Magyarország a nemzetközi katolicizmus pódiumán: az 1938. évi Eucharisztikus Világkongresszus

1938. május 25-29. között több mint félmillió magyar és külföldi zarándok látogatott Budapestre, hogy részt vegyen a 34. Eucharisztikus Világkongresszuson. A közel két éves előkészítő munka után a magyar főváros ünnepi díszbe öltözve várta mintegy 30 ország képviselőit, köztük magas rangú egyházi és állami meghívottakat, hogy Chicago, Sydney, Dublin, Buenos Aires és más rangos világvárosok nyomdokaiba lépve méltó helyszíne lehessen ennek a katolikus világeseménynek.

A kongresszusok története 1881-ben, a franciaországi Lille-ben indult útjára. Kezdetben 1-2 évente, majd az első világháborút követően, 1922-től kétévente, mindig más országban került megrendezésre. Az ünnepségsorozat célja a katolikus keresztény hit középpontjában levő Eucharisztia, vagyis az Oltáriszentség mélyebb megértése és tiszteletének előmozdítása. A rendezők minden alkalommal nagyszabású körmenetekkel, szentmisékkel, előadásokkal és kulturális programokkal várták a résztvevőket, akik jelenlétükkel tanúságot tettek a katolikus hit melletti elköteleződésükről és reprezentálták az egyház társadalomformáló szerepét.

A kongresszus bélyegsorozata (budapestcity.org)

A korabeli hazai közvélemény szerint az első világháború okozta sérelmekből kilábaló Magyarországnak megtiszteltetést jelentett, hogy olyan eseménynek adhat otthont, amelyet a világ katolikussága nagy figyelemmel kísér. Miután 1936. november 17-én, Párizsban végleges döntés született a 34. Eucharisztikus Világkongresszus rendezési jogáról, az Actio Catholica országos igazgatója, Mihalovics Zsigmond az alábbi nyilatkozatot tette:

„Magyarország beláthatatlan jelentőségű kitüntetéshez jutott. Egyszeriben a nemzetek első sorába lépett. (…) 900 éve a Szentszék koronát küldött alapító szent Királyunknak, s ezáltal a keresztény királyok sorába lépett. 900 év után a Szentszék a romokban heverő magyar haza, a nyugati kereszténység ősi védelmezőjének oltárára helyezi az élet legnagyobb kincsét.” (Az Actio Catholica tíz éve. Mihalovics Zsigmond, az A.C. országos igazgatója beszédeinek és írásainak tükrében. Összeállította: Dr. Nyisztor Zoltán. Szent István Társulat, Bp., 1943. 154.)

Szent István király halálának 900. évfordulója és az eucharisztikus kongresszus szervesen összefüggött. Bár a katolikus világesemény szervezésekor nyomatékosították a kizárólagos spirituális célokat, a magyar államiság és a kereszténység szoros kapcsolatának hangsúlyozása megkerülhetetlen volt. Az állam fontosnak tartotta, hogy reprezentatív eszközökkel megmutathatja Magyarország történelmi múltjából fakadó vezető szerepét a régióban, amely az 1930-as évek közepén különös jelentőséggel bírt. Németország gazdaságilag és katonailag megerősödött, a Saar-vidék visszaszerzésével és a Rajna-vidékre való bevonulásával pedig az első világháborút lezáró békerendszer megingott. Ezzel együtt fokozatosan gyengült a kisantant, ami lehetőséget kínált Magyarországnak, hogy a térségben erősebb pozíciót építsen ki a revízió érdekében. Jelentős diplomáciai visszaszorulást eredményezett azonban az 1934-es marseilles-i merénylet népszövetségi kivizsgálása, mely Magyarország felelősségét is megállapította a jugoszláv uralkodó meggyilkolásában. A nagy botrányt kavaró eset után az eucharisztikus kongresszus rendezése új diplomáciai kapcsolatok kiépülését és a pozitívabb megítélés reményét hozta az országnak.

