Móra Ferenc Múzeum
Vadnyugat a vad keleten – „A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok” című kiállításról
Látványos műsorral nyitotta meg legújabb kiállítását a Múzeumok Éjszakáján, 2022. június 25-én a szegedi Móra Ferenc Múzeum. Volt jelmezes felvonulás a belvárosban, koncert, linedance és még kaszkadőr bemutató is, melyek
Megörökíteni a pillanatot – Virtuális kiállítás a szegedi fényírókról és fényirdákról
Napjainkban, az okostelefonok virtuális világában már bárki, bárhol, bármikor megörökítheti a számára fontosnak ítélt pillanatot, sőt pár mozdulattal talán művészi értékkel bíró alkotást is létrehozhat. A digitális kommunikáció fejlődésének köszönhetően
Sipos József (1948–2021) emlékére
2021. november 30-án, Budapesten, 73 éves korában elhunyt Sipos József történész, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára, a Móra Ferenc Múzeum egykori Tömörkény-díjas munkatársa.
A nők a történelemben – A XXII. Országos Történész Muzeológus Konferencia
A Magyar Múzeumi Történész Társulat (MAMUTT) hagyományos éves konferenciájának és szakmai továbbképzésének házigazdája idén a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum volt, ahol 2021. szeptember 15–17. között gyűltek össze
Sisi a Móra Ferenc Múzeumban
2021. június 26-án, a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében nyílt meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum pandémia utáni első időszakos kiállítása Sisi – Királyné feketén-fehéren címmel. A tárlat fő célja, hogy
Múzeumok Éjszakája 2021 – Beharangozó
A Múzeumok Éjszakája iránt minden évben sokan érdeklődnek. A népszerű eseményt idén június 26-án rendezik meg. Erre a napra az ország számos múzeuma és közgyűjteménye készül különböző tárlatokkal, tematikus kiállításokkal,
Újra vár a szegedi Vár!
2021. május 7-én újra megnyitotta kapuit a koronavírus járvány miatti bezárások alatt komoly felújításokon átesett szegedi Vár és Kőtár, ahol Szeged múltját bemutató állandó kiállítás várja a vendégeket. Szeged magját
Elbeszélő források a jövő történészeinek a koronavírus-járványról
Egy jó történész nemcsak a múlttal, de a jövő történészével is foglalkozik. Az elmúlt bő egy év kétségkívül történelmi. Szolnoki Zoltán, a szegedi Móra Ferenc Múzeum Helytörténeti osztályának munkatársa, a
Heti Ajánló 2019/50. | Protestantizmus, álparlament, cukoripar
Tudományos progamajánlók főbb témái többek között a zalai protestantizmus, álparlament az államszocializmusban és a cukoripar privatizációja 1989 után. Ezeken kívül természetesen több izgalmas konferencia, könyvbemutató, kerekasztal-beszélgetés szerepel heti kínálatunkban. December
Pompeji kövei a szegedi Móra Ferenc Múzeumba költöztek
Száz évvel ezelőtt egy cikkében azt írta Móra Ferenc: egyszer el kell vinni Szegedre Pompeji köveit. Ez az álom az idei Múzeumok Éjszakáján valósult meg, amikor is megnyitotta kapuit a