Giuseppe Cocchiara – a szicíliai népköltészet kutatásától az európai folklorisztikáig

Giuseppe Maria Cocchiara olasz etnológus és folklorista munkássága mai napig meghatározó a néprajztudomány számára. Munkássága több tekintetben volt úttörő, de Cocchiara sokat tett a korábbi kutatók örökségének fennmaradásáért is. Kutatói tevékenységét egy olyan korszakban végezte, amikor több politikai ideológia csapott össze, amelyek befolyásolták a tudományos diskurzusokat, és ez alól Cocchiara munkássága sem volt kivétel.

Cocchiara 1904. március 15-én született a szicíliai tartományban lévő Mistrettában. Családja jómódú volt; apja jogászként dolgozott, és szerette volna, ha ebben fia is követi, akit viszont jobban lekötött az írás. Családja ettől függetlenül támogatta céljaiban, tanulmányaiban, ismeretei gyarapításában.

Már 17 éves kora óta publikált, első könyve 18 éves korában jelent meg.

A mistrettai közeg már fiatal korában megalapozta a nép kultúrája felé való érdeklődését. Itt találkozott Antonio Pagliaro filológussal is, akinek barátsága révén figyelme a népköltészet felé fordult. Apja nyomdokain mégis elvégezte a jogi egyetemet Palermóban, ahol megismerkedett Giuseppe Pitrével, aki nagy hatást gyakorolt a kutatói ambíciókkal bíró fiatalemberre. Cocchiara célja így Giuseppe Pitré szellemi munkásságának folytatása lett, a szicíliai népköltészet még alaposabb vizsgálata. Látótere tágításának érdekében egy időre Firenzébe költözött, itt olyan jeles olasz filológusokkal ismerkedett meg, mint Michelle Barbi vagy Pio Rajna. Ekkor Firenze központja volt az olasz filológiának. Bár az ott töltött idő mindenképp hozzáadott Cocchiara tudásához, mégsem vette át azokat a szigorú módszertani alapokat, amelyek az ottani tudósok munkáját meghatározták, viszont bekerült egy gazdag kulturális közegbe. Ezen kapcsolatok révén ismerkedett meg C. Raffaele Pettazzonival, aki azt javasolta neki, hogy tanulmányait Angliában folytassa tovább.

Angliában Bronisław Malinowski és Robert Ranulph Marett előadásait hallgatta, mindkét kutató úttörőnek számított a kulturális antropológiában. Az itt tanult módszerekkel Cocchiara publikációi fejlődésnek indultak, kikerülve az olaszországi közegből újabb szempontokat, tudományos távlatokat, problémákat ismerhetett meg. 1939-ben visszatért Palermóba, ahol folytatta a népi kultúrával kapcsolatos kutatásait, egyetemi karrierjét. A néphagyományokról szóló kurzusoknak még nem volt önálló helye az olasz akadémiai világban: még olyan központokban sem, mint Catania, Bari vagy Palermo, ahol a folklór tanulmányozásának már volt hagyománya.

Nagyrészt Cocciharának és Toschinak köszönhető, hogy ez a terület hivatalosan bekerült az olasz egyetemekre, amely nem meglepő módon kezdetben a „népi hagyományok irodalma” nevet vette fel.

1933-ban szabadúszó előadó volt, 1934-ben nevezték ki tanárnak, és egészen a fasizmus bukásáig tanított ebben a pozícióban. Bottai Critica fasiszta magazinjának munkatársaként Cocchiara egyike volt azoknak a személyiségeknek, akik tartották magukat a Faji kiáltványához, támogatva az 1938-as törvények kihirdetését. 1943. decemberében a szövetséges kormány a Palermói Egyetem népi hagyományok irodalmának docensévé nevezte ki, 1914-ben pedig egy újabb, kifejezetten a néphagyományok történetével foglalkozó tanszék vezetésével bízták meg.

1948-ban megkezdték a szociálantropológia oktatását Olaszországban, és Cocchiarára bízták annak megszervezését, aki már a szövetséges megszállás alatt mozgósította az etno-antropológiai tudományok alapfokozatú kurzusának létrehozását hazájában. (Azonban ezt mindössze három év tevékenység után felfüggesztették.)

Palermóban Cocchiara átvette a Bölcsészettudományi és Filozófiai Kar Etno-Antropológiai Tanulmányok Intézetének vezetését is, amelynek 1951-től haláláig dékánja volt.

Az egyetemen végzett tevékenysége mellett nem szabad elfeledkeznünk Cocchiara másik nagy szolgálatáról, amelyet Palermónak és az olasz folklórnak tett: a Pitrè-i Néprajzi Múzeum új székházának újjászervezéséről, amely alapítójának halála után valóban hanyatló állapotban volt. Néhány éven belül Cocchiara lépéseket tett a pitreai kincs megmentésére, átszervezésére és megfelelő illusztrálására, újraalapította és újra működőképessé tette Európa egyik jelentős néprajzi múzeumát.
Életének utolsó néhány hónapjában betegsége arra kényszerítette, hogy távol maradjon az egyetemtől, a könyvektől és a újságokban való publikálástól. Cocchiara szülővárosában, Palermóban hunyt el 1965. január 24-én.

Munkássága és írásai nemzetközi szinten is elismertek, gyakran hivatkozzák ma is, politikai részvétele, és annak ellenére, hogy számos megközelítése ma már meghaladottá vált. Legjelentősebb munkái Az örök vadember és Az európai folklór története. Munkájával megkerülhetetlen alakká vált az európai, és még inkább az olasz folklór kutatásban, jelentősége elsősorban tudománytörténeti jellegű.

Varga Dorottya

Források:

Dizionario Biografico degli Italiani – Volume 26 (1982) COCCHIARA, Giuseppe (2024.02.04, 12:00)

Giuseppe Cocchiara: Az örök vadember. A primitív világ jelenléte és hatása a modern kultúrában. Budapest, 1965.

Pasqualina Manzo: Storia e folklore nell’opera museografica di Giuseppe Pitré, Edizioni dell’Istituto di Studi Atellani. Nápoly, 1999.

Könyvborítók forrásai:

Az örök vadember

Az európai folklór története

Borítókép forrása, nyilatkozat:

A ‘Giuseppe Cocchiara – a szicíliai népköltészet kutatásától az európai folklorisztikáig’ cikk borítóképe 3 kép felhasználásával készült:
háttér: Veduta dal „Castello” di Mistretta: Chiesa di San Nicola e paesaggio montano
könyvborító: Giuseppe Cocchiara: Az örök vadember
portré: Giuseppe Cocchiara, szerző: KasparNilfiskFerrara, lincense: CC BY-SA 4.0 Deed, a borítóképhez módosította a fotó hátterének eltávolításával az Újkor.hu.

Ezt olvastad?

Dömötör Tekla, a magyar néphit és népszokások és a munkásfolklór nyomában

Dömötör Tekla a magyar néprajz egyik legkiemelkedőbb alakja. Elsősorban a magyar népszokásokkal, néphittel, népköltészettel foglalkozott, de rendszeresen vizsgálta más népek

X