Török veszély ferences szemmel, avagy 15–16. századi formuláskönyvek nyomában – interjú Molnár Antallal

A formuláskönyvek olyan levélgyűjtemények, amelyek azért keletkeztek a közép- és kora újkorban, hogy mintául szolgáljanak a hivatali ügyintézéshez. Jog- és szervezettörténetileg igen fontos források, és mivel összeállítóik gyakran eredeti leveleket másoltak, köztörténeti következtetéseket is le lehet vonni belőlük, sőt időnként valódi kuriózumokat is lehet találni bennük. Például II. Lajos két, eddig ismeretlen, a pápának küldött levelét, mint ahogy Molnár Antalnak sikerült, amikor az idén megjelent, a magyarországi obszerváns ferences szerzetesek formuláskönyveit közreadó könyvén dolgozott.

A római Analecta Franciscana sorozat részeként megjelent kötet a magyarországi obszerváns ferences vikária (majd 1517-től provincia) 16. század első felében összeállított két teljes formuláskönyvnek és két kisebb formulagyűjteménynek, összesen 878 iratnak a kiadását tartalmazza latin nyelven, német nyelvű bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel. A magyarországi obszerváns ferencesek formulagyűjteményei (kb. 1451–1554) [azaz németül Die Formelsammlungen der Franziskaner-Observanten in Ungarn (ca. 1451–1554)] című kötetet Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főigazgató-helyettese, a BTK Történettudományi Intézet igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet habilitált egyetemi docense jegyzi. Molnár Antallal ezúttal erről a különleges kötetről beszélgettünk.

Molnár Antal nem először ad interjút portálunknak. Korábbi, életútját és kutatásait széleskörűen bemutató beszélgetésünk ide kattintva érhető el.

Újkor.hu: A formuláskönyvek iránt régóta érdeklődik a nemzetközi medievisztika. A középkori forrástípusokban kevésbé jártasak viszont lehet, hogy nem ismerik ezt a fogalmat, így először erről kérdeznélek: milyen forrást értünk formuláskönyv alatt?

Molnár Antal: A formuláskönyv meglehetősen gyakorlati műfaj. Ezek a gyűjtemények azzal a szándékkal keletkeztek, hogy a különböző jogintézmények által használt irattípusok előállításához mintát nyújtsanak. Összeállítóik a leginkább reprezentatívabbnak tartott irattípusokat, írásbeli intézést igénylő témákat és fogalmazási sablonokat gyűjtötték össze bennük.

Formuláskönyvet tehát nemcsak szerzetesrendek állíthattak össze, hanem más intézmények is, ahol írásos ügyintézés folyt?

Persze. Európában szinte mindenhol állítottak össze formuláskönyveket az egyházi és világi intézmények. A 14–16. századi magyarországi formuláskönyvek és formulagyűjtemények lényegében négy intézménytípushoz kötődtek: a királyi kancelláriához, az egyházi bíróságokhoz, a hiteleshelyekhez és a szerzetesrendekhez, sőt később a városi és vármegyei hatóságokhoz is. A korszak formuláskönyvei nemcsak az intézményekhez kapcsolódtak, hanem személyekhez is. Szerzőik és használóik életútját követve adott intézménytípuson belül öröklődtek vagy különböző intézményekbe vándoroltak. Ennek köszönhetően találunk egyetlen intézmény iratmintáit tartalmazó köteteket éppúgy, mint különböző hivatalok formuláit egybeillesztő gyűjteményeket.

A formuláskönyvek összeállítása általános gyakorlat volt a szerzetesrendeknél?

Igen. A kiterjedt, több országon átívelő szervezet és a széleskörű írásbeliség megteremtette az igényt erre. A szerzetesrendi formuláskönyvek születése a ciszterci rendhez köthető. Az ő íráskultúra-reformjuknak a folytatói a koldulórendek, a domonkosok és a ferencesek lettek, akik nemcsak a nyugati kereszténység leginkább központosított és strukturált szervezetrendszerét hozták létre, hanem az ennek működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges magas szintű adminisztratív írásbeliséget és fejlett kommunikációt is. De más rendeknek is maradtak fenn formuláskönyveik.

