Elbeszélő források a jövő történészeinek a koronavírus-járványról

Egy jó történész nemcsak a múlttal, de a jövő történészével is foglalkozik. Az elmúlt bő egy év kétségkívül történelmi. Szolnoki Zoltán, a szegedi Móra Ferenc Múzeum Helytörténeti osztályának munkatársa, a Szegedi Tudományegyetem középkorász doktorjelöltje fontosnak tartja a mostani állapotok rögzítését, archiválását, hogy a jövő generációjának biztosítsa a forrásokat, megkönnyítse a kor rekonstruálását. Föltettük hát neki a kérdést: miként működik egy koronavírus-történeti gyűjtés?

Szolnoki Zoltán

Újkor.hu: Mióta dolgozik a Móra Ferenc Múzeumban és mi a kutatási területe?

Szolnoki Zoltán: 2019 elején kerültem a múzeum Hely-, és Irodalomtörténeti Osztályára mint gyűjteménykezelő/segédmuzeológus. Ezt megelőzően is kötődtem az intézményhez, hiszen 2016-tól kezdve önkéntesként tevékenykedtem, először a Néprajzi, majd a Közművelődési Osztályon. A kutatói érdeklődésem két fő témakört érint: középkorászként itáliai vendettákkal foglalkozom, míg muzeológus-történészként a városi emlékművek szimbolikájával.

Hogyan jött az ötlet, hogy a jelen járványhelyzettel kapcsolatban folytasson kutatást, gyűjtést?

A 2020-as járványhelyzet az élet minden területén éreztette a hatását. Nagyjából egy éve alakult ki az a speciális helyzet, hogy a közgyűjteményi munkavégzést otthonról, „home office”-ban kellett megoldani. Ez természetesen – mint mindenkinek – nekünk is szokatlan szituáció volt. Egyrészt az újszerűsége miatt, másrészt pedig azért, mert egy történelmi esemény szemtanúivá váltunk, de négy fal között. Egyértelmű volt, hogy valamilyen módon meg kell örökíteni a járványhelyzetet és mivel úgy tűnt, hogy ez elsősorban a magánszemélyek, illetve mikroközösségek életét alakítja át, lehetőségként adódott az oral history módszere. Az elbeszélt történelem alapvetései közül ki kell emelni az interjúztató és az adatközlő kölcsönös bizalomra épülő, személyes találkozásokon alapuló kapcsolatát. Erről viszont a járványügyi szabályozások mellett természetesen le kellett mondanunk. Az anyagyűjtést ugyanakkor minél hamarabb el kellett kezdeni. Adódó módszertani lehetőségként felmerült bennem, hogy az interjúkat érdemes lenne digitálisan végezni, méghozzá újszerű módon, önként jelentkezők számára.

Egy medievistától nem áll távol egy ilyen jelenkori téma?

Első hallásra talán igen. Középkorászként elsősorban narratív források vizsgálatával foglalkozom, így a személyes hangvételű beszámolók vizsgálata nem újdonság számomra. Meglátásom szerint az oral history beszámolók egyes elemei párhuzamba állíthatók a középkori krónikák egy-egy felütésével. Előfordul például a jelenkor eseményeinek párhuzamba állítása a régmúlt korok hasonló történéseivel, de különböző kvázi történelmi toposzok is tetten érhetők a beszámolókban. Hogyha pedig muzeológusként közelítem meg a kérdést, akkor egyértelmű az elbeszélt történelem létjogosultsága, hiszen így hiánypótló forráscorpust tudunk rögzíteni. Napjainkban ugyanis tendencia a naplóirodalom visszaszorulása, amely, ha most nem is, de talán 100-200 év múlva komoly hiátust jelenthet a kutatók számára. Így végeredményben az elkövetkezendő korok számára dolgozunk: az interjúk rögzítése és megőrzése hozzásegítheti a jövő generációit, hogy történelmileg hiteles képet tudjanak kialakítani a mindennapjainkról.

A gyűjtés során milyen típusú anyagokhoz jutott hozzá?

Az interjúk mellett számos további küldemény érkezett a felhívásra. Karanténnaplók, esszék, sőt, még karanténversek is.

Voltak-e olyan forrástípusok, amelyeket preferált?

Egy konkrét forrásműfajt sem emelnék ki, hiszen mindegyiknek megvan a saját jelentősége. Figyelemfelkeltőnek tartom ugyanakkor azokat az eseteket, amikor egy-egy adatközlő több különböző típusú anyagot bocsát a rendelkezésünkre. Például amikor egy online interjú anyaga kiegészül egy retrospektív visszaemlékezéssel, vagy amikor alkalmam nyílik páros interjúkat készíteni. Ezek olyan esetek, amelyek különösen értékesek lehetnek a későbbi kutatók számára.

