Churchill fultoni beszéde: előzmények és utóhatások

A második világháborút követően, 1946. március elején a Missouri állambeli Fulton nevű kisváros Westminster College egyetemének vendége volt a legendás brit miniszterelnök, Sir Winston Churchill, akit díszoklevéllel jutalmazott a kis felsőoktatási intézmény, ha már a hasonnevű londoni kormányzati negyedben töltötte élete legfontosabb és legmeghatározóbb időszakát. Pontosabban, az előző év júliusi brit parlamenti választások megdöbbentő eredményeképp immár a brit konzervatív ellenzék vezéreként érkezett az Egyesült Államokba, hiszen a világháború befejeztével Churchillt a brit választók kissé megunták és inkább ellenlábasának, a munkáspárti Clement Attlee-nek szavaztak bizalmat kormányalakításra. Churchill aforizmaszerű megfogalmazása szerint utódja, Attlee „talpig konzervatív úriember volt csak hát ne lett volna istenverte szocialista”, amely úgyszintén kissé kiábrándította a briteket, hiszen pár év múlva visszahívták az idős „szivar és whisky bajnokot” a hatalomba.

Az alábbiakban röviden áttekintjük a híres esemény és a churchilli beszéd sajátos, kevésbé ismert előzményeit, körülményeit és világraszóló hatását, illetve a két kimagasló államférfi és országaik közötti „különleges kapcsolat” alakulását a világháborút követő sorsdöntő években.

A fultoni Churchill Múzeum plakátja a nagy esemény 75. évfordulójára emlékezve. (Forrás: National Churchill Museum, Fulton, Missouri)

Nos, Churchill már találkozott a hűvös, bürokrata-politikus benyomását keltő Harry S. Truman elnökkel az előző év nyarán, a híres potsdami konferencián, hiszen 1945. április 13-tól, Franklin Delano Roosevelt elnök halála után őrá szállt az amerikai elnökség és a világpolitika irányításának minden terhe és felelőssége. Roosevelt a negyedik elnöki mandátuma elnyerésének idején, 1944-ben a szürke eminenciásnak tekintett, alacsony növésű, gyenge szemű, szegény sorsú és összeségében igencsak lenézett politikusra bízta az alelnökséget, abból a stratégiai megfontolásból, hogy úgysem zavar majd sok vizet  a „fura, jellegtelen kis ember valahonnan a semmi közepétől kissé távolabbról, Missouriból”, ahogy lenézően a nagyvárosi amerikaiak tekintenek ma is gyakran a vidékiekre. Egészen Carter elnök idejéig az alelnök hivatala nem a Fehér Házban, hanem a Capitoliumban volt, csupán protokolláris, jelképes szerepkörben ügyködve, amit nem igazán tartottak sokra a washingtoni hatalomgyakorlás szempontjából. Kivéve abban az esetben, ha az elnökkel történt valami rendkívüli, például elhalálozott. Ronald Reagan alelnöke, George H.W. Bush velős véleménye szerint „az amerikai alelnökök sorsa olyan, mint a szépségkirálynőké, egy félév múlva már senki sem emlékszik a nevükre”, bár nyilvánvalóan ez a kijelentés az ő, illetve Truman alelnök esetében már egyáltalán nem bizonyult igaznak. Sokat sejtetően, Eleanor Roosevelt, a megözvegyült amerikai First Lady sajnálattal vegyes lenézéssel kérdezte Trumantól az elnöki beiktatása utáni pillanatban: „most aztán mihez kezd, maga szerencsétlen ember?”

Amint tudjuk, a történelem és talán a gyenge emberismeret alaposan rácáfolt a First Lady-re, illetve az elhunyt férjére, hiszen a karakán protestáns hitű, náci- és kommunista-ellenes Truman már 1945. április 30-án találkozott Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszterrel Washingtonban, akinek nagyon határozottan tudomására hozta, hogy Közép-Kelet-Európa nem lehet kizárólagos szovjet érdekszféra. Molotov szerint még soha senki nem merészelt ilyen hangnemben beszélni vele, és ez az attitűd már előrevetítette a határozottan antikommunista Truman-doktrínát, amit Churchill elhíresült fultoni „béke beszéde” után egy évvel, 1947. március 12-én ismertetett a Kongresszussal és a világgal. Truman a nagy „Sztálin marsallt” olyan „megbízhatatlannak tartotta, mint Hitlert és olyan gengszternek, mint Al Capone-t”, míg a Szovjetuniót nemes egyszerűséggel csak egy gengszterállamnak tekintette, és e sarkos véleményét valószínűleg némileg árnyalva, de érzékeltette Molotovval is.

