Cigányvárosi muzsikus sarja írta a „Vörös Riadót” és a „Horthy-indulót” is – az elfeledett Farkas Dezső regös élete

„A proletár áldozata vér, S rúgják hogyha enni kér! Mint barom szenved ez a nép. Nyúzzák mindenféleképp.” – szól a Vörös Riadó 1919-ből. „Tüzesen, Szól a riadó, Hangos a kürtje, Talpra magyarok! Most csak előre, Haza őre Ugye Te vagy, A kuruczok unokája? A hazára tör a gyáva, Közeledik, A serege, A csatára! Fel harcra Szittya fajta!” – hangzott fel 1920-tól a(z első) Horthy-induló. Mindkét szerzeménynek, de számtalan magyarnótának, irredenta dalnak ugyanaz volt az alkotója: Farkas Dezső (1887–1928), a Vitézi Rend Turáni Regöscsoportjának vezetője. Neve az elmúlt évtizedekben jórészt a feledés homályába merült, ám vessünk most egy pillantást, hogy a siklósi Cigányvárosból hogyan vezetett az út a kormányzói palotáig.

Farkas Dezső siklósi tamburás családból származott. Édesapja Farkas József és bátyja, Ferenc is tamburás volt az anyakönyvi adatok szerint. Anyai ágon is voltak hasonló muzsikusok az ősei között. Farkas Dezső 1887. május 22-én született Siklóson, az ottani Cigányvárosban. Édesapja Farkas József zenész (musicus), míg édesanyja neve Grábics Rozália volt. Római katolikus vallásúak voltak. A Farkas család nem tartozott a régi, siklósi cigány családok közé, valószínűleg bevándoroltak a térség másik „telepéről”. A Cigányváros az ún. „cigány jobbágyok” városrésze volt. A délvidéki, tolnai, baranyai, dél-alföldi régióra jellemző volt a magyar, a szerb-horvát és a cigány muzsikusok között a tamburazenekarok alapítása. Farkas József is ilyen zenekart vezetett. Nem kisebb helyeken léptek fel, mint például a keszthelyi Festetics kastély. Valószínűleg Farkas Dezső is a zenekar tagja volt, de az ő figyelme végül inkább a fúvós hangszerek, a tárogató és a zeneszerzés felé fordult. Az 1900/10-es években a siklósi Cigányvárosi Dal- és Olvasóköre rendezvényein rendszeresen sikert aratott zeneműveivel. Kutatásaink alapján az első indulójának neve: Vajda-induló (1907) volt, de írt Koronázási indulót is.

Farkas – mint a baranyaiak többsége – az első világháború alatt a cs. és kir. „Frigyes főherceg” 52. gyalogezredbe vonult be. Az alakulat a szerb, az orosz és az olasz hadszíntereken is megfordult. Farkas is megjárta a frontot, állítólag meg is sebesült. Az 1915 után Kiskunhalasra települt gyalogezred pótzászlóaljának tagjaként számos ismerősre tett szert ebben a dél-alföldi városban, és egyes források szerint a regös énekkultúrával, a 16-17. századi énekmondók műveivel is behatóbban itt ismerkedett meg.

A Tanácsköztársaság alatt is láthatóan jól helyezkedett a megváltozott viszonyok között – jegyzett szerzőnek számított. Az eredetileg Vörös Riadó, közismertebben Proletár–induló címmel 1919. május 1-jén megjelent dalának szövege nem csupán (harcra) buzdította a munkásságot, de egyben gyűlöletet is szított a munkásosztály (külső és belső) ellenségeinek bélyegzettekkel szemben:

Vörös Riadó

Fel vörösök! Fel harcra! Fel, fel, fel!

Százezrek jajpanasza szól!

Országunk határairól!

Az egekig felcsapott a láng,

Bérenc horda tör reánk!

Fegyverre hát! Vészharang hangja hív,

Érces parancsára felgyűl a szív!

A vörösök hős serege áll,

Nem rettenti a halál!

Rongyaiban éhezik a nép S rá a gőg tiporva lép!

Asszonyaink, gyermekeink mind Régen szenvedik e kint!

Fel harcra hát éhező proletár!

