IV. Károly magyar király utolsó évei – II. rész

Ha feltesszük a kérdést, hogy történelmünkben kiket számítunk a nagy uralkodók közé, akkor legtöbben azokra gondolnak, akik háborúkat viseltek, és nagy csatákat nyertek. Ilyen megközelítésben többnyire kevés szó esik azokról, akik a béke áldásait hozták el nemzetük számára, vagy háborús helyzetben a békét keresték, mint például jelen írásunk fő alakja, IV. Károly király.

Károly király halála

A szerző IV. Károly száműzetését és madeira tartózkodását korábbi cikkében foglalta össze:

IV. Károly magyar király utolsó évei – I. rész

Károly király korábban már két súlyosabb influenza betegségen is átesett Schager Albin báró, a királyi ház ausztriai vagyonkezelője szerint. Egyszer 1919. januárjában Eckartsauban, 1921-ben pedig Svájcban. A király március 14-ei napon ágynak esett, vélhetően a spanyolnátha egy fajtáját, valamilyen súlyos influenzát kaphatott el. Fontos megemlíteni, hogy az influenza, a megbetegedés jelenléte nem volt ritka a családban. Szinte nem volt olyan nap, mikor Zita vagy valamelyik gyermek ne lett volna beteg a Madeirai tartózkodásuk során. (Fejérdy, 2022, 65.)

Általában ezek a betegségek felső légúti tünetekkel és magas lázzal jártak. A megbetegedések legfőbb okai az ingadozó hőmérsékleti viszonyok voltak, amit a családnak el kellett viselnie. A Montén lévő új otthonuk is merőben más hőmérsékleti tulajdonságokkal rendelkezett, mint a lentebbi régiók s az újonnan érkező gyerekeknek meg kellett szokniuk az új, szokatlan klímájú sziget. A hegy és a tengerpart közötti távot a király sokszor tette meg gyalogszerrel, a magassági és légköri különbség, könnyen idézhetett elő fertőzést egy legyengült szervezetnél. Az elmúlt időszak, beleértve a háborút, látni a monarchia szétesését, a trónfosztás, a sikertelen visszatérési kísérletek, majd a száműzetés, fizikailag és lelkileg is megterhelték az uralkodót. Ennek ellenére a visszaemlékezések szerint a király sosem panaszkodott, méltósággal viselte sorsát.

Kezdetben egyszerű influenzaként kezelték a betegséget és a király is meg volt győződve, hogy hamarosan jobban lesz és Károlyi gróffal vadászni mehet. Azonban az állapota nem javult, a magas láz szinte állandósult, s ezt erős köhögés kísérte. Ápolói, Mária Teresa de Bragnaca főhercegnő, Károly mostohanagyanja és Viktoria Mensdoorff-Pouilly grófnő voltak. Poully grófnőnek hivatalos ápolói végzettsége is volt. Orvost, viszonylag későn, csak március 22-én hívtak hozzá, egy bizonyos Carlos Leite Monteirot aki megvizsgálva az uralkodót hörghurutot állapított meg nála. Az orvos, Károly romló állapota miatt konzultált és bevonta a kezelésbe Nuno de Vasconcelos Portót, aki igen nagy tapasztalattal rendelkezett. Annak ellenére, hogy Károlyt jól elkülönítették, a betegség mindenhol jelen volt a házban. Az orvosok főleg a királyt kezelték, de  gyermekek is megbetegedtek.