Churchill és Truman elnök a felszínes szemlélő számára nem sok hasonló tulajdonságban osztozott, különösképpen, ami származásukat és családjukat illette, ugyanakkor személyiség-jegyeikben igen sok azonosságra lelhetünk a két államférfi esetében, amely a kettejük közti szívélyes barátsághoz vezetett. Winston Churchill közismerten egy gazdag, történelmi angol arisztokrata családban született, amely minisztereket, hadvezéreket adott a brit hazának a 18. század óta. Az Újvilághoz is sajátosan szívélyes, különleges kapcsolat fűzte Churchillt, amelynek nagy jelentősége lett a világháborúban és azt követően a hidegháború évtizedeiben. Churchill édesanyja, Lady Jennie-Spencer Churchill ugyanis amerikai angol, brooklyni születésű nagytársasági hölgy (socialite) volt, akinek révén az ifjú Winston különleges pozitív érzelmeket táplált a britek által amúgy igencsak lenézett Amerika iránt. A hadvezér, politikus, diplomata és kiváló szónok, illetve író Churchill hosszú élete során számos alkalommal megfordult az Egyesült Államokban, sőt egy alkalommal, 1931. december végén egy apró „angolos figyelmetlensége” majdhogynem az életébe is került a forgalmas New York-i Fifth Avenue-n. Egy esti előadásra sietve, amikor kiszállt a taxiból az út felőli oldalon, angolosan jobbra nézett és elindult a széles sugárúton, amikor balról érkezve egy közel 80km/h-val száguldó autó elütötte az akkor 57 éves politikust. Orr- és bordatöréssel, kisebb fejzúzódással szerencsésen megúszta a balesetet.

Churchill elhagyja a New York-i klinikát 1932 januárjában. (Forrás: The Times)

Lábadozásához kapcsolódik anekdota számba menő whisky-receptes története az amerikai szesztilalom utolsó évéből, amikor Dr. Prickhard nevű orvosával, szigorúan „egészségügyi javallatra” felíratott magának némi alkoholt személyes fogyasztásra, egész pontosan „nem meghatározott” mennyiségben (indefinite amount). Churchill kedvenc whisky-je amúgy a skót Johnny Walker Red Label volt, amit Pol Roger pezsgővel szeretett leöblíteni. Igazi amerikai stílusban megírta és eladta New York-i balesetének sajátos történetét a Daily Mailnek 2500 dollárért, amelyből aztán fedezni tudta felépülésének költségeit a napsütötte Bahamákon.

Churchill híres New York-i whisky receptje 1932-ből. (Forrás: The Plymouth Guide)

Churchill elismeréséhez és Amerikában is kultikus népszerűségéhez mérhetően, Truman elnök egy jóval szerényebb személyiség volt, aki ugyanakkor a 20. század egyik legelismertebb és legnépszerűbb amerikai elnökévé vált. Széleskörű, autodidakta módon szerzett műveltsége, a vérzivataros franciaországi frontvonalból származó első világháborús katonai vezetői tapasztalatai (százados rendfokozattal szerelt le, majd tartalékos tisztként továbbszolgálva előléptették a Nemzeti Gárda ezredesévé), konok kitartása, mély, de visszafogott presbiteriánus vallásossága és protestáns etikára alapuló munkamorálja igencsak nagy segítségére voltak a washingtoni nagypolitikában a hidegháború első évtizedében, amikor a fenyegetően terjeszkedő kommunista világhatalommal kellett szembenéznie. Truman volt amúgy a második amerikai elnök, akinek nem volt felsőfokú diplomája elnöki hivatalba lépésekor, a tanító végzettségű William McKinley után, de ez különösebben nem zavarta vagy hátráltatta politikai ambíciói érvényesítésében. Jogász szakvizsgáját folyamatosan elhalasztotta egyéb fontosabb teendői miatt, míg a missouri Kansas City Egyetem Jogi Kara már csak posztumusz adományozhatott neki tiszteletbeli jogászdiplomát 1996-ban.