Tombolva zug messziről már az ár…

Vér özöne, könny ezere hull,

Ádáz harc dühöng vadul!

A proletár áldozata vér S rúgják hogyha enni kér!

Mint barom szenved ez a nép,

Nyúzzák mindenféleképp!

Fel harcra! Bátran a zászlók alá!

Dönts porba mindent, ami burzsoá!

Gyáva, aki tűr ezután még, S félti rongyos életét!

Fel vörösök! Fel a harcra! Fel, fel, fel!

Farkas Dezső: Vörös riadó! 1919. (OSZK Kisnyomtatványtár, Kny.C1918-20/202)

Ilyen előzmények után Farkas 1919–1920 fordulóján azonban nem mással vette már fel a kapcsolatot, mint a Nemzeti Hadsereg fővezérével, Horthy Miklóssal, akinek elküldte – jóváhagyásra – a dalait, nótáit. A későbbi kormányzó ezeket írta vissza: „…a hozzám küldött darabokat elfogadom s szívből köszönöm. Megkapott a zene és a szövegek igazán magyaros jellege, amely biztosítja a sikerüket az elterjedésüket. Hazafias üdvözlettel: Horthy fővezér” (1920. febr. 13.) (Farkas Dezső: Farkas Dezső regős dalai [nyomtatott kotta]: két énekhangra vagy hegedűre: 1. füzet. 1922., 1.) A Horthynak elküldött kézirat tartalmazta a később engedélyezett, első Horthy-induló szövegét is, mely Farkas Dezső újabb szerzeménye volt:

Horthy-induló (részlet)

„Tüzesen, Szól a riadó,

Hangos a kürtje,

Talpra magyarok!

Most csak előre,

Haza őre Ugye Te vagy,

A kuruczok unokája?

A hazára tör a gyáva,

Közeledik, A serege, A csatára!

Fel harcra Szittya fajta!

Diadalra! Rajta! Rajta!

Tova robog a csapata,

Piros az út arra,

Dübörög a magyar ege,

Ha lecsap a földre:

Diadala lesz a haza Ősi joga!

Már letöri az oIyat, aki kel ellene!”

Farkas Dezső: Farkas Dezső regős dalai [nyomtatott kotta]: két énekhangra vagy hegedűre: 1. füzet. 1922. 32-34. (Ádám András magángyűjteménye)

Azonban a végzet egy pillanatra megsuhintotta. 1920 júniusában eljárás indult ellene a proletárdiktatúra alatti szerzeménye miatt, sajtó útján elkövetett izgatás vádjával (a Btk. 172 §, illetve a XLIII. évi törvény 19. §. szerint). Valószínűleg a kormányzat segítségével, de 1920 őszén az eljárást azzal az indoklással szüntették meg, hogy a szerzemény mellett feltüntetett Farkas személye „nem beazonosítható”. A meghurcolt zeneszerző nem menekült el, nem választotta az emigrációt, sőt, Farkas Dezső pályája a sikeres, művészetpolitikai „újra-pozícionálást” követően újabb lendületet kapott. A Horthy-féle rendszer egyik társadalmi támaszaként létrehozott Vitézi Renden belül sikeresen helyezkedett, a szervezet részeként pedig megalakította a beszédes nevű Turáni Regöscsoportot. A historizáló, a középkori dalnokokat példának állító, hazafias magyar zenét játszó zenekar, csoport 1920-ban alakult. Farkason kívül tagja volt még: Cselényi József (1899–1949) magyarnóta énekes, színművész; Laurisin Lajos (1897–1977) operaénekes, tanár, rádiós munkatárs (aki később a nyilas időkben vállalt szerepe miatt emigrált); és Dortsák László operaénekes is.

 

A siker nem maradt el. Így írt a korabeli egri lap erről:

„Farkas Dezső irredenta dalaiban sok magyaros, sőt kurucos akkord csendül meg anélkül, hogy a régi magyar dalokat másolná. Laurisin Lajos operaénekest híres hőstenorja, fegyelmezettsége ősi énektechnikája qualitásos énekesként mutatta be. Thoroczkay Antal kellemes, üde lágyságű tenorbaritonja nagyobb iskolázottságot érdemelne. A művészek hazafias verseket is szavaltak. Farkas Dezső tárogató-szólója (Rákóczy siralma) osztatlan tetszéssel találkozott.” (Egri Népújság, 1922. október 24., 3.)