A magyar sajtóban először a Nemzeti Újság közölte március 28-án Károly súlyos, életveszélyes állapotát „Károly király spanyolbeteg” címen. (Nemzeti Ujság, IV. évfolyam, 71.szám, 1922.március 28.) Érdekes, hogy másnap az újság egy olyan cikket közölt, miszerint az angol kormány nem hajlandó finanszírozni Károly király kiadásait. (Nemzeti Ujság, IV. évfolyam, 71.szám, 1922. március 29.) Ez egyrészt mutatja, hogy még mindig milyen bonyodalmak, viták voltak a királyi család Madeirai tartózkodását illetően. A sajtó március 26-tól folyamatosan foglalkozott Károly király állapotával, mégsem indultak egyezkedések, hogy esetleg megkönnyítsék az állapotát. Az uralkodó betegségét hivatalos formában Károlyi József közreműködésével csak március 27-én közölték. Egyúttal Madeirára hívták Hugo Delug professzort, a Habsburg család magánorvosát, aki azonban a közlekedési viszonyok miatt csak napokkal IV. Károly király halála után érkezett meg a szigetre. (Fejérdy, 2022, 65.) Életének utolsó órájában, legidősebb fia, Ottó volt mellette, maga Károly kérette magához fiát. Ottónak ez mindvégig meghatározó pillanat maradt egész életében. Habsburg Ottó ötven évvel későbbi visszaemlékezése szerint:

,,(…) Így legalább egy gyermek szintjén áttekintést kaptam egy olyan életről, amely annyira telítve volt vereségekkel és csalódásokkal, mint kevés másik., és amely emberi nézőpontból kudarcnak tekinthető. Békét akart, és háborút kellett folytatnia. Az egységre törekedett és felelős pozícióban kellett végignéznie a soknemzetiségű birodalom pusztulását. Számos barátja hátat fordított neki, sőt el is árulta őt. És mégis, éppen ez a három óra Quinta do Monte betegszobájában mutatta meg nekem, hogy apám élete nem volt boldogtalan. Amikor az ember a teremtője elé áll, Ő előtte csak a kötelesség teljesítése és a jószándék számít. Isten nem azt várja az emberektől, hogy győzelmi jelentéseket hozzanak neki. A sikert Ő adja. Tőlünk csak azt várja, hogy a tőlünk telhető legjobbat tegyük. Ahogy apám akarta, ez a tanulság maradt számomra a legértékesebb tapasztalat későbbi életemre nézve. Halála megmutatta nekem, hogy amíg az ember lelkiismerete nyugodt, nem lehet igazán kudarcot vallani.” (Fejérdy, 2022, 66.)

Az Osztrák—Magyar Monarchia utolsó uralkodója 35. életévében április elsején, 12:23-kor elhunyt. A végső órákban a betegségtől önkívületi állapotban lévő király egyik utolsó mondata ez volt: ,,Igen, hogy megkoronázott király vagyok, azt letagadni nem lehet.” (Gerő, 2022, 20.) A volt uralkodót a montei Miasszonyunk templomának (Nossa Senhora do Monte) kápolnájában temették el április 5-én. Temetésén több tízezer ember vett részt, főleg helyi lakosok. A nagyhatalmak szigorú hozzáállása a király halálát követően is megmaradt. Lord Hardinge, a nagyköveti konferencia brit képviselője kormánya nevében úgy nyilatkozott, hogy a ,,szövetségesek magyarországi képviselői se a gyászmisén ne vegyenek részt, se részvétnyilvánításokat ne küldjenek a magyar kormánynak” (Schiffl 2022, 116.).

A madeirai lakosság és a Portugál hatóságok hozzáálássa sokkal pozitívabb volt, mint a széthullott birodalom utódállamaié. Ezek közül Magyarország volt a kivétel, ugyanis a temetés költségeit az utódállamok közül egyedül a magyar állam vállalta magára. A király teste jelenleg is Madeirán nyugszik. De szívurnája Svájcban, az egykori ősi Habsburg fészek közelében, a Muri Apátságban pihen. A hagyományokhoz híven 1619-tól a Habsburgokat a bécsi kapucinus kriptába temették el. Károly ebből a szokásból nem részesülhetett, viszont fiát, Ottó trónörököst ide temették el. 

