Megszületik júliusban: Nagyhatalmak útban az első világháborúba
A Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett szarajevói merénylet olyan események sorozatát indította el, amelyek végül az első világháború kitöréséhez vezettek, előzményeit mindazonáltal mélyen átszőtték a korabeli nagyhatalmak törekvései, érdekei és ellenérdekei. Cikkünk a nagyhatalmi érdekek és attitűdök tükrében nyújt betekintést a Nagy Háborúhoz vezető útba az utolsó békebeli hónappal, júliussal bezáróan.
Korabeli magyar propaganda plakát (Forrás: varosliget.blogspot.com)
Ausztria-Magyaország
A júliusi hónap eseményeit áttekintve egyértelműen kijelenthetjük, hogy a merénylet valóban ürügyként szolgált a Szerbia elleni fellépéshez, amelyet egyes körök már az 1908-as annexiós válság idején is szorgalmaztak. Mi változott meg később 1908-hoz képest?
Az első és második Balkán-háború 1913-ra jelentősen átrendezte a balkáni erőegyensúlyt, a területi gyarapodásával duplájára nőtt Szerbia, valamint Törökország kiszorítása új fejezetet nyitott a keleti kérdésben. A szerb hadsereg háborús sikerei nemcsak a dalmáciai és a boszniai szerbekben keltettek lelkesedést, de a zágrábi szábor (országgyűlés) feloszlatása után abszolutista eszközökkel kormányzott Horvátországban is visszhangra leltek egyes horvát értelmiségiek köreiben. Bár Szerbia mint a délszlávok Piemontja vágyálomszerű gondolatnak tűnt akkoriban, mindazonáltal az elképzelés egyre gyakrabban ütötte fel fejét a Monarchia délszlávjainak körében. Újdonsült vonzerejével a második Balkán-háború után regionális hatalommá avanzsált, bár tengeri kijárattól továbbra is elzárt Szerbia a nyíltan orosz-barát Karađorđević-dinasztia (e.: Karagyorgyevity) uralma alatt reális veszélyt jelentett a dunai kettős monarchia belső stabilitására nézve. Ezt a problémát volt hivatott megoldani a merénylet okán három héttel később, 1914. július 23-án Szerbiának megküldött osztrák-magyar jegyzék (az európai nagyhatalmak követei június 25-én kapják kézhez a dokumentumot), amelyet azzal a szándékkal fogalmaztak meg, hogy a szerb kormány feltétel, kitétel megnevezése nélkül ne tudja elfogadni. A szerb sajtó egyes lapjainak kardcsörtetése a Monarchiabeli háborúpártiakat erősítette, a szerb kormány késlekedése a merénylet esetleges szerbiai szálának vizsgálatával kapcsolatban alkalmat adott az osztrák-magyar hatóságoknak a találgatásokon alapuló hírkeltésre és az európai közvélemény befolyásolására. A háború egyértelmű célja volt tehát a Balkán-háborúkban kimerült Szerbiával való gyors leszámolás, és megnövekedett területének átszabása a többi balkáni ország javára.
Németország és Franciaország
Németország és Franciaország nem rendelkezett területi aspirációval a Balkánon, s bár érdekszférájukon is kívül esett a régió, mindazonáltal katonai szövetségeseik, az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország révén gyakran kényszerűen belekeveredtek a balkáni politikába. A német-francia ellentét okán mindkét ország alapvető érdeke volt, hogy vállalt szövetségese nagyhatalmi státuszát megőrizve az európai nemzetközi politikában meghatározó szereplő maradhasson. A külpolitikai elszigetelődéstől tartva az osztrák-magyar és az orosz szövetségeket nem adhatta fel sem Berlin, sem Párizs. Milyen messze voltak hajlandóak diplomáciailag és katonailag elmenni szövetségeseik ügyének kapcsán 1914 előtt, nem derült ki, hiszen az osztrák-magyar-orosz viszony nem jutott el valóban a háborúig.
A japán-orosz háborút nyögő és politikai problémákkal tarkított cári Oroszország megerősödésével Németország az 1915-öt követő évekre számolt, amikor egy Szerbia-elleni háborúban a többnemzetiségű, gyenge szociálpolitikával rendelkező dualista Monarchiának esélyt sem adott volna Moszkvával szemben. Egy gyors szerbiai hadjárat, amely megoldhatta volna a délszláv-kérdésben rejlő veszélyt, 1914 júliusában ezért elnyerte Berlin támogatását, amelyhez látszólag tökéletesen illeszkedett volna a Schlieffen-terv néven ismert – elsősorban – francia-ellenes kampány, ami egyébként az egyetlen német haditerv volt háború esetére. (A háború kitörésekor az eredeti terv egy módosított változatát próbálta a német hadvezetés megvalósítani.)