A Hősök terén felállított főoltár (FSZEK 022180)

Az előkészületek

A kongresszus „főpróbájának” tekinthető az 1930-ban megtartott Szent Imre-év. Az Árpád-házi herceg halálának 900. évfordulójára nemzetközi léptékű ünnepségsorozatot rendeztek, melyre XI. Piusz pápa legátusa, Sincero bíboros, valamint további 6 bíboros és mintegy 100 külföldi püspök érkezett. Az előkészítés során szervezett lelkigyakorlatokon és népmissziókon csak a fővárost számítva mintegy 130000 hívő vett részt. A jubileumi ünnepség sikere megerősítette Serédi Jusztinián hercegprímást abban a gondolatban, hogy 1938-ra, Szent István király halálának 900. évfordulójára Magyarország szerezze meg az Eucharisztikus Világkongresszus szervezésének jogát. Ennek érdekében a bíboros több utazást is tett, melyek során külföldi támogatókat nyert meg és népszerűsítette a Szent István-jubileum és a kongresszus összekapcsolásának gondolatát. Bár kérte, hogy a tárgyalások ne kerüljenek a nyilvánosság elé, mégis felröppentek olyan hírek mind a magyar, mind a külföldi sajtóban, amelyek Prágát, Zágrábot vagy Varsót említették meg az Eucharisztikus Világkongresszus lehetséges helyszíneként. A lengyelek végül visszaléptek Budapest javára, de Serédi bíboros fáradtságos munkájának eredménye csak 1936 őszén, a rendezői jog ünnepélyes kihirdetésekor vált bizonyossá.

 A hazai előkészítést szolgálta a „kettős szentév” meghirdetése, mely összehangoltan az Eucharisztikus Világkongresszusra és a Szent István-évre készítette fel a hazai résztvevőket. Az Actio Catholica helyi szervezetein keresztül országszerte előadások, lelkigyakorlatok és más hitéleti programok lebonyolítását vállalta az Oltáriszentséghez kapcsolódó témákban. 1937 őszén és telén az espereskerületekben helyi eucharisztikus kongresszusokra várták a híveket. 1937. december 31-én pedig ünnepélyesen megnyitották a Szent István jubileumi évet. Az Eucharisztikus Világkongresszus lebonyolítását legfelső szinten az Előkészítő Főbizottság irányította, alá 14 bizottság tartozott, melyek pl. a hitbuzgalmi, a műszaki, a pénzügyi, a közlekedési, a vendéggondozási, a művészeti és az egészségügyi feladatokat látták el.

 

Szervezési munka a Hősök terén felállított főoltár tervével. (FSZEK 021528)

Az Eucharisztikus Kongresszus üzenete: Vinculum Caritatis – a szeretet köteléke

A budapesti kongresszus Szent Ágostontól kölcsönzött jelmondata – „az Eucharisztia a szeretet köteléke” – különösen kapcsolódott az 1938-as európai körképhez. Az újabb háborúval fenyegető légkörben az Eucharisztikus Kongresszus a szeretet és az egység üzenetét tolmácsolja, amely áthidalja a nemzetek és társadalmi csoportok közötti különbségeket és megvalósítja a békét. Az ünnepi felszólalások csak burkoltabb utalásokat tettek a politikai kérdésekre, viszont az előkészítés éveiben gyakori témaként szerepelt az ateista ideológiák és a kereszténység közötti harc. Elsősorban a kommunizmus nyílt kritikája fogalmazódott meg, mely a katolikus sajtóban gyakran megjelent. A spanyol polgárháború kirobbanása kapcsán pedig Európa-szerte aggályossá vált a baloldali forradalmakban rejlő veszély.

„Most vívja a harcos istentelenség a legélesebb küzdelmet az istenhit és Krisztus Egyháza ellen. Most robbantanak fel egész országokban, Oroszországban, Spanyolországban, Mexikóban templomokat, döntenek ki oltárokat, mészárolnak le papokat… Ebben a helyzetben az olyan világraszóló vallásos megmozdulás, mint az Eucharisztikus Világkongresszus, egészen különleges időszerűséget s jelentőséget nyer.” (Idézi: Gergely Jenő: Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten i.m. 104.)

– fogalmazta meg Bangha Béla, korának egyik legmeghatározóbb egyházi gondolkodója a kongresszusban rejlő üzenetet.