Világi emlékezete

IV. Károly itthoni emlékezetét több esemény is elhomályosítja. Az egyik az első világháború, de ami méginkább kiszorítja őt az emlékezésből az a világháború utáni forradalmak és Trianon hatása. Ezek olyan történések voltak, melyek sokkal jobban foglalkoztatták az akkori emberek többségét, mint a királykérdés. Az 1920-as és ’30-as évek emlékezetpolitikájában az ország szétesése, szétdarabolása háttérbe szorította az első világháború eseményeit. Inkább arra keresik a választ, hogy ki felelős ezekért a katasztrófákért. Természetesen mind jobb és baloldali narratíva is megjelenik.

A másik ok, amiért a volt király nem tudott annyira megmaradni a közemlékezetben, az a viszonylag rövid, két éven át tartó időszak, amíg uralkodott. Ifj. Bertényi úgy érvel, hogy mivel maga a háború témája is háttérbe szorult,Károly aki háborús időben volt király érthető módon szintén erre a sorsra jutott. A magyar társadalom számára az igazán kardinális kérdéseket a háborús vereséget követő események: a kommunisták hatalomra kerülése, az ország széthullása, majd a jobboldali ellenforradalom jelentették.  Ennek ellenére Apponyi Albert többször is kijelentette, hogy ,,négyszáz esztendő óta ő lett volna az első valóban nemzeti király, és ezért a nemzetnek erkölcsi kötelessége emlékét ápolni.” (Romsics 2010, 291.)

Lényegében a király halálával kezdődött meg  személyének a közösségi, kulturális emlékezetbe való  átörökítése. Az egykori uralkodó világi emlékezete alig látható az első világháború után. Az 1920-as években még születtek jelentősebb művek. Az első megjelent írások egyike a Madeirai emlékek, amely Károlyi József 1922-es visszaemlékezéset tartalmazza. Károlyi (aki Károlyi Mihály miniszterelnök féltestvére volt) 1922 februárjában kiutazott Madeirára a királyi családhoz és az utolsó hetekben is végig Károly mellett tartózkodott, így beszámolói igen értékesek.

,,A halálban megdicsőült királynak emlékét csak úgy szolgálhatom híven, ha az őreá való visszaemlékezésben csak azt domborítom ki, ami az ő fennkölt lekének legszebb tulajdonságai közé tartozott: a béketűrést, a keresztény hithez való ragaszkodást és népeinek határtalan szeretetét.’’(Károlyi József: Madeirai emlékek, 1996, 9.)

A jelentősebb életrajzok közé tartozik még Balassa Imre, A magyar királytragédia. IV. Károly 1925-ben megjelent műve, de jelentős Karl Werkmann báró visszaemlékezése is, mely 1923-ban jelent meg először Münchenben, Der Tote auf Madeira címen. Werkmann báró Károly személyi titkára volt és írásaiból szintén a pozitív kép hangsúlyozása kerül előtérbe.

,,Károly főherceg legfinomabb ressource-a az intelligencia volt, amikor ő felelősségteljes feladat elé került. Intelligenciája nagy és széles, emlékezete pedig egyenesen bámulatraméltó volt. Őszinte szívvel mondhatom, hogy ez a Habsburg éppen olyan jó, mint áldásos uralkodó lett volna, ha a sors megengedi. A szó legnemesebb értelmében erkölcsös, jó és bölcs volt. De a fiatal uralkodó még nem tudta tapasztalatból, hogy milliós főnyi népek nem mindig puha kézzel kormányozhatók szerencséjük felé és hogy jósága sokak előtt gyengeségnek tűnhetik.”(Werkmann: Ottó, 1932, 23.)