1923 nyarán egy Petőfi-emléktábla avatásán, Salgó váránál 16. századi regösöket megidéző jelmezes fellépésük volt. Többezren voltak kíváncsiak a Regős-estélyre, amelynek szervezői, támogatói között ott volt a helyi polgármesteri hivatal; a Stefánia Szövetség helyi alapszervezete; a Petőfi Társaság; a Turul Nyomda; a Duda-féle cukrászda; és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. is. A regösök persze Farkas vezetésével a Turáni Szövetség rendezvényein is fellépett. Így 1922 májusában Turchányi Tihamér (1874-1930) tanárnak a turáni néplélekről tartott előadása után, ahol a pedagógus kifejtette, hogy turániak legfőbb jellemzője a fegyelmezettség, a tisztességtudás, de nem vall rájuk a szószegés és a pártoskodás.

Érdemes egy műsortervet is áttekinteni, hogy a „hazafiasság” címszava mentén valóban igyekeztek egy igen erőteljes programmal felrázni a vidéket:

„A békéscsabai róm. kath. Leányegyesület június 7-én, szombaton a városi színházban Turáni előadást rendez, amely este fél 9 órakor kezdődik. Az előadás részletes műsora a következő:

1. A 10. h.gy. ezred zenekarának nyitánya.

2. Jaj a győzőknek, szavalja: Bujtás Teréz.

3. Nem veszhet el Magyarország sohasem. Toborzó. „Híres nótás Csíkországban. A nóta vége. Hajnalodik. Horthy-induló. Éneklik: Cselényi József és Laurisin Lajos. Kobzon kíséri: Farkas Dezső zeneszerző, a Vitézi Rend Turáni Regőscsoportjának tagja.

4. Turáni előadás. Tartja: Köveskuti Jenő szakfelügyelő.

5. Túrán ébredése. Turáni üzenet. Turáni riadó. Éneklik a regősök.

6. Kuruc dalok. Tárogatón előadja: Hajdú Mihály honvéd szakaszvezető.

7. Irredenta dalok. Előadja a Békéscsabai Iparos Daloskör.

Az előadásra jegyek a Dobay-féle drogériában kaphatók.”

(Békésmegyei közlöny, 1924. június 1., 1.)

Farkas Dezső nem csupán indulót, hanem még csárdást is írt a Vitézi Rendnek. Ezt végül a Turáni Regöscsoport a korszak egyik ikonikus zenészcsapatával, Radics Béla zenekarával együtt adta elő a Pesti Vígadóban, 1924 februárjában:

Vitézi csárdás (részlet)

„Vitézek! Legények! De gyönyörű ez az élet tinéktek!

Vitézek! Legények! Hajladozik minden rózsa felétek!

[…]

Apámnak, anyámnak

Köszönöm, hogy tartott fiának.

Apámnak, anyámnak

Búcsút intek, védem Hazámat!

Mert a vitéz elöljár a csatába,

Horthy Miklós büszke lehet reája

Apámnak, anyámnak

Könnye, mint a zápor megárad … „

Farkass Jenő, dr., vitéz – Oszlányi József, vitéz, Oszlányi Kornél, vitéz – Szécsy Imre, nemes, vitéz: A tízéves Vitézi Rend, 1921-1931. Országos Vitézi Szék Szerkesztőbizottsága, Budapest, 1931. 144.

Fennállása ötéves évfordulóját 1925. február 20-án ünnepelte a Turáni Regöscsoport. Ez gyakorlatilag Farkas Dezső szerzői estje volt.

„…hasonló mélytűzű magyar, akinek szívbemarkoló dalait a csonkaország minden falujában ismerik, minden népiskolában tanítják. Regőscsoportjával bejárta – mint mondani szokták – Tolnát-Baranyát…” (Képes Krónika, 1926. március 14., 10.)

