Ember a kozmonauták mögött – Nyikolaj Kamanyin élete

Nyikolaj Petrovics Kamanyin a szovjet légierő tábornoka, a szovjetek űrprogramjának egyik vezető személyisége, az űrhajósok kiválasztásáért és felkészítéséért felelős parancsnok volt. Életére sokféle jelzőt lehetne használni, de az unalmas valószínűleg nem tartozna közéjük. 1934-ben részt vett a Cseljuszkin-mentőakcióban, amellyel egyike volt azoknak a pilótáknak, akik először érdemelték ki a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Részt vett a „nagy honvédő háborúban”, többek közt Budapest ostromában is. 1960-től kezdve, bő egy évtizeden át ő volt a felelős a kozmonauták tréningjeiért, kiválasztásáért és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy milyen kép alakult ki az űrhajósokról a nyilvánosságban.

Kamanyin
Nyikolaj Petrovics Kamanyin (Forrás: Wikipedia)

Kamanyin a hivatalos dokumentumai szerint 115 évvel ezelőtt, 1908. október 18-án született Melenki városában. Egyes források szerint azonban valójában egy évvel később, 1909-ben látta meg a napvilágot. Az ifjú Nyikolaj bevallása szerint csak helyrehozta a természet hibáját, amikor kijavította a születési évét, pusztán azért, hogy egy évvel korábban jelentkezhessen a repülőiskolába. Nagyapja cipész-kereskedő volt, míg édesapja fiatalon csatlakozott a bolsevikekhez, később pedig az élelmezési hivatal vezetőjeként dolgozott, mielőtt 1919-ban tífuszban elhunyt.

1927-ben kezdte meg tanulmányait a boriszoglebszki repülőiskolában, amelynek elvégzését követően a híres Lenin-ezredhez vezényelték a Távol-Keletre. A repülőegység ekkor az orosz–kínai vasúti konfliktusban vett részt, azonban Kamanyin egy nappal a konfliktus helyzetének rendezését követően érkezett meg az új szolgálati helyére. 1939-ben elvégezte a Zsukovszkij Katonai Repülőakadémiát.

A Cseljuszkin hajó (Forrás: Wikipedia)

1934-ben embert próbáló feladat várt Kamanyinra és kiválasztott társaira egyaránt. A Cseljuszkin hajó 1933. május 6-án indult útnak, hogy megismételje a Szibirjakov hajó előző évi útját és Arhangelszkből Vlagyivosztokba hajózzon. Ezzel is bizonyítva, hogy a hajókaravánok képesek lehetnek arra, hogy teljes egészében végighajózzák az Északi Hajózási utat. A hajó azonban 1934. február 14-én a jég fogságába került, majd léket kapott. A hajón utazóknak sikerült időben megfelelő mennyiségű ellátmányt és felszerelést kimenteni a jégtömbökre, bár sajnos egy utasuk az életét vesztette a kirakodás alatt történt balesetben. A mentőakciót szinte azonnal elkezdték szervezni a szovjetek, valamint más országok is felajánlották segítségüket (a mentőcsapatok légi és vízi úton is megindultak a hajótöröttek felé), azonban a zord körülmények, a távolságok, de maguk a jégtömbök sem könnyítették meg a keresésükre induló csapatok dolgát. Kamanyint február 21-én nevezték ki az egyik mentőcsoport parancsnokának. A mentési akciókra végül márciusban és áprilisban került sor. Március 5-én Ljapigyevszkij érte el sikeresen a tábort, ahonnan a nőket és gyerekeket felvéve még aznap vissza is indul. A jégtömbön maradt férfiaknak további egy hónapot kellett várniuk, hogy Kamanyinék sikeresen ki tudják őket menekíteni. Április 7. és 13. közt a férfiak kimentésére is sor került. A lehetetlennek tűnő akció végül sikerrel zárult.