Az összeállítás folyamatát vajon az archiválás vagy a gyakorlati mintaadás szándéka vezethette?

Ez a szerzetesrendtől függött. A jezsuitáknál már a rend indulásakor megfigyelhetünk archiválási szándékot, a ferencesek azonban a 18. századig nem archiválták szisztematikusan a dokumentumaikat. Olyannyira nem, hogy sokáig érvényben volt egy olyan utasítás, amelynek értelmében fél év után meg kellett semmisíteni bizonyos típusú iratokat.

Milyen iratfajtákra volt érvényben ez a selejtezési utasítás?

A vizitációkra és fegyelmi ügyekre vonatkozókra. De nemcsak ezeket az iratokat selejtezték ki, hanem lényegében mindent, amire nem volt már szükségük. Hiányzott belőlük az a fajta identitásképző történelmi érzék, ami a mai emberben benne van. Beszédes adat, hogy a ferences rend írásbeliségét ismerve többszázezer dokumentum keletkezhetett Magyarországon 1526 előtt, de csak ötvenkilenc maradt fenn közülük. Ez nemcsak a török vagy a világháborús orosz pusztításra vezethető vissza, hanem a selejtezési gyakorlatra is.

Milyen típusú iratok kerültek be a formuláskönyvekbe?

Ezeknek a könyveknek az volt a célja, hogy segítséget nyújtsanak az új írnokoknak ahhoz, hogy egységesen magas színvonalon tudják megfogalmazni azokat az iratokat, amelyekre szükség volt a rend napi működése során. Gyakorlati jogalkalmazásról van szó tehát, amelynek e formuláskönyvek a legfontosabb forrásai. A levelek túlnyomó része természetesen a rend kormányzásával és a ferencesek kommunikációjával függött össze. Az első nagyobb csoportot a legfontosabb események megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó dokumentumok jelentették. Ezekkel szoros összefüggésben álltak a rendi hivatalviselők ügyeivel (például megválasztások, kinevezések vagy áthelyezések) kapcsolatos iratok, amelyekhez utazási, tanulmányi és más engedélyek is tartoztak. Szó esik fegyelmi ügyekről, aposztáziáról, kisebb kihágásokról. Gazdag levelezést folytattak jótevőkkel, adományozókkal és alapítókkal, de más szerzetesrendekkel, illetve renden belül is.

Akkor ez egy nagyon fontos forrástípus.

Így van, és a jelentőségét már nagyon korán felismerte a magyar történettudomány. Részben azért fontosak, mert megmutatják, bemutatják az adott intézmény teljes jogalkalmazását, hiszen minden fontos ügyet írásban intéztek A formuláskönyvet olvasva egyértelműen kiderül, hogy a kiállító intézmény mivel foglalkozott, milyen ügyekben hozott döntéseket, milyen joggyakorlatot folytatott. Az első, magyarországi formuláskönyveket közlő kiadvány már 1799-ben napvilágot látott, a magyar forráskiadás egyik megalapítója, Kovachich Márton György munkájának eredményeként.

A formuláskönyvek nemcsak sablonokat tartalmaznak, hanem sok eredeti levelet is, amit mintaként másoltak be az összeállítók.

Egy ilyen formuláskönyv elképzeléséhez segíthet, ha ismerünk még az internet előtti korszakból származó, nyelvtanuláshoz készített segédkönyveket, amelyekben mintákat találhattunk arra, hogy miként írjunk meg mondjuk franciául egy hivatalos levelet például egy külföldi ösztöndíj-kérelemhez vagy ajánláskéréshez. Bennük volt, hogy milyen titulushoz milyen megszólítás illik, hogyan kell a levelet felépíteni, illendően aláírni, hova kell tenni a dátumot, és így tovább. Óriási segítséget jelentett nyelvtanuláskor. Az írnokok éppen ilyen mintákat akartak adni. Ott voltak előttük a különböző ügytípusokhoz tartozó levélpaksaméták, és sorra bemásolták őket. Volt olyan írnok, aki kihagyta a neveket, volt olyan, aki fiktív neveket használt és olyan is, aki egy az egyben bemásolta az eredetit. A kutatás során minden esetben meg kell állapítani, hogy melyik esetről van szó.