Amint utóbb kiderült, a veterán brit katonatiszt és politikus Churchill, illetve a viszonylag tapasztalatlan amerikai elnök igencsak jól összebarátkozott a Fultonig tartó két napos vonatutazás során. Roosevelt elnök Ferdinánd Magellánról elnevezett páncélozott elnöki különvonatán utaztak, ahol megtalálták egyik közös szabadidős tevékenységüket: hajnalig pókeroztak, némi whisky elfogyasztása mellett. Az ifjú Truman nemcsak katonai, hanem jelentős kártya tapasztalatokat is szerzett a hadseregben, amikor az első világháborúban kitüntetett tüzér ütegparancsnokként szolgált a legendává vált George Patton ezredes parancsnoksága alatt a francia hadszíntéren, 1918-ban. Így történhetett, hogy a vonaton több mint 800 dollárt sikerült pókeren elnyernie Churchilltől és ez mély benyomást tett Churchillre, aki amúgy nem nagyon szeretett veszíteni, sem a politikában, sem kártyapartiban.

A „Ferdinand Magellan” nevű amerikai elnöki különvonat kocsija a legendás kártyaasztallal, ahol Truman és Churchill hajnalig pókerozott. (Forrás: wikimedia commons)

A hosszú vonatozás a kártyaparti mellett komoly eszmecserékre is lehetőséget adott a két világpolitikai személyiségnek, akik közös nevezőre találtak a terjeszkedő kommunista veszély és a Szovjetunió feltartóztatásának prioritásában. Abban az időszakban az amerikai hadvezetés aktív és veterán tisztjei körében amúgy is komoly hagyománya volt a kommunista- és szovjetellenességnek, gondoljunk csak a legendás Patton vagy Omar Bradley tábornokokra. Természetesen, e tekintetben a veterán Truman ezredes is közéjük tartozott a maga visszafogott, de határozott reálpolitikai elkötelezettségével a demokrácia és a nyugati civilizáció védelme iránt. Ugyancsak ez a pragmatikus realista elv vezérelte az amerikai elnököt 1945 nyarán, a Japán elleni pusztító atomtámadás elrendelésekor, amellyel bár közel kétszázezer japán halálát és két város pusztulását okozta, de megkímélte akár több millió japán és amerikai katona, illetve polgári lakos életét a pusztító háború mielőbbi befejezésének kikényszerítésével. A hidegháború első éveiben a George F. Kennan eszmeisége nyomán kibontakozó trumani feltartóztatás (containment) proaktív külpolitikája mentette meg Görögországot, Törökországot, illetve Dél-Koreát a kommunista szovjet befolyástól és a sztálini diktatúrától. Mint tudjuk, mindez sajnálatos módon utolérte Magyarországot is 1948-tól kezdődően, és hozzájárult a tragikus 1956-os eseményekhez.

Truman elnök (bal oldalt) és George Kennan (jobbról a második) a Fehér Házban egyeztet 1947-ben. (Forrás: Bettmann/Corbis)

1946. március elején, a mindössze nyolcezer lakosú álmos kisváros, Fulton polgárai és a helyi Westminster College vezetősége valószínűleg nem sejtették, hogy a szokványos díszoklevél átadó ünnepségük bevonul majd a modernkori történelembe. Winston Churchill híres fultoni „béke, illetve vasfüggöny” beszéde fémjelezte a 20. század második felét meghatározó zord időszak, a hidegháború kezdetét és a „vasfüggöny” legördülésének momentumát.

