A felső-magyarországi „szörnyeteg“ – Grünwald Béla története

Grünwald Béla (1839–1891) Zólyom vármegyei alispán a szlovák nemzeti emlékezet egyik legnegatívabb személyisége, ami nem is csoda, hiszen az ő nevéhez köthető a dualizmuskori Magyarország szlovákellenes politikájának leglátványosabb eleme, a három szlovák tannyelvű gimnázium bezárása, a Matica slovenská bezárással egyenlő felfüggesztése és a korszak talán leghírhedtebb szlovákellenes politikai röpirata, a Felvidék.

Grünwald tehát, akit szlovák kortársai gyakran emberevő/szlovákfaló szörnyetegként ábrázoltak, látszólag a szlovák–magyar közös múlt egyik legismertebb alakja – de egyben a legismeretlenebb is. Hiszen, bár a nevét sokan ismerik, életútja, legalábbis 35 éves kora előtti életszakaszát illetően gyakorlatilag teljesen feltáratlan. A kortársak és a szakirodalom számára ugyanis csak akkortól válik láthatóvá, amikor 1874-ben megindította szlovákellenes „harcát”, és bezáratta a gimnáziumokat. Senki – sem a magyar, sem a szlovák oldalon – nem tette fel a kérdést, hogy hogyan jutott el Grünwald ehhez a lépéshez, hogy mi motiválta, mivel magyarázható tette?

Grünwald Béla 1878-ban. Forrás: Magyarország és a Nagyvilág

Egy tipikus felső-magyarországi család

Vajon hol kereshetjük Grünwald szlovákellenességének gyökereit? Családi minták, tradíciók ágyaztak meg ennek a soviniszta meggyőződésnek? Esetleg fiatalkori hatásokat kereshetünk mögötte – egy iskolai konfliktus vagy valamilyen más szubjektív, személyes ellentét működött katalizátorként? Vagy az országos politika alakulása, a nem magyarokkal szemben fokozódó türelmetlenség terjedése hatott rá ily módon?

Zólyom vármegye térképe

Valójában mindezeknek nem találhatjuk nyomát. Grünwald Béla ugyanis egy tipikus, többnyelvű felső-magyarországi polgár családba született. Apja, Augustus Grünwald egy bártfai német polgárcsalád sarja volt, aki azonban elhagyta a családnak immár legalább háromszáz éve otthont adó várost, hiszen Hont megyében, Szentantalon, a Koháry család uradalmi tisztjeként dolgozott. Grünwald Béla édesanyja, Johanna Majovszky ezzel szemben egy szlovák anyanyelvű breznóbányai kereskedő lánya volt, azonban ő is kiválóan tudott németül. Így a legvalószínűbb, hogy az Adalbertus Franciscus Josephus Grünwald néven, 1839. december 2-án megkeresztelt egyetlen fiuk domináns nyelve (anyanyelve) is a német lehetett. Azonban bizonyosan szlovákul is megtanult, hiszen szülőfaluja, Szentantal még 1900 körül is színszlovák volt. Nagyon is valószínűnek tűnik emiatt, hogy szülei az ifjú Grünwaldot azért küldték Miskolcra tanulni, hogy ott, meglévő német és szlovák tudása mellett a magyar tudását tökéletesítse. Talán meglepő adat, de a legnagyobb szlovákfalónak tartott politikus gimnáziumi évei alatt, az 1850-es években, a rozsnyói premontrei gimnáziumban még szlovákul is tanult, sőt, a kortárs szlovák szépirodalommal, például Ján Hollý műveivel is megismerkedett. Érdekesség, hogy még negyed évszázaddal később, hírhedt szlovákellenes röpiratában, a Felvidékben is pozitívan értékeli a szlovák szépirodalmat, ami minden bizonnyal rozsnyói szlovák tanóráiig vezethető vissza.

