A jampecek integrálása a pagodába – Avagy a Magyar Rádió könnyűzenei politikája a Kádár-korszakban
Csatári Bence 2016-ban megjelent könyve, a Jampecek a pagodában nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy bemutassa a Kádár-rendszer könnyűzenei politikáját az ötvenes évek végétől egészen a rendszer puhulásáig, összeomlásáig. A feladat nehézségét többek között az jelentette, hogy sok még ma is élő szereplő egykori tevékenységét, történetét, szubjektív emlékeit kellett integrálnia a szerzőnek egy könyv keretein belül. Ez a kísérlet sikeresnek mondható, még ha a tanulmány végén található interjúkat olvasva, természetesen érezhetünk némi szubjektivitást.
A könyv elején az olvasó megismerkedhet az állampárt és a rádió kapcsolatával, illetve hogy az MSZMP mely szakosított szerve foglalkozott a rádió ügyével, egyben a könnyűzenével. Ez a szerv a MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztálya, majd a Kulturális Osztály, ezt követően, a leghosszabb ideig a Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya volt. Emellett fontos megemlíteni a Táncdal- és Sanzonbizottság meghatározó szerepét, amely 1959. június 1-jén jött létre és kéthetente ülésezett. Akinek a dalszövege nem ment át a bizottságon, az sehol sem szerepeltethette nyilvánosan szerzeményét. A bizottság munkáját számos bírálat érte. Működését és a tagjainak szakértelmét jól példázza Lerch István esete, aki az addigra már világhírű Elton John egyik számának a kottáját küldte be nekik, amelyet azonban a sanzonbizottság nem tartott publikálásra alkalmasnak
A szerző kronologikus sorrendben haladva részletezi, hogy a párt milyen szerepet is szánt a Rádiónak, mint a propaganda legfontosabb eszközének. Ezek között említi az ötvenes évek végétől megszaporodó galerik megfékezését, amelyet az állam még akkor is rossz szemmel nézett, ha az esetek többségében ártalmatlanok is voltak. Továbbá komoly problémát okozott a pártnak a Szabad Európa Rádió (SZER) és a Radio Luxembourg tevékenysége, amelyek a fiatalság igényeit jobban kiszolgáló zenei műsoraikkal jelenetős hallgatottságot tudtak megszólítani. (A SZER legjelentősebb könnyűzenei műsorai a Délutáni randevú, illetve a Teenager Party, amelyeket a legendás lemezlovas Cseke László (1927–2017) vezetett.) Ez azért is volt veszélyes az állampárt számára, mert a fiatalok a zeneszámok mellett/között politikai üzeneteket is kaptak, amely társadalmi és politikai krízist is generálhatott volna. Ezt a Magyar Rádió kezdetben a Vasárnapi koktél, illetve a Csak fiataloknak című műsorokkal próbálta kompenzálni.
A hatvanas évek közepétől egyre inkább megnőtt a figyelem a könnyűzene iránt, és nemcsak a közönség, hanem a párt irányából is. Ekkor kezdett Magyarországon is hódítani a beat. Rendkívüli népszerűségéről, a kezdetleges elutasítottságáról a funkcionáriusok részéről, illetve az integrálási kísérletekről is olvashatunk Csatári könyvében. A folyamat ismertetését érdekessé teszik a rádió egyes dolgozóinak feljegyzései, szociológusok tanulmányainak ismertetése (többek között Vitányi Iváné), vagy épp Kádár János észrevételei.
A könyv második részében a rádió műsorának és szerkesztési elveinek az időbeni változásait figyelhetjük meg, egészen addig, amíg a tilt, tűr kategória határán mozgó Nagy Feró is műsort kapott az állami rádióban. Ezekben a részekben részletesen olvashatunk ez egyes műsorokról, az azokban leadott dalokról és zenei szerkesztőkről.
A könyvben jelentős szerepet kap a III/III-as besúgók és az általuk készített jelentések bemutatása. Olvashatunk ilyeneket a hatvanas évek meghatározó zeneszerzőjéről, Bágya Andrásról, aki Rádió könnyűzenei szekciójának vezetője is volt ebben az időben. Olvashatunk jelentéseket, vagy a ma is aktív lemezlovasokról, B. Tóth Lászlóról és Keresztes Tibor Cintuláról is, akit egyébként szintén beszerveztek a hatvanas évek végén. De természetesen a könnyűzene fekete bárányairól is készültek hasonló jelentések, így többek között Nagy Feróról, a P. Mobilról vagy a Hobo Blues Bandről.
A könyv végén riportokat olvashatunk többek között Benkő Lászlóval, az Omega együttes billentyűsével, Schuster Lóránttal, a P. Mobil frontemberével, Nagy Feróval, a Beatrice frontemberével, illetve Csiba Lajossal, aki a Rádió könnyűzenei szerkesztője volt. Négy eltérő életút és négy különböző aspektus, amelyből megismerhetjük, hogy a fentebb részletezett könnyűzenei politika hogyan érvényesült a gyakorlatban, és miként élték meg a művészek, illetve a rádió munkatársai. (A Hangfoglaló Program keretében a könnyűzene számos képviselőjével készült riport Azok a régi csibészek címmel, amelyek többsége elérhető a YouTube-on.)
A Jampecek a pagodában című könyv bátran ajánlható mindenkinek, akit érdekel a Kádár-rendszer története, működési mechanizmusa, illetve annak is, aki a magyar könnyűzene rajongója. Részletes, kiegészítő képet ad a tanulmány a közelmúlt könnyűzenei életéről és az azt ellenőrző, befolyásoló politikáról egyaránt.
Leveles László
Az ismertetett kötet adatai: Csatári Bence: Jampecek a pagodában. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2016. 279 pp.
Ezt olvastad?