Hogyan lehet rájönni, hogy melyik adat fiktív és melyik valós?

Nehezen, és sokszor nem is lehet megállapítani. Ha például csak annyi szerepel, hogy Thomas vagy Johannes, akkor nem sok esélyed van rájönni, hogy kiről lehet szó. De az egyik kötetben például mindenhol Nicolaus, azaz Miklós szerepel. Erről azért lehet tudni, hogy a latinban a mi általános XY-unk értelmében használt N-et oldotta fel így az írnok, hiszen nyilván nem lehetett mindenki Miklós, aki a rendhez fordult. Az egyik könyvnél az szúrt szemet, hogy minden dátum 1532 és 1535 közötti, és sorban halad előre. Jobban megnézve kiderült, hogy mindig azt a napot írhatta be az írnok a levélbe, amelyiken bemásolta azt a formuláskönyvbe. A levelek tartalmát összevetve azzal, hogy ebben az évkörben kik viselhettek funkciót, jöttem rá, hogy az írnok Balatinczi Miklós lehet, aki a saját levelezését másolhatta be a formuláskönyvbe.

Egy ilyen felfedezéshez szerencse, korszak- és rendismeret egyaránt kell. Szerinted melyik számít többet?

Nyilvánvalóan bele kell magát dolgozni az embernek a rend történetébe, és a föl kell tenni azt a kérdést, hogy kinek állhatott az érdekében egy ilyet létrehozni, és ki volt azon a szinten, hogy létre is tudja hozni. Kicsit el kell távolodni a dokumentumoktól, az összképet kell vizsgálni és jó kérdéseket kell feltenni. Szerintem ez a titka annak, hogy releváns válaszokat adjunk az összeállítók személyére. A harmadik formuláskönyv például a legbonyolultabb kódex, amivel valaha találkoztam, mert úgy készült, hogy két nyomtatott rendkormányzati kézikönyvet széttéptek, összeraktak és kéziratos részekkel kiegészítették. Tehát késsel és enyvvel olyan eljárást folytattak, mint amit mi copy-paste-tel csinálunk. Itt azt a kérdést kell feltenni, hogy ki lehetett ekkor a rendben azon a tudásszinten, hogy átláthatta ezt az eljárást: ez pedig nagyon leszűkíti a lehetséges válaszok számát. Nem állítom, hogy nincs más megoldás, mint amit én javasolok, de nagy valószínűséggel igazam van.

A kötet nem Magyarországon jelent meg, hanem a ferences rend római székhelyű kiadójának sorozatában. A kiadó felkérésére állítottad össze ezt a kiadványt, vagy te kerested meg őket a folyamatban levő kutatásoddal?

Abszolút a második esetről volt szó. A kötet idén jelent meg, de a megalapozó kutatást már 2007-ben elkezdtem. Mint minden jó ötlet, ez is egy recenzióból származott. Abban az évben Várnai Jakab ferences szerzetes megkérdezte, hogy nem írnék-e Marie-Madeleine de Cevins francianyelvű könyvéről, amelyet a magyarországi obszerváns ferencesek történetéről jelentetett meg, egy ismertetést a ferencesek történeti folyóiratába, az Archivum Franciscanum Historicumba. Elvállaltam, és a nyolcszázoldalas monográfia elolvasása során több kritikai észrevételem is volt. Az a benyomásom támadt, hogy ezek abból származnak, hogy a témára vonatkozó források nagy része egyszerűen nem hozzáférhető egy külföldi – de megjegyzem, magyarországi – kutató számára sem. Ekkor vált bennem szilárd elhatározássá, hogy ezeket a forrásokat igenis ki kell adni, mert különben sem a hazai, de főleg nemzetközi történetírás a legjobb szándék ellenére sem tud adekvát, objektív, a forrásoknak megfelelő képet alkotni a késő középkori-kora újkori magyar ferencesek történetéről, holott ez lényegi kérdés, mert részben őket találjuk a reformáció hátterében, részben pedig ők álltak a katolikus megújulás startvonalánál is. Tehát ez egy nagyon fontos történeti probléma a középkor-kora újkor fordulójának magyar történelmében. A formuláskönyvek átírását 2008-ban kezdtem el, mégpedig ennek a kiadványnak a második kéziratával. Kezdetben csak ennek a kiadását terveztem, de hamarosan kiderült, hogy a kötetben található levelek számos szövegszerű egyezést és tartalmi átfedést mutatnak a többi fennmaradt formula-gyűjteménnyel, így szakmai szempontból csak a teljes korpusz együttes kiadása indokolható. A munkát 2009–2010-ben folytattam a kötet első kéziratának átírásával. 2011-ben Rómába utaztam, ahol személyesen megismerkedtem az említett folyóirat, egyben az Analecta Franciscana sorozat főszerkesztőjével, a szintén ferences szerzetes Benedikt Mertensszel. Beszámoltam neki a folyó kutatásomról, ő pedig mutatványt kért a szövegből, és miután konzultált a rend történészeivel, helyet biztosított kiadványomnak a nagy múltú és tekintélyű ferences forráskiadó sorozatban. 2012 elején kaptam meg a visszajelzést tőle, de még tíz évnek el kellett telnie, hogy valóban megvalósulhasson a kötet.

