Családok, kitelepítések, históriák

Talán bármely mű bármely referenciája kétségkívül szembesül azzal a kulcskérdéssel, miként interpretálja azt, milyen műfaji és stiláris tónust válasszon a megismerés szándékával: leíró szabatossággal, elmesélős lelkesültséggel, reflexív kényelemmel, esszéista impresszióként, kritikai magabiztossággal, távolságtartó daccal vagy tán részben elfogult érdekeltséggel bánjon vele. Az alábbi írás ezek mindegyike, meg egyike sem igazán. Csak afféle lapozó, mely a kötet tanulmányainak lapozásakor keletkezett, s lett előszóvá azután a Családok a kitelepítések árnyékában című tanulmánykötetben.

Családok a kitelepítések árnyékában. Tanulmánykötet, szerk. Bali János – Deáky Zita – Vámos Gabriella, ELTE BTK, 2022, Budapest, 468 oldal. Szerzők: Ament-Kovács Bence, Bank Barbara, Benkő Levente, Helena Beránková, Bereczky Ildikó, Bimba Brigitta, Bognár Zalán, Marta Botiková, Fata Márta, Gajdos-Frank Katalin, Gatti Beáta, Göncz László, Horváth Sándor, Lábadi Károly, Marosi István, Mohay Tamás, Molnár D. Erzsébet, Murádin János Kristóf, Muskovics Andrea Anna, Nagy István, Nagy Pál, Nagy Péter, Marianna Oravcová, Papp Annamária, Papp Árpád, Petro Krisztina, Popély Árpád, Székely András Bertalan, Tóth Ágnes, Vasvári Zoltán, Zalatnay István.

A 20. század közepén, a második világháború pusztításai és veszteségei után, a békeszerződések mellett, egész Európában a megtorlások, büntetések időszaka jött el. A szovjet érdekszférába került közép-kelet-európai országokban emberek, embercsoportok számára a kollektív bűnösség elve alapján és indokával újabb tragikus hónapok, évek következtek, amelyek bár már békeidőben, de a háborús győztes-vesztes alku, valamint az új politikai rendszer megfélemlítési technikájának alkalmazásával vettek körül a politikai áramlatok. Régi-új fogalmak váltak valósággá, így – távoli kényszermunka, munkatáborok, lágerek, kitelepítések, elűzetések, kényszerlakhelyre költöztetések, rang- és jogfosztások, név- és rangvesztések, pót- és előzetes büntetések, jóvátételekbe öltöztetett prioritás-gyakorlatok stb. – mindez egyének, családok, felekezeti, etnikai és lokális közösségek mindennapi tapasztalatává vált. Egyéni és csoportos tragédiák, pusztulás, testi-lelki megnyomorodás, generációkat meghatározó traumák és élethelyzetek jellemezték a szocialista hatalom megerősödését mindegyik szocialista országban, tanulságosan majdnem egyformán. Mindez több százezer embert érintett közvetlenül, közvetve több milliót, illetve mondhatjuk, hogy a megfélemlítési technika többé-kevésbé sikerrel járt mindenütt. Alig van olyan család Közép-Kelet-Európában, amelyet valamilyen mértékben ne határozott volna meg ez események egyike, vagy akár több változata is.

Az ún. „háborús bűnösök” kiűzése –  a kitelepítések okozta szenvedés felmérhetetlen volt (Kép forrása: Wikipedia)

A szocialista országok az elhallgattatással, s párhuzamosan a titokká tétellel, az elhallgatással próbálták ezeket a tragédiákkal, szenvedésekkel, traumákkal és több évszázados struktúrákat szétverő intézkedéseikkel diktatórikus hatalmukat legitimálni. Ennek része volt, hogy minden szocialista országban a fennálló hatalom ideológiai alapon tabusította a témát. Ezért nem volt mód és lehetőség évtizedekig a tárgyszerű ki- és megbeszélésre, a szembenézésre, számvetésre és a traumafeldolgozásra. Csak a rendszer gyengülésével (majd a váltással) lehetett elkezdeni a tudományos kutatást, adatgyűjtést, feldolgozást, addig ezekről szó sem lehetett – s ha volt is, csak intim nyilvánosságban, szintúgy titkolt baráti-közösségi miliőkben.

Mára a történet- és társadalomtudomány számára intézmények, szakemberek biztosítják a téma kutatását, az elemzési és megértési eredmények felmutatását. Ugyanakkor épp a „múlt” közelsége, a tudatosan átpolitizált múltértelmezés, a hiányos vagy sokszor szelektált források, adatok, valamint a közvetlen tapasztalatokkal rendelkezők halála, esetenként már az emlékek töredékes volta is évekre szólóan munkát ad a történészeknek, a társadalomismeret kutatóinak a korszak objektív feltárására, sőt nemegyszer a megnevezések elfogadására is.