A rendezés jogával Magyarország nemzetközi szinten is megmutathatta szilárd elköteleződését a kommunista ideológiával szemben. Ezt a tapasztalatát fogalmazta meg Budapestről hazatérve Hlond lengyel bíboros is:

„Magyarország Európa közepén továbbra is bástyaként áll őrt a kommunista és keresztényellenes tanok veszélyével szemben.” (Debreceni Péter: Lengyelek részvétele a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson 1938-ban. In: Egyháztörténeti Szemle 14. évf. 2. szám (2013))

A kongresszus himnuszának szövege (Wikipedia)

Nemcsak a kommunizmus, hanem – burkoltabban – a nemzetiszocializmus bírálatával is találkozhatunk. Ennek egyik legradikálisabb formája az 1937. december 31-én keltezett püspökkari körlevélben olvasható, Glattfelder Gyula csanádi püspök megfogalmazásában:

Ma világszerte hajsza foly csodaszerek után, amelyekkel népeket megmenteni, a fenyegető veszedelmeket elhárítani lehet, s nemegyszer kárhozatos kísérletek a legszentebb hagyományokat is kockáztatják. Az ököljognak éppúgy jelentkeznek szószólói, mint a lealkonyult pogányságnak bohóckodó szellemidézői, s a levitézlett álszocializmus harsonásai épp oly hangosak, mint a faj- és vérimádás megszállottjai… Meggondolatlan kísérletek, felelőtlenül tolakodó törpe vezéregyéniségek követelőzései és fenyegetőzései aggasztó bizonytalanságot okozhattak, de gyógyulást nem hoztak.” (Idézi: Gergely Jenő: Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten i.m. 81.)

Az ateista ideológiák elleni küzdelem hangsúlyozása eszközként szolgált a felekezetek közötti ellentétek tompításában is. Az Oltáriszentségről szóló tanítás a katolikus és a protestáns teológia egyik legalapvetőbb különbsége, így a protestáns szerzők tiltakoztak az ellen, hogy az eucharisztikus kongresszus minden keresztény közös ünnepeként jelenjen meg a köztudatban. Álláspontjuk szerint az ilyen látványos ünnepségek nem alkalmasak igazán az ateizmus visszaszorítására, helyettük az igehirdetés eszközeit hangsúlyozták. A református híveket kis kiadványokban (pl. Beliczay Angéla: Részt vehetünk-e mi reformátusok az eucharisztikus kongresszuson?) tájékoztatták a kongresszus tisztán római katolikus jellegéről, és a passzív ellenállásra buzdítottak. Mivel az állam sem kényszerített senkit a kongresszuson való részvételre vagy annak támogatására, így a protestáns részről a nyílt szembenállás helyett a csendes tiltakozás volt jellemző.

 Az eucharisztikus kongresszus alatt a szervezőbizottságok ügyeltek arra, hogy az ünnepségsorozat alapvetően teológiai és ne politikai célt szolgáljon. Ennek megfelelően a magyar közéletre ekkor jellemző revíziós gondolatok háttérbe szorultak. A keresztény államiság és a Kárpát-medence magyarságának egysége ezért elsősorban a Szent István-év során vált hangsúlyossá. A magyar politika emellett megragadta az alkalmat, hogy a kongresszus során Európa felé is reprezentálja az egyház és állam jó kapcsolatát. Az esemény fővédnöke Horthy Miklós római katolikus felesége, Purgly Magdolna volt, és a közélet legfontosabb szereplői is részt vettek a főbb ünnepségeken, köztük a református vallású kormányzó is. Horthy Miklós az emlékirataiban rendkívül magas kitüntetésnek nevezte, hogy Budapest adhatott otthont az eucharisztikus kongresszusnak, és hogy a Budavári Palotában több magas rangú követ – köztük Eugenio Pacelli pápai legátus – a személyes vendége lehetett.

 

Horthy Miklós a Keleti pályaudvaron fogadja Eugenio Pacelli pápai legátust (FSZEK 022162)

 „Budapest templommá változott”

A nagyszabású ünnepségsorozat lényegében március 23-án kezdődött, mikor Eugenio Pacelli pápai legátus és további 14 vatikáni meghívott megérkezett a Keleti pályaudvarra, ahol Horthy Miklós kormányzó, Serédi Jusztinián bíboros, Imrédy Béla miniszterelnök és a teljes magyar kormány fogadta az érkezőket. A kongresszus megnyitó ünnepségére május 25-én került sor a Hősök terén, mely az egész ünnepségsorozat alatt fontos helyszínül szolgált. A millenniumi emlékmű mögött felépült emelvény a római Szent Péter Bazilika főoltárát, Bernini jellegzetes csavart oszlopait és a baldachint jelenítette meg. A befogadóképesség növelése érdekében lecsapolták a városligeti tavat, ahol további szektorokat alakítottak ki a résztvevők számára. Ekkor készült el a Hősök tere térkövezése is, mivel a korábbi füves, parkos kialakítás ugyancsak akadályozta volna a zarándoktömeget. A május 29-ig tartó esemény keretében délelőtt főképp nemzetközi gyűléseket, eszmecseréket, katekéziseket, délután pedig ünnepi rendezvényeket, felvonulásokat, szentségimádásokat és szentmiséket tartottak. Az ünnepélyek többségét Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója szervezte, köztük a május 26. estéjén megtartott hajós körmenetet is. Az impozáns eseményen számos új technikát alkalmaztak a hajók, a Lánchíd és a Gellérthegy kivilágítása során. Ezeket az újításokat később is felhasználták, pl. a Szent István-napi tűzijátékban.