Miért volt ilyen hosszú az átfutás?

Az egyik oka az volt, hogy alábecsültem azt a munkát, ami még hátra volt. Amikor én megkerestem Benedikt Mertenst ezzel az ajánlattal, akkor a két nagyobb formuláskönyv volt átírva, ami a forrásszövegeknek a nagyobb részét alkotja. A két kisebb gyűjteményt még akkor nem írtam át, és a két nagy gyűjtemény jegyzeteit sem készítettem még el. 2011-től 2016-ig a Római Magyar Akadémia igazgatója voltam, ami teljes embert kívánó feladat volt, így ez a munka nagyon lelassult. Utána a kutatási időm jelentős részét az akadémiai doktori értekezésem elkészítése kötötte le, amelyet más témából, a török hódoltsági magyar egyházi viszonyokról írtam. Ennek a kéziratnak az elkészítése tehát egyre jobban húzódott. Paradox módon a Covid-járvány miatt tudtam befejezni a munkát. Azzal, hogy 2020-ban elmaradtak a konferenciák és az egyéb programok, valamint kényszerűen otthon kellett maradnom, lehetőség nyílt arra, hogy ezzel a munkával foglalkozzak. Be tudtam fejezni a jegyzetelést és a szöveggel való aprómunkát is, meg tudtam írni a kétszáz oldalas bevezetést, ami nekem bizonyos szempontból új téma is volt, és ezért komoly energiabefektetést kívánt. Az adatok utolsó ellenőrzéséhez nagyon fontos segítséget jelentett, hogy a járvány legrosszabb időszakában is be tudtam menni a ferences levéltárba. Kicsit sarkítva azt is lehet mondani, hogy ha nincs Covid, nincs ez a könyv sem. 

A ferencesek központi kiadója azért is állt be a projekt mögé, mert hasonló formuláskönyvekről van szó, mint amilyenek Európa más tájairól is fennmaradtak?

Abszolút. Nem véletlenül merült föl bennem az ötlet, hogy ezeket a forrásokat érdemes lenne nemzetközi közönségnek is megmutatni. Egyrészt az a szándék vezetett, hogy így a magyar történelmet, a magyar egyháztörténetet, a magyar ferencesek történetét nemzetközi térben is pozícionálhatjuk, másrészt pedig ez egy olyan forrástípus, amely nemzetközileg is ismert, és amelyből a 20. században több is napvilágot látott már. A koldulórendek és írásbeliségük egyaránt erősen központosított volt, a római rendi vezetésnek is voltak formuláskönyvei, amelyekből többet kiadtak már. Egy szerzetesrend hasonlóképpen működött, mint ma egy nemzetközi szervezet vagy egy multinacionális cég. Mindenhol ugyanazt a nyelvet, ugyanazt a levelezőrendszert, ugyanazokat a formulákat használták, hogy biztosítsák a gyors és hatékony kommunikációt, és kompatibilis működést. Érdekes adat, hogy a világon eddig nagyjából ötszáz-hatszáz ilyen levélformula jelent meg. Jelen kötet nyolcszázhetvennyolcat tartalmaz. Tehát ez mindenképpen számottevő mennyiség.