A Műegyetem tanárainak és diákjainak Németországba történő kitelepítése 1944 – 1945 telén. (Kép forrása: Fortepan / 174402 – Kuncze Magdolna)

Számos konferencia, tanulmánykötet, forráskiadás, adatbázis áll már rendelkezésre, mégis épp ezek segítségével, vagy újabb források bevonásával lehetősség van többfajta szemléletre, új kérdések felvetésére is, amelyek még közelebb visznek e történeti események feltárásához, a valóságosabb kép felvázolásához – ha még nem is a teljes feldolgozáshoz.

Az ELTE BTK Néprajzi Intézete ezúttal egy másik perspektívából kívánt ránézni az államszocialista rendszer diktatórikus döntéseire és azok megannyi következményére. A mikroközösségek, a családok oldaláról közelített a mára kurrens történeti témához, azaz a szocialista közép-kelet-európai kitelepítésekhez, etnikai, társadalmi csoportok kollektív büntetéséhez, politikai üldözéséhez, kényszerű lakóhelyelhagyásra vagy megkülönböztetésre és mindenkor a hátrányos kezelésre is érvényes állami presszióra ráközelítéshez. A 2021. június 9-11. között „Család és kitelepítés a II. világháború utáni Közép-Kelet-Európában” című konferenciánkon a hazai történéseken túl előadóink elsősorban a szomszédos országok, Szlovákia, Románia, Ukrajna, Szerbia, Horvátország és Szlovénia hasonló vagy azonos történeti eseményeit feldolgozó résztémákat, párhuzamos és analógiás eseteket, mintázatokat mutatták be. Tanulmánykötetünkben jórészt az itt elhangzott előadások jelennek meg, néhány hasonló tematikájú dolgozattal együtt.

A második világháború után is, a szocialista rendszerek „küzdőképes” ideológiai reprezentációjának hatására válság- sőt vészhelyzetbe került családok, családtagok – anyák, férjek, nagyszülők, gyermekek, rokonok, helyi ás állampolgári közösségek, vallási vagy származási csoportok – állnak a tanulmányok középpontjában. Ami korábban a biztonságot és gyökereket jelentett, az etnikai, felekezeti, státuszbeli és lokális meghatározottság, származási közösség és élményközösség, az hetek-hónapok alatt immár veszélyt hozott, üldözésre, megtorlásra való indokot adott a mindenkori hatalom részéről, a háborúban vesztes csoportok és származási közösségek helyzetétől a státuszkülönbségekig, a gazdasági élethelyzettől a nemzeti vagy vallási, világnézeti másságig, a jóvátételi kényszerektől a népcsoport-cserékig, egészen a délvidéki háborúig bezáróan. A kötet tehát a történeti időben a háborús évek megtorlásaitól a kilencvenes évekig hozza esetpéldáit arra, ami a ki- és áttelepítések, a bűnbakkeresések, a megtorlások vagy a világnézeti másságok nemzeti és nagyregionális változataiból röviden fölidézhető volt és maradt is.

Galánta – a felvidéki magyarok körében készült kitelepítések egyik fotója 1947-ből (Kép forrása: Fortepan / 32734)

A tanulmányok mindegyikében megjelenik a kiszolgáltatott helyzetbe került család és az, hogyan hatott sorsára, szervezetére, az egész társadalmi intézményre a kollektív büntetés, a malenkij robot, az üldöztetés, a kitelepítés, összességében a megtorlás és az alárendelés mint a megfélemlítés különböző fajtáinak uralmi gyakorlata. Ott vannak a családközösségek színterében és miliőjében a sorskérdések is: mit vittek tovább, mit örökítettek utódaikra a meghurcoltak, s hogyan lehetett ennek kibeszélhetetlenségével megküzdeniük a múló időben. Miként hatott a történelem „sodrása” ott, ahol az elszenvedés kényszere kívülről jött csapásként, kivédhetetlen véletlenként vagy sorsszerű történésként jelentkezett? Hogyan volt lehetséges mindezek feldolgozása, értelmezése, vagyis a kiszolgáltatottság mindenkori ellenoldalának, az élet folytatásának esélye, szomorúsága vagy túlélő maradandósága, örökített kényszere és új interpretációinak változatossága?