Május 27-én este 150000 férfi részvételével szentségimádás volt a Hősök terén, majd éjfélkor szentmisét mutattak be. Május 29-én a zárószentmisén mintegy félmillió hívő hallhatta a pápa rádióüzenetét, délután 3 órakor pedig a Szent István Bazilikától induló körmenettel fejeződött be a kongresszus programsorozata.

Hajós körmenet a Dunán (Fortepan)

Két leendő pápa Budapesten

Amikor zarándokok tömege kísérte Budapest utcáin az Oltáriszentséget, még senki sem gondolhatta, hogy két jövendőbeli pápa is részt vesz a körmenteken. Eugenio Pacelli bíborost XI. Piusz halála után, 1939. március 2-án XII. Piusz néven választották pápává. Kevésbé köztudott, hogy a legátus kíséretének tagja volt Giovanni Battista Montini, a későbbi VI. Pál pápa is (ur. 1963-1978.), aki ekkor a vatikáni államtitkárság képviseletében érkezett Magyarországra.

Az Eucharisztikus Kongresszus emlékkönyvében olvasható hivatalos lista szerint összesen 14 bíboros és 160 külföldi főpap jelent meg Budapesten. A külföldről érkező zarándokok nagy része Lengyelországból és Olaszországból érkezett, valamint jelentős volt a szomszédos országokból érkező magyar katolikusok száma. Nyugat-Európából leginkább Hollandiából és Belgiumból mutatkozott érdeklődés (köszönhetően elsősorban a helyi sajtónak, az első világháború után kiépült holland-magyar egyházi kapcsolatoknak, illetve Belgiumban Thomas Heylen namuri püspöknek, aki a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Állandó Bizottságának elnökeként szívén viselte a kongresszus ügyét). A zavaros közép-európai politikai helyzet miatt alacsony részvételt regisztráltak a francia hívők körében, továbbá a polgárháború akadályozta a kiutazási lehetőségeket Spanyolországból és a vele szomszédos Portugáliából is. Európán kívül elsősorban az Egyesült Államok – jórészt magyar – zarándokai jelezték részvételüket. A távoli földrészekről a nagy távolságok miatt alacsony volt az érdeklődés, de 300 főt vártak Dél-Amerikából és néhány főt az ázsiai kontinensről is, azonban a Szovjetunió területéről nem érkezhettek résztvevők.

Figyelemfelkeltő volt a német és osztrák egyházi elöljárók és zarándokok távolmaradása, pedig jelentős számú résztvevőt vártak a két országból. Adolf Hitler nyíltan kifejezte szándékát, hogy nem tartja kívánatosnak a német katolikusok részvételét a kongresszuson – a döntést a külügyminisztérium felé devizakiutalási nehézségekkel indokolták –, majd Ausztria annektálását követően az osztrák hívek kiutazása is kérdésessé vált. A németországi katolikusokkal szembeni határozott politikai fellépés előzményei a Szentszék és a Harmadik Birodalom közötti egyre mélyülő diplomáciai feszültségben keresendők. 1937. március 14-én XI. Piusz pápa a Mit Brennender Sorge kezdetű enciklikájában elítélte a hitleri Németország keresztényellenes lépéseit, a germán újpogányság propagálását, a katolikus nevelés háttérbe szorítását és a faji alapon történő különbségtételt. 1937 novemberében Magyarország már próbált diplomáciai lépéseket tenni a német katolikusok kiutazása érdekében. Németországi látogatása során Darányi Kálmán kérte Hitlert, hogy ne gördítsen akadályt a kongresszuson való részvétel elé. A válaszban erre semmilyen garanciát nem kapott, a Führer Németország és az egyház viszonyától tette függővé döntését:

„Ha az elkövetkező évben a katolikus egyház éles harci álláspontot foglalna el Németországgal szemben, úgy ez természetesen a mi magatartásunkat is meghatározná.” (Meissner kancelláriai államtitkár feljegyzése Darányi miniszterelnök és Kánya külügyminiszter Hitler kancellárral folytatott megbeszéléséről. A Wilhelmstrasse és Magyarország: német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944, 244.)