Vannak különbségek is?

Igen. Amellett, hogy mindenhol lehet látni a központi vezetés által meghatározott normákat, megállapítható, hogy minden rendtartománynak megvoltak a maga jellegzetességei. A magyar rendtartománynak egységes írásbeli kultúrája alakult ki, ami csak itt volt jellemző. Szoros rokonságban áll az egyetemes gyakorlattal, vagy a más országokban használttal, de mégis több szempontból más volt, mivel hatott rá a helyi latinitás, a helyi frazeológia. Ez volt az egyik különbség. A másik látványosabb volt ennél. Más problémai voltak egy elzászi ferences régiónak, rendtartománynak vagy vikáriának, és más egy magyarnak. Itt a 16. században török veszedelem, parasztháború, polgárháború volt, más gazdasági feltételekkel működtek, máshogy zajlott a reformáció és így tovább. De az sem mindegy, hogy melyik századbeli forrást vizsgáljuk. Másról szól egy 13. századi és egy 15. századi formuláskönyv. Ha Magyarországon fennmaradt volna, mondjuk az Anjou-korból egy ilyen iratgyűjtemény, akkor jórészt más problémákról beszélne, mint amelyekkel ebben a kötetben találkozunk.

Mennyire tükröződnek vissza a szélesebb körben ismert köztörténeti események ezekben a forrásokban?

Ami nagyon erősen visszatükröződik, az a ferences rendtörténet és azon keresztül az egyháznak, illetve az országnak a története. Erősen megjelenik például a török veszély. A kötetben megtaláljuk II. Lajos király két olyan levelét, amelyeket a pápának írt a török veszedelemmel kapcsolatban. Egyik levet sem ismertük eddig, a vatikáni kutatások során nem kerültek elő korábban. Nagyon érdekes az a levél is, amelyet Sánkfalvi Antal nyitrai püspök velencei dózséhoz írt üdvözlő beszédét tartalmazza. Ez akkor keletkezett, amikor a püspök követségbe ment Rómába, de megállt Velencében is, és a levélben konkrét politikai ügyekről van szó. Kuriózum Henckel János padovai diák nagybátyjához és patrónusához, Thurzó Zsigmond váradi püspökhöz 1508-ban küldött levele is, amelyben ottani helyzetéről és anyagi nehézségeiről számol be. Ezek szemmel láthatóan nem ferences rendhez kötődő levelek, így joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért másolták be őket mégis a könyvbe. Egész egyszerűen azért, mert ezeknek a formuláskönyveknek volt egyfajta didaktikus szerepe, tehát nemcsak konkrét iratmintát akartak adni, hanem egyfajta írásbeliséget akartak átadni. Ezek a formuláskönyvek – ahogy a nemzetközi kutatás is bizonyította már – tulajdonképpen gyakorlati tankönyvek, munkafüzetek voltak.

A török veszély hogyan jelenik még meg – II. Lajos levelein kívül – a formuláskönyvekben?

Különösen az 1532-es hadjáratra vonatkozóan találhatunk érdekes adatokat, elsősorban kolostorok felszámolásával vagy elpusztításával kapcsolatban. Ami ebből fantasztikusan izgalmas, az az, hogy kiderül belőle, hogy a ferencesek mennyire tudatos stratégiával néztek szembe a török veszedelemmel, és milyen szervezetten próbálták megmenteni az embereiket és javaikat: összevonni őket védettebb kolostorba, és ha a veszély elmúlt, akkor nagyon komoly tájékozódás után óvatosan visszamenni az elhagyott helyekre. A ferencesek tehát nem feltett kézzel várták a törököt, hanem igyekeztek felkészülni rá. Ebben komoly segítséget jelentett, hogy a magyar obszerváns ferencesség boszniai eredetű volt, így közvetlen tapasztalattal rendelkeztek a törökkel való együttélésről. Tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy a rend megmaradhatott a hódoltság területén. A polgárháborús pusztítás is gyakran előkerül a szövegekben, illetve az is kiderül az állásfoglalásokból, hogy a ferences szerzetesek Szapolyai pártján álltak, és erősen németellenesek voltak. Ez azért érdekes, mert egyetlen más egyházi szervezetről sem tudjuk megállapítani, hogy testületileg vajon kinek az oldalán álltak.