A Szovjetunió Hőse kitüntetés első díjazottjai, a Cseljuszkin mentőakcióban résztvevő hét pilóta. b-j: Levanevszkij, Molokov, Szlepnyev, Kamanyin, Vodopjanov, Ljapidevszkij, Doronyin. (Forrás: Wikipedia)

Ezt követően a szovjet vezetés egy új kitüntetés létrehozásáról döntött, amely a legmagasabb kitüntetésnek számított: a Szovjetunió Hőse címet. Ezt a mentésben részt vevő hét pilóta, azaz Anatolij Ljapidevszkij, Szigizmund Levanevszkij, Vaszilij Molokov, Mavrikij Szlepnyev, Ivan Doronyin, Mikhail Vodopjanov és Nyikolaj Kamanyin kapta meg.

A Szovjetunió megtámadásának hírét követően Kamanyin a Közép-ázsiai Katonai Körzetben dolgozott, ahová a frontról kimenekített repülőiskolákat telepítették. Egy évvel később, 1942 júliusában a 292. csatarepülő-hadosztály parancsnokává nevezték ki. Az első bevetésre, amelyen ő maga is részt vett, decemberben került sor. Addig leginkább a bevetések megszervezése, a harci tevékenységek irányítása volt a fő feladata, ami mellett oktatói feladatokat is ellátott. Csapatai harcoltak többek közt Kurszknál, ahol a németek a Citadella-hadművelet keretei közt próbáltak meg újabb területeket szerezni, sikertelenül, valamint részt vettek az 1. Ukrán Front, majd később a 2. Ukrán Front harcaiban is.

1944 szeptemberében Románia felől lépte át a magyar határt a Vörös Hadsereg és indult meg az ország belseje felé. Észak-Erdély, Szeged és Debrecen elfoglalása után pedig Budapest volt a következő nagy célpont, amelynek szovjetek általi bekerítésére december 24-én került sor. Kamanyin az 5. csatarepülő-hadtesttel vett részt a magyarországi harcokban. Az esős, saras időjárás valamelyest nehezítette a szovjet légierő dolgát, mivel a rossz időjárásnak köszönhetően a repülőterek nem voltak a legjobb állapotban. Kamanyin visszaemlékezéseiben a légi bevetések és egyes pilóták teljesítményének részletezése mellett az időjárási viszontagságok voltak a leginkább kiemelve. Ő maga nem vett részt harci cselekményekben, feladatai közé itt is a szervezés, irányítás tartozott.

Kamanyin, a Szovjetunió Hőse tiszteletére készített bélyeg 1935-ből. (Forrás: Wikipedia)

Érdemes röviden kitérni fiának, Arkagyijnak a történetére is. Az 1928-ban született fiút, nem meglepő módon érdekelte a repülés, a háború kitörését követően pedig repülőtéren kezdett el dolgozni motorszerelőként és közben az ott tartózkodó pilótáktól tanult repülni. Az ifjú Kamanyin tehetségesnek bizonyult, 14 éves korára már önállóan repülhetett. Leginkább összekötői feladatokat látott el a háború során. Tevékenységét, szolgálatait többek közt Vörös Csillag Renddel és Vörös Zászló Renddel jutalmazták. Sajnálatos módon azonban rövid élet várt csak rá. A második világháború lezárása után alig két évvel, 1947 áprilisában halt meg súlyos betegség után, mindössze alig 18 évesen.

Arkagyij Nyikolajevics Kamanyin (1928 – 1947). (Forrás: Wikipedia)

1960-tól kezdődően Kamanyin a szovjet űrprogramban folytatta munkáját, az ő vezetésével szervezték meg a kozmonauták kiválasztását, felkészítését az akkor még teljesen ismeretlennek számító űrrepülésekre. Az űrhajósokról kialakult kép kitalálásában és kialakításában is nagy szerepet játszott. Kamanyin a saját tapasztalatait és élményeit is felhasználva az 1930-as évek szovjet pilóta-hőseiről „mintázta” az űrhajósokat. Mit is jelentett ez a gyakorlatban? Az űrrepülésről visszatérő kozmonautákra hasonló ceremónia várt, mint amilyet a rekordokat döntő vagy épp a mentőakcióban részt vevő pilóták éltek át alig három évtizeddel korábban. Ilyen volt például a vnukovói repülőtérre való megérkezés vagy épp az ünnepség Moszkvában, a Vörös téren. A párhuzam teljesen érthető, hiszen a hatvanas években a kozmonauták töltötték be azt a hős és példakép szerepet, amit a harmincas években és később akár a Nagy Honvédő Háború során a pilóták képviseltek.