A magyar kormány el akarta kerülni, hogy a kongresszus feszültséget teremtsen Németország és Magyarország között, ezért támogatta azokat a közvetítéseket, amik az engedély megadását elősegíthették. Franz von Papen volt német kancellár próbált ígéretet kieszközölni a Szentszéktől, hogy a kongresszuson nem fog elhangozni német- és nemzetiszocialista-ellenes kijelentés, mert korábban Hitler ehhez a feltételhez kötötte a német katolikusok részvételét. Bár az esemény politikamentességét a szervezők többször is hangsúlyozták, a német vezetés és az egyház kapcsolata már bizalmatlanná vált. Hitler végül az állampolgárok kiutazását a kongresszus idejére olyan szigorú engedélyhez kötötte, hogy ezzel ellehetetlenítette a részvételt.

Politikai okok miatt jelentették be távolmaradásukat a romániai görögkatolikusok is. A Szentszék felé a döntést Alexandru Nicolescu gyulafehérvári-fogarasi görög szertartású érsek azzal indokolta, hogy a kongresszust nagymértékű revizionista propaganda kíséri. Ürügyéül az 1930-1931. évi Magyar Katolikus Almanach szolgált, amelyben a Romániához csatolt görögkatolikus egyházmegyéket a magyar egyházszervezetnél tüntette fel a szerző. Indoklásuk szerint a kongresszusi részvételük erősítené a magyar egyházhoz való tartozásukat. A román görögkatolikusok Budapestre történő utazása az eddig ismert források alapján mégsem zárható ki teljesen. A kongresszus után, 1938. augusztus 3-án az MTI bukaresti tudósítója közölte a România című lap írását, mely szerint a budapesti eucharisztikus kongresszuson kifejtett nyílt, revizionista propagandára a helyszínen reagáltak a romániai görögkatolikus egyház küldöttei. Rámutattak a magyar revizionista szemlélet

„mesterséges történelmi alapjaira” és hogy „az idegen államok egyházi főméltóságainak így alkalmuk nyílott megbizonyosodni arról, hogy Romániát nem a békeszerződések kreálták, hanem egy nép önakaratából történt elhatározás.”  (MTI hírarchívum 1938. augusztus 3. 3.)

 Bár a szöveget érdemes forráskritikával kezelni, a román görögkatolikus küldöttség részvételére történő utalás a korábbi nyílt elzárkózás ellenére is helytálló lehet. A képviselet ugyanis biztosította, hogy a Magyarországon megjelent magas rangú külföldi vendégek felé propagálni tudják a román állam létjogosultságát és méltó helyét a nemzetek sorában.

Mindszenty József (ekkor még mint zalaegerszegi plébános, pápai prelátus) gyóntat a Hősök terén (Fortepan)

 Az Eucharisztikus Világkongresszus végül pozitív pénzügyi mérleggel zárt. A rendezvény lezárásáig a legtöbb támogatás az államtól (600000 pengő) és a fővárostól (450000 pengő) érkezett. Egyházi részről a püspöki kar (100000 pengő) és a katolikus intézmények (70000 pengő) utaltak jelentős összeget. Fontos bevételi forrás volt a belföldi és külföldi utazási igazolványok eladása (a kettő együtt több mint 1 millió 100 ezer pengő), továbbá a vártnál több bevételt hoztak az ünnepségek jegyei és az útikönyvek is. A legtöbb kiadást a szervezés költségei, az ünnepségek lebonyolítása, illetve az élelmezés és elszállásolás jelentette. A kongresszus végleges nyeresége 738844 pengő volt.