Társadalomtörténeti, társadalomnéprajzi forrásokkal, módszerekkel és szemlélettel a családok és tagjai fókuszán, emlékanyagán, tapasztalatán, élményvilágán keresztül közelítik meg ez átdolgozott előadások, tanulmányok a konferencia tematikáján belül vállalt tárgyköröket, egyénileg ábrázolják a történeti eseményeket, lokálisan teszik hitelessé forrásaikkal is a mondanivalók (sokszor drámai, de mindenkor szociálisan is érzékeny) verzióit. Az is világossá válik ezek olvastán, hogy az egyéntől független üldöztetések, sodródások szempontjából majdnem lényegtelen, milyen (elnevezésű) a rendszer, ha az diktatórikus, ha az bármilyen formában és eszközökkel visszaél hatalmával. E téren az emlékezet elrendező vagy fölháborító öröksége „magánéleti” drámák részévé vált, többnyire megmaradt családi-közösségi tragédiának. Mindez alapjaiban látszólag inkább politikatörténeti ismeretanyag, egyúttal viszont a kultúratudomány, a „népélet”, a társadalmi csoportörökségek része is, ekként pedig föltárt, megnevezett, szilárd tudással és korántsem „értékmentesen” leírható forrásanyag.

A nardai Bencsics család tagjai a jászberényi tanyára deportálva munkára készülnek (Kép forrása az ismertetett kötet)

A kötet szerkezete egy időbeli és tematikus logikai sorendet követ. Nem alakítottunk elválasztott önálló fejezeteket, hiszen nehezen lehetett volna mereven elkülöníteni azokat az elemző áttekintéseket, melyek végső soron mégiscsak közös témákat vagy belátható kölcsönhatásokat és történéseket dolgoznak fel, sőt sorsközösségbe illesztenek egymást sem ismerő életutakat, sorsfordulókat, szenvedéseket és túlélési stratégiákat.

A konferencia, így a tanulmánykötet célja is, hogy ráirányítsa egy szélesebb kör, az utókor, a fiatalabb nemzedékek, akár a diákok figyelmét arra, hogy a Kárpát-medence népei – etnikumtól, felekezettől, státusztól vagy kulturális örökségektől függetlenül – a trianoni szétszakítottság vagy a háborús veszteségek azonosságai ellenére továbbra is osztoztak az államhatárokon átívelő közös, többnyire tragikus sorsban, a válaszkényszerekben, a családi közegbe is főhatósági parancsokkal vagy emberi hitványságokkal beletaposó hatalmi döntések elviselésében. Mindezek az összegzések vagy esettanulmányokkal kiegészített történetek arra is figyelmeztetnek, hogy szinte rendszerfüggetlen emberi és uralkodási akarnokság jellemzi mindezt (és mindenkor). Ezek olyan kíméletlenséggel és könyörtelen álságossággal végrehajtott parancsuralmi állapotok voltak, melyek között szétszakított családok „kis munkára” elhurcolt emberek, küldő és belső lágerekbe kényszerítettek, lakóhelyükről elüldözöttek éltek át túl sok évnyi szenvedést, szenvedtek el egészségi, morális és emberi károsodást, s tartósították önkéntelenül is a hatalmi önkény terjeszkedését.

Úgy gondoljuk, hogy a háborús időszakok emléke, az emberi veszteségek mindenkori feltárása mellett is egyre nagyobb teret kell kapnia e mérlegkészítésben a családnak mint értelmezési univerzumnak, mert minden áldozat egy/több család tagja volt, minden túlélő családtagjaiért küzdött, azok életét akarta megmenteni vagy jobbítani, sőt minden családi válság és trauma meghatározta a következő nemzedékek életét, lehetőségeit, gondolkodását és döntéseit. Ebben az értelemben a kutatók döntéseit is, akik kimódoltan és elszántan foglalkoznak e generációk élményközösségi örökségével, társadalmi és önképével, a kibeszélhetetlenségek megfogalmazásának feladattudatával.

A Hortobágyra hurcoltak emlékműve (Kép forrása: Wikipedia)

Az összegzésekkel, áttekintésekkel, egyedi vagy csoportos sorshelyzetek megidézésével sem mondható ki, hogy érdemi teljességgel szólhattunk a tárgykör aktuálisan ismert összes forrásairól, adatbázisairól és elemzési módszertanáról – de ezt (vagy ezekből sokat) a Szerzők részint fel is mutattak, részint írásaikkal remélhetőleg fenntarthatják a méltó érdeklődést a társadalmi szenvedéstörténetek jelentésterében.

A konferenciát az ELTE BTK Néprajzi Intézete és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) szakmai együttműködésével valósult meg, a tanulmánykötet pedig az ELTE BTK „család és kultúra” címen futó Tématerületi Kiválósági Pályázata támogatta.

 

 

Deáky Zita – A.Gergely András

Ezt olvastad?

Hiánypótló munkát vehetnek kezükbe a második világháború iránt érdeklődő olvasók. Vitéz nemes Molnár László hadnagy életpályájának bemutatására vállalkozott ifj. Sarkady