A bismarcki idők tapasztalatából kiindulva Franciaország mindenáron meg akarta tartani orosz szövetségesét, hogy elkerülje az elszigetelődést és Németországgal szemben katonai biztosítékot tudjon maga mellett. Az 1914. július végén megkezdődött részleges orosz mozgósítás az Osztrák-Magyar Monarchia határa mentén automatikusan francia mozgolódást váltott ki. Az 1892-es szerződés megkötése óta évente összeülő francia és orosz vezérkar kellőképpen összehangolta 1914-re a forgatókönyvet egy háború esetére és az események láncolata révén, a vesztes porosz-francia háború megalázó következményei okán évtizedek óta revansvágytól fűtött Franciaország is belekeveredett a háborúba.
Az Egyesült Királyság
Bár az iskolai tananyagban az 1904. és 1907. évek meghatározó évszámokként jelennek meg az antant szövetség kialakulásában, mindazonáltal Nagy-Britannia egyezményei Franciaországgal és Oroszországgal a fennálló afrikai és ázsiai gyarmati viták rendezését szolgálták. Ezek az egyezmények a német flottaépítési programra adott részleges válaszok voltak, ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy távolról sem volt szó katonai szerződésekről, amelyek 1914-ben belekényszerítették volna a szigetországot egy háborúba. Az ír önkormányzat (Home Rule) kérdése miatt kibontakozó, polgárháborúval fenyegető észak-ír helyzet 1914 júliusában jobban lekötötte a brit kormány figyelmét, mint a Monarchia és Szerbia ellentéte. A brit külügyminisztérium végig követte a júliusi eseményeket, majd az utolsó és utolsó utáni pillanatokban is diplomáciai úton, az 1913-as Balkán-háborúhoz hasonlóan a nagykövetek londoni konferenciájának összehívását szorgalmazta és megpróbálta lokalizálni a háborús konfliktust.
Bár a 20. század hajnalára a brit izolációs külpolitika leáldozóban volt, 1914-ben a brit kormány még mindig megengedhette magának, hogy érvényben lévő nemzetközi szerződések, egyezmények nyomán képzelje el és vigye végig saját külpolitikáját. Ennek megfelelően a brit hadba lépés lutri volt mind a franciák, mind a németek számára. A brit kormány végül a kontinentális erőegyensúlyban kulcsfontosságúnak tartott Belgium 1839-ben a londoni szerződésben kimondott semlegességének megsértése okán üzent hadat Németországnak és nem az első százéves háború óta visszatérő angol riválisként jelentkező Franciaországgal kötött „szívélyes egyetértés” miatt.
Oroszország
A cári Oroszország a 19. század során a balkáni ortodoxok védelmére hivatkozva több alkalommal is háborús konfliktusba került a hanyatló Oszmán Birodalommal. A vallási elhivatottság palástja alatt azonban Konstantinápoly elfoglalása bújt meg stratégiai célként, amellyel mind a Boszporusz, mind a Dardanellák orosz felügyelet alá kerülhettek volna, lehetővé téve az orosz hadiflotta megjelenését a Földközi-tengeren és annak beltengerein. A 19. század második felétől az Osztrák-Magyar Monarchia vált Oroszország nagyhatalmi vetélytársává a Balkánon, akivel az 1908-as annexiós válságig sikerült a színfalak mögött elhatárolt érdekszférák mentén rendezni a balkáni befolyás kérdését. Az 1907-es brit-orosz egyezmény aláírása során az orosz fél már puhatolózott Nagy-Britanniánál az 1839-ben megkötött, a tengerszorosok sérthetetlenségére vonatkozó, a Boszporuszon és a Dardanellákon a hadi flották áthaladását tiltó szerződés felülvizsgálatával kapcsolatban. 1908 őszén az osztrák-magyar külügyminiszter egyetértése mellett indult volna orosz kollégája kilincselni a tengerszorosok sérthetetlenségének újratárgyalása kapcsán a többi nagyhatalomhoz, amikor a Monarchia váratlanul deklarálta Bosznia-Hercegovina annexióját, mielőtt az oroszok a megbeszélt kompenzációt tető alá hozták volna. A kettős monarchia olyan makacs vetélytárssá nőtte ki magát, ami Szerbiát legyőzve biztosíthatta volna tartós túlsúlyát és befolyását a Balkánon.