Grünwald a pesti, majd a bécsi egyetemen elvégzett jogi tanulmányok után, az 1860-as évek első felében nyugat-európai körutat is tett. Párizsban is tanult, így amikor 1865-ben hazatért, alighanem az ország legműveltebb fiataljai közé tartozhatott. Kortársi visszaemlékezések szerint ekkoriban még az ifjú Grünwald megvetette a magyarkodó megnyilvánulásokat, s büszkén vallotta kozmopolitának magát. Nem mellékes, hogy ekkoriban a hozzá legközelebb álló anyai nagybátyja, Anton Majovszky alapító tagként lépett be a Matica slovenskába – abba az egyesületbe, amelyet unokaöccse 12 évvel később bezáratott.

Az 1867-es kiegyezéssel és az alkotmányos rend helyreállásával azonban nagy fordulatot vett Grünwald Béla élete. Ekkoriban ugyanis Besztercebányán élt, s bár annak ellenére, hogy sem szüleit, sem őt magát nem kötötte semmi korábban a városhoz, 1867-ben az újonnan alakult megyei tisztikarban megválasztották az egyik legmagasabb pozícióba, megyei főjegyzővé. Ez a pillanat lehet szlovákellenes attitűdjének a kulcsa is. A rendkívül képzett, világlátott fiatalember ugyanis egy olyan politikai közegbe illeszkedett be, ahol két évtizede vívták sokszor kegyetlen pozícióharcaikat az egyes politikai erőcsoportok.

Besztercebánya 1900-ban. Forrás: Fortepan/Schermann Ákos

Zólyom vármegye mint „csatatérállam“

Zólyom vármegye ugyanis több szempontból is különleges hely volt. Bár nyelvi szempontból színszlovák terület volt, a magyar liberális reformnemesség politikai értelemben 1840-től kezdve gyakorlatilag rivális nélkül uralta a megyét. Bár eleinte a helyi szlovák értelmiség is aktív részt vállalt ebben a reformpárti politikai mozgalomban, 1845-től kezdve a megyei társadalom lassan ketté vált: a megyei pozíciókat uraló, szlovák nyelvű, de kifelé magyarosodást demonstráló nemességre és a szlovák értelmiségi-polgári társadalom jóval szélesebb, tehetős és komoly szellemi potenciállal is bíró rétegeire. E szlovák polgári társadalomra egyértelműen a Ludovít Štúr által kiadott Slovenské národné noviny volt a legnagyobb hatással. A zólyomi szellemi-polgári elit elsősorban ebből a lapból tájékozódott 1845-ös megjelenése után, ebben a lapban folytattak eszmecserét egymással és vitatták meg a legfontosabb közéleti kérdéseket a zólyomi szlovákság egyes csoportjai. A politikai hatalom birtokosai, a helyi, hivatalt viselő nemesség képviselői egyszerűen kimaradtak ebből a diskurzusból. Ezért is volt óriási a döbbenetük, amikor – számukra teljesen váratlan módon – a vármegyéből jutott országgyűlési követi mandátumhoz Štúr 1847-ben, amely egyébként jól mutatja a helyi szlovák társadalom erejét. A helyi magyar elit ezt a fiaskót, hogy megyéjükből jutott be az országgyűlésbe az ország legismertebb „pánszláv agitátora“ azzal próbálta helyrehozni, hogy könyörtelenül fellépett a szlovák nyelv használata ellen 1848-ban. Az addig a közéletben informálisan használt nyelvet ugyanis kiszorította a törvény által kizárólagossá tett magyar államnyelv, amelyen kívül más nyelvet akkor sem lehetett használni még egy egyszerű vidéki megyegyűlésen sem, ha a jelenlevők elsöprő többsége megszólalni sem tudott magyarul. A szlovák és a magyar elitek aztán 1848-1849 zűrzavaros hónapjaiban többször váltották egymást, míg 1849 őszén a szlovák fél kapta meg a hatalmat.

