Kereszthegy
– Miért nincsenek jó magyar történelmi filmek? – hangzik el gyakran a kérdés. A helyes válasz erre az, hogy vannak, csak nem a játék-, hanem a dokumentumfilm kategóriában kell keresni. Nem is kell messzire mennünk a múltban. Egészen frissen, idén jött ki a Kereszthegy című film, amely egyedi szemléletmódjával nemcsak történészeknek lehet érdekes.
Mitől jó film a Kereszthegy? Egyrészt a hitelességtől. A film alapját azok a székely veteránokkal készített interjúk adják, melyeket Nagy József gyergyóremetei történész, a film egyik rendezője készített. Az idős székely emberek valószínűleg Józsefnek sokkal inkább megnyíltak, mint egy idegennek, egy nem helybelinek tették volna. Másrészt a forgatókönyvtől, amely Bárány Krisztiánt dicséri, aki egyúttal a film másik rendezője is, és történelmi végzettséggel rendelkező profi médiaszakember. Természetesen egy film leforgatásához pénzre is szükség van. Az ötletet a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály karolta fel. A Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály vezetője, Maruzs Roland producerként vett részt a munkálatokban. (A filmről a Sírjaik hol domborulnak? című rádióműsorban is beszélt.) A Kereszthegyet a Zrínyi Katonai Filmstúdió forgatta le. A végeredmény magáért beszél. A megszólaló veteránok mondandóját sok helyen játékfilmes elemekkel támogatták meg, aminek eredménye egy olyan film, amely nemcsak szakmai szemmel élvezhető, de mégis utolsó másodpercéig hiteles. A korabeli fotók, dalok és személyes levelek még átélhetőbbé teszik a filmet.
Milyen harcokról is van szó benne? „1940 szeptemberében a Magyar Királyi Honvédség megszállta többek között Gyergyó vidékét is. Még ezen ősszel berendezkedett a 21. székely határvadász-zászlóalj Gyergyótölgyes parancsnoksági központtal, alegységeinek egy része Gyergyó vidékének keleti szorosaiban helyezkedett el. A magyarországi tisztikar fokozatosan töltötte fel a zászlóalj állományát helyiekkel, hazaengedve az anyaországi állományt, megszervezve az állandó határvédelmet. 1942-től felállítottak Gyergyó vidékén három székely határőrzászlóaljat, amelyek 40 és 60 év közötti korcsoportú állománnyal rendelkezvén, kiegészítették a védelmet. 1943 őszén másfél ezer 18-19 éves „levente katonát” vonultattak be tényleges katonai szolgálatra Maroshévízre, akiket 1944 tavaszán beosztottak az idős határőrök által felállított zászlóaljakba. A székely határőr-alakulatokat és a 21. határvadász-zászlóaljat a Gyergyószentmiklóson felállított 65. határvadászcsoport parancsoksága fogta össze, alárendelve a marosvásárhelyi központú Székely Határvédelmi Erők Parancsnokságának. 1944. szeptember 3-án a szovjet Vörös Hadsereg a Békás-szorosban érte el először a védelmi vonalat, melynek során kibontakoztak a rövid ideig tartó védelmi harcok. A magyar állam a kiürítés mellett döntött stratégiai okokból: a visszavonuló harcokban a 21. határvadász-zászlóalj egy része a Gyergyói-havasokban fogságba esett, másik része sikeresen visszavonult Szalárdig a Maros völgyében.” – tudjuk meg a Honvédelem.hu április 15-ei cikkéből, mely egyéb kulisszatitkokkal is megismertet minket.
Érdemes felkeresnünk a film április 27-én indult Facebook-oldalát, ha további információkra vagyunk kíváncsiak. Innen megtudhatjuk, hogy hány helyen vetítették a filmet eddig ünnepélyesen, és fényképgalériákat is találunk a bemutatókon résztvett veteránokról. A film budapesti díszbemutatójáról például a Magyar Nemzet Online, az erdélyiről a Tudósitók.hu és a Honvédelem.hu számolt be. A készítők több interjút adtak már a díszbemutató óta. Nagy József például a Transindexen beszélt kutatásairól, míg Bárány Krisztián a Hír TV-n szerepelt.
Bárány Krisztián elmondása szerint a filmet ősszel a közszolgálati televízió is be fogja mutatni. Addig is ajánljuk sok szeretettel a Kereszthegy werkfilmjét:
(Kereszthegy. A magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport története. Magyar dokumentumfilm, 75 perc, 2014, Zrínyi Katonai Filmstúdió. Rendezte: Nagy József, Bárány Krisztián, Wonke Rezső)
Ezt olvastad?
További cikkek
Az Árpádok felemelkedése mozgóképen – beszélgetés a film készítőivel
Az Árpádok felemelkedése című dokumentumfilm készítői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy Álmos és Árpád nyomába eredve bemutassák az ősök világát, hagyományait és azt, hogy miként is jutott […]
A japán rendező, aki forradalmasította Hollywoodot – Akira Kurosawa
Akira Kurosawa azon kevés filmrendezőkhöz tartozik, akit más rendezők sokkal jobban ismernek, mint a közönség. A japán filmrendező élete során nagyjából 30 filmet készített, és bár filmjei többsége sikeres volt, […]
Foky Ottó – A Tévémaci, Mirr-Murr és Misi Mókus alkotója
Vajon már hány magyar gyermek dobott el mindent a kezéből és rohant a tévé elé, amikor köpött a maci? És a Tévémaci csak az egyik zászlóshajó a számos zseniális karakter […]
Előző cikk
A Mesterségek Ünnepe még szerdáig lesz a Budavári Palotában – beszámoló, galéria
Szombaton kezdődött az idén már huszonnyolcadik alkalommal megrendezett Mesterségek Ünnepe a Budavári Palotában. Művészlelkeknek, családosoknak, történelem iránt érdeklődőknek is ajánljuk a rengeteg bódéból álló labirintust. Szédületes kínálat, szédületes árakon. Érzékszerveink […]