A fultoni Westminster College főépülete Missouriban. (Forrás: Westminster College)

A vasútállomásról Churchill és Truman elnök egy nyitott limuzinnal hajtott az egyetem főépületéhez, a tiszteletükre odasereglett több mint 25 ezer amerikai üdvrivalgása közepette. Churchill kétszer is megállíttatta az autót, hogy üdvözölje az embereket és a fotósok kedvéért, illetve, hogy saját lelki nyugalma érdekében rágyújtson legendás szivarjára.

Truman elnök és Churchill Fulton főutcáján autózva, 1946. március 5-én. (Forrás: National Churchill Museum)

A Westminster College ünnepségén elmondott nagyhatású ’Sinews of Peace’ című beszéde mindenkit meglepett Amerikában és világszerte, kivéve Trumant, aki előzetes beszélgetései alapján ismerte Churchill gondolatvilágát és karakán politikai elképzeléseit. A jaltai és potsdami konferencia tapasztalatai és a Vörös Hadsereg uralma alá került közép-kelet-európai államok történései semmi jóra nem engedtek következtetni a „gengszter Sztálin” terveit és szándékait illetőleg. Az 1945. februári jaltai konferencián Európa nagyhatalmi felosztása egy szalvétán Churchill, Roosevelt és Sztálin között amúgy egy széles körben elterjedt történelmi mítosz, amelyet Alger Hiss külügyi tanácsosnak tulajdonítanak. A burkoltan szocialista Hiss Edward Stettinius amerikai külügyminiszter segédje volt, és az akkor már súlyos beteg Roosevelt elnök tanácsadójaként jelen volt a jaltai konferencián, ahol mindent elkövetett, hogy bomlassza a brit–amerikai tengelyt a szovjetek érdekében, Churchill ellenében. Hisst tíz évvel később Eisenhower elnök idején szovjet kémként perbe fogták és elítéltek. Amúgy 1945 tavaszára a katonai helyzet sajnálatosan azt a reálpolitikai felismerést sugallta a nyugati szövetségeseknek, hogy a szovjet befolyás a Vörös Hadsereg elsöprő hengere révén még akár Berlinen túl is terjeszkedhetett volna, ha az amerikai jelenlét nem állja útját, amint azt köztudottan Patton tábornok és Churchill is határozottan szorgalmazott.

Churchill beszédének ikonikussá vált mondatai a tartós béke zálogáról és a nyugati civilizáció erőtartalékairól igencsak látványosan és képletesen bemutatták az európai helyzetet, amely meghatározta a világpolitikát a következő fél évszázadra, főleg a vasfüggönytől keletre ragadt európai milliók számára:

„Sötét idők köszönthetnek ránk újból (…) A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai-tenger melletti Triesztig egy vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre.”

A sokat használt vasfüggöny kifejezés sem volt újkeletű, hiszen sokan használták már korábban, úgy irodalmi, mint politikai kontextusban, Chestertontól Goebbelsen keresztül Erzsébet belga királynőig. Világpolitikai jelentőségű ideológiai választóvonal értelmezéssel ugyanakkor Churchill látta el ezt a kifejezést, amely aztán a „hidegháború” terminus mellett rövidesen egy baljóslatú világkorszak szinonimájává is vált. Nem mellékesen ugyancsak fontos megjegyezni, hogy az USA és a Szovjetunió közötti feszült viszony leírására gyakran használt cold war kifejezést egy évvel korábban már George Orwell is említette egy kevésbé ismert újságcikkében. Ugyanakkor csak két évvel később, 1947-től vált ikonikus korszakleíró terminussá, amikor Churchill fultoni beszéde hatására Truman elnök egyik bizalmasa és külpolitikai tanácsadója, Bernard Baruch használta először nyilvánosan a dél-karolinai képviselőházban mondott beszédében, 1947. április 16-án, Columbia városában. Baruch a helyszínen hallgathatta Churchill nagyhatású beszédét Fultonban, és mélyen egyetértett a drámai világpolitikai helyzetelemzéssel.

