Magyar Hadtudományi Társaság Dél-dunántúli Tagozat
„Észak Oroszlánja” – II. Gusztáv Adolf szerepe a harmincéves háborúban
Az 1618-tól 1648-ig tartó harmincéves háború a kora újkori Európa legnagyobb nemzetközi fegyveres konfliktusa volt. Harctéren körülbelül 450 000 ember veszíthette életét, azonban a pusztítások okozta éhínség, a járványok, a
Kárpátalja a hatalmi harcok középpontjában (1938–1939)
Ha Kárpátaljáról van szó, sok minden juthat az ember eszébe. Hovatartozásunkból adódóan a többség elsősorban az ott élő magyar kisebbségre asszociálhat, vagy jelen helyzetben akár a 2022. február 24-én kirobbanó
A csehek szerepe a mohácsi csatában
A mohácsi csata egyik kevésbé kutatott, azonban annál jelentősebb része a csehek szerepe az ütközet során. A cseh korona országai, valamint a Magyar Királyság a közös uralkodó révén egyfajta unióként
A szicíliai partraszállás megítélése a római magyar követi jelentésekben
Tunézia elvesztését követőn két hónapon át tartó feszült várakozási időszak köszöntött be a tengelyhatalmak számára a mediterrán hadszíntéren. A római magyar követség jelentései hűen tükrözték ezen időszak bizonytalanságát, az olasz
Szardínia vagy Szicília? Magyar követi jelentések az 1943-as partraszállásról
Az angolszász hatalmak Szicília elleni inváziója a második világháború közismert eseménye. A világtörténelem addigi legnagyobb méretű partraszállási hadművelete és a stratégiailag fontos sziget elfoglalása döntő szerepet játszott Mussolini bukásában és
A Nyilvántartó Iroda története
A Nyilvántartó Irodát (eredetileg németül Evidenzbureu, mai átirattal Evidenzbüro) a Habsburg Birodalom, majd a kiegyezést követően az Osztrák–Magyar Monarchia talán leghírhedtebb katonai hírszerző szolgálataként tarthatjuk számon mind a mai napig,
Az 1812-es oroszországi hadjárat partizántevékenységei
1812-re az európai kontinens szinte egésze Bonaparte Napóleon császárrá koronázott francia tábornok és hadvezér „játszóterévé” vált. Seregeivel alig több mint egy évtized alatt közvetlen, illetve közvetett francia befolyás alá vonta
Küzdelem a Távol-Keleten. A szovjetek és a japánok Haszan-tavi és Halhin-goli összecsapásai
Írásomban két kevéssé ismert háborút, az 1938-as Haszan-tavi és az 1939-es Halhin-goli konfliktusokat kívánom röviden bemutatni. A két háború elsősorban a szovjetek és a japánok között zajlott – ugyan a
Pietro Badoglio – a tábornok, aki Mussolini utódja lett
150 évvel ezelőtt született Pietro Badoglio marsall (1871–1956), aki az olasz fasizmus idején 15 éven át az Olasz Királyi Hadsereg vezérkari főnöke volt. A 19. század végétől kezdve minden fontos
Hajsza az aranyért. Cortés és az Azték Birodalom bukása
A 15. század végén új távlatok nyíltak meg a kalandvágyó európai emberek számára. Az új kontinens (Amerika) felfedezése (1492) ismét reményt adott arra, hogy megtalálhassák az arany „születési helyét” és