Hajsza az aranyért. Cortés és az Azték Birodalom bukása

A 15. század végén új távlatok nyíltak meg a kalandvágyó európai emberek számára. Az új kontinens (Amerika) felfedezése (1492) ismét reményt adott arra, hogy megtalálhassák az arany „születési helyét” és annak városát – Eldorádót. Köztük volt Hernan Cortés is, aki mély hittel és meggyőződéssel úgy gondolta, ő fogja megtalálni ezt a hatalmas kincset. Hogyan sikerült neki és egy maroknyi mindenre elszánt kalandornak elfoglalnia Közép-Amerika egyik legvirágzóbb államalakulatát? Írásomban erre a kérdésre keresem a választ.

Az Azték Birodalom létrejötte

A prekolumbán civilizációk egyik legismertebb tagjai az aztékok voltak, akik a spanyolokkal szembeni háborújuk miatt maradtak fent az emlékezetben. E nép múltja nem teljesen tisztázott, s kronológiájuk megállapítása komoly kihívás elé állította a kutatókat. Valószínűleg a 12. században vonultak be északról, és győzték le a toltékokat.

Tenocstitlan (forrás: hu.wikipedia.org)

A mai Mexikóváros területén fekvő fővárosukat, Tenocstitlant 1325-ben alapították a Texcoco-tó egyik kis elrejtett szigetén. Első uralkodójuk (huey tlatoani) Acamapichtli volt (1375–1395). Az aztékok gyorsan alkalmazkodtak a környékbeli népek szokásaihoz, és maguk is hódításba kezdtek a szomszédos városok és törzsek kárára. Háborúik célja nem az ellenség legyőzése és megsemmisítése volt, hanem a harácsolás és fogolyszerzés. Utóbbi egyenesen a hadi ranglétrán való emelkedés fokmérője is volt, vagyis minél több foglyot szerzett valaki, annál könnyebb volt az előrejutás. Az esetleges csalásokat rendkívül szigorúan, halállal büntették.

A fogolyszerzés nem gazdasági célokat szolgált, hanem a hiedelemvilágukból fakadó szokáskövetésből. Úgy vélték, hogy harcos és haragos isteneiket egyedül az emberáldozat tarthatja féken, ezért évente többször is embereket áldoztak fel e célra. A szokásrendszer annyira mélyen gyökerezett az aztékoknál, hogy a hadászati és harcászati célok is ezeket szolgálták.

A térségben számos kisebb-nagyobb város és csoport küzdött a hatalomért. 1428-ban három ilyen központ – Tenocstitlan, Texcoco és Tacuba – megalapította a Hármas szövetséget, amely később szinte az egész régióra kiterjesztette befolyását. A Szövetség szinte minden ellenfelével le tudott számolni, egyedül Tlaxcala maradt talpon a hosszú küzdelemben. Az aztékok vérrel és fegyverrel összetartott állama a közeli ellenfeleivel szemben domináns szerepben maradt, azonban nem készülhetett fel arra a veszélyre, amelyet a spanyolok jelentettek.

Az Azték Birodalom kiterjedése (forrás: en.wikipedia.org)

A spanyol gyarmatbirodalom kezdetei

Az Ibériai-félszigeten valóságos örömünnep zajlott 1492-ben. Több évszázados megpróbáltatások és küzdelmek után ekkorra sikerült kiszorítani a muszlimokat Granadából, az utolsó bástyából és ezzel a félsziget felszabadult. Sokan ennek tudták be, hogy Kolumbusz Kristóf – hosszas próbálkozásra – végül engedélyt és hajókat kapott ahhoz, hogy Nyugat felé keresse az utat Indiába. Utazásai során bejárta a ma Karibi-szigetvilágnak nevezett területet, megkezdve az Újvilág felfedezését (1492–1493), ezzel indítva el azt az utat, amit röviden csak a „nagy földrajzi felfedezések” időszakának nevezünk.

A spanyolok viszonylag gyorsan haladtak előre a karibi térségben, megszerezték Puerto Ricot, majd Kubát. Innen azután több expedíció indult a nagy földterületek megismerésére észak, nyugat és dél irányokba.

Cortés elsüllyeszti hajóit Veracruznál (forrás: hu.wikipedia.org)

Hernan Cortés de Monroy y Pizarro Altamirano (továbbiakban Cortés) 1519. március 24-én vonult be Potonchan településre, ahol győzelme után létrehozta az első spanyol telepet „Santa Maria de la Victoria” néven. Ez egyben hódításának kezdetét is jelentette. A spanyol – hogy kifejezze elhivatottságát és elvegye katonái kedvét a szökéstől – látványos körülmények közepette elsüllyesztette a hajókat, amelyeken érkeztek. Így vette a kezdetét az az út, amelynek a végén Cortés Tenocstitlan urává vált és Spanyolországot naggyá tette.