1928-ban jelent Pápay István, Károly kabinettitkárának a visszaemlékezései. Pápay így emlékszik Károlyról: ,,Ha Károly királyban valamit kifogásolni lehet, úgy ez az ő túlságos nagy, általános emberi jósága. Akikkel gyermek és ifjúkorában érintkezett, akik neki akkor bármily csekély, vagy talán csak képzelt szolgálatot tettek, azokhoz valóságos hálás megemlékezéssel ragaszkodott. Ferenc Józsefnél sem a baráti érzést, sem a ragaszkodó visszaemlékezést nem fogjuk megtalálni. Azért neki is volt megértő, meleg szíve, de mindenki számára egyformán. Egy uralkodónak nem szabad a barátságát egynéhány kiválasztottjára pazarolni és a kora ifjúságban neki tett szolgálatokat nem lehet minden más tekintetnél többre becsülni. Mert ez különben, triviális szóval élve az úgynevezett „klikkwirtschaft”-hoz vezet. Egyébként ne felejtsük el báró Eötvös József szép mondását: A korona nem olyan könnyű teher. Egy egész nép teszi fejedre és el kell viselned egymagadnak.” (Pápay 1928, 208.)

Itthon IV. Károlynak több emlékezeti helye van. A jelentősebbek közé tartozik a Tihanyon található Attila-dombi Kálvária domb, ahol IV. Károly tiszteletére emelt kápolna 2013-ban került átadásra. Budapesten, 2016-ban koronázásának 100. évfordulójára adták át Juha Richárd által készített mellszobrot a királyról a Városháza Parkban. A szobor felavatásán Habsburg György, az uralkodó unokája is jelen volt.  A harmadik, talán a legjelentősebb emlékezeti hely, a Szent István Bazilikában található Károly király hermája, melynek története a boldoggá avatásához kötődik. Ennek tiszteletére 2004-ben, számos kérelem alapján világszerte, két teljes bordacsontot emeltek ki a madeirán található koporsóból a Pápa jóváhagyásával. Ezeknek az ereklyéknek az elhelyezése a Károlyt ábrázoló hermatartóba és annak megáldása, 2013-ban, április 1-én, Károly király égi születésnapján történt meg.

Boldog IV. Károly király egyházi emlékezete

Károly egyházi emlékezete a világinál jelentősebbnek tűnik. Meglehetősen ritkának mondható az állami vezetők kanonizálása, így értelemszerűen csak azok részesülhetnek ebben a kegyben, akik életükben, példamutatásukkal a hit és béke érdekében munkálkodtak. Érdekes feljegyzés, miszerint már 1895-ben, egy stigmákat viselő, Vincentia nevű, soproni orsolyita nővér megjövendölte: ,,Burkolják a fiatal főherceget imádságba, mert császár-király lesz, aki sokat fog szenvedni, és célpontja lesz a pokol különlegesen erős támadásainak.” (Kovács, 2016, 393.) Ez annak fényében is érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy Károly ekkor még milyen messze volt attól az esélytől, hogy a trón várományosa legyen. Az is felmerülhet, hogy a történet csak a kanonizáció meggyorsítását szolgálhatta.

Ekkortól kezdve működött a Károly Király Imaliga elnevezésű szervezet, akiknek legfőbb feladatuk a királyért való imádkozás volt. Károly 1917-ben megmenekült egy autóbalesetből, mikor a jeges vízbe zuhant. (Ifj. Bertényi, 2016, 60.) Később, Károly halála után ők kezdeményezték a szentté avatási eljárást is. Maga az ötlet kiötlője Wilhelm Miklas, osztrák keresztényszocialista képviselő, későbbi köztársasági elnök volt. Az Imaligát, a többi Habsburg-szimpatizáns körhöz hasonlóan a nemzetiszocialisták mindvégig üldözték, voltak, akik a koncentrációs táborokból soha többé nem tértek vissza, például Zeßner-Spitzenberg báró is. Hivatalos működésüket csak 1947-től folytathatták, ekkor új lendületet vett Károly király szentté avatási eljárása.

Az eljárást 1949-ben kezdték meg és viszonylag sok időbe telt, míg összegyűjtötték a szükséges adatokat, papírokat, hogy kérelmüket 1955-ben Rómában felterjesszék. Az ügymenet csak Habsburg Ottó 90. születésnapján került lezárásra. A csodának tekintett eseménynek pedig azt fogadták el, hogy Maria Zita Gradowska lengyel származású brazíliai vincés nővér kigyógyult betegségéből Károly közbenjárását kérő imák hatására (Ifj. Bertényi, 2016, 61.).