Kamanyin pedig egyfajta menedzserként is szolgált az űrhajósok számára, akik nem csak a szovjet űrprogramot, hanem magát a szocialista ideológiát, valamint a Szovjetuniót is képviselték. Az űrverseny a szovjetek számára ugyanis nem csak a világűr felfedezését jelentette, az eredmények és a sikerek komoly propagandacélokat is szolgáltak. Kamanyin egyszerre volt a háttérben levő irányító személy, aki meghozta a megfelelő döntéseket, ugyanakkor ő maga is képviselte a nyilvánosság előtt a szovjet űrprogramot és azok eredményeit. Részben azért is, mivel ezek katonai, titkos programoknak számítottak, így sok esetben a főkonstruktőrök[1], mérnökök, vagy a még nem repült űrhajósok nem szerepelhettek a sajtóban. Ez a szerepkör ugyanúgy rengeteg utazással járt, hiszen sok esetben maga Kamanyin is elkísérte a kozmonautákat a világ körüli útjaikra.

Fontos még kiemelni Kamanyin szerepét az első női űrhajóscsoport létrehozásában is. Bár arról megoszlanak a vélemények, hogy Szergej Koroljov főkonstruktőrnek, vagy Nyikolaj Kamanyinnak jutott eszébe először az, hogy női jelöltben is érdemes lenne gondolkodni. Az viszont vitathatatlan, hogy nagy érdemei vannak abban neki is, hogy ez a projekt meg tudott valósulni. Tyereskova esetében például úgy hivatkozik magára a naplójában, mint aki megteremtette a világ leghíresebb nőjét. Ez a kijelentése ma már talán túlzónak hathat, ugyanakkor ő maga is Tyereskovát támogatta a szakmailag jobb Ponomarjova helyett, többek közt azzal az indoklással, hogy míg Ponomarjovában csak a kozmonautát látja, addig Tyereskova esetében minden adott ahhoz, hogy később közszereplői feladatokat is ellásson, és hasonlóan képviselje a Szovjetunió által közvetíteni kívánt propagandaüzeneteket.

Kozmonauták a Kreml épületénél 1969-ben. Első sor, b-j: Jeliszejev, Beregovoj, Tyereskova, Satalov, Volkov, Jegorov, Sonyin; Második sor, b-j: Tyitov, Bikovszkij, Beljajev, Popovics, Feoktyisztov, Leonov, Kamanyin, Gorbatko, Kubaszov, Nyikolajev, Hrunov, Filipcsenko. (Forrás: Wikipedia)

Kamanyin szerette gondolatait, valamint napjainak, tevékenységének részleteit naplóba foglalni.[2] Az űrverseny időszakáról szóló naplóbejegyzéseit az 1990-es évek közepén jelentek meg oroszul. Ennek köszönhetően számos olyan részlet és információ is napvilágot látott, ami korábban a szovjetek cenzúrája, valamint az űrprogramok titkossága miatt nem voltak ismertek. A naplója árnyalja a kozmonautákról és az űrrepülésekről kialakult idealista képet, felfedve olyan problémákat is, amelyek létezését mindig is tagadták vagy egészen jól elrejtették az űrverseny intenzív időszaka alatt. Valamint olyan pletykák, érdekes történetek is megismerhetőek a napló által, amelyek a tökéletes űrhajós imázsát is árnyalják. Ilyenek voltak a kozmonauták alkoholproblémái, ittas vezetések, házasságon belüli problémák. Olyan történetek, amelyek nem kerülhettek nyilvánosságra az űrverseny időszakában, hiszen azok teljesen ellentétesek lettek volna azzal szemben, amit az űrhajósok képviseltek.