Az azték hadsereg és fegyverzete

Az aztékok kitűnő aranyművesek voltak, azonban a vasat és a rezet nem ismerték. Fegyverzetük része volt a nyíl és a lándzsa, valamint egy olyan eszköz (atlatl), amelynek segítségével messzebb lehetett dobni a hajítódárdát. Leggyakrabban használt eszközük a fakard (macuahuitl) volt, amelyre obszidián vagy kovaszilánkokat helyeztek és így ejtettek sebeket ellenfelükön. Céljuk az ellenség megsebesítése és a fogolyszerzés volt, nem kifejezetten a gyilkolás. Vattapáncélzatot is használtak, amely a klimatikus viszonyok között jobban alkalmazhatóvá vált, ezért a spanyolok is átvették azt.

Moctezuma (forrás: hu.wikipedia.org)

A lőfegyverekkel szemben az aztékok tehetetlenek voltak, azonban ez nem jelentette azt, hogy feladták volna a harcot. A spanyol beszámolókból tudhatjuk, hogy az aztékok viszonylag hamar hozzászoktak az ágyúkhoz és puskákhoz: előbbiek elől hasra vágták magukat, utóbbiak ellen pedig igyekeztek nem nagy csoportokba verődni támadásokkor. Cortés hadjáratának részletes leírásai utalnak arra, hogy a spanyol sereg (már ha megérdemli ezt az elnevezést az alacsony létszáma ellenére) a csaták közben csak kevésszer birtokolt stratégiai fölényt, kivétel lehet ez alól az erődök védelme és a városi harcok területe.

Azték fegyverzet (forrás: en.wikipedia.org)

A konkvisztádorok fegyverei és szövetségeseik

Hernan Cortés 1485-ben született Medellínben egy hidalgo egyetlen gyermekeként. Iskola helyett a kalandot választotta és 1506-ban Santo Domingoba ment, öt évvel később pedig csatlakozott Velázquez kubai hadjáratához. Személyisége nem volt mentes a szélsőségektől, ahogyan a kor kalandorai esetében többször is láthatjuk. Sikereinek kulcsa az Istentől kapott hitében eredhetett – csatákban vakmerően vezetett rohamot, saját testi épségét áldozva fel a küldetés sikeréért. Nem egy esetben fordult elő – különösen Tenocstitlan ostromaikor –, hogy nem hallgatott a bölcs szavakra, és „fejjel a falnak” rohant a főváros ellen. Legnagyobb erénye – ahogyan életrajzírói megjegyzik – az állhatatossága volt, amely a reményvesztett helyzetekben is megmentette életét. A spanyol „gyarmatbirodalom” terjeszkedése kevés esetben fonódott össze ennyire egy személy életével, mint Cortés esetében. Korszakának gyermekeként ő is magán hordozta a spanyol hidalgók örökségét – katolikus hittel, fegyverrel a kézben kívánták megtalálni szerencséjüket, lehetőleg minél több arany társaságában.

Hernan Cortés (forrás: en.wikipedia.org)

Küldetéséhez Cortés több szempontból is válogatott csapattal érkezett. A terjeszkedő és háborúban edződő spanyol állam igényelte a rátermett személyeket, származásuk nyilvántartása nélkül. Ilyen volt például Juan Garrido, aki Nyugat-Afrikában született és valószínűleg rabszolgának adták el innen. 1495 körül áttért a katolikus hitre, majd szolgaként részt vett a spanyolok híres hadjárataiban (Puerto Rico, Kuba). Az évek alatt számos csatában bizonyította rátermettségét, így Cortés a szolgálatába fogadta, s Tenocstitlan ostrománál is jelen volt.