Olaszország
A politikailag megosztott és szociális türelmetlenséggel 1914 júniusában is szembesülő Olaszország nem vágyott igazán a háborúba. A júliusi eseményeknek Róma mindvégig aggódó szemlélője maradt, szövetségesei közül sem Ausztria-Magyarország, sem Németország nem kérte ki véleményét, sőt a minimális diplomáciai egyeztetések is elmaradtak. Az olasz kormány a belpolitikai helyzet, a közvéleményt átható Habsburg-ellenes hangulat, a feltételezett olasz katonai felkészületlenség, valamint a Németország katonai erejébe vetett bizalom miatt 1914. augusztus 2-án semlegességi nyilatkozatot adott ki a Hármas szövetség szerződésének megszegésére hivatkozva. A szerződés 7. cikkelye szerint a Balkánt érintő bárminemű változás, amely a térség erőviszonyainak átrendeződésével járhatott volna, a Hármas szövetség előzetes egyeztetését és egyetértését kívánta meg, amit az Osztrák-Magyar Monarchia az 1908-as annexió után a Szerbiának átadott ultimátummal immáron másodízben felejtett el tiszteletben tartani. Mindezen okoknál fogva az olaszok várakozó álláspontra helyezkedtek a háború kitörésekor.
Karácsonyra újra otthon
Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége ellen elkövetett szarajevói merénylet egységesen megdöbbentette Európát, egy hónap telik el azonban a szarajevói bűncselekmény és az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának átnyújtott hadüzenete között. Az európai nagyhatalmi politika korábban is megküzdött válságokkal, vitás kérdésekkel és háborúkkal a hosszú 19. században, így 1914 júliusában a későbbi szemben álló felek sokáig nem érezték fenyegetve magukat.
A 17. században a vesztfáliai béke nyomán kialakuló, folyamatosan alakuló nemzetközi diplomáciai rendszer az európai erőegyensúly fenntartására törekedett és egyben eszközül szolgált az egyensúlyt megbontani szándékozó hatalmakkal szemben egészen az első világháborúig. A napóleoni háborúk után felállt, az évszázados diplomáciai szokásokra épülő nagyhatalmi kongresszusi rendszer a 20. század elejére meghaladottá vált az átalakult európai hatalmi rendszer nyomán jelentkező nemzetközi viták kezelésére. (Ennek szervezett keretbe foglalt orvoslására tett első kísérlet volt a világháborúk közötti Nemzetek Szövetsége, vagy ismertebb nevén Népszövetség létrehozása).
Az első világháború az európai vezetők hirtelen meghozott, gyakran elhamarkodott külső és belső elvárásokat figyelembe vevő, vélt vagy valós lehetőségekkel és fenyegetésekkel számoló, a modern haditechnikába vetett túlzó bizalmon alapuló egyéni döntéseinek és diplomáciai válaszainak sorozatából bontakozott ki júliusban, amelynek eredményeként augusztus első felére Európa nagyhatalmi szövetségei háborúba kerültek egymással. A várakozással ellentétben a katonai megoldás nem hozott eredményt karácsonyra, s sok ünnep telt el addig, mire a katonák újra hazatérhettek egy olyan háborúból, ami az események meghatározó kortárs szereplői szerint is elkerülhető lett volna.
Ezt olvastad?
További cikkek
Egy kalóz háborúban is kalóz! – Sir Francis Drake a Spanyol Armada ellen
1588 nyarán a spanyol és az angol királyságok flottái csaptak össze a Le Manche-csatornán, hogy eldőljön: a kihívó Anglia vagy az akkor a világ legerősebb hatalmának tartott Spanyolország lesz a […]
Színészből elnök: Ronald Reagan és elnöksége
Ronald Reagan az Amerikai Egyesült Államok negyvenedik elnöke volt 1981 és 1989 között. A színészből lett elnök pályafutását Magyarországon jellemzően a hidegháború lezárásában játszott szerepe, valamint a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés […]
Az elfeledett szereplő, amely hozzájárult az egységes Európához – Algéria
Az európai integráció gondolatát gyakran az európai civilizáció és sajátos történelme eredményének tekintik, azonban számos, a kontinensen kívüli szereplő is hozzájárult a közös európai egység megteremtéséhez. A második világháború után […]
Előző cikk
"A heraldika vezérfonala", egy időtálló mű. Szerzőjére, báró Nyáry Albertre emlékezünk
„Feladata fontosságától áthatva, egész odaadással fogott nehéz munkájához.” A feladat egy magyar nyelvű heraldikai kézikönyv volt, melynek elkészítését a Magyar Tudományos Akadémia 1881. december 25-i történettudományi osztályülése szabta Nyáry Albertre. […]