A Ferenc Józseftől önálló szlovák koronatartományt kérvényező szlovák küldöttség 1849 tavaszán, köztük Michal Rárus besztercebányai polgármester, Karol Kuzmány besztercebányai evangélikus lelkész (az alsó sor bal, illetve jobb szélén), illetve Adam Kardoš zólyomi szolgabíró (a felső sor bal szélén)

Ez azért kiemelendő, mert az országban talán sehol máshol nem volt olyan erős (személyzeti szempontból, illetve a közigazgatás és politikai rutin) szempontjából a szlovák nemzeti mozgalom, mint Zólyomban. Itt viszont, az országban talán egyedüli módon nem osztrák és cseh hivatalnokok beáramlása révén töltötték fel a hivatalokat: a hatalomból kiszorított magyar elittől gond nélkül át tudták venni a helyi szlovák értelmiségiek a közigazgatás feladatait. Természetesen a helyi szlovák vezetők a saját embereikkel töltötték fel a legutolsó pozíciót is, épp úgy, ahogy egy évtizeddel később, 1860-ban az újra hatalomra jutó magyar elit. Az 1860-ban ismét kinevezett negyvennyolcas főispán, az egyébként szlovák anyanyelvű Radvánszky Antal azonban nem csak a korábbi tisztikart távolította el, de a helyben továbbra is rendkívül erős szlovák nemzeti társadalom erőcsoportjait és a nemzeti intézményeket (Matica slovenská, szlovák nemzeti nyomda, politikai napilap, szlovák tannyelvű gimnázium stb.) is kiszorította a megyéből. Eredetileg ugyanis Zólyom megyében szerette volna a szlovák nemzeti mozgalom megalapítani a Matica slovenskát, de itt tervezték kiadni a legnagyobb szlovák politikai lapot is. Radvánszky Antal azonban elérte, hogy a Matica Breznóbánya helyett Turóc megyébe kerüljön, a lap pedig Besztercebánya helyett Pest-Budán jelenjen meg (Peštbudínské Vedomosti címmel). De a városban működött sokáig az a nyomda is, amely a szlovák szépirodalmi alkotásokat, illetve más szlovák sajtótermékeket is kiadott, és itt jött létre az első, zömében szlovák tannyelvű és szellemiségű gimnázium is, amely ellen viszont Radvánszkyék 1861 óta küzdöttek.

Radvánszky Antal zólyomi főispán (1807–1882) Forrás: Wikipedia

Főjegyzőként és Radvánszky legtehetségesebb, legnagyobb szorgalmú munkatársaként Grünwald Béla ebbe a közegbe illeszkedett be, és tette sajátjává igen rövid idő alatt a Radvánszky-féle erőcsoport szlovákellenes elveit.

Grünwald Béla színre lép

A fiatal főjegyző, akit egy ciklus után, 1871-ben már alispánná választottak, nem csak beilleszkedett ebbe a szlovákokkal évtizedek óta viaskodó csoportba, de tehetségével és szorgalmával ki is emelkedett onnan – ami azt jelentette, hogy nemcsak a besztercebányai magyar körök ünnepelt alakjává, de rövid idő alatt a szlovák nemzeti mozgalom elsőszámú céltáblájává is vált. A rovására írták, hogy ő üldözte el a szlovák tanárokat a besztercebányai katolikus gimnáziumból, s igaz, hogy Radvánszkyék 1861 óta folytatott küzdelmét 1867-ben ő vitte sikerre. De ami országosan ismertté és a szlovák nemzeti mozgalom első számú közellenségévé tette, az egy szlovák nyelvű politikai lap megalapítása volt. A Svornosť című újság ugyanis nem pusztán egy szlovákul kiadott, hatástalan magyar kormányzati szócső volt. Szlovákul, a szlovák olvasót érintő ügyekben támadta a szlovák nemzeti mozgalmat. Grünwaldnak határozott célja volt az újsággal, hogy a szlovák sajtópiacról kiszorítsa a Národné novinyt és azt a politikai irányzatot, amelyet képviselt.