Fegyverzetüket tekintve a spanyol katonák kezdetben mellvérteket és egyéb nehézfegyverzetet használtak, majd alkalmazkodva a környezetükhöz, maguk is az aztékokhoz hasonló könnyű vértekre és pajzsokra tértek át. Legnagyobb különbség magukban a kézi fegyverekben jelentkezett: kardokkal, számszeríjakkal és szakállas puskákkal rendelkeztek, amelyek az élet kioltására alkalmasak voltak. Felhasználásuk nem minden esetben történt úgy, ahogyan azt a nagy könyvekben megírták. Harcászatuk során egyes elemeket képesek voltak reprodukálni a hadszíntéren, de ne gondoljuk, hogy az itt harcoló spanyol konkvisztádorok maximális katonai képzettséggel rendelkeztek, inkább saját tapasztalatikat alkalmazták a csatatereken. A hódítók további négy fegyverrel bírtak az őslakosok ellen – ezek közül hármat tudatosan, egyet tudatukon kívül alkalmaztak ellenfelükön. Az előbbiek közé tartozott a hajóépítés tudománya (kisebb fedett hajók építése a Tenocstitlan körülötti tavon), a lovak alkalmazása (főként karddal), valamint a kutyák – különösen a masztiffok – bevetése. Utóbbi két lénytől az aztékok annyira megijedtek, hogy egyenesen isteni beavatkozásként tekintették a spanyolokra, mintha a túlvilág küldötteivel kellene küzdeniük. A lovaktól való félelemet az aztékok lassan leküzdötték, és érzékeny veszteségeket okoztak a spanyoloknak, akik csak lassan pótolhatták azokat.

Konkvisztádorok (forrás: en.wikipedia.org)

A spanyolok legveszélyesebb fegyverét azonban nem a puskák, ágyúk vagy az állatok jelentették, hanem egy olyan tényező, amivel egy hadvezér sem számolhatott akkoriban: a betegségek. Az európai katonák ugyanis olyan – az aztékok számára egzotikus – betegségeket hoztak magukkal, amelyekkel szemben az ottani lakosság tehetetlen volt. Tenocstitlan ostroma során több ember halt bele ezekbe, mint a tényleges harcokba. Ilyen volt például a himlő, amit Aguilar „Isten fegyverének” nevezett: míg a konkvisztádorok alszanak, addig ez az aztékokat támadja.

Külső tényezőnek tekinthető, hogy a spanyolok oldalán számos törzs részt vett, így valódi szövetségi rendszerek harcoltak egymással. Az Azték Birodalom sorsa egy Tenocstitlan vezette blokk és egy spanyolok által „vezetett”, de közel 90%-ban totonak és tlaskala harcosokat tartalmazó szövetség között dőlt el.

Tenocstitlan első ostroma

1519. augusztus 16-án Cortés elindult Mexikó belterületei felé, hogy harcba szálljon az aztékokkal. Az úton összecsapásba keveredett Tlaxcalával, amelyet legyőzve indult a főváros, Tenocstitlan irányába. Az aztékok vezetője, II. Moctezuma az istenektől és a rossz ómenektől való félelmében maga hívta meg Cortést városába. A papok tanácsára cselekedve úgy vélte, hogy inkább maga találkozik ezzel a „fehér ördöggel”, és november 8-án díszes követséget menesztett Cortés elé. Ennek alapja az volt, hogy mítoszaikban várták a nyugatról „úszó házakon” érkező, vörös hajú és fehér bőrű hősre, akit Quetzalcoatlnak, vagyis „tollaskígyónak” neveztek. Moctezuma – papjaival együtt – vele tévesztette össze Cortést, ami a spanyol malmára hajtotta a vizet.

Tenocstitlan térképe (forrás: hu.wikipedia.org)

A nagy találkozó Moctezuma számára csalódással ért fel: Cortés egyre inkább csak az aranyról kérdezte, nem pedig a lehetséges szövetségkötésről vagy békéről. A feszült helyzetet tovább súlyosbította, hogy a következő évben (1520) Cortés helyzete alapjaiban rendült meg, amikor hír érkezett egy bizonyos spanyol követségről. A Pánfilo de Narváez vezette küldöttség célja az volt, hogy felmentse Cortést „törvénytelen” akciójának közepén. A spanyol konkvisztádor komoly dilemma előtt állt: vagy hagyja, hogy leváltsák a spanyol korona törvényes képviselői, vagy szembeszáll velük a számukra ismeretlen terepen. 1520 májusában a két sereg – köztük európaiak és aztékok – Cempoalánál csapott össze és Cortés került ki győztesen, aki a megmaradt európai csapatokat – a nagy zsákmány fejében – beosztotta saját seregébe és visszatért Tenocstitlanba.