Szolnoki Zoltán

Az oral history interjúk során a személyes vagy online találkozásokat részesítette előnyben?

Természetesen – a jelenlegi helyzetből adódóan – az online formát. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartom, hogy a járványtörténeti projektünk a koronavírus-járvány elmúltával egy olyan fázisba lép, amely során hagyományos módszerekkel – vagyis személyesen – fogunk beszélgetéseket készíteni és egyáltalán terepmunkákra menni.

Esetleg lehet tudni, hogy hány percnyi interjú gyűlt össze eddig?

Az interjúk száma harminc fölött jár, a hosszukat tekintve pedig 30 perc körül van az átlag. Az utóbbi időszakban azonban érdekes tendenciát figyeltem meg: nő a beszélgetések hossza. Talán az adatközlők egyre több dolgot szeretnének elmondani.

Milyen módon jutott hozzá a gyűjtött anyagokhoz? Az interjúalanyok maguk jelentkeztek, vagy megkereste őket?

Igen, a projekt célkitűzését tekintve az önként jelentkezőket szólaltatja meg, de a kollégáimmal folyamatosan dolgozunk olyan alkalmakon is, amikor mi keresünk fel partnereket egy-egy interjú reményében.

Csak helyiek segítettek a gyűjtésben, vagy országosan is voltak résztvevők?

A gyűjtést hivatalosan szegedi és Szeged környéki jelentkezők számára hirdettük meg, de hamar egyértelművé vált, hogy sokkal szélesebb földrajzi körből is jelentkeznek önkéntesek. Természetesen ezeket a megkereséseket nem utasítottuk el, sőt kifejezetten örömmel fogadtuk. Belföldi szinten számos adatközlőnk budapesti vagy Pest megyei illetőségű volt, de külföldi magyarok is jelentkeztek. Például Eindhovenből vagy Aradról. Elmondható, hogy a gyűjtőkörünk az idő előrehaladtával fokozatosan bővült, ami a projekt sikerét is mutatja.

Szolnoki Zoltán

Milyen céljai vannak a gyűjtött anyagokkal?

Az interjúk és az egyéb küldemények egy komplex gyűjteményezési eljáráson mennek keresztül. Az anyagok életciklusa a megfelelő módszertani ismérvek mellett végzett gyűjtéssel kezdődik, amelyet az adott forrás történelmi/múzeumi értékének vizsgálata követ. Persze kortárs szereplőként nem ítélhetjük meg egy-egy tétel jövőbeli fontosságát, de fontos meghúzni a tematikus határokat. Minden beküldött anyagtípusnak más és más szakmai elvárásai vannak. Egy-egy napló is kerülhet eltérő gyűjteménybe: például, ha az igazi értéket a szöveg tartalma jelenti, akkor a tétel joggal lehet „Történeti Dokumentum”, ha viszont az adott munka egy különleges, kis kézműipari eljárással készült kötésben olvasható, akkor akár az ipartörténeti gyűjteményünkbe is bekerülhet. Persze a digitálisan rögzített interjúkkal más a helyzet, de a muzeológus/történész célja minden esetben a szakszerű állománygyarapítás. Fontos lépcsőfok a leltározási folyamat, amely véglegessé teszi az adott gyűjtés bekerülését, egyúttal kutathatóvá is teszi azt. Egyébként a gyűjtési folyamatról a tavaly decemberi MUKUCSOM konferencián is tartottam egy előadást, ahol a 2020-as eredményeket röviden összefoglaltam. Hosszútávon remélem, hogy a járványtörténeti corpus az Móra Ferenc Múzeum oral history archívumába kerül, amely egy komoly hagyományokkal bíró projekt.

A gyűjtés lezárult, vagy még lehet jelentkezni rá? Ha igen, akkor milyen platformon keresztül?

Az interjúztatás és a beküldött anyagok fogadása folyamatos. Jelenleg is várjuk a vállalkozó kedvűeket, akik történeteikkel szeretnének hozzájárulni a koronavírus-járvány történetének megőrzéséhez. A jelentkezéseket az elbeszelttortenelem.szeged@gmail.com címre várjuk.

Tóth István

Ezt olvastad?

Bagi Dániel a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet egyetemi tanára, a Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék tanszékvezető-helyettese, illetve az