2004. október 3-án lezárult Károly hivatalos és nyilvános boldoggá avatása a Szent Péter téren. Szent II. János Pál pápa boldoggá avatásán Károlyt minden politikai vezető számára méltó példaképként állította be, mert keresztény hitét, mint világi vezető, nehéz és vészterhes időben is példásan gyakorolta. Kijelenthető, hogy egyházi emlékezete a mai napig igen erős.

Összegzés

Talleyrand, 19. századi francia diplomata és politikus így vélekedett XVI. Lajosról: ,,Nagy baj egy nemzet számára, ha egy jó ember áll azon a helyen, ahol egy nagy emberre volna szükség. Háromféle tudás van: a tényszerű tudás, az élni tudás és a tenni tudás. E két utóbbi általában felment az első alól.” (Hahner, 2015, 167.) Vajon a volt uralkodóból az utolsó kettő hiányzott volna és ez vezette volna trónja elvesztéséhez? Írásomban elemzett történetek függvényében úgy vélem, hogy nemmel kell válaszolnom. Lehet, hogy Károly király nem rendelkezett akkora élettapasztalattal, mint elődje és nem is ő volt a trón első számú várományosa, így ezért nem oly módon készítették fel őt ahogy a korban szokás lett volna, de mindent megtett annak érdekében, hogy teljesíteni tudja, elbírja azt a nehéz terhet, amit az uralkodás jelentett. Békeidőben minden valószínűség szerint jó emlékezetű, nagy király lehetett volna. De a pusztító világháború a korábbi korszakkal együtt a Habsburgok birodalmát is elsöpörte.

Irodalomjegyzék

Bánffy Miklós: Egy erdélyi gróf emlékiratai, Helikon Kiadó, Budapest, 2013

Fejérdy Gergely, Szűts István Gergely, Vasbányai Ferenc: Száműzöttként Madeirán, Dokumentumok Habsburg Károly életének utolsó hónapjairól, Habsburg Ottó Alapítvány, Helikon Kiadó, Budapest, 2022

Fiziker Róbert: A győztes igaza? IV. Károly visszatérési kísérletei-1921, Helikon Kiadó, Budapest, 2022

Glässer Norbert, Zima András: A királyhűség jól bevált útján, rendi és nemzeti kötődések szimbolikus változásai 1867 és 1918 között, Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2016

Hahner Péter: Államférfiak, Osiris kiadó, Budapest, 2015

Jan Assmann: A kulturális emlékezet, Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1999

Kardos József: A Szent Korona-tan és a legitimizmus, Gondolat Kiadó, Budapest, 2012

Károlyi József: Madeirai emlékek, Fejér Megyei Levéltár és a Károlyi József Alapítvány, Székesfehérvár, 1996

Kovács Gergely: Fogadd a koronát! Károly magyar király hitvalló élete, Új Ember Kiadó, Budapest, 2004

Kovács Gergely: Boldog Károly király egyházi tiszteletéről-A királyhűség jól bevált útján, Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2016

Ligeti Dávid: Jó szándék és balsors, Tanulmányok Károly magyar király és Osztrák császár halálának 100. évfordulójára, Habsburg Ottó Alapítvány, Helikon Kiadó, Budapest, 2022

Marc Bloch: Gyógyító királyok, Osiris kiadó, Budapest, 2005

Martyn Rady: A Habsburgok, a világ urai, Helikon kiadó, Budapest, 2022

Pápay István: Visszaemlékezések, I. Ferenc József és IV. Károly királyról, Apostol Nyomda, Budapest, 1928

Werkmann Károly: Ottó, Gellért Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1932

Werkmann Károly: A madeirai halott, Verlag Für Kulturpolitik, München, 1923

Ezt olvastad?

IV. Károly magyar király utolsó évei – I. rész

IV. Károly az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó uralkodója, 1916-tól Ausztria császára és Magyarország királya volt. Ferenc József halála után lépett trónra

X