Megérkezésének másnapján (június 25-én) Cortés kiengedte Cuitláhuacot, hogy ő legyen az új uralkodó (huey tlatoani). Kiszabadulása után a lázadás élére állt, amelyet az uralkodó, Moctezuma sem tudott megállítani. Eközben maga is megsérült egy rádobott kő miatt. A városban kitört az általános lázadás, amely elől a spanyolok (és szövetségeseik) a Axayácatl palotában kerestek menedéket. A hatalmas létszámhátrányban lévő spanyol–szövetséges csapatok helyzete egyre reménytelenebbé vált a sorozatos kitörési kísérletek kudarcai miatt. Egy ilyen akció során vesztette életét az azték uralkodó, Moctezuma is. Július elsején éjszaka a maradék spanyol erők (több száz fő, lovakkal kísérve) a meglepetés erejét kihasználva megindultak és kitörtek a köréjük font gyűrűből. A hatalmas vérveszteséget elszenvedő spanyolok az akciót csak a fájdalmak/szomorúság éjszakájának (La Noche Triste) nevezték el. A megcsömörlött és megszégyenült Cortés bosszút ígért az aztékok ellen – és ehhez minden rendelkezésre álló eszközt bevetett.

Tenocstitlan második ostroma

Cortés csillaga hanyatlani látszott: a vereségek nem csak a fő sereget, hanem a kisebb csoportokat is érintették. A tlaskalai szövetségesek is komoly véráldozatokkal szenvedték meg a csatát. Az azték uralkodó (Cuitláhuac) megpróbált éket verni a spanyolok és szövetségeseik közé, azonban ezek a törekvések az idősebb generáció nyomására sikertelenül zárultak. Cortés úgy vélte, hogy még egyszer nem követi el azt a hibát, hogy egyedül támadja meg a várost. Új stratégiát választott és megkezdte a Tenocstitlanhoz hű maradék város elpártoltatását, hol békés, hol pedig fegyveres eszközökkel.

Közben ismét aratott a spanyolok titkos fegyvere: szeptember és november között himlőjárvány pusztított a városban, amelyben Cuitláhuac is életét vesztette (1520. december 4.). Utódja, Cuauhtémoc harciasabb álláspontot képviselt és úgy vélte, hogy csakis fegyverek erejével lehet hatni a spanyolokra. Ekkoriban (december 28-án) jelentette be Cortés hivatalosan, hogy újra Tenocstitlan bevételére készült. A felek felkészültek a harcra és megkezdődtek a csapatmozgások.

A spanyolok és szövetségeseik módszeresen fosztották meg Tenocstitlant támogatóitól, egyre szorosabbra fonva a gyűrűt a város körül. A „félelmek éjszakájából” leszűrt egyik legfontosabb spanyol tapasztalat az volt, hogy hajók nélkül esélytelen uralniuk a Texcoco tavat. Ezért Tlaxcala mellett egy hajóépítő műhelyt alapítottak, hogy különböző brigantinokat hozzanak létre. Ezek masszív építményeik segítségével óvták a katonákat az azték nyílzáportól és kenuktól, emellett segítettek a gyors átcsoportosításban is.

Az ostrom június elsején indult meg, amikor is Cortés megszerezte Xoloc erődjét, amely főhadiszállásként funkcionált a későbbiekben. Innét szinte mindennap támadhatták a fővárost, kiegészítve a hajókkal, amelyek utánpótlást szállítottak. Egyik vezérét (Alvarado) csapdába csalták, és csak nagy nehézségek árán sikerült megmenteni őt. Június 30-án Cortés általános támadást rendelt el, amely az erőviszonyok és felkészültség ellenére az aztékok sikerével zárult. Ezen felbuzdulva Cuauhtémoc megtámadta a spanyolok állásait, akik keményen tartották magukat, és július 21-én ellentámadásba mentek át. A három irányból támadó spanyol seregek egyesítése során a spanyolok és szövetségeseik, akiknek száma folyamatosan emelkedett, számos templomot kifosztottak és felgyújtottak. Hosszas előkészület után augusztus 12-én indult meg a szövetséges roham az aztékok utolsó védelmi vonala ellen, amely teljes sikerrel zárult. Másnap (augusztus 13-án) Cuauthémoc megpróbált elmenekülni, de elfogták és megadta magát a spanyol csapatoknak. Ezzel ért véget az Azték Birodalom, és így Tenocstitlan is új korszakba léphetett.

Összefoglalás

Matthew Restall a munkájában hét olyan tévhitet igyekezett megcáfolni, amely Tenocstitlan bevételével és a spanyol sikerekkel kapcsolatban fennáll. Az alábbiakban foglalhatjuk össze a téziseit.

1. Maroknyi ember (A különleges emberek legendája)

A korábbi ismeretek szerint a spanyol hódítást Hernán Cortés alig 600 katonával hajtotta végre 1520–1521-ben, miközben valójában több tízezerre tehető azoknak az indián szövetségeseknek a száma, akik segítették őket. Ide tartoznak a katonák, a szállítók és vezetők is, akik ellátmány mellett hasznos politikai és stratégiai tanácsokkal látták el Cortést.