Mindenképpen hangsúlyozni kell a turizmus fellendülését és ennek kihívásait is, mivel több százezer zarándoknak kellett biztosítania a szállását, ellátását és biztonságát. Az érkezők szállodákban, magánlakásokban vagy zarándokszállásokon kaphattak helyet. A kongresszus pénzügyi elszámolásából látható, hogy a külföldi résztvevők főleg a szállodákat választották, illetve a vidékről érkező magyarok nem vettek igénybe szállást. A Budapestre érkezőket a cserkészek kalauzolták, továbbá a tájékozódást hat nyelven írott prospektusok és kihelyezett plakátok segítették. A jeles alkalomra képeslapok és bélyegsorozat is készült. A kongresszus hivatalos menetrendjén túl egyéb kulturális programokon vehettek részt az érdeklődők, a főváros jelentős művészeti intézményei a kongresszus tematikájához kapcsolódóan várták látogatóiikat. A zarándokok utazási igazolványt kaptak, melynek segítségével tájékozódhattak Budapest kiemelkedő történelmi látnivalóiról és múzeumairól. Az Operában Liszt Ferenc Krisztus-oratóriuma került színre, a múzeumok (elsősorban a Nemzeti, a Szépművészeti és a Néprajzi Múzeum) pedig kedvezményesen látogatható kiállításokon mutatták be a magyar nemzeti és katolikus értékeket. Szombat esti moziként egy Nero-korabeli keresztényüldözést feldolgozó filmet vetítettek.

A kongresszus fővédnöke, Horthy Miklósné (középen) a körmenet soraiban
(galeriasavaria.hu)

 A II. világháború küszöbén

A 34. Eucharisztikus Kongresszus nemcsak az utolsó kongresszus volt a második világháború előtt (a következőt 1952-ben, Barcelonában tartották meg), hanem Európában az egyik utolsó békés nemzetközi esemény is a világégést megelőzően. A sikert alátámasztja a pozitív nemzetközi visszhang: a világegyház és a külföldi sajtó is elismerően nyilatkoztak a magyar szervezők munkájáról. Mindez kétségtelenül növelte Magyarország presztízsét a világpolitikában. A vidékről Budapestre utazó számos résztvevő életre szóló, maradandó élménnyel lett gazdagabb, megerősödtek a katolikus egyesületek, nőtt a magyar egyház egysége és a katolicizmus közéleti tekintélye. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy a kongresszus egyik főszervezője, Bangha Béla a sajtóban rejlő lehetőségeket korán felismerte, így a tömegtájékoztatás modern eszközeivel hatékonyan lehetett a kongresszus és a Szent István-év üzenetét tolmácsolni.

Ugyan a második világháború és az új politikai rendszer elsöpörte az eucharisztikus kongresszus hozadékát, az ünnepségre írt himnusz („Győzelemről énekeljen…”) kedvelt népénekként csendül fel azóta is templomainkban, 80 év távlatából hirdetve az Eucharisztia nemzeteket összeforrasztó erejét. 2020-ban pedig újra Budapest fog otthon adni az Eucharisztikus Világkongresszusnak.

A kongresszus emlékérme (budapestcity.org)

 

Felhasznált irodalom:

MTI online hírarchívuma

Az Actio Catholica tíz éve. Mihalovics Zsigmond, az A.C. országos igazgatója beszédeinek és írásainak tükrében. Összeállította: Dr. Nyisztor Zoltán. Szent István Társulat, Bp., 1943.

A Wilhelmstrasse és Magyarország: német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. Szerk.: Pamlényi Ervin, Ránki György, Tilkovszky Loránt. MTA Történettudományi Intézete, 1968.

 

Debreceni Péter: Lengyelek részvétele a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson 1938-ban. In: Egyháztörténeti Szemle 14. évf. 2. szám (2013)

Gergely Jenő: A Katolikus Egyház története Magyarországon 1919-1945, Bp., 1999.

Gergely Jenő: Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten, 1938. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1988.

Horthy Miklós: Emlékirataim

Tóth Krisztina: Akik nem voltak ott az 1938-as eucharisztikus világkongresszuson – A román görög katolikus püspökök távolmaradása. In Lymbus (2012-2013)

Vass Erika: Kitárult világ. Az 1938-ban, Budapesten rendezett eucharisztikus világkongresszus a turizmus szemszögéből. In: Helye(in)k, tárgya(in)k, képe(in)k: A turizmus társadalomtudományos magyarázata, Néprajzi Múzeum, Bp., 2003.

Zeidler Miklós: A revíziós gondolat. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2009.

Kosztolányi Tímea

Ezt olvastad?

Hogyan jelennek meg az indiánok az amerikai mozikban? Milyen előzményei voltak Az apacs harcos című filmnek? Hogyan ábrázolják ebben a filmben az
Támogasson minket