Szerzeményeit a Magyar Rádió is rendszeresen játszotta. A Horthy-induló után újabb nagy siker volt számára a levente mozgalom beindítása, melynek indulójául 1926-ban az Országos Testnevelési Tanács az által írt Levente-indulót fogadta el a levente egyesületek hivatalos indulójául.

Levente-induló (részlet)

Szép levente, talpra, sorba,

Itt van már a tett ideje!

Az ősi virtus, a régi szent jus el nem vész.

[…]

Nincsen dicsőbb drága magyar hazánknál,

Régi vitéz ősi turán fajunknál …

Nincs az egész föld herekén sehol sem,

Áldja meg az égbe’ lakó Nagy Isten!

Farkas Dezső: Levente induló. 1926. (Országos Széchenyi Könyvtár, Zeneműtár- Ms. Mus. 8.973)

Talán itt érdemes hozzátennünk, hogy Horthy-induló és Levente-induló címmel a korszakban több mű is született. Hivatalosan viszont általában csupán egy szerzeményt fogadtak el. Fontos kiemelni azt is, hogy Farkas mellett más cigányzenészek is futottak be hasonló szakmai karriert. Így a legismertebb Burai Károly (1881-1934) volt, aki IV. Károly király koronázására is indulót írt, de a Magyar Hiszekegy cigányzenekari átírása, az egyik Horthy-induló, és az Olasz– magyar barátság-induló is a nevéhez köthető.

1926 körül a Vitézi Rend és a regöscsoport útjai – valószínűleg pénzügyi okokból –  elváltak egymástól. Ezzel kapcsolatosan sajnos nincs forrásunk, mint ahogyan arra sem tudjuk a választ, hogy Farkas miért nem lett vitézzé, miért nem fogadta be őt a Rend. Mindenesetre a szervezettel való szakítás után valószínűleg a kormányzó ajánlásával a belügyminiszter segített neki. A jazz zene, a nyugati modern táncok ellen rendeletekkel „harcoló”, a cigányzenét kiemelten védelmező dr. Scitovszky Béla (1878-1959) szakminiszter külön rendeletben igyekezett pártfogolni Farkas Dezső zenekarát. A közigazgatási egységekben (vármegyék, városok, községek) hangsúlyozottan is kiemelt a m. kir. B.M. 5115/1926. évi. számú rendelet, mely a Turán Regöscsoport hatósági támogatása tárgyában így fogalmazott:

„…olyan hazafias szövegű dalokat ad elő, amelyek a nemzeti öntudatot fejlesztik s a nép széles rétegeiben a magyarság szebb jövőjébe és feltámadásába vetett hitet erősítik. Ez okból a belügyminiszter a Turán Regőscsoportot érdemesnek tartja arra, hogy a közigazgatási hatóságok a legmelegebb támogatásban részesítsék, a csoport működését tőlük telhetőleg megkönnyítsék és hazafias kiadványaik terjesztését tőlük telhetőleg előmozdítsák.” (Belügyi Közlöny, 1927. február 13., 306.)

Farkas a húszas évek közepén Budapesten, a VII. kerületben (Erzsébetváros), a Nefelejcs utca 55-ben lakott. 1928 őszén Kiskunhalason volt látogatóban régi kedves ismerőseinél. 1928. szeptember 3-án szeretett volna visszautazni Budapestre, de a vasútállomáson, a vonatra várakozva rosszul lett. Innen szállították be a kor (vidéki) viszonyai között modernnek számító helybeli Bessenyey István közkórházba. Másnap, 1928. szeptember 4-én, reggel 6 órakor itt hunyt el.

Már 1928. szeptember 5-én délután, nagy részvét mellett temették el a kiskunhalasi római katolikus temetőben. A halottas háztól tűzoltózenekar és cigányzenekar kísérte, és legszebb irredenta nótáit játszották. Báthory Gábor gimnáziumi tanár búcsúztatta:

„Kiröpülve a baranyai szép Mecsek aljáról, mint regősök hadnagya, mint a magyar nemzeti gondolat és érzés megtestesült Turul madara szálltál végig Dunántúl halmain s az Alföld sík rónáin át, hogy városról-városra, faluról-falura járva, csonka hazánk egész területén szóljad, zengedezzed a minden magyar lelket betöltő „Nem, nem soha“ gondolatának örök szép akkordjait.” (Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928. szeptember 8., 2.)