A Svornosť

De Grünwaldnak egy szlovák újságnál nagyobb ívű tervei is voltak. Zólyom vármegyei alispánként látta, mennyire pengeélen táncolnak a nemzetiségi vidékek magyar kormányhoz hű elitjei. Hogy mennyire könnyen előfordulhat, hogy az 1848-ban kiszélesített választójog és a törvény előtti egyenlőség elve miatt ezekben a vármegyékben a szlovák, román és más nemzetiségi mozgalmak egyszerűen átvegyék a hatalmat (a legfontosabb igazgatási és politikai pozíciókat, a helyi oktatás irányítását, a helyi sajtót, pénzintézeteket). Emiatt 1874-től kezdve egészen haláláig azt szorgalmazta, hogy az állam vegye ki a hatalmat a megyei elitek kezéből, és központilag képzett, az államhoz lojális hivatalnokokkal működtesse a magyar közigazgatást. Ahogy sokat idézett kijelentésében mondja:

„a jövő nemzedék jobban fogja magasztalni politikai bölcsességünket, ha egy compact, erős magyar államot fog tőlünk örökölni, nehány, nekünk szabadelvűnek látszó intézmény nélkül, mintha szabadelvüségünk hirét hagyjuk rá — a magyar állam nélkül.”

Spanyol komédia Besztercebányán

Volt azonban még egy tényező, amely meghatározta Grünwald szlovákellenes attitűdjét. 1873 végén, 1874 elején ugyanis a már említett Národné novinyben, amely Besztercebánya-szerte is a legolvasottabb lap volt, megjelent egy vígjáték, Spanyol komédia címmel. Bár a szerzőt Don Basilio Santofuego de la Bombasnak hívták, a mű pedig egy Bellos Rinaldos nevű gyáva, álnok rablóvezér tisztességtelen szerelmi kalandjairól szólt, Besztercebányán mindenki azonnal rájött, hogy a szerző valójában Viliam Pauliny-Tóth, a szlovák mozgalom vezetője a főszereplő pedig nem más, mint Grünwald Béla alig leplezett irodalmi alteregója, míg maga a színdarab a Besztercebányán Grünwaldról városszerte terjedő pletykákat öltöztette szépirodalmi köntösbe. Bár a történésznek a cinkos összekacsintásokról, az illető háta mögött való összenevetésekről nyilván nem lehetnek forrásai, közvetett utalásokból mégis egyértelmű, hogy az addig a besztercebányai elitben a társaság közepének számító Grünwald társadalmi presztízse ekkor összeomlott, ő pedig elmagányosodott, súlyos pszichés és neurotikus panaszok kezdték gyötörni. Ennek hátterében azonban nem csak a társasági életben elszenvedett presztízsveszteség állhatott. Nem hogy Viliam Pauliny-Tóth, de még Grünwaldnak a városban élő szülei sem tudtak róla, de az alispánnak volt ekkor egy titkolt családja: az egyik megyei hajdú lányától, a Viliam Pauliny-Tóth által is kifigurázott Augustína Slimákovától született egy törvénytelen fia, de alighanem ő volt az apja a kisfiú tíz hónappal fiatalabb húgának is. Bár az anyjuk bizonyosan életben volt, 1874-ben mégis mindkét gyermeket örökbe adták. Nagy a valószínűsége annak, hogy az örökbeadás legfontosabb oka az volt, hogy a gyermekek anyja Ogusta Slimaquez néven komoly szerepet kapott a Grünwaldot kifigurázó komédiában a Národné noviny hasábjain.