A hidegháborús „vasfüggöny” vonala. (Forrás: Sutori)

Churchill – akárcsak Truman – is korán felismerte azt, amire nagyon sokan csak évek, évtizedek múltán voltak képesek, nevezetesen, hogy a sztálini kommunizmus egy agresszív, embertelen és globális terjeszkedésben érdekelt forradalmi ideológia, amely sokkal erőszakosabb és totalitáriusabb szándékú, mint a 19. század elején, Robert Owen által megfogalmazott utópista szocializmus vallás- és magántulajdon-ellenes eszméje. Amint beszédében is kifejtette, a kommunizmus mint tetté lett gondolat és eszme, összeegyeztethetetlen az angolszász civilizációs vívmányokkal, amely a Magna Chartára, a Jogok Törvényére, vagy az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatra és Alkotmányra alapulnak, valamint a keresztény vallás tanításait és szellemi örökségét követik. Sokak által osztott értékelése szerint a „különleges, szívélyes kapcsolat” elsősorban az angolszász magkultúrán osztozó Nagy-Britannia és Egyesült Államok között létezhet és maradhat fenn, a transzatlanti biztonság és politikai együttműködés zálogaként a jövőben is. E különleges kapcsolat és barátság jegyében zajlottak a Bretton Woods-i és Dumberton Oaks-i titkos tárgyalások 1944 októberében, amelyek gyökeresen meghatározták a háború utáni nemzetközi kapcsolatokat és szabadpiacú kapitalista világgazdaság szerkezetét. Sőt, e szívélyes kapcsolat tükrében igencsak eredményesnek bizonyult az 1941-től egészen napjainkban is fennálló, kizárólag a vezető angolszász államok között működő híres Öt Szem (Five Eyes) hírszerző és kémelhárító együttműködési hálózat az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland részvételével. Majd a hidegháború hozományaként ugyancsak kollektív védelmi sikertörténetté vált az Észak Atlanti Szerződés Szervezetének, a NATO-nak a létrehozása is, 1949 áprilisában, Washington D.C.-ben.

Churchill beszéde a fultoni Westminster Főiskola rektorátusán. (Forrás: National Churchill Museum, Fulton, MI)

Ugyanakkor, számos téves közvélekedéssel ellentétben, Churchill Fultonban még nem említette másik nagy ívű vízióját, elképzelését, nevezetesen az Európai Egyesült Államok létrehozásának tervét és annak kimagasló szükségességét a tartós európai béke megőrzése érdekében. Csak fél évvel később, szeptember 19-én, a Zürichi Egyetemen tartott, hasonlóképp nagyhatású, Európa jövőjéről szóló beszédében vázolta fel elképzelését a Svájci Konföderáció, illetve a Brit Nemzetközösség mintájára létrehozandó európai államszövetségről. Churchill véleménye szerint illethetjük majd az új formációt akár Európai Egyesült Államok vagy bármilyen más névvel, de csakis francia és német együttműködésen, megosztott vezetésen alapulhat és működhet majd hosszú távon a nemzetállamok megmaradása mellett is, valamint külső (!) brit, illetve amerikai támogatással kell létrehozni. Sőt, kissé túl optimista (talán álnaiv) elképzelésében akár szovjet segítséget is élvezhetett volna a közös egyesült Európa projektje a jövőben. Majdhogynem pontosan úgy, ahogy a részleges európai integráció megvalósult néhány évtizeddel később 2007-re, majd 2016-ban a Brexit révén a britek kilépésével és Oroszország abszolút távolmaradása mellett szinte tökéletesen tükrözve a churchilli víziót. A gyakori téves értelmezésekkel ellentétben Churchill nem egy átfogó, új nemzetek feletti európai identitás és államszerkezet kialakítására gondolt, hanem a nemzetek békés együttműködésére egy konföderatív szervezet ernyője alatt, közös értékek és érdekek mentén. E tervnek első oszlopaként hozták létre 1949-ben az Európa Tanács nevű nemzetközi szervezetet, jelképesen a német–francia határon fekvő vegyes nemzetiségű Strasbourg központtal.

