tudománytörténet
Kerek évfordulók, ünnepek és emléknapok 2023-ban
Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2023-ban? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt felteszem magamnak, majd igyekszem meg is válaszolni őket. Egy ilyen
Herrmann Antal, a néprajztudomány „szokásaiban talán különcködő” magántanára
A Szegedi Tudományegyetemen 101 éve kezdődött meg az egyetemi oktatás, köztük a Herrmann Antal által tartott néprajzi előadásokkal. Magyarország első néprajzi egyetemi tanszékét 1929-ben ugyancsak Szegeden alapították. Herrmann Antal azonban
Mikó Imre, a Magyar Történelmi Társulat első elnöke
1867. május 15-én a magyarországi történész közösség megalakította a Magyar Történelmi Társulatot, aminek első elnökeként később hídvégi gróf Mikó Imrét választották meg. Egyike azoknak a nagy múltbéli alakoknak, akiknek életművét
Kivándorlók, telepesek, ingázók – Dégh Linda útkeresése két kontinensen
Dégh Linda (1918–2014) hosszú élete során két országban is kiemelkedő pozíciót foglalt el a folklorisztikán belül: a budapesti ELTE és a bloomingtoni Indiana University vezető kutatói, oktatói közé tartozott. Pályája
Művészettörténet határhelyzetben – Csatkai Endre munkássága a két világháború között
Csatkai Endre (1896–1970) művészettörténész életpályája, munkássága több szempontból is egyedülálló. Ahogy jó barátja, Zádor Anna művészettörténész írta róla később, Csatkai „egyike volt az utolsó polihisztoroknak, aki abban az utolsó órában
„Kedves Fettich kartárs, maga nem miközénk való…” – a népvándorlás korának 1945 után mellőzött régésze
1971. május 17-én hunyt el Fettich Nándor régész, a népvándorlás korának kiváló kutatója. Már a halála után közvetlenül megjelent nekrológok mindegyike hangsúlyozta hatalmas és sokrétű tudományos életművét, a Magyar Nemzeti
A becsület foltjai és rendje – Gaspard Monge (1746–1818)
Gaspard Monge neve azok fülében is biztatóan cseng, akiknek egy jobb általános iskolában módjukban állt az ábrázoló geometria alapjaival megismerkedni. Akárhogy is, sokak számára jellegzetes „ismeretlen ismerős”, mint sokan a
A tudós Teleki Pál
Az 1941. április 3-án elhunyt politikusról szóló írások általában mellékesen jelentik ki, hogy Teleki Pál tudós volt, egyetemi tanár, esetlegesen „nemzetközileg ismert tudós”. Miben állt az ismertsége? Hogyan haladt a
Gondolkodott, tehát volt – René Descartes élete és munkássága
René Descartes (latinosított nevén Renatus Cartesius; 1596–1650) francia filozófus, természetkutató és matematikus műveiben új metafizika és új természetelmélet bontakozott ki. Műve, egyénisége egyaránt ellentmondásosnak tekinthető, s bár sokan hajlamosak benne
Schönvisner István élete és tudományos munkássága
Schönvisner István, a magyar tudományos igényű régészet atyja 1738. december 15-én született a Sáros vármegyei Sóváron. Szüleit szegény, vallásos emberekként jellemezte, akik szorgalmazták fiuk taníttatását: így került az eperjesi jezsuitákhoz.