A reformáció is megjelenik esetleg?

Csekély mértékben. A lutheri reformáció kezdetét ugye hagyományosan 1517-re tesszük, ezek a levelek pedig javarészt az 1520-as és 1530-as években íródtak. Az 1554-es dátum a kötet címében megtéveszthet minket, de csak a negyedik formuláskönyv utolsó néhány levele későbbi az 1530-as éveknél. Az 1510-es, ’20-as és ’30-as években ez még nem akut probléma a rend számára. Voltak egyéni említések hitehagyottakról vagy aposztatákról, de nem tömegesen. Megjelenik viszont, hogy a szerzetességet egyre kevésbé támogatják anyagilag és társadalmilag. Ez utólag visszanézve már nagyban írható annak a számlájára, hogy a protestáns eszmék és korai megnyilvánulásaik hatottak a gondolkodásra és a szerzetességgel szemben fellépett egyfajta gyakorlati bizalmatlanság, közömbösség. Olyat azonban ezekben a levelekben nem találunk, ami alapján arra lehetne következtetni, hogy egész kolostorok áttértek volna a lutheri kereszténységre ebben az időszakban Magyarországon. Német területeken előfordultak ilyen esetek, de persze ezt nem ezekből a formuláskönyvekből tudjuk.

A most feldolgozott formuláskönyvek évköre kapcsán az a kérdés merült fel bennem, hogy tervezel hasonló, formuláskönyvekkel foglalkozó projektet későbbi korral kapcsolatban is?

Ahogy megyünk előre az időben, egyre több eredeti levelezés maradt fenn, így bár van 18. századi ferences formuláskönyv is, az már nem annyira érdekes, mint a most kiadottak. Ami más intézmények formuláskönyveit illeti, az ELKH BTK Moravcsik Gyula Intézetnek van egy erre vonatkozó projektje, ami évek óta zajlik, és az első ilyen vonatkozású kötetet, az esztergomi szentszék formuláskönyvét már 2018-ban kiadták. [Formularium Ecclesiae Strigoniensis (Collectanea Studiorum et Textuum vol. I/4). Edendo operi praefuerunt Petrus card. Erdő, Cornelius Szovák, Petrus Tusor, Budapest, 2018. A kötet bemutatójáról írt cikkünk ide kattintva érhető el. – a szerk.] Az egyik folytatási irányon tehát már dolgoznak a kollégák. A másik irány, amerre el lehetne indulni, az a 15–16. század fordulóján keletkezett formuláskönyveken kívüli ferences forrásanyag kiadása. A magyar obszerváns ferencesség ekkor élte a virágkorát, és annyira megerősödtek ezekben az évtizedekben, hogy a hódoltsági területeken lényegében csak ők – illetve minimálisan a pálosok – élték túl a 16. század viszontagságait. E dinamizmus rengeteg írásbeli nyomot hagyott, és nemcsak a ferenceseknél, hanem másoknál is. Ennek a kornak a terméke a magyar nyelvű kódexirodalom, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát hatalmas prédikációgyűjteményei, és ekkor nyerte el végső formáját az obszerváns ferences krónika. Számos jogi forrás is fennmaradt. Érdemes lenne ezekkel tovább foglalkozni.

…és fogsz is?

Rövid időn belül biztosan nem, de hosszútávon semmi sincs kizárva. Én elsősorban a 17. századdal foglalkozom, még ha voltak is már kitérőim a 15. századtól a 20. századig. A folyó projektjeim a fő korszakomhoz kötődnek, és jelenlegi munkámból fakadóan sok más kötelezettségnek is eleget kell tennem. A 16. század eleje iránt viszont egyetemista korom óta erősen érdeklődöm Mályusz Elemér Egyházi társadalom a középkori Magyarországon című könyvének és Szűcs Jenő A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború című mesteri tanulmányának hatására, amelyeket akkor olvastam, és nagyon megtermékenyítően hatottak a gondolkodásomra. Előfordulhat tehát, hogy egyszer visszatérek a 16. századi ferences forrásokhoz.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Ünnepek, emléknapok és kerek évfordulók 2024-ben

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt

X