alezredest Viktória-kereszttel tűntették ki és további 34 katona kapott kitüntetést az akcióban való részvételért.

A támadás utóélete

Albert Speer német fegyverkezési miniszter már másnap a helyszínen személyesen mérte fel a brit légierő okozta károkat. Visszaemlékezéseiben írta, hogy a Möhne-gátnál látott helyzet mélyen lesújtotta, továbbá azzal a ténnyel sem tudott mit kezdeni, hogy az angolok az Eder-gát elpusztítását fontosabbnak tartották, mint a Sorpe-gátét. Előbbi gát 96,54 km-re volt a Ruhr-vidéktől, így annak ellátásában nem játszott szerepet. Utóbbi tároló pedig az egyik legnagyobb volt a környéken, mely el tudta látni a Ruhr-vidéken elhelyezkedő gyárakat, és a lakosságot mindaddig vízzel, míg a Möhne-gátnál a javításokat végezték. Albert Speer szerint a csapás a Sorpe-gát áttörésével lehetett volna teljes. A támadást követő napokban 7000 embert szállítottak át az Atlanti-fal építésétől, hogy a károkat kijavítsák.

1943. szeptember végére a Möhne-gát javítását a németek befejezték, pont az esős időszak kezdete előtt, így újra gyűlt a víz a tározóban. Albert Speer visszaemlékezéseiben arról is kifejtette véleményét, hogy szerinte az angolok itt elkövettek egy újabb hibát. Amennyiben bombatámadásokat hajtottak volna végre a javítási munkálatok alatt, akkor azokat súlyosan hátráltatni tudták volna és a javításokkal nem lettek volna készen időben.

A támadás ugyan nem kényszerítette térdre Németországot, de bebizonyította, hogy a Bombázó Parancsnokság bárhol képes precíziós támadás végrehajtására. A 617. századot a későbbiek során még több nehezen támadható célpont ellen vetették be: például 1944 novemberében ennek a századnak a gépei süllyesztették el a Tirpitz csatahajót, és 1945 márciusában sikeres csapást hajtottak végre a Bielefeld Viaduktra is.

Vukov Marcell

Irodalomjegyzék

Levéltári források:

The National Archives UK

TNA Air 27/2128/2

TNA Air 14-844

TNA Air 20-4893

Szakirodalom:

Bowman, Martin W.: Bomber Command reflections of war: Live to Die another day: June 1942- Summer 1943, Pen&Sword Aviation, 2012.

Cooper, AlanW.: Air Battle of the Ruhr: The RAF offensive March- July 1943, Pen&Sword Aviation, 2013.

Middlebrook, Martin & Everitt, Chris: The Bomber Command war diaries: An operational reference book, Pen&Sword Aviation, 2014.

Overy, Richard: The bombers and the bombed: Allied air war over Europe 1940-1945., Viking Penguin, 2013.

Speer, Albert: Inside the Third Reich, New York, The Macmillan Company, first publish 1970.

Ward, Chris: 5 Group Bomber Command: An operational record, Pen&Sword Aviation, 2007.

[1] Az angol levéltári dokumentumok szerint a Möhne-gátnál két erőmű volt, melyek 6000, illetve 500 kilowattot termeltek, míg az Eder-gátnál levő két vízierőmű 30 000 KW áramot termelt.

Ezt olvastad?

A célpont a mai napra: Szeged – Oláh András könyvének bemutatója

1944 nyarától a szövetséges légierő csapatainak bombázása Magyarországot is elérte. Többek között bombatámadás érte Budapest, Szolnok, Győr és Szeged városát

X