2. Fizetség és kényszer nélkül (A Király hadseregének legendája)

Cortés legimitációja nem állt szilárd alapokon, mivel akcióját saját szakállára és meggyőződéséből vezette. Ennek meg is lett a következménye, amikor büntetőhadjáratot indítottak ellene és neki saját „honfitársaival” kellett küzdenie Amerika közepén.

3. Láthatatlan harcosok (A fehér konkvisztádor legendája)

Ahogy láthattuk, a konkvisztádorok között bőven akadtak nem csak spanyol elemek, hanem itáliaiak, görögök és afrikaiak egyaránt. A későbbi elméletek szerinti felsőbbrendűség elmélete már önmagában sem létezhetett, az ilyen bizonyítékok pedig okafogyottá teszik az erről való diskurzust.

4. A király uralma alatt (A befejezés legendája)

Hasonlóan a 2. ponthoz, itt is felmerül a kérdés, hogy Cortés kinek a parancsára és javára cselekedett. Egyes elemzők szerint a konkvisztádorok célja az arany volt, mások egyéni diadalokat vártak, vagy vallásos meggyőződésből cselekedtek. Cortés valahogy egyszerre volt mindegyik és egyik sem – későbbi életéről tudhatjuk, hogy nem állt meg itt, hanem további hadjáratokat vezetett a kontinens belsejébe.

5. Malinche elveszett nyelve (A félreértés legendája)

Restall itt arra utal, hogy a két fél – Moctezuma és Cortés – kölcsönösen félreértette egymást híres találkozójukkor, ami előrevetítette a konfliktust. Nem pusztán arról volt szó, hogy két különböző kultúrájú vezető egyeztetett, hanem személyi szinten is kölcsönös gyanakvással tekintettek egymásra, amely aláásta a későbbi együttműködés lehetőségét. Nem véletlen, hogy II. Moctezuma hitelét vesztette népe előtt, amikor nem tudott mit kezdeni a „barbár spanyolokkal” szemben. Ki kell emelni „La Malinche” szerepét is, aki nőként fordító és politikai tárgyaló is volt egy személyben. Nyelvismerete közelebb vitte Cortést ahhoz, hogy megszólíthassa Tenocstitlan ellenségeit – és ez kifizetődő volt számára.

Cortés és La Malinche (forrás: en.wikipedia.org)

6. A indiánok korának vége (Az elhagyatottság legendája)

Egyesek úgy vélték, hogy Tenocstitlan bevételével véget ért a prekolumbán népek története, azonban a valóság ennél árnyaltabb. Az azték főváros bevétele ugyanis a helyi lakosság bevonásával történt, a spanyolok pedig az aztékok módszereit vitték tovább uralmuk során. A kulturális kölcsönhatás miatt mindkét félt tanult egymástól, így a terület nem vált elhagyatottá, hanem a maga valóságában újjászületett.

7. Majmok és férfiak (A felsőbbrendűség legendája)

Restall összefoglalója jól utal azokra a képzetekre, amelyek a témával kapcsolatban a mai napig léteznek. A különböző történeti-hadtörténeti elemzések és elmélete kiemelkedő fontosságúnak tartják az itteni eseményeket, ahol a „Nyugat” győzedelmeskedhetett a „Kelet” (ebben az esetben a fejletlen birodalmak) ellenében. Az elméletek ugyanakkor hajlamosak kivonni magukból az embert mint cselekvőt – márpedig Tenocstitlan történetének egyik kulcsa Cortés életének és működésének megismerése. Egymást tették naggyá és ismertté az utókor számára – reméljük, ez a későbbiekben is így marad.

Kiss Márton

Felhasznált irodalom

David M. Carballo: Collision of Worlds. A Deep History of the Fall of Aztec Mexico and the Forging of New Spain. New York, 2020.

Gazdag László: A prekolumbán magaskultúrák. Világtörténet, 25. (2003), tavasz-nyár, 77-83.

John Keegan: A hadviselés története. Budapest, 2002.

Katona András: Kora újkori egyetemes történelem (XV-XVIII. század). Budapest, 2008.

Matthew Restall: Seven Myths of the Spanish Conquest. Oxford Univeristy Press, 2003.

Si Sheppard: Tenochtitlan 1519-21. Clash of Civilizations. Osprey Campaign 321. New York, 2018.

Michael Wood: Konkvisztádorok. Pécs, 2008.

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozata közötti együttműködés keretében született.

Ezt olvastad?

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt
Támogasson minket