Nyikolaj Kamanyin végül 1971-ben vonult nyugdíjba, a tragikus sorsú Szojuz-11 űrrepülést követően, ahol három űrhajós vesztette életét a visszatérés közben, amikor egy szelep meghibásodás miatt kinyílt, ami a nyomás csökkenéséhez és a levegő szivárgásához vezetett. A kozmonauták nem viseltek szkafandert, így megfulladtak, mielőtt földet értek volna. Kamanyin ekkorra már többször is kritizálta a döntéshozókat vagy fejezte ki nemtetszését egyes döntésekkel kapcsolatban.

Nyugdíjas éveiben valamennyire még folytatta a naplójának írását, ahol megosztotta gondolatait Brezsnyevről, politikáról, az űrrepülésekről, valamint beszámolt azokról a megkeresésekről, ünnepségekről, amelyekre meghívták őt is. Cikkeket, publikációkat írt, előadásokat tartott. 72 éves korában, 1982. március 11-én halt meg.

Kiss Szandra

Felhasznált irodalmak, források:

Fraser, Erica L. – Tonkykh Kateryna: Cosmonaut Gossip. Socialist Masculinity as Private-Public Performance in the Kamanin Diaries, Aspasia Vol. 15. 2021. 61-80.

Gerovitch, Slava: Soviet Space Mythologies: Public Images, Private Memories, and the Making of a Cultural Identity, University of Pittsburgh Press, Pittsburgh, 2015

Gosztonyi Péter: Légiveszély, Budapest! Szemelvények Magyarország második világháborús történetéből (1939-1945) Népszava, Budapest, 1989

Ny. P. Kamanyin: Repülők és űrhajósok, Kossuth Könyvkiadó – Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1973

Каманин Н. П. Скрытый космос. Кн.1 (в 4-х кн.) [Kamanyin N. P.: Rejtett Kozmosz. (4 kötetben)] 1995-1997 Hivatkozás az online verzióra: Каманин Н.П. Скрытый космос, Милитера: Военная Литературе [Rejtett Kozmosz, Katonai Irodalmi Gyűjtemény] Moszkva, 2001 Link: http://militera.lib.ru/db/kamanin_np/index.html (Hozzáférés dátuma: 2022. 08. 05.)

Каманин Николай: Моя биография только начинается In.: А. Ляпидевский и др.: Как мы спасали челюскинцев, Правда, Москва, 1934 г. [Nyikolaj Kamanyin: Az életrajzom csak most kezdődik. In.: A. Ljapidevszkij és tsai: Hogyan mentettük meg a cseljuszkinitákat. Pravda, Moszkva, 1934] Hivatkozás linkje: http://www.biografia.ru/arhiv/spaschel10.html Megtekintés időpontja: 2023. 09. 22.

Ujság (1934. 02. 15.)

Esti Kurir (1934. 04. 13.; 04. 19.)

Magyarország (XVI. évfolyam, 51-52. szám, 1979. december) 19.

[1] Szergej Koroljov személyét egészen az 1966-ban bekövetkezett haláláig nem hozták nyilvánosságra, illetve nem erősítettek meg semmi olyan információt, amely az ő szerepvállalására vonatkozott. Bár az amerikaiaknak volt arról sejtésük, hogy feltehetően Koroljov áll a Főkonstruktőr megnevezés előtt. Koroljov és hasonló sorsú társai azonban álnéven közzé tehettek írásokat, publikációkat az űrrepülésekről, technológiákról, igaz ezek az írások ugyanúgy átestek a megfelelő cenzúrázási folyamaton.

[2] A napló orosz nyelven online is elérhető ezen a linken keresztül, az űrverseny kapcsolódó egyes naplóbejegyzések angol fordítása elérhető az Encyclopedia Astronautica honlapján.

Ezt olvastad?

1989. január 4-en két amerikai F-14 Tomcat vadászrepülőgép lelőtt két líbiai MiG-23 Flogger vadászrepülőgépet. Az esemény diplomáciai és sajtóbotrányt kavart,
Támogasson minket