A levéltáros, aki szerette az életet – T. Varga György emlékére

2021. február 14-én elhunyt T. Varga György. Személyében a levéltáros szakma egyik legismertebb és leginkább szeretett, már életében legendássá vált alakját gyászoljuk. Kevés fájdalmasabb feladatot ró az emberre a sors, mint mikor meg kell emlékezni valakiről, aki közel állt hozzá: most erre kényszerülök. Még nehezebbé teszi az emlékezést, hogy nemigen ismert olyan embert, aki nála jobban szerette és becsülte az életet.

T. Varga György (1942– 2021)

1942. január 29-én Rákospalotán született: a szülőhelye neve így, ebben a formában végtelen fontos volt számára. Javította, ha valaki véletlenül Budapestet mondott, ha pedig elhangzott az a verzió, hogy Újpalota, még a szeme színe is megváltozott. Élete végéig hű is maradt szülővárosához, bárha azt el is nyelte a terjeszkedő főváros. Identitásának kikezdhetetlen része volt palotaisága, amelyet erősített a nevében a T. betű mögött rejlő magyarázat: a sok palotai Varga közül ő a Tóli vagy másként Tavi Varga családból származott.

Általános iskolába, majd gimnáziumba is Rákospalotán járt, később, 1967-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar és történelem szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. A bölcsészdoktori fokozat sem váratott magára sokáig, azt 1972-től mondhatta magáénak, akkor még a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársaként.

1976-tól a Párttörténeti Intézet Archívumába került mint levéltáros. Ugyanettől az évtől, munkakörének megfelelően, az ELTE levéltár szakára járt levelező hallgatóként 1979-ig. Az Intézethez hű maradt egészen a rendszerváltást követő időkig, 1992 nyaráig: ekkor már másfél éve a központi pártlevéltár vezetője volt.

T. Varga György a szerzővel

Világnézetéhez soha nem lett hűtlen, a rendszerváltást követően sem, pedig a damaszkuszi úton ekkor sokan megfordultak. Sokak tiszteletét vívta ki hitelességével, függetlenül attól, hogy osztották-e nézeteit vagy nem. Mondhatnánk, hogy ragaszkodása csökönyös volt, de ez nem igaz. Következetes volt, nem pedig konok. Mély humánuma – amelyet senki nem vitatott el tőle – volt az alapja annak, hogy kérlelhetetlenül bírálta – szociális alapon – a piacgazdaság, nyersebben fogalmazva a kapitalizmus igazságtalanságait. Ennél kritikusabb pedig talán csak a létező szocializmussal volt. Karcos, olykor fájdalmas cinizmusa mögött finom, illúzióit vesztett lélek rejtőzött. Képtelen volt, de nem is akart mentséget találni mindazon dolgokra, amelyeket szeretett eszméje nevében követtek el, de ennek okát az emberi természet gyarlóságával magyarázta. Nem szerette az embertelen szót, mert helytelennek tartotta: emberietlen, ő így mondta.

1992 nyarától az ország egyik legrégebbi közintézménybe került szeretett irataival együtt, a Magyar Országos Levéltárba. Az akkor életre hívott MDP–MSZMP Iratok Főosztályán főosztályvezető-helyettesként folytatta a munkáját, majd 2000 elejétől már főosztályvezetőként szolgálta a levéltárat egészen nyugdíjba vonulásáig, 2004-ig.

A magyar történelem nehéz időszaka, az MDP nevével fémjelzett korszak egyik legjobb ismerője volt, páratlan forrásismerettel, amelyet munkássága is hűen tükröz. Munkái közül kiemelendő, hogy az MDP vezető szerveihez készített napirendi jegyzékek máig szilárd támaszai a korszak kutatóinak. Miként számos forrásközlése is megkerülhetetlen alapja a korszakkal foglalkozó történészek munkáinak.

T. Varga György

Természetes kedvessége, eleven, néha fékezhetetlen humora, nyitottsága, pallérozott műveltsége és nem utolsósorban lehengerlő stílusa felejthetetlenné teszik személyét azok számára, akik ismerték. Nagyon sokan szerették, pedig a megfelelési kényszernél semmi sem állt távolabb tőle. Sokakkal ellentétben tőle sosem hallottunk olyan közhelyes mondatokat, hogy régen minden jobb volt, a fiatalokat pedig kifejezetten kedvelte. Amikor 2001-ben útjára indult az akkor még nagyon is novumnak számító első levéltáros netes folyóirat, az ArchivNet, ő a fiatal szerkesztőség munkáját azzal is segítette, hogy az 1. évfolyam 1. számában szerzőként működött közre. Akkor, amikor számos kortársa, sőt nála fiatalabb kollégái gyanakvóan figyelték a nem papíralapon megjelenő tudományosság bármiféle rezdülését. 

Műveltségét nem lehet eléggé méltatni. A magyar és a világirodalom rengetegében nagyszerűn tájékozódott, tőle lehetett megtanulni olyan finomságokat, hogy az általa nagyra becsült Füst Milán jellemzően nem azt írta, hogy „én magam”, hanem rá jellemző fordulattal: „magam én”.

Életszeretetét pedig mi sem példázza jobban, mint hogy mennyire szeretett a tűz(hely) mellett tevékenykedni. Kiválóan főzött, a kanál mellett örömmel forgatta a régi és új szakácskönyveket, kísérletező kedve itt is lankadatlan volt, ugyanakkor, rá nagyon jellemző módon, mégis a hagyományos ízekhez ragaszkodott a legjobban. Rendkívüli módon élvezte, ha megdicsérték szakácsművészetét vagy éppenséggel kiemelkedő sakktudását, hiszen ebben a játékban is jeleskedett.

T. Varga György a szerzővel

T. Varga György azoknak a levéltárosoknak egyik utolsó képviselője volt, akik számára az iratanyagban rejlő információk tisztelete mindenek felett áll. Minden manír nélkül hordozta magában elmúlt idők morálját, műveltségét, tudását. Sokan, sokat tanultunk tőle, a szakmai titkai mellett legfőbbképpen, ezt nem lehet elégszer hangoztatni, az élet szeretetét. Ez legfontosabb öröksége.

Katona Csaba

 

Ezt olvastad?

2021. november 19-én elhunyt Schöpflin György történész-politológus professzor, az Európai Parlament (2004–2019) volt képviselője. Nem sokkal elhunyta előtt különleges, oral