Grünwald Béla mint „Spanyol bárány“ a Černokňažník című szlovák élclap karikatúráján

Grünwaldot óriási személyes veszteségek, traumák érték tehát, amelyek miatt még csak vissza sem vághatott Pauliny-Tóthnak – hiszen, azzal elismerte volna, hogy valóban róla mintázta a szerző Rinaldos alakját, s ezzel egyúttal beismerte volna, hogy a pletykák nem teljesen alaptalanok. Azonban az, hogy nyilvánosan nem állt ki Viliam Pauliny-Tóth ellen, nem perelte be becsületsértéért, még csak párbajra sem hívta ki, nem jelenti azt, hogy nem vágott vissza ellenfelének a becsületében sértett ember dühével. Hiszen épp a botrány kirobbanásának hónapjaiban kezdeményezte a három szlovák gimnázium bezárását, amelyek közül a turócszentmártoninak a patronátusát épp Pauliny-Tóth vezette. De Grünwald megtámadott csaknem minden olyan szlovák nemzeti intézményt, amelyhez Pauliny-Tóthnak köze volt: gimnáziumok után a Matica ellen fordult, amelynek Pauliny-Tóth alelnöke, s egyben tényleges vezetője volt, és ami az iskolákhoz hasonló sorsra jutott, de kezdeményezte a színdarabot közlő Národné noviny betiltását is, amelynek felelős szerkesztője szintén Pauliny-Tóth volt. Grünwald személyes harca nyilván nem lehetett volna eredményes, ha nem ért vele egyet a magyar politikai elit, de aligha érthetjük meg az akkor zajló folyamatokat, ha ezeket a személyes motivációkat nem vesszük figyelembe.

Besztercebányáról Budapestre, Budapestről Párizsba

1878-ban végleg elhagyta Besztercebányát és az alispáni széket, és parlamenti képviselő lett Budapesten. Először Tisza Kálmán pártjában próbálta elérni elképzeléseinek megvalósítását, de rövidesen belátta, hogy a kormányfőben nincs meg a kellő akarat az állami közigazgatási szervezet felállítására. 1880-ban ezért kilépett a kormánypártból, és inkább az ellenzékben politizált.

1888-ban azonban, politikai kudarcaival szemben a vármegyerendszer elavultságát bemutató s az állami közigazgatási centralizáció mellett érvelő könyvével, A régi Magyarországgal komoly sikereket ért el, s a kritikai elismerések mellett még az MTA is tagjává választotta. Ám Grünwald valódi célja, amely miatt a könyvet megírta, a magyar állam radikális reformja továbbra is elérhetetlen távolságban maradt. Mentális egészségét nem segítette az sem, hogy A Régi Magyarország folytatásának írása közben rábukkant Széchényi István akkor még kiadatlan naplójára. Az ország sorsa miatt érzett aggódástól beszűkült tudatú, végül öngyilkosságot elkövető gróf magányosságában, neurózisában Grünwald magára ismert. Az idősödő, család nélkül maradt férfiben ez az élmény alighanem megerősítette azt az egyébként az 1870-es évek közepe óta érlelődő meggyőződést, hogy sem Magyarországnak, sem neki nincs jövője. Külföldre menekült, diákkora egykori színhelyére, Franciaországba. Több, mint fél évet töltött ott, egy darabig alighanem még a kiutat keresve, ám végül mégis úgy döntött, hogy Párizsban, a Szajna partján egy pisztollyal véget vet az életének.

Demmel József,
történész, 
Historický ústav Slovenskej akadémie vied
(Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézete);
Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete

Demmel József új könyve (Szörnyeteg Felső-Magyarországon? Grünwald Béla és a szlovák–magyar kapcsolatok története. Budapest, Ráció Kiadó, 2020.) hamarosan megjelenik a Ráció Kiadó gondozásában.

Ezt olvastad?

Napóleon után az útkeresés jellemezte Franciaország történelmét. Forradalmak, lázadások, uralkodók és államformák váltották egymást, miközben új társadalmi rétegek, értékek szorították