A temetés legvégén a Horthy-indulót játszották el, a szerzője tiszteletére. Sírkövére ezt vésték: „Farkas Dezső nótaszerző, 1887–1928, a nemzeti feltámadás hitének dalnoka és a csonka haza első regős hadnagya”. Sírhelye a hatvanas években még megvolt.

Farkas emlékezete 1945 előtt egyértelműen megmaradt. A szülőhelyéről, Siklósról szóló 1928-as kiadású monográfia is büszkeséggel említette, mint regös zeneszerzőt, aki nagy elismerést vívott ki magának. A Vitézi Rend újságja, a Vitézek és Gazdák Lapja, bár már nem működött a regöscsoport, címlapon hozta a halálhírét, és hosszan méltatta:

„Farkas Dezsőt tehát eltemették, de dalai halhatatlanok maradnak, míg magyar ajk, magyar rónán, magyar kunyhóban, csonka határok között, vagy azokon túl zeng, addig énekelni fogják az ő szavait.” (Vitézek és Gazdák Lapja, 1928. október 14., 1-2.)

A tízéves Vitézi Rend, 1921-1931 című könyv is hosszasan méltatta az akkor már megszűnt regöscsoport alapítóját és tevékenységét. A Magyar Rádió halála után is játszotta a szerzeményeit, az ünnepségeken is külön láthatóvá tették a dalai, nótái kapcsán, hogy ő a szerző. Tegyük hozzá, hogy indulói, énekei már a korszakban is helyenként „kopottasan” hatottak. Az olasz fasiszták „himnusza”, az 1920-as években elterjedt Giovinezza (1909) sikere a magyar parlamenti vitákba is bekerült. Néhányan azt javasolták, hogy az indulók többségét meg kellene újítani, és ehhez a műhöz hasonlót kellene alkotni. Így Farkas szerzeményei is kezdtek háttérbe szorulni.

A Honvédelmi Minisztérium 1930-tól Regőscsoport néven, a nemzeti eszme terjesztése érdekében művészeti szerveződést indított. A Vitézi Rendben immár nem önálló, hanem saját szervezeti egységként elindította, támogatta a tudományos-kulturális-(zene)művészeti feladatokat végző, a nemzeti és katonaeszményt „magyaros elemekkel” népszerűsítő, 1936-ban alapított Zrínyi Csoportot. Tegyük hozzá, hogy sem előbbi, sem utóbbi szerveződés nem hivatkozott – szellemi elődként, úttörőként – Farkasék tevékenységére. A korabeli szakirodalom egy része viszont egyértelműen hivatkozik a rá. Vályi Nagy Géza a Magyar katonaköltészet című munkájában a Trianon utáni Magyarország legfontosabb kortárs költőjének tartotta, aki a magyar katonaszellemet népszerűsítette lírai eszközökkel. Mint írta:

„Ennek a kornak egyik kiváló regöse. Farkas Dezső ny. őrmester, aki a Turáni Regőscsoport, illetőleg később az Országos Vitézi Szék regöscsoportja élén lelkesítő dalaival bejárta az országot és mint az új Nemzeti Hadsereg lantosa, magyar katonás szellemet ébresztgette trianoni aléltságból. A háború után ő szervezte meg az első regőscsoportot.” (Vályi Nagy Géza: A magyar katonaköltészet (az ősmagyarok korától – napjainkig). Athenaeum, Budapest, 1940., 59.)

Végső István

Levéltári források

Budapest Főváros Levéltára, IV. 1402. b. 1918/0517. sz. Farkas Dezső tárogatóművész, zeneszerző kérvénye a Koronázási induló engedélyeztetése tárgyában, 1918.

Budapest Főváros Levéltára, VII.18.d – 05/0302 – 1919 – Farkas Dezső elleni eljárás.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, P 1709-1. A Vitézi Rend kiskátéja, 1940.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, P 1709-17.-b. Címlap nélküli, nyomtatott adattár. 1927.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, P 1709-17.-c. Tíz éves a Vitézi Rend című kiadvány, 1931.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, P 1709-29. Felfüggesztett vitézek névkönyve, 1924-1944.