Truman és Churchill találkozója a Fehér Házban 1952-ben. (Forrás: National Churchill Library, Fulton, MI)

Winston Churchill nem volt jövőbelátó, csak ismerte a történelmet és a gyarló emberi természetet, amely az államok, nemzetek viselkedésében is tetten érhető, ugyanakkor bízott a civilizált emberek együttműködésén alapuló konfliktuskezelésben is. Véleménye szerint a kultúra, a nyelv és a vallásos történelmi örökség meghatározza a civilizációk, nagyhatalmak mibenlétét, valamint ezen emberi tényezők befolyását nem szabad lebecsülni és nagy hiba, sőt vétek lenne azokat megváltoztatni, mint ahogy a kommunista ideológia hirdetői is tenni szándékoztak. Szellemi, politikai hagyatékát és kommunista-ellenességét igen nagyra becsülte és továbbvitte Ronald Reagan és idősebb Bush amerikai elnök, akik Truman mellett talán a legtöbbet tettek a „gonosz birodalmának” térdre kényszerítése érdekében. A vasfüggöny mögé kényszerített népekkel való szolidaritás jeleként a mély ideológiai megosztottságban élő világban, 1959-től az USA-ban bevezették a kommunista iga alatt sínylődő „rab nemzetek hetét”, amelyre 1990-től szerencsére többé már nem volt szükség.

Nagyon sokan, sokfélét írtak már Churchill politikai hitvallásáról, jövőbelátó elképzeléseiről, sőt a 2020-as BLM tüntetések, zavargások során (a kritikai fajelmét áltudományos és felettébb ahistorikus értelmezése nyomán) rasszizmussal és fehér felsőbbrendűséggel is megvádolták, illetve ikonikus londoni szobrát megrongálták. Ugyanakkor, mindemellett kijelenthetjük, hogy a mai nemzetközi politikai aréna és Európa egészen másképp és sötétebben festene Churchill közreműködése nélkül. Olyan határozott alapelvek és politikai tervek, mint a Szovjetunió feltartóztatása, a klasszikus nyugati civilizáció védelme és helyreállítása (George Marshall amerikai külügyminiszter 12 milliárd dolláros európai újjáépítési terve 1947-től) vagy a brit–amerikai tengelyű transzatlanti kapcsolatrendszer elmélyítése sokkal kisebb mértékben és hangsúllyal érvényesülhettek volna (ha egyáltalán), amelyek nélkül Európa és a világ helyzete radikálisan más irányban alakult volna.

Amint fentebb láthattuk, a demokrata párti Truman elnök határozott, de moralizáló elnöki habitusa és politikai elképzelései igencsak közel álltak a konzervatív pragmatikus, náci- és kommunistaellenes Churchill politikai filozófiájához.

Sajnálatosan napjainkban immár kevés vezető tartja követendő példának Churchill vagy akár Truman szellemiségét, politikai örökségét. Még saját konzervatív, illetve demokrata politikai táboraikban sincs így, amelyekre feltehetőleg már rá sem ismernének a nagy elődök. Több mint jelzésértékű, és e korszakokon átívelő politikai összehasonlításban erre a szomorú felismerésre utal az is, hogy az újdonsült demokrata párti amerikai elnök, Joe Biden hivatalba lépésének első napján kitette a Fehér Ház Ovális Irodájából Sir Winston Churchill mellszobrát, ellenben egyik nagy elnökelődje, a szintén demokrata Harry Truman emlékét azért még őrzi egy mellszobor, de nem tudni, meddig maradhat a helyén a 21. század radikális politikai átrendeződéseinek posztmodern világában.

Csutak Zsolt

Felhasznált irodalom:

Churchill, Winston: A második világháború. Budapest: Európa, 1995.

Churchill’s Iron Curtain Speech

Churchill Train Poker

Johnson, Paul: Az amerikai nép története. Budapest: Akadémiai, 2016. 780-790.

National Churchill Museum, Fulton, Missouri

Magyarics Tamás: Az amerikai külpolitika története. Budapest: AJTK, 2014. 313.

Winston Churchill memorial website

Winston Churchill’s Missouri connection

The Day Winston Churchill almost died

Ezt olvastad?

A 20. századi magyar ókortudomány egyik jelentős képviselője, a tudományos életben és az egyetemi oktatásban is kiemelkedő Tegyey Imre 2021.