 

Újságok:

Belügyi Közlöny, 1926

Békésmegyei közlöny, 1924

Képes Krónika, 1926

Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1920–1930

Nemzeti Ujság, 1923

Siklós, 1914

Siklós és Vidéke, 1907-1914

Turán. A Turáni Társaság folyóirata, 1922

Vitézek és Gazdák Lapja, 1928

Zala, 1911

 

Kéziratok, kották:

Farkas Dezső: Levente induló. 1926. (Országos Széchenyi Könyvtár, Zeneműtár- Ms. Mus. 8.973)

Farkas Dezső: Elveszett a lábad nyoma… (Országos Széchenyi Könyvtár, Zeneműtár- – Ms. Mus. Rv. 758)

Farkas Dezső: Farkas Dezső regős dalai [nyomtatott kotta]: két énekhangra vagy hegedűre: 1. füzet. 1922. (Ádám András magángyűjteménye)

Farkas Dezső: Vörös riadó! 1919. (Országos Széchenyi Könyvtár, Kisnyomtatványtár – Kny.C1918-20/202)

 

Szakirodalom

Bálint Ferenc: Siklós monográfiája. Siklós, 1928.

Facsar Mihály: Aki megrajzolta a vitézek oklevelét. Vitéz Pataky Ferenc életrajza. In: Hadtörténelmi Közlemények, 129. évfolyam, 2016. 3. szám.

Farkass Jenő, dr., vitéz – Oszlányi József, vitéz, Oszlányi Kornél, vitéz – Szécsy Imre, nemes, vitéz: A tízéves Vitézi Rend, 1921-1931. Országos Vitézi Szék Szerkesztőbizottsága, Budapest, 1931.

Hajnáczky Tamás (szerk.): Magyar Cigányzenészek Országos Egyesülete. Cigányzenészek harca a két világháború közötti Magyarországon. Budapest, 2019.

Hajnáczky Tamás: Trianon és a revizionista cigányzenészek. In: Kommentár, 2020/2. sz. (letöltés: http://kommentar.info.hu/cikk/2020/2/trianon-es-a-revizionista-ciganyzeneszek)

Molnár Imre (szerk.): A magyar muzsika könyve. Budapest, 1936.

Nagy Pál: Források a siklósi cigányok múltjából (1721-1830). Romológiai Kutatóintézet közleményei 8. Szekszárd, 2003.

Nagy Pál: Parasztok, cigányok, proletárok Az alsó kaszt és a cigány etnicitás történeti értelmezéséhez (19–20. század). In: Aetas, (35) 2020. 1. 131-149.

Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 3. kötet Kiskun–Halas Város Egyházainak, Iskoláinak és Közművelődésének Története, magánkiadás, Kiskunhalas,1936.

Rózsás József (szerk.): Erdélyünk és honvédségünk. Történelmi eseménysorozat képekkel. Vitézi Rend Zrínyi Csoportja, Budapest, 1941.

Sebestyénné Batta Ágnes: „Petőfi lelke őrködik a Salgó ormán” – 100 éve avatták fel a salgói Petőfi-emléktáblát https://mnl.gov.hu/mnl/nml/petofi_lelke_orkodik_a_salgo_orman_100_eve_avattak_fel_a_salgoi_petofi_emlektablat (letöltés: 2025. augusztus 20.)

Tábori Jenő (szerk.): A cs. és kir. „Frigyes főherceg” 52. gyalogezred hadialbuma. A Pécs–Baranyai katonák szereplése az 1914–1918. évi világháborúban. Budapest–Pécs, 1935.

Vályi Nagy Géza: A magyar katonaköltészet: (az ősmagyarok korától – napjainkig). Athenaeum, Budapest, 1940.

Vitézek albuma. Budapest, 1939.

Zipernovszky Kornél: „Ki fog győzni – a jazz vagy a cigány – nehéz megjósolni” A cigányzenészek megvédik a magyar nemzeti kultúrát. In: Replika, 2017. 